Lassan két hete óriásplakátról mosolyognak lányaim, Hanna még nem egészen letisztult betűivel pedig az olvasható, hogy "Anya, köszönjük, hogy leírod a blogodba az élményeinket"

Nos, 2003-ban, amikor belevágtam az internetes naplóírásba még nem gondoltam volna, hogy a "Mit üzensz édesanyádnak és mit köszönnél meg neki" kérdésre majd a 7 éves nagylányom - és 4,5 éves húgai tételes felsorolása közül ezt a mondatot emelik ki a reklám szakemberei. Márpedig ez történt. Hanna kifejtette, hogy irtó jó, hogy az anyukája mindig lejegyzi az utazásaink,nyaralásaink mozzanatait, az ünnepnapokat és hétköznapokat, az iskolai és óvódai élményeket, mert ha nagyobb lesz jó móka lesz visszaolvasni és így visszaemlékezni rájuk és egyébként már most is egymás kezéből tépik ki testvéreivel a nemrég szülinapomra kapott nyomtatott verziót. Ezek után magam is elhittem, hogy hét éve amikor az egész naplóírást kitaláltam valami jót tettem, ráadásul azóta abba se hagytam.
Pedig fiatal fruska koromban nem írtam naplót éjszaka a takaróm alatt elemlámpával és máshogy sem. Voltak próbálkozásaim de többnyire a január elsején elkezdett írások ritkulni kezdtek majd hó végére abba is maradtak. A legjobban azt sajnálom, hogy elmulasztottam lejegyezni a párizsi élményeinket abban a 15 hónapban, amit volt szerencsém Zoltánnal a fények városában tölteni. A címe megvolt: Francia drazsé de a blog műfaja akkoriban még nem volt annyira közismert.

Anyává kellett válnom ahhoz, hogy rendszeres írásba kezdjek, amit azóta abba se hagytam. Sokszor említettem már hogy egy magam fajta bloggernek milyen jó érzés, hogy ennyien olvassák az írását, hogy akár valódi barátságok is születhetnek a virtuális kapcsolatnak köszönhetően, és hogy mindig nagy öröm ha kedves hozzászólás érkezik. Fura érzés az is, hogy legalább 10 embert "fertőzött" meg blogom, azaz én indítottam el őket a blogolás nem túl rögös útján.

Szerintem zseniálisan jó dolog valamilyen terméket úgy népszerűsíteni, hogy a reklámkampányhoz valódi és hétköznapi emberek kapcsolódnak. Egy új, kifejezetten nőknek szóló portál, a Tündérretikül pont ugyanígy gondolta, ezért azt találta ki, hogy hús, vér nőknek szóló üzeneteket gyárt, amelyeket aztán a hús-vér nő óriásplakáton láthat vissza és persze majd meghatódik és a meglepődés mellett majd szétveti a büszkeség. Pontosan ez történt velem is. A reklámügynökségnek kapóra jött Zoltán, aki egyébként is a meglepetések nagy mestere. Végig az orromnál fogva vezetett és a plakát kiragasztásának napján is legalább öt füllentést ejtett meg (jó lesz ezután résen lennem, mert veszedelmesen jól terelte el a figyelmemet), mire a házunkhoz legközelebb eső óriásplakáthoz, a József utcánál lévőhöz vitt, ahol Hanna, Eszter és Noémi a tanulószoba csíkos szőnyegén könyökölve mosolyognak a járókelőkre de legfőképpen rám. Potyogtak a könnyeim és nem kifejezetten a plakát miatt, sokkal inkább a három őszintén és gyönyörűen mosolygó hatalmas méretben látott lányaim miatt a világ legszerencsésebb teremtésének éreztem magam. akkor Furcsa látvány volt ekkorában látni legdrágább kincseimet, furcsa volt maga a tudat, hogy a városban, a metróban, buszmegállókban és szerte az országban ugyanígy mosolyognak mindenkire.
Hanna első megjegyzése az volt, hogy reméli nem fogják összefirkálni. Később, akármikor elhaladtunk egy plakát mellett hangos üdvrivalgásban törtek ki, és heves integetések közepette köszöntek maguknak és az értetlenül nézelődő járókelőknek is.

Aznap éjjel rosszul aludtam. A nem mindennapi meglepetéstől és attól a gondolattól, hgy mit csinálnak a lányok ilyen sötétben és hidegben odakint..




A plakát és ezzel együtt az előbb említett női portál, a www.tunderretikul.hu másik üzenete az, hogy a sokoldalú nők megérdemlik az elismerést. Igazán megtisztelő a előbb említett jelző és fürdőzöm is benne rendesen. Nyilván vannak nálam sokkal több oldalú nők is de ez a kis vállveregetés rádöbbentett arra, hogy tényleg folyton valami újba fogok, valami új terven dolgozom vagy gondolkodom. A RapidRandi, a Gipszkorszak Alkotó Játszóház, az újságírás, a rendszeres blog bejegyzések,- amelyekből azért kiderül, hogy a gyerekekkel is minőségi időt szeretünk tölteni- így együtt lehet, hogy sokank tűnik, ám egy olyan férjjel, mint amilyen nekem van mégis kezelhető elfoglaltságot jelent.
A blogolást pedig próbálom továbbra is egészséges keretek között folytatni, azaz csak akkor írok, ha tényleg van mondanivalóm. Hanna úgyis szólna ha kimaradt valami fontos. Ahogy most is nyúz, hiszen nem írtam az iskolai népdalversenyről, a legfrissebb kulturális programokról, a névnapjáról és arról milyen sütit vitt be az osztályba ennek alkalmából. Nem írtam a dolgozatairól, nem írtam a kicsik rajztudásáról és közös alkotásainkról. Nem írtam arról, hogy a minap végignézhettem egy szülést, egy kisbaba világrajöttét egy kórházban és régen adtam kirándulás tippet.






A plakát kisebb változatából, a city light verzióból remélem kapunk egyet. Hogy hová tesszük nem tudom még, hiszen egy már beborítja a dolgozó szobánk egyik falát. Azon Zoltán és én mosolygunk. Annak az volt a címe, hogy Alomalapítás és pontosan úgy nézett ki, mint egy filmplakát. Az Zoltán és legjobb barátja ötlete nyomán
lánykérésre készült és a városban három helyen láthatták az emberek. Ez magánakció volt, a mostani viszont nagyon is profi.

Bizony. Ez a második plakát story életünkben. Nem tudom lesz -e legközelebb, de még egy ránctalanító krém promócióját majd úgy húsz év múlva talán elvállalnám.

A legfontosabbat majdnem elfelejtettem. Ha te is szeretnél valakit meglepni egy szép üzenettel, ha ismersz a közeledben olyan nőt, akit sokoldalúnak tartasz, akinek megköszönnél valamit és ezt óriásplakátról kiáltanád világgá, te is megteheted. Mint írtam a kampány folytatódik. Továbbra is valódi, köztünk élő emberek segítségével népszerűsítik a Tündérretikül oldalt, mert így sokkal de sokkal hitelesebb. Nos, te kinek üzennél a legszívesebben? A Tündérretikül oldalán elolvashatod a részleteket.

Köszönöm a megszámlálhatatlanul sok kedves megjegyzést, üzenetet, amit kaptam tőletek. Bocsássatok meg nekem, hogy kissé elragadtattam magam, hogy talán túl sokat foglalkoztam a témával, bevallom a lányokkal együtt bizony lubickoltunk a plakát okozta népszerűségben. A blogot pedig folytatom kissé hétköznapibb történetekkel.