RSS

2011. május 9.

Egy cseppet se hiányoztunk


Hiába lestem a postaládát, nem találtam benne Hannától érkező levelet. Nem meglepő, hiszen az email, internet, mobil korában senki nem tart otthon bélyeget. Bátyám ugyan felajánlotta kamasz korából származó bélyeggyűjteményének becses darabjait a cél érdekében, ám én ezt nem fogadtam el.

Különös, amikor az ember kislánya először megy ottalvós táborba. Furcsa, hogy nem hallhattam csengő bongó hangját, mert ugye telefont nagyon helyesen nem vihet ekkora gyerek magával és különben sincs térerő az erdő közepén. Azért nem maradtunk teljesen hírek nélkül. A tanító néni amint el tudott szakadni a gyerekektől, távirati stílusban leírta hogy nyugodjon meg minden anyuka és apuka, mert mindenki jól van és remekül érzik magukat a gyerekek. A tanító néni férje részletesebben is kifejtette egy kör emailben hogy mit jelent az, hogy jól érzik magukat. Leírta, hogy íjászkodtak, lovagoltak, kecskét próbáltak fejni és borzkölyköt símogattak, sőt cucliztattak és ne aggódjunk, mert van fűtés a házban, minden anyuka nyugodtan aludjon, nem fog megfázni senki sem...
Én két nap után vertem ki a fejemből a gondolatot, hogy titokban mégis elviszek egy kabátot a Kecskemét mellett lévő erdei táborba Hannának, aztán meggyőztem magam, hogy elég ügyes kislányom ahhoz, hogy dupla réteget vegyen fel magára ha fázik és bizonyára egy életre elásnám magamat az osztálytársak és tanító nénik előtt is ha megtenném...Az időjárás végülis kegyes volt hozzájuk.

Furcsa volt négy terítéket elővenni vacsora idején. Ahogyan a két esti mese is kevés volt. Az egy szuszogóval kevesebb hálószoba látványa, az hogy csak kettő édesdeden alvón kellett megigazítanom a takarót. Korábban nem éreztem ilyet.

A bőröndbe 5 kis borítékba 5 rövid, állatokról szóló kifejezetten olvasni tanulóknak szánt mesét nyomtattam ki. A mesék aljára egy-egy személyes mondatot vagy rajzot biggyesztettem, az egyikbe Eszter és Noémi is rajzolt. Ezzel, sok puszival és még több uncsi tanáccsal engedtem el Hannát hétfőn. A buszpályaudvaron voltak már, amikor felhívtam Zoltánt újra és kértem adja Hannát. A pulóveres mondandómnál csak annyit mondott mosolyogva: "Jaj anya már megint kezded..?" nem tudom miért de ettől az egy mondattól kezdve érzem, hogy nagylány Hanna, hogy mindig is önálló volt de most végképp azzá lett.

Biztosak voltunk benne Zoltánnal, hogy rengeteg mesélnivalóval és élménnyel tér haza. Magam előtt láttam, hogy hazajön és mesélne, de a két kicsi közbevág vagy kizökkenti valamivel és egy nagy káoszba, túlkiabálásba fullad az élménybeszámoló. Semmiképpen nem akartam megkockáztatni egy ilyen szituációt. Szerettem volna Hanna történeteit nyugodtan, kávét és limonádét szürcsölve végighallgatni. Azt akartam, hogy végig tudjon mondani egy mondatot és utána még a többit is. Tele voltam kérdésekkel, fel akartam neki tenni, hogy mi volt a legjobb élménye, ki volt a legjobb barátja, sírt -e a elalvás előtt, kivel volt egy szobában és hogy evett -e rendesen.
Éppen ezért előre megszerveztem a kicsik felügyeletét. A buszpályaudvarra Zoltánnal érkeztem, kis virágcsokorral, mert én magam imádom a virágcsokros, könnyezve ölelős jeleneteket a repülőtereken és más állomásokon is. Jó ötlet volt, mert Hanna bevallotta, hogy azon gondolkodott hazafelé, hogy hogyan várjuk majd őt és legtöbbször egy virágot látott maga előtt.
A kocsiban aztán elhangzott az a mondata is, ami egyfelől mindent elárul arról hogyan érezte magát élete első ottalvós táborában, másfelől összenézésre késztetett bennünket Zoltánnal és újfent megállapítottuk, megnőtt a gyerekünk. Így hangzott:
" Bocsánat, hogy ezt kell mondanom anya, apa, de egy cseppet sem hiányoztatok.."Hogy ezt bővebben is kifejtse, beültünk a Stefánián egy kis kávézóba, ahol Hanna limonádészürcsölés közben elmondhatta, hogy egyszerűen nem volt ideje a honvágyra. Remekül aludt és reggel a harmatos fűben de lagalábbis a csípős hidegben tornáztak.
A lovaglás volt a legnagyobb élmény számára, mert Rudi bácsi csak neki engedte meg, hogy vágtázhat sőt rengeteg elismerést kapott, és egy csomószor elhangzott, hogy "Látjátok gyerekek így kell ezt csinálni". A kis borzról is hosszan mesélt, arról hogyan került Rudi bácsihoz és hogy milyen éles karmai vannak de csuda jópofa állat. Mivel megtudta mondani hány fokon gyullad meg a fa, őt érte az a megtiszteltetés, hogy meggyújthatta a tábortüzet. Volt számháború és éjszakai bátorságpróba. Nem volt éhes, hiszen a vacsora után még egy pótvacsora is következett és igen, megfésülködött és összefogta a haját, ahogy kértem. Kenyeret is sütöttek és saját szemével látta hogy a kóla mit művel a beleáztatott késsel és ha nem tudnám lisztből se mindegy milyet vesz az ember. A csillagos eget bámulták, 150 éves beteg fa kivágásában asszisztáltak. Azt vettem észre, hogy amióta hazajött másképp közelít a növényk és állatok felé. Rengeteget mesélt de azt hiszem csak azután jönnek majd elő a leülepedett élményekből a morzsák, amiket majd szépen lassan, fokozatosan szór elénk.

A nekünk írt levelet személyesen adta át. Külön egy lapot Noéminek, Esztinek és egy igazi, füzetlapra írottat nekünk, a szüleinek. Teljesen meghatódtam tőle és bizonyára senki sem lepődik meg azon, hogy bekereteztem és majd megkérem Zoltánt tegye ki a falra, hogy ha ránézek eszembe jusson, hogy nem hiányoztunk neki...



Hanna visszavágyik a mesés birodalmoba. Felmerült benne, hogy esetleg költözzünk oda. Nem tudom mennyire gondolta komolyan, mindenesetre most erősen lobbizik, hogy részt vehessen a nyári táborozásban is ugyanott a Vackor várban.

12 megjegyzés:

Lepkevár írta...

Nekem egyszer azt mondták, hogy örüljek, hogy a gyerekek jól megvannak másokkal is, mert ez azt jelenti, hogy jó munkát végeztünk/végzünk, mert talpraesett, önálló gyerekek kerülnek ki a szárnyaink alól. :) Szerintem igazuk volt. ;)

Kriszti írta...

Ágnes, Hanna nagyon okos lány, és nagyon önálló! Én mostanában tapasztalom a legnagyobbomon (7 éves lesz pár héten belül), hogy ő is önállósodik, nagyon nagy ez irányban a vágya! Élvezem, mert az utóbbi hónapokban napról napra mutat valami újat, nagyfiúsat, és mára már teljesen az ellentettje a tavalyi énjének. Izgalmas ezt látni, még ha kicsit fáj is, hogy a születés, szopi elhagyása, oviba adás után még egy lépéssel távolabb kerülnek tőlünk.
Gondolom, Te is így vagy ezzel. Hanna vastagon szedett mondata még engem is lenyűgöz, örömmel tölt el, hiszen fejlődésének egy nagy lépcsőfoka ez! Gratula! :)

Ági meg az angyalai írta...

Lepkevár, Kriszti!
Ez most gyógyír volt a lelkemnek. Köszönöm nektek!

Ági

Kriszti írta...

És még annyit: én is köszönöm az ötleteket! A táborba minden estére mesét borítékolni és csokorral visszavárni a csemetét - ezeket magammal vittem!

Ági meg az angyalai írta...

Kriszti!
De jó! Hiszen ezért (is) írom ezt a naplót. Mindig örülök ha valaki visszajelez, hogy ezt vagy azt az ötletet tőlem vette/vitte.
Ölellek,

Ági

Anikó írta...

idetaláltam,
megkönnyeztem, jó érzés volt olvasni a régi osztályfőnökömről, Rudi bá-ról. Köszönöm Hannának, meg Nektek!
Anikó

Ági meg az angyalai írta...

Kedves Anikó!

Köszönöm!!!

Hihetetlen micsoda meglepetésekkel tud még szolgálni ez a blog. Most például veled! Hogy találtál ide?

Szerencsés az a gyerek, akinek olyan osztályfőnöke, tanára lehet(ett), mint Rudi bácsi, akit én sajnos személyesen nem ismerek de elbeszélésekből annál inkább és akinek a vezetékneve megegyezik a lányoméval, a kislánya keresztneve pedig az enyémmel. :-))

Szeretettel ölel,
Ágnes

Kriszti írta...

Ági, akkor elárulom, hogy a te recepted alapján készítek heti egyszer amerikai palacsintát, nálad láttam először repülőlámpást és az idei szülinapok estéjén mindig felengedünk egyet. No és az apák napi ünneplés a legújabb és legközelibb alkalom, amikor Frankó Ágnes jut apácska után először eszembe! :) Meg fogja az ajánlott könyvet kapni tőlem! :)

khase írta...

Örülök, hogy Hanna ilyen jol erezte magat a taborban es tenyleg ugy van, ahogy paran irtak mar, hogy azzal, amikor azt mondta, hogy nem hianyoztatok neki, azt fejezte csak ki, hogy ö jol elvolt mashol es masokkal is, mert tudja, hogy van egy biztos szeretö hattere otthon :) Bar gondolom nehez lehet megelni, ahogy egyre inkabb önallosodik, de jo lehet latni, hogy ilyen talpraesett es mindenhol megtalalja a helyet. Es igen, ez a Ti erdemetek!

A blogodat en is azert (is) szeretem olvasni, mert annyi jo ötlet, tipp van benne, akar hetköznapokra, vagy ünnepekre, mindig tudok meriteni belöle valamit (meg ha a nagy tavolsag miatt a kirandulos-programozos-szinhazas ötleteket nem nagyon tudjuk megvalositani..).

Szep hetet Nektek, puszi Orsi

Anikó írta...

Kedves Ági,
Kecskeméten is láthatóak a lányok :-)
A katicás meghívónak köszönhetően találtam Rátok és ha nem baj, olvasgatlak Benneteket.
Fantasztikus Ember! Csodabogár volt már akkor is (lassan 20éve),foglalkozott íriszdiagnosztikával, egészséges életmóddal, stb. Nevelt minket, vagy próbált. :-)
Szóval elkészítettük a katicás meghívót (Vacskamatinál áttanulmányozva) és fantasztikus lett! Köszönjük!
Anikó

Ági meg az angyalai írta...

Kriszti! Hát ez igazán megtiszteltetés. Apák napján én leszek a második aki eszedbe jut. :-)) A többit is jó hallani. Hamarosan jelentkezem egy újabb programajánlóval, pontosabban leírom merre jártunk és hogy tetszett nekünk.

Anikó!Ó a katicás meghívók! Az egyik legolvasottabb posztom még mindig.
Úgy látszik Budapestről eltűntek a plakátok de vidéken viszont feltűntek a lányok mosolyával.
Rudi bácsira valóban jó jelző a csodabogár!! Irígyellek érte tényleg!
Anikó! A fotódat láthattam a facebook vagy a blog követők képei között?


Orsi! Örülök, hogy adhattam valamit egy olyan anyukának, aki egy olyan szuprt országban él, mint Svájc.

Ági

Natimi írta...

..most látom,hogy nem látom a bejegyzésem:(

Azért annyit még egyszer,mert megérdemlitek,hogy Hanna nagyon talpraesett kislány,szüleinek köszönhetően.Én cseppet sem csodálkozom,hogy nem hiányolt..már bocsi:))De biztosan nagyon elfoglalt volt és elégedett,így honvágya sem volt,hála Isten!
Örülök!

Te,drága Ágnes újból megleptél,nagyon kedvesen vártad a lányod.Imádom az ötleteid!!