RSS

2012. január 28.

Ki-mit-tud volt

Ötödikes lehettem, amikor a szokásos szavalóversenyen meglehetősen lámpalázasan eldaráltam valamelyik versemet, meghajoltam és örültem, hogy túl vagyok a megmérettetésen. Hogy mit adtam elő, arra már egyáltalán nem emlékszem, az előadást megelőző szívdobogásra viszont igen. Évfolyamtársam, Koponyás Rita versét és zseniális előadásmódját azonban még ma, harminc évvel később is képes vagyok felidézni, akkora hatást tett rám. (Vajon mit szólna ha tudná...) Szabó Lőrinc, Lóci óriás lesz című versét mondta el, de olyan gyönyörűségesen, átéléssel, hogy végérvényesen egyik kedvenc versemmé tette. Ez jutott eszembe, amikor Hanna egy nap azzal tért haza a suliból, hogy Ki-Mit- Tud lesz a Radnótiban és ő szívesen részt venne rajta és mondjuk a versmondó kategóriában indulna.
Hanna kérte, hogy olvassam el neki a verset, amiről beszéltem neki. Tetszett neki elsőre. Aztán ha már egyszer a kezemben volt a Szabó Lőrinc kötet, lapozgattuk és újabb és újabb verseket olvastunk el belőle. "Hanna! Van kedved ezt elszavalni?"- kérdeztem és Hannának volt, ráaádul olyan sebességgel tanulta meg a nyolc versszakot, hogy észre sem vettem. Valahogy le kellett lassítanunk Hannát, aki eleve gyorsan beszél, gyorsan gondolkodik, egy igazi szélvész kisasszony ám ezeknek a tulajdonságoknak semmi keresnivalójuk nincs szavaláskor. Zsuzsi és Viki, a két nagyon kedves színésznő a Holdvilág Kamaraszínházból még azt is vállalta, hogy meghallgatja Hannát és ad neki pár jó tanácsot a nagy megmérettetés előtt. Hanna nagyon hálás volt az igazi előadóművészektől érkező bíztatásért, a technikákért. Talán nekik is köszönhető, hogy a nagy napon olyan gyönyörűségesen, bájosan mondta el a verset, hogy magam is alig hittem el. Túlzások, erőteljes gesztusok, affektálás nélkül, mégis szépen hangsúlyozva és tagolva. Énekes Kati néni csak annyit tett még hozzá, hogy olyan hitelesen adta elő ez a kis másodikos a verset, hogy egy pillanatra elhitte, hogy ő az a nagy felnőtt,aki veszekedett a kisfiával, mint törpével egy óriás. Sokat jelentett Hannának Kati néni elismerése, ahogyan az is, amikor a néptánc tanár néni húzta magához, hogy a fülébe súgja, hogy mennyire bájosan, kedvesen szavalt az óriási színpadon Hanna. Mert a színpad óriási volt tényleg. A Radnótinak nagy színházterme van, kellett a mikrofon, hiszen a nézőtér is zsúfolásig megtelt nézőkkel. Párizsis szendvicseket és szörpöt árultak az aulában, mert marathoni ki-mit- tudra készült mindenki. Fél négytől este kilencig tartott a sok tehetséges diák szereplése. Egymás után léptek fel a próza, dal, vers, tánc, hangszeres produkció és jelenet kategóriában a kicsik és a nagyok. Hát igen. Talán nem a legszerencsésebb egy kalap alá venni egy másodikos és egy tizedikes előadását, ám ezúttal nem tett különbséget a zsűri a résztvevők között, nem volt korosztály vagy legalább alsós, felsős, gimis kategória külön. Viszont nem győztünk összenézni a szülőkkel, hogy mennyi válogatott tehetség jár az iskolába és a kicsik is csodálhatták a nagyokat, hogy majd egyszer ők is így szavalnak, így énekelnek, így zenélnek és táncolnak. Bevallom azt hittem, hogy a díjkiosztón már csak pár ember lesz a nézőtéren. Tévedtem. Kicsit fáradtan, de ugyanolyan lelkesen tapsoltak és minősítették a nézők a zsűri munkáját, mint az elején. A zsűri, amelynek az iskola igazgatója is tagja volt szigorúan pontozott és ahogyan ez lenni szokott, nem mindig értettünk együtt az értékelésükkel, ám összességében igazságos eredmények születtek.
Hannának semmi oka nem lehet a panaszta. 52 pontot kapott a lehetséges 60-ból. Az igazgató bácsi 9 pontra értékelte és az ő szavazata azért értékesebb, mint a mindenkit lepontozó testnevelés tanárnőé... Bizony volt olyan kategória, amelynél ez a pontszám elegendőnek bizonyult az első vagy második helyhez. A versnél sajnos nem, így nem ért el dobogós helyezést Hanna. Reméltem, hogy nem bánkódik emiatt.. Csodás eredményt ért el, hiszen a nagyok között szerepelt. Szerintem csalódott volt meg persze az öt óra hosszát tartó egyébként fergeteges rendezvény miatt fáradt is. Hazafelé olyan kifejezések jelentését magyaráztuk el neki, hogy szubjektív vélemény, azonos súlycsoport, sikerélmény, önbizalom, teljesítmény. Eszméletlenül büszke vagyok rá, hogy alig nyolc évesen kiállt egyedül arra a nagy színpadra a mikrofon mögé és elmondta a verset, amiről ötödikes korom óta álmodtam, hogy majd elmondok egyszer. Ő megtette helyettem. A pulzusom az egeket verdeste, potyogtak a könnyeim úgy figyeltem Hannát testvéreivel, anyukámmal és Zoltánnal együtt.
Az iskolában két évente rendezik meg az "össznépi" Ki Mit Tud-ot. Hanna negyedikes lesz a következő idején. Kíváncsi leszek lesz -e kedve újra színpadra állni és ha igen vajon milyen számban indul. Ha meglesz még ez a napló, elmesélem azt is. ui. A verset persze megtanulta Noémi is és az első pár versszakot Eszter is. Jelenleg átiratokat gyártunk, olyanokat, hogy "Veszekedtem a kislányommal, mint törpével egy óriás, Hanna ne karmold az asztalt, Hanna hová futsz, mit csinálsz...rettenetes, már megint szétdobáltad a szobában a dolgokat....

2012. január 25.

Sínen voltunk



Első hallásra talán nem tűnik túl érdekfeszítő programnak, főleg három lánynak ellátogatni a Vasúttörténeti Parkba, de szerintem csak azért, mert sikerült a legunalmasabb névvel ellátni a helyet. Ha mondjuk úgy hívnák, hogy Si-hu-hu élménypark vagy mondjuk Masiniszta park, biztosan jobban felkeltette volna lányaim érdeklődését és nem szavazták volna le folyton a programjavaslatomat.

Egy ideje már fűzöm őket, hogy menjünk el a Tatai úton lévő vonat skanzenba, higgyék el nem olyan unalmas, mint amilyen a neve, de mindig fanyalogtak. Jártunk már korábban is Közép-Európa legnagyobb vonatskanzenjában, nekem már akkor is tetszett, de olyan régen volt, hogy semelyik lányom sem emlékszik már a részletekre. Vasárnap aztán Zoltán állt elő az ötlettel, hogy kerekedjünk fel és menjünk el a családi matinéra. A Vasúttörténeti Park eddig télen nem fogadott látogatókat, aztán valakinek eszébe jutott, hogy miért is ne, vasárnap is biztosan eljönnének sokan, hogy megnézzék az óriási csarnokban pihenő kocsikat, amelyek majdnem mindegyikére fel is lehet mászni. Mivel azon a bizonyos vasárnap január ide vagy oda, még a nap is ragyogóan sütött, nem bántuk, hogy egy olyan programot iktassunk be a hétvégénkbe, amelyik félig a szabadban, félig zárt térben tölthető el. Mert bizony télen is nagy öröm a hajtányozás, (nyáron hosszú sorbaállás előzi meg többnyire ezt a tevékenységet) sőt garantáltan kimelegedik az, aki becsülettel végigrángatja a hajtókart a kijelölt szakaszon. Kesztyű viselete azért ajánlott.



Teljes extázisba kerültünk amikor belehuppantunk a vörös vagy éppen zöld bársony huzattal bevont ülésekbe, amikor elfoglaltuk a kupékat. Azonnal utasokká változtunk és eljátszottuk, hogy most indulunk a Balatonra vagy éppen a tengerpartra. Mivel nem voltak sokan, gátlástalanul énekeltük a Megy a lux' megy a lux' megy a luxusvonat kezdetű kuplét a kupéban... Leszálláskor megkérdeztük, hogy kellemesen utaztak -e a kisasszonyok és hogy esetleg óhajtják -e megtekinteni a szerényebb, fapados vasúti kocsikat is vagy maradnak az első osztály közelében? Kacagtak és örültem, hogy partnerek voltak az időutazás nevű színjátékban.

A kerti vasút is üzemelt csak éppen most nem kint a szabadban, hanem a garázsban, remizben, csarnokban, körfűtőházban. Kétszáz forintért két kört mehettek fülig érő szájjal a gyerekek, sőt egy repi fotó kedvéért még egy bónusz körrel is megajándékozták a program szervezői őket. Jött is a kívánság, hogy akkor ők most otthon a saját kertünkben is szívesen látnának ilyet.



A lányok felmásztak az omnibusz tetejére, közben pedig megtudtam, hogy nyáron lovat kötnek a jármű elé és így igazi időutazáson vehet részt az összes vendég.
A terepasztal talán Zoltánt érdekelte a legjobban, bár a lányok is boldogan nézték mikor tűnik el a kisvonat az alagútban.



Az étkezőkocsik hozták a leginkább lázba a lányokat, főleg, amikor elmeséltük nekik, hogy nem is olyan régen egy ugyanilyen, ám valóban mozgó étkezőkocsiban, a Gyertyafény Expresszen fogyasztottuk el vacsoránkat a nem tudom már hanyadik házassági évfordulónk alkalmával. És mintha csak egy jótündér látta volna mennyire vágynak ők is egy hasonló élményre, ugyanaz a kocsi állt most a csarnokban és üzemelt büfékocsiként, mint amelyiken mi is utaztunk. Bécsi szeletet szolgáltak fel rizibizivel, aminél jobb akkor és ott nem is kellett volna és különbenis, a rendhagyó helyszín miatt azt hiszem ez volt a legemlékezetesebb elfogyasztott rántotthús a gyerekek életében.






Kitöltöttünk egy totót is, amivel ugyan nem nyertünk most, ám megtudtuk, hogy a Vsúttörténeti Parknak van egy kevésbé hivatalos, kedves elnevezése is. Legközelebb ha szeretném elcsalni a lányokat erre a szuper helyre, akkor úgy kérdezem meg őket: Van kedvetek a Füstibe menni? És biztos leszek benne, hogy nem fognak fanyalogni, mert a Füsti bekerült a család kedvenc szabadidős helyei közé, mert kellően interaktív, érdekes és ötletes, ráadásul a pénztáros nénitől kezdve a felszolgálóig minden egyes alakalmazott mosolygós és kedves.

A tavaszias január még azt is megengedte, hogy a mi három kis mozdonyunk a játszótéren kiengedje a gőzt.









2012. január 19.

Teadélután




Van az úgy, hogy a lányok már unják a játékokat, a legót, a rajzolást és semmi se jó. Előfordul ilyenkor, hogy mindenért nyafognak, hogy minden kis dolgon összekapnak és az én édes, aranyos lányaim kis boszorkánnyá változnak. No ekkor szoktam bevetni a varázslatot. Gyorsan valami különleges ízű teát készítek, megterítem az asztalt és előveszem nagymamám, anyósom és dédi örökségét, a legalább négy féle teaáskészletből megmaradt darabokat, hogy aztán elkiáltsam magam: TEADÉLUTÁN!!!!






Még decemberben, az adventi időszakban szoktunk rá a teadélutánokra. Volt, hogy délelőtt is...Igazi porcelán teaáskannából öntjük ilyenkor a valódi porcelán teáscsészékbe a teát. Törékeny cukortartóból vesszük ki csipesszel a szív alakú cukorkákat és kis kancsóból öntjük tej helyett a citromlevet. Legtöbbször valami süti is jár hozzá, a lányok valamelyik kedvenc muffinja vagy a megunhatatlan francia almatorta. Ha éppen nincs az se baj. A háztartási keksz és a győri édes is megteszi. Úgysem ez a lényeg, hanem,hogy ilyenkor Hanna, Eszter és Noémi felveheti a királylány, hercegnő vagy báli ruháját. Mivel nekem nincs ilyen, én valami szokatlan dolgot teszek a nyakamba, fülembe vagy éppen fejemre. Kacagásuk úgy csilingel ilyenkor, mint a csészék, kistányérok, cukorkatartók teázgatás közben.



Még decemberben, az adventi kalendáriumban rejtettem el a "Csináljunk teadélutánt!" felirattal ellátott cetlit. Nos, ennek akkora sikere volt decemberben, hogy elhatároztuk gyakrabban megismételjük a porceláncsészés, szépruhás, sütis, kekszes szeánszot. Végre hasznos tárgyakká változtak a tálalószekrény alján szomorkodó innen-onnan örökölt réges régi, szépséges és csorba csészék. Készletnek nem nevezném, hiszen egyik sem hiánytalan, de pont ettől olyan szépséges és kedves mindegyik.

És hogy mit csinálunk egy ilyen teadélutánok alatt? Semmi különöset csak beszélgetünk meg persze nevetgélünk. Ilyenko megnyugodnak és újra édes, aranyos három nővérré változnak. Nem nagy dolog, mégis felér egy varázslattal.
Megjegyzem, ez egy lányos program. Férfinek vagyis Zoltánnak semmi keresnivalója a mi kis teadélutánunkon.
Sütit azért szoktunk hagyni neki.



ui. A képek egy olyan teadélelőttön készültek, amikor Hanna nem tartózkodott itthon. Természetesen ő is aktív résztvevője a csiligelős csészés csacsogásnak.

2012. január 15.

Ének és zongora




Kár, hogy én nem tudtam ilyen találóan megfogalmazni. Az egyik anyuka jellemezte úgy énekes Kati nénit, hogy ha kinyitja a száját kisüt a nap azonnal. Annyira igaza van.
Énekes Kati néni, Hanna ének tanító nénije és az alsós énekkarnak, a Kicsinyek Kórusának vezetője. A tavalyi karácsonyi koncerten találkoztam először vele, addig csak Hanna elbeszélése segített abban, hogy elképzeljem milyen is lehet. Tényleg kisüt tőle a nap.

Nekem tetszik, hogy az iskolában az énekóra felér egy szolfézs órával is, hogy tanulnak furulyázni, szolmizálni és közelről megismerkednek a módosítójelekkel is. Kati néni mindenkit bátorít, dicsér vagyis eszébe nem jut senkinek elvenni az énelkéstől a kedvét, még akkor sem, ha itt-ott hamis hangok csúsznak be. Hanna rajong érte. Csütörtökönként el nem mulasztaná az énekkari próbákat, boldogan lobogtatva hozza hazza a kottákat. A karácsonyi énekkaros koncerten persze ott ültünk a nézőtéren Zoltánnal, a kicsikkel és anyukámmal. Meghatódva figyeltük milyen átéléssel énekel az első sorban Hanna. Aztán következtek a nagyobbak, a felsősök és a gimnazisták. Komplett hangszerbemutatót is kaptunk, mert a legtehetségesebb diákok kiálltak és a színpad előtt megmutatták milyen mesterien játszanak hangszereiken: kürtön, furulyán, fuvolán, zongorán, hegedűn, csellón. Hagyomány, hogy a kórus elénekli egy tehetséges gimnazista fiú saját szerzeményét, amitől -nem tehetek róla- mindig könnybe lábad a szemem. A srácról, akinek nevét sajnos elfelejtettem és csak "A Zongoristának" hívtam Roman Polański filmje után, melyben Władysław Szpilman önéletrajzi regényét dolgozta fel, merthogy szerintem még hasonlít is a főszereplő Adrien Brody-ra- biztos vagyok, hogy hallani fogunk még. Nagy zeneszerzői karrier előtt áll.
Ugyanakkor decemberben, Diósdra is kapott egy meghívást a kórus, amire nem kis logisztikai kihívások után, de végül Zoltán el tudta vinni Hannát is. Ott egy templomban énekeltek kabátban, kesztyűben és sálban, amitől olyan igazán adventinek tűnt a koncert.

Hanna sokat furulyázik vagy a karácsonyra kapott dudáján játszik valami ismert dalt. Nem mondom, időnként embert próbáló a gyakorlási fázist hallgatnom. Merthogy Hanna addig nem nyugszik, amíg egy addig csak énekelt dalt el nem tud játszni jól vagy legalábbis élvezhető minőségben. Leül a zongorához és addig pötyög, míg ki nem rajzolódik az ismert dallam. Az sokkal elviselhetőbb. Nekem speciel megunhatatlan a Szamár induló , amit hivatalosan még nem tanult Hanna, de osztálytársától elleste az első két sort, a többit pedig itthon kitalálta. No itt mondtam ki először, hogy lehet, hogy tényleg van érzéke ehhez a hangszerhez. Larisza nénihez mostanában Zoltán kíséri el. Azt tudni kell, hogy Zoltán hiába nagyon okos és tájékozott, zenei műveltsége és hallása egyenlő a nullával. Szóval egy ilyen zongoraóra után, amit Zoltán is végighallgatot- és nézett, egy olyan megható jelenet zajlott le a folyosón, amit nem is tudom, hogy illik -e lejegyeznem. Na jó. Letérdelt alig nyolc éves lánya elé és úgy vallotta be, mennyire csodálja és tiszteli amiért zenél.
Larisza néni egyébként végtelen szeretettel tanítja Hannát, sokszor somolyog, mert Hanna kérdez és csacsog. Zoltánnak azt is elmondta, hogy nem szokványos, ahogy Hanna zongorázik. Az az érdekes benne, hogy kicsi kora ellenére nem nézi az ujjait, nem lefele néz, hanem a kottára összpontosít és úgy zongorázik. Aztán persze megtanulja kotta nélkül is. Nem tudom mennyit kell gyakorolni hivatalosan, tény, hogy Hanna szívesebben játszik bármit, csak ne a kötelező darab, a házi feladat legyen. Bár mostanában némi javulást látok ezen a téren. Például nem menne órára ha nem érezné hogy elég magabiztosan tudja eljátszani a feladott darabokat. Az is tetszik, hogy kérés nélkül, csak úgy kedvtelésből, sőt kikapcsolódásképpen ül oda hangszeréhez és játszik dallamokat. Szóval eddig minden a legnagyobb rendben megy. Aki ismeri Hanna temperamentumát, az nem csodálkozik a két leggyakoribb hibáján: sokszor siet és időnként túl keményen üti szegény zongorát...



A decemberi kis koncerten a szűk férőhely miatt csak egy szülő vehetett részt. Hát persze, hogy Zoltán kísérte el Hannát, aki irtó bátran bemutatkozott majd ugyanilyen magabiztosan eljátszotta rövidke darabját, az Old Mc Donalds-ot.

A legutóbbi órán Larisza néni Zoltán fülébe súgott egy titkot. Szolfézsból Hanna csillagos ötöst kap félévkor. A zongora jegyet még nem tudjuk, de gyanítom az se lesz túl rossz.

Nos, itt tartunk Hanna zenei fejlődésében. Heti háromszori elfoglaltságot jelent ez neki (és nekünk is). Kétszer fél óra a zongoraóra és az első hallásra kicsit soknak tűnő kilencven perces szolfézs. Persze örülök a sikereinek, a jó jegyeknek de megsúgom, sokkal jobban érdekel az, hogy boldogan énekel, hogy szereti a zenét és a zenélést.

Eszter és Noémi is jár zenei foglalkozásra egy Kati nénihez, aki nem ugyanaz, akiről az első bekezdésben írtam de tőle is kisüt a nap. Ő az egymásra épülő, Zenekincs foglalkozásokat tartja Zuglóban. És bizony mi sem bizonyítja jobban, hogy a kicsik élvezik, sőt igénylik a heti egy alkalmas zenei előképzést, hogy már hétfőn megkérdezik, hányat kell aludni a következő csütörtökig. Hogy ők milyen hangszeren fognak tanulni, még nem tudom. Tény, hogy Noéminek egészen különlegesen szép és tiszta hangja van. A legmagasabb hangokat, a legbonyolultabb dalokat is elénekli. El tudjátok képzelni mekkora gyönyörűség, amikor Hanna elkezdi játszani a zongorán a Gaudeamus hodie-t, Noémi pedig, mint egy operaénekes, kecsesen odatámaszkodik a zongora oldalához és a kísérethez énekel?
Eszter is igyekszik és próbálkozik, de azt hiszem a hallását, zenei érzékét apukájától örökölte. Újabb bizonyíték arra, hogy az ikrek (legalábbis az enyémek) nem egyformák, csak egyszerre születtek.

2012. január 8.

Adtuk és kaptuk



Igen, tudom, hogy már elmúlt a karácsony, mégis saját készítésű ajándékokról fogok írni. Olyanokról amelyeket én készítettem másoknak, olyanokról, amelyeket Hanna gyártott és olyanokról, amelyeket én kaptam. Mert ajándékot adni egész évben lehet és ha ez az ajándék a saját időnket, fáradozásainkat, ötletünket is tartalmazza akkor valóban azt sugallja, hogy fontos nekünk az, aki kapja.

1, A VÁZA

Nem tudom, más iskolákban is létezik -e kézimunka óra, Hannáéknál másodikban van és időnként a tanító nénik kérik, hogy vigyünk be cipős dobozt, konzervdobozt vagy szép befőttes üveget ilyen olyan célra. Legutóbb befőttes üvegeket kértek tőlünk. Hanna elárulta, hogy váza lesz belőle, különleges, egyszerű de nagyszerű technológiával fogják széppé varázsolni a csupasz üveget. Levettem hát a spejz polcról azt, amelyiknek váza alakja van és még mesélni is tudna, hiszen dédi rakta ebbe hajdanán a körte befőtteket. Nemes célra adtam Hannának, aki karácsony előtt haza is hozta felöltöztetve. Nekem nagyon tetszett ez a minimál design, az elegáns fehér a kék díszítéssel. Sajnos nem nekem szánta. Anyukám kapta karácsonyra. Talán túl sokat sóhajtoztam utána, mindenesetre pár napja meglepett egy másikkal. Ezúttal szivárványszínű fonalat tekert a beragasztózott üvegre. Az eredmény így is káprázatos lett. Alig várom, hogy tavasszal a tulipánokat, nárciszokat beletehessem.




2, A HÓEMBER KÉSZLET

Ebből négy szettet készítettem. Volt a rongyos zsákomban pár polár sál, amit már nem akart hordani egyik lányom se. Sapkát is találtam, olyanokat, amelyek már nem tetszenek vagy amiket kinőttek. Kis piros lábosból csak egy volt, szívem szerint azt tettem volna a dobozba, ám sehol nem találtam elfogadható áron hagyományos piros, zománcozott lábost. Pedig a magyar hóemberek fejére az dukált volna. Mindegy. Gondolom boldog lesz a polár sapkában is. Kisebb dobozba tettem a tengerpartról összegyűjtött nagy kavicsokból kettőt, amelyeket korábban a lányokkal együtt lefestettünk akril festékkel. Kisebb kavicsokat is csomagoltam, azokból készülhet majd a hóember szája. Répát egy tanszer ellátóból szereztem, talán ez volt a legnehezebb része a készlet összeállításában. A szemléltető eszközök forgalmazói szerint a sárgarépa citromsárga, így itthon festhettük le mindet pirosra. Azóta másnál láttam, hogy só-liszt gyurmából is remek répát lehetett volna gyártani- valahogy ez nekem nem jutott eszembe. Na majd jövőre. A rőfös boltban vettem pár óriás gombot és már csak rá kellett írnom a dobozra, hogy: HÓEMBER KÉSZLET. Hozzávalók: friss hó és jókedv Tartalma: sapka, sál, szemek, orr, száj és gombok
Sajnos a megajándékozottak azóta sem tudták kipróbálni a szettet. Bátyám kislánya, Nóri, már nem is tudta kivárni a hóesésést. Tartott egy főpróbát óriási kisvakondján.
Egy készletet magunknak is készítettem. Lehet, hogy ma végre hónunk alá csaphatjuk a dobozt és megépíthetjük a hóembert?




3. A HÁZI FORRÓCSOKI POR

Idei gasztro ajándékom. A hatgyerekes Virág blogján láttam és egyből tudtam, hogy ezzel lepem meg szeretteimet. Tavaly csokis sütiport adtam szép csatos üvegben, némi instrukció kíséretében a legszerencsésebbeknek :- és bár sikere volt, nem szerettem volna ugyanezt adni.
Ehhez a recepthez egy tábla tej- és étcsoki kell és 15 dkg barna cukor összedarálva egy vaníliarúd kikapart belsejével. Szükséges még két három kanál jó minőségű cukrozatlan kakaópor is. A csokikat aprítógépben daráltam le, ehez adtam a vaníliás cukrot és a kakaóport. A kész durva keveréket csinos üvegekbe tettem, mindegyikbe szúrtam egy rúd fahéjat majd celofánnal lezártam és feldíszítettem. Ráírtam, hogy házi forró csoki por és még azt, hogy forró tejbe kell tenni és szeretetben meginni. Nem tudom hány adagot készítettem, mert a lányok folyton forró csokit akartak inni ebben az időben. Tény, hogy valami miatt (a csokival szenvedett azért szegény) az aprítógépem tönkrement, úgyhogy bizony ez nagyon drága ajándék lett.




Amit kaptam:

1. A KARKŐTŐ ÚJRAHASZNOSÍTOTT ANYAGBÓL

Móni idén is kitett magáért. Tavaly papírmassé golyókból fűzött nekem csodás nyakláncot. Szerintem, aki találkozott velem 2011-ben, az láthatta, mert hiába van kismillió bizsum és ékszerem, mindig ez volt a nyakamban. Idén PET palackból készített karkötőket. Nagyon szép csomagban szállította a "futár" házhoz, szinte sajnáltuk kibontani. A csomagban aztán mindannyiunk (mármint a női szakasz) megtalálta a neki szánt darabokat.



2. A CSOKISZALÁMI

Glória gasztro ajándéka. No de milyen! Már a csomagolás magával ragadó. Csak forgattuk, simogattuk és tízszer elolvastuk, a jópofa szöveget, hogy nyomokban szeretetet tartalmaz és egyébként milyen titkos összetevőkből áll a finomság. Valami mennyei. Jövőre lehet, hogy a forró csokiport ez az ajándék váltja fel, mert a receptet is elárulta Glória, szóval duplán ajándékozott meg. Recept és kép itt. Mi sajnos olyan gyorsan elpusztítottuk, hogy nem maradt idő a fotózásra. A gondosan elkészített cimkét azért eltettem.

3. A GYŰRŰ

Hanna osztálytársának anyukájának ujján láttam meg a gyönygökből fűzött gyűrűt. A lélegzetem is elállt, mert bár nem szeretem különösen a gyűrűket, általában csak a jeggyűrűmet viselem, ez annyira különleges volt, hogy megkérdeztem hol szerezte. A válasz meglepett. "Én fűztem. Nagyon könnyű"- felelte Karolina. Szerintem látta mennyire sóvárogva nézem, ezért megnyugtatott, hogy ha szeretném fűz nekem is egyet. Így történt, hogy Hanna szülinapján én is kaptam ajándékot, egy ugyanolyan elegánsan, finom, saját készítésű gyűrűt. Ja. Hanna is gazdagabb lett egy neki való lilával. Egyszer remélem beavat Karolina a gyöngyfűzés rejtelmeibe. Azt mondta könnyű. Igaz a parkettfonásra is ezt mondta- azóta sem boldogulok vele. (azért nem adom fel)

2012. január 2.

A szülinapi buliról

"Köszönjük a remek bulit!" Hát ez irtó jó! Minden vendég ajándékkal távozik!"
"Szuper volt!"



Ezekkel a mondatokkal búcsúztak a vendégek Hanna decemberi szülinapja végén. Természetesen a Gipszkorszak Játszóház különtermében tartottuk, ahol kényelmesen elfért mindenki és a színpadot is leteszteltük, nem szakadt be a bűvész hölgy alatt.

A buli gipszfestéssel kezdődött, minden meghívott kettő figurát választhatott a polcról. Öröm volt nézni a hosszan tanakodó gyerekeket "Ezt választom!", "Nem inkább ezt festem!","Lehet még ezt is?"- hangzott minden felől és persze lehetett. Szólt a zene, öröm volt nézni az alkotó gyereksereget, akiktől ismét megerősítést kaptam. A gipszfestést nehezen lehet megunni, gipszfigurát festeni szeretnek a gyerekek. Szerintem alig van olyan anyuka vagy óvónő, aki ne próbálkozott volna gipszfigurák kiöntésével házilag. Karácsonykor különösen népszerű ez a foglalatosság. Ez is csak azt mutatja, hogy ha kreatív foglalkozásról van szó, a gipszfigurák festésével nem lőhetünk mellé, a legtöbb gyerek örömmel és egymás után festi ki a különféle alakzatokat, mert a gipsz hálás anyag, jó és könnyű kifesteni, sikerélményt okoz kicsinek és nagynak is. Azért ha ismertek olyat, aki házilag már öntött olyan hatalmas alakzatokat, mint a mi polcainkon található repülő, delfin, szivárvány, tigris, ló, katica, kígyó, akkor szóljon... :-)

Miközben ezen gondolkodtam, befutott Magic Hajnalka, a bűvész hölgy, akit Hanna kérésére hívtunk el egy szülinapi fellépésre és néhány bűvésztrükk bemutatására.
A műsor előtt került sor szintén Hanna kérésére a már hagyományosnak számító Ki tud többet az ünnepeltről totó kiosztására is. Az első három helyezett persze gipszfigurát kapott ajándékba. Nem , még nem unták, nagyon is örültek neki.









Íme a kérdések, amelyek Hannával együtt születtek:

1. Hány foga esett ki Hannának?
a, 5
b, 4
c, 8

2. Hanyadik padban ül Hanna az iskolában?
a, elsőben
b, másodikban
c, utolsóban


3. Melyik a kedvenc tantárgya?
a, ének, olvasás
b, testnevelés, néptánc
c, matematika, környezet

4. Milyen külön foglalkozásra jár az iskolában?
a, zumba
b, sakk
c, énekkar

5. Milyen hangszeren tanul?
a, fuvola
b, gitár
c, zongora

6. Hány kg Hanna?
a, 30
b, 24
c, 19

7. Most éppen mi szeretne lenni nagy korában?
a, balerina
b, színésznő
c, vegyész


8. Milyen állata(i) vannak Hannának?
a, kutya, macska
b, macska, hörcsög
c, macska

9. Minek öltözött farsangon Hanna első osztályos korában, amivel megnyerte az első díjat?
a, tavasztündér
b, fogtündér
c, Piroska
d, spanyol táncosnő

10. Melyik torta Hanna kedvence?
a, Dobos
b, Pavlova
c, mogyorókrémes

11. Hányban született Hanna?
a, 2004.
b. 2003.
c, 2002.

12. Hanyas lába van?
a, 31-32
b, 30-31
c, 37

13. Van –e facebook profilja Hannának?
a, nincs és nem is lesz
b, igen, már régóta
c, nincs, de lesz hamarosan, mert azt (is) kért szülinapjára

13+1. Milyen éteket kedvel legkevésbé Hanna?
a, paradicsomos
b, tonhalas
c, sajtos




A totózás ideje alatt átalakult a játszóház alsó szintje, a padok a színpad elé kerültek és kezdődhetett a műsor, amiből én alig láttam valamit, mert a feszülten figyelő okos arcokat és csillogó szemeket figyeltem. Az élő galambokat és nyulat azért észrevettem. Az pedig, hogy megsimogathatták őket külön örömöt okozott a gyerekeknek, de még nekünk felnőtteknek is.







Persze minden mutatvány után, közvetlenül a taps után elhangzott a "Hogy csinálta?" kérdés. Az ilyen korú gyerekeket már erősen foglalkoztatja hogy milyen trükk áll a mutatvány mögött. Ezt a kíváncsiságot próbálta kielégíteni Magic Hajnalka amikor, három mutatványt tanított meg a gyerekeknek. Az ott lévő felnőtteknek szigorúan tilos volt odanézniük, hiszen a tanulás után mindenki büszkén mutogatta tudományát, hogy aztán tenyerünket összecsapva tőlük kérdezzük meg, hogy "Ezt hogy csináltad? "



Ettünk óriási pizzát és finom tortát, amihez gyerekpezsgő dukált.
Az ajándékok átadására ismét a színpadon került sor méghozzá játékos formában. Hanna szemét bekötöttük, és hát ki kellett tapogatnia ki áll éppen előtte. Ok. Valószínűleg tizenéves korában már nem ezt játszanánk, ám most még ártatlan nyolc évesek között ez vidámra sikeredett, főleg, hogy akadt olyan, aki levette a szemüvegét vagy leguggolt, hogy alacsonyabbnak tűnjön, de olyan is, aki kétszer állt Hanna elé. Bizony volt nagy nevetés. Zoltán be is jelentette, hogy ha lehet ő is így szeretné majd megkapni az ajándékait ha lesz egyszer bulija.





A bingózásra már nem is került sor, annyira intenzíven sikerült eltöltenünk az időt. A kifestett gipszfigurák a buli végére szépen megszáradtak. Mindegyiket becsomagoltuk, szatyorba tettük és büszke tulajdonosaik kezébe adtuk, hogy aztán otthon ha kiteszik a polcra, falra, asztalra és ránéznek, jusson eszükbe Hanna, aki nyolc éves lett.