Rodeon jártunk és mégcsak nem is kellett a tengerentúlra utaznunk az élményért.
Akkor még nem tudtuk, hogy Monorierdőn van egy Tyuxi becenévre hallgató pasas, akinek becsületes neve Nádori József és aki nemcsak szarvasmarha telepet tart fenn hanem rodeó versenyeket szervez, méghozzá úgy látom egyre nagyobb sikerrel. A bika-rodeo híre szájról szájra terjed, én magam is mosolyogva meséltem ismerőseimnek, hogy el sem hiszem mennyire kivetkőztünk magunkból, hogy izgultunk a versenyzőkért és egyáltalán mennyire jó kis texasi élményben volt részünk Monorierdőn a Hell on Hooves Ranch-en, ahol a Magyar Rodeo Egyesület által szervezett bikarodeó verseny zajlik
 |
| Szalmabálán ülve, igencsak jó hangulatban |
Ahogy ott ültünk a szalmabálán (nem, nem szúrta a fenekünket, mert rutinosan vittem piknikplédet) és elnéztük a nemhogy testi épségüket, de életüket kockáztató rodeósokat, eszembe jutott, hogy vajon mi kell ahhoz, hogy valaki ezt a sportot válassza hobbijának? Mitől lesz valaki megszállott? Talán gyerekkorában valamelyik vursliban ráült arra a forgó bikára, amelyikről puha szivacsra lehet jó nagyot esni és amelyik először csak lassan mozog, forog aztán bevadul? Vagy a tévében látta valamelyik amerikai filmben és elhatározta, ő bizony ezt a "sportot" szeretné űzni ezután. Vajon mit szólt az anyukája, felesége, barátnője?
Persze felmerülhet az is kérdésnek, hogy kik azok akik erre a "cirkuszra" kíváncsiak. Kik azok, akik beírják a naptárukba, követik a facebook események között és várják, hogy újra ott lehessenek. Például mi. Tisztes családanya, férjjel (most csak) két lány gyermekkel. Sőt idén magunkkal vittünk egy házaspárt is, akikről tudtuk, hogy ez az esemény nagyon távol esik hát hogy úgy mondjam a kultúrkörüktől. Valahogy éreztük, hogy nekik is tetszeni fog és örülni fognak, hogy ezt a látványosságot is kipipálhatják. A közönség sorai között volt idős, fiatal sőt egészen kicsi gyermek is. A menőbbeken western kalap és csizma de legalábbis alkalomhoz illő öltözék, pl. kockás ing volt. Kalapot a helyszínen is lehetett vásárolni, ami azoknak bizony el is kélt akik a kapunyitástól kezdve a rekkenő hőségben, a tűző napon követték végig az eseményeket.
Mi este érkeztünk és úgy láttuk, hogy a múltkori alkalomhoz képest sokkal többen szerettek volna igazi vadnyugati élményben részesülni. Az est fénypontjára, a bikarodeora érkeztünk, ahol a kemény legényeknek, hivatalos nevükön ridereknek 8 másodpercig kell ülniük a nem kis méretű bika hátán, aminek a vége mindig egy hatalmas esés. A nézők hangulatának fokozásáért remek programokkal készülnek mindig és van egy konferanszié is aki érdekes dolgokat mond el a hozzáértő és a laikus nézőknek is. (Bár a hangosítással most gondok voltak és erősen visszhangzott minden mondat, így is eljutott hozzánk néhány hasznos tudnivaló, információ)
Például az, hogy ezek a bikák 800-1000 kilós állatok és hogy az USA több államában hivatalos nemzeti sportnak számít a bikarodeó. Aztán mesélt a bohócról is akiknek az a feladata, hogy a lepottyanó ridertől eltereljék a felbőszült bika figyelmét, de szerintem egyszerűbben fogalmazva megmentik a rider életét.
A verseny legszebb jelenete kétségtelenül az, amikor a beöltözött riderek körbeállnak és elmondanak egy imát egymásért, magukért és talán a bikákért. Mondjuk itt a bika a legkevésbé sebezhető élőlény. A riderek testi épsége annál inkább veszélyben van, nem véletlenül áll készenlétben a mentő. Saját szemünkkel láttuk, hogy a gerincvédő itt nem divatcikk. Az egyik rider hátába ugyanis az esés után jó erősen beletaposott a nem kis méretű bika nem kis riadalmat okozva ezzel. Viszont hatott az ima, mert megtudtuk, hogy viszonylag könnyű sérüléssel és egy kis agyrázkódással megúszta.
A bikák egy kalodába beterelve várják, hogy az arénába rohanva lerázhassák magukról a ridereket. Közben egy nagy számláló mutatja az eltelt másodperceket. Van akinél kettőnél, háromnál megáll és amikor azt gondolnánk hogy ez lehetetlen küldetés, akkor valaki nyolc másodpercen túl is rajta marad a bikán. A pontozás egyébként igazságos, mert nemcsak a rider teljesítményét pontozzák, hanem figyelembe veszik a bikák temperamentumát is.
ui.
Mennyire rossz ez a bikának? -kérdezhetik az állatvédők.
Nos, szerintem
örülnek, hogy nem lesz belőlük hamburgerhús, ráadásul a legsikeresebb
egyedek
tenyészbikák lesznek vagyis nyugdíjas korukig legelészhetnek.
Egyébként
nagy becsben tartják őket és nem bántják, verik.
Nem tévesztendő össze ez a
műfaj a sokkal véresebb, kegyetlenebb és számomra is
elfogadhatatlan bikaviadallal.
0 megjegyzés
Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.
Szeretettel,
Ágnes