Hannával viszonylag korán kezdtük a mondókázást, a verstanítást, a meseolvasást. Zenebölcsibe jártunk, ahol csoportos foglalkozás keretében tanítgatták a gyerekeket a ritmusok, rímek, dallamok szeretetére. Meglett a gyümölcse, megérte. A minap nagyon büszkévé tett Hanna, ráadásul barátunk szeme előtt. Hintában ült, kérte, hogy magasra lökjük. Én vele szemben egy stabilabb széken ültem. Ekkor az én alig két és fél évesem arra kért, kezdjek el valamilyen dalt, verset vagy mondókát, amit majd ő befejez. Harsogott a Süss fel nap, a Juli néni Kati néni letyepetyelepetye, az esőről, a napról, a csigáról és más állatzfajtűkról szóló dalok és versek és én egyszercsak kifogytam a verstárból. Be kellett rohannom egy mondókás könyvért, mert Hanna azt mondta, hogy Még még!
Nekem mindeközben csöndben kellett csodálnom őt, ha próbáltam vele énekelni vagy szavalni, cseppet sem értékelte, sőt kissé udvariatlanul azt mondta "Majd én..te maradj csendben!".
Anyukám szerint előadóművész lesz Hannából ha így folytatja. A neve..Vajda Hanna úgyis olyan művésznős. Ki tudja?