Észrevétel


Amióta megszülettek a lányok árgus szemekkel figyelem hogyan reagálnak egymás jelenlétére, sírására. Eddig nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget annak, hogy ha ágyukat nem is de szobájukat és babakocsijukat megosztják egymással. Most, hogy hat hónaposak észrevették egymást. Egyik alkalommal, amikor az anyatejfüggő Eszter éppen mellemen csüngott, Noémi sírásban tört ki. Korábban teljes érdektelenséget lehetett látni Eszter arcán, mostanra azonban abbahagyta a szopizást és kérdőn nézett rám majd a hang irányába. Az eset megismétlődött, ezért további kísérleteket végeztem és megállapítottam, hogy Noémi is hasonlóan aggódik testvéréért ha éppen annak orrát porszívózom vagy csak beszélek hozzá, esetleg dajkálom. Ez viszont már valamifajta féltékenység lehet. Pedig továbbra sem tudok kettőt dajkálni egyszerre bár ha erőt akarok gyűjteni egyszerűen magamhoz ölelem mindkettőt és belenézek a tükörbe. Komolyan feltölt a látvány. Márpedig elhihetetitek, szükség van az energiára.
Fárjem is tudja ezt, ezért a 35. (bizony jól írtam, nem tévedés 35.) születésnapomra egy komplett wellness kényeztető csomaggal lepett meg, amelynek helyszíne sem akármilyen, egyenesen a Royal Szálló Spa részlegébe szólt. Miközben a forró algapakolással bekent testemmel egy vízágyban a mocsárba fulladás érzésével pihentem, végigpörgettem 35 évem fontosabb eseményeit és rá kellett jönnöm, nem cserélnék senkivel!

You Might Also Like

0 megjegyzés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes