Alvajárás


Az esti lefektetés előtti szoptatás alatt jutnak a leginkább eszembe azok a dolgok, amiket érdemes lenne itt lejegyezni. Meg az azt követő és a hajnali etetés alatt is. Fura, hogy az ember agya ekkor is tud dolgozni. Kipattanok az ágyból és gépiesen átmegyek az ikrek szobájába, még mielőtt felébresztenék Hannát. Más körülmények között talán még hasznos is lenne kicsit hagyni újra álomba nyöszörögni magát a babáknak de így én kényesen ügyelek arra, nehogy Hanna kialvatlanul menjen oviba. Legtöbbször egyébként teljesen felesleges emiatt aggódnom, mert elég mélyen alszik ahhoz, hogy ne riadjon fel a babsírástól sőt esetenként az orrszívó porszívózást sem tudom elkerülni és ezt is átaludja.
No de megtört a jég. Eszterem átaludta az éjszakát. Nem is akárhogy. Este héttől reggel hatig. Még mielőtt azt gondolnád, na végre, akkor kialudtam magam, felhívom a figyelmedet, hogy 1, van még egy ugyanekkora gyerekem, aki viszont külön élvezi a hajnali, éjszakai viháncolásokat illetve rendszeresen hajnalban teszi tele pelenkáját 2, a lassan egy évnyi rendszertelen alvától magamtól is többször felébredek. Erről ennyit, remélem hamarosan beszámolhatok újabb pozitív fejleményekről.
A lányok nagyot nőttek. Még mindig csodálattal nézem őket, különösen, amikor egymás mellett fekszenek, ülnek. Nekem ikreim? Aztán külön külön agyonpuszilgatom őket. Egyébiránt javasolt a fokozott figyelem ha egymás mellett fekszenek. Forgásuk, rugkapálásuk és hadonászásuk közben ugyanis akarva akaratlanul megüthetik egymást, mint például most is. Amíg ezeket a sorokat írom, úgy hallom a járóka túl szűknek bizonyult kettőjüknek...
A képen Eszter, nővérével hintázik

You Might Also Like

0 megjegyzés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes