RSS

2008. október 29.

Velence kettesben 2. rész







A szállodánkból egyenesen a Szent Márk térre vezetett utunk, hogy megnézzem ugyanolyan gyönyörű -e, mint ahogyan emlékeimben élt. Felemelő érzés ott állni és nézni a forgatagot meg persze eltervezni azonnal, hogy másnap hajnalban kelünk, hogy ugyanezt a teret egy kicsit másképp is láthassuk. Nálam kötelező program a város ébredésének testközelből való megfigyelése. Itt Velencében az áruszállítás vízen és lépcsőn , a kávázó pultján könyöklő, kávét ivó, munkába siető emberek látványa, a csinosan felöltözött helyiek, akiknek parfümje még intenzíven keveredik Velence levegőjével, a vaporettó utasai, ahogy olvassák nailapjaikat, és az utcaseprők cirokseprűinek sercegése a kockás járdán.
Céltalanul sétáltunk, míg a Rialto híd közvetlen közelében már nagyon jól esett volna egy kis pihenő, így betértünk egy bárba, ahol hamisítatlan olasz tiramisut ettünk és az ablakból bámultuk a turisták és helyiek kavalkádját. Az első napunk ezzel telt. Csavargással és a helyi specialitások, finomságok kóstolásával. A boltocskák szinte mindenütt muranoi üveggel, álarccal próbálták levenni a turistákat a lábukról és én máris azon töprengtem mivel is lepjenm meg otthon maradt szeretteimet. Szívem szerint becsomagoltam volna nekik egész Velencét, hogy érezzék azt, amit akkor és ott én éreztem. És bár láttam pár elvetemült turistát, akik pici gyerekeiket, alig pár hónapos csecsemőjükkel és persze babakocsijukkal voltak kénytelenek lépcsőzni, tekeregni, turistákat kerülgetni, engem a látványuk csak megerősített abban, hogy megvárom, míg elég nagyok lesznek lányaim ahhoz, hogy felhőtlenül és valóban élvezzék ők is ennek a páratlan városnak a látogatását, mert abban egyetértünk mindannyian, hogy egyszer nekik is látni kell. A munkálatok rendületlenül folytatódnak, hogy az emelkedő vízszint minnél kevesebb kárt tegyen a több száz éves házakban, így őszintén remélem, hogy még sokáig ugyanebben a pompában gyönyörködhet egyszer Hanna, Eszter és Noni...
Este egy kellemes kis vendéglőben már megint ettünk , ittunk., majd a Szent Márk téren lévő híres kávézók előtt játszó zenekarok muzsikájára táncoltunk vagy legalábbis ütemre mozogtunk, aranyos kis patkányt láttunk, néhány éjszakai képet készítettünk az üresedő térről, majd hazasétáltunk Verardo házába. Útközben egy elcsigázott rózsaárus, "nem számít már mennyit adsz csak hagy menjek már haza módon" ránk tukmált egy szál virágot, így aztán rózsával a kezemben, Zoltánnal az oldalamon igazán romantikusnak látszott az esti séta. És az is volt, mret már majdnem a hotelbe érve, a kis utcácskán, egy rózsacsokor keresztezte utunkat. Nem volt gazdája, valaki eldobhatta...Lehajoltam érte és ettől kezdve ez a félig talált, félig vett rózsacsokor illata lengte be vörös anyaggal bevont falú szobánkat vagy legalábbis -a minél későbbi hervadás reményében - fürdőszobánkat..

1 megjegyzés:

goooooood girl írta...

Good good good......