RSS

2008. október 30.

Színház az egész világ

Mielőtt folytatnám velencei kiruccanásunkról szóló történeteket, beszámolnék pár színházas élményünkről még így frissiben.

Az őszben az is jó,hogy nem győzhetünk válogatni a jobbnál jobb színdarabok, között. Én pedig válogatok is rendesen, hiszen nincs jobb annál, mint amikor az ember az őszi esős, szeles időben vagy a karácsonyi készülődés idején megnéz egy szívet lelket melengető előadást.

Hannával még a hónap elején néztük meg kettesben Bors nénit a Kolibriben, amit mindketten nagyon élveztünk. Már az előcsarnokban elkezdődik a varázslat, dalokat tanulhatunk egy pillanat alatt, amit aztán a nézőtéren már ismerősen elő is adhatunk, elvégre az egész Bors néni 80. születésnapjáról szól. Tetszett, mert interaktív, azaz a gyerekektől is aktív részvételt vártak, másrészt pedig ,mert az első sorból figyelhettük a zenekar és a színészek produkcióját. Az előadásnak nemcsak a kezdete hanem a vége is rendhagyó volt. Megkérték a gyerekeket, hogy rajzolják le mi tetszett a legjobban az előadásban és adjuk oda Bors néninek, hiszen úgyis születésnapja van. Hanna is pillanatok alatt elkészítette művét, amit aztán Bors néni kötényébe bele is tett. Az már csak hab volt a tortán, hogy villamossal, metrovan és busszal jöttünk egészen hazáig, ami autóhoz szokott lánykámnak igazi élmény volt. Bevallom nekem is.. Bors néni hanganyagot pedig azóta nagyon keresek, karácsonyra szívesen meglepném vele Hannát, ne csak tőlem hallhassa, hogy Piros bab, fehér bab de legjobb a futóbab..

( http://www.kolibriszinhaz.hu/index.php?view=article&catid=46%3Avideo&id=189%3Abors-neni&option=com_content&Itemid=55 )

**********************************************************************************

Jelenetek egy házasságból. Ez volt a címe a keddi előadásnak, amit Zoltánnal nézhettünk meg. Nagyon régen vadásztam jegyre és születésnapjára pont sikerült is vennem kettőt. A színészházaspár zseniálisan alakította Ingmar Bergman által megálmodott figurákat. A légy pisszenését sem lehetett hallani a pici stúdió színpadon, mi is mindvégig feszülten és néha jókat nevetve de legtöbbször egymás kezét megszorítva, jelzésképpen, hogy nocsak ismerős a szituáció... ültük végig az előadást. Kötelezővé tenném a darab megnézését minden több éve házasságban élő párnak. Van ráadás is. A filmet megvettem dvd-n is, így ha egyszer az életben lesz egy olyan esténk, amikor nem aludni, hanem filmet nézni lesz kedvünk, felidézhetjük a jeleneteket (egy házasságból).

( http://www.madachszinhaz.hu/Ea_Studio/Jelenetek/Jelenetek_egy_hazassagbol.php )

************************************************************************************

Toda. Azt jelenti csoda csak éppen gyereknyelven. Ezt láttuk a kicsikkel éppen tegnap a Kolibri Fészekben. Egyszerűen zseniális. Erre mondják, hogy ki van találva. Pont annyi ideig tart, ameddig egy kicsi totyogó összpontosítani tud és pont úgy ahogy egy kisgyerek várná. Színesen, hangokkal, bájosan. Úgy, hogy Eszter és Noémi nyugodtan figyelte a színpad előtt lévő párnákon és ölünkben ülve a szivacskockák mozgását, alakzatokba rendeződését. Kacagtak, kezüket a szájukba téve figyeltek, tapsoltak, integettek, dúdoltak. Aztán az előadás második felében bekapcsolódtak a dobálásba, vonatozásba, igaz Noéminél eltörött a mécses valami miatt, így amíg Eszter aktívan részt vett a színpadi forgatagban, én őt vígsztaltam gitáros bácsi megfigyelésével. És ha még nem mondtam volna, ezennel bejelentem, hogy Kolibri Színpad rajongó lettem.

( http://www.kolibriszinhaz.hu/index.php?view=article&catid=46%3Avideo&id=184%3Aglitterbird--mveszet-a-legkisebbekert-toda--a-csoda-gyereknyelven&option=com_content&Itemid=55 )

********************************************************************

Azért nem lettem hűtlen kerületünk ékszeres ládikójához a Holdvilág Kamaraszínházhoz sem, csak éppen Hanna mostanában nem velem látogatja a csodás gyerekelőadásokat, hanem ovis társaival. Bérletet váltott a csoportjuk, amiért én nagyon hálás vagyok és havonta legalább egyszer színházba mennek óvó nénijükkel. Kicsit azért sajnálom, hogy nem lehetek ott a nézőtéren, de Hanna mindig kedvesen elmeséli a darab tartalmát, így tudtam meg végre azt is ki a csuda az az Ágacska.

( http://www.holdvilag.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=12&Itemid=6 )

2008. október 29.

Velence kettesben 2. rész







A szállodánkból egyenesen a Szent Márk térre vezetett utunk, hogy megnézzem ugyanolyan gyönyörű -e, mint ahogyan emlékeimben élt. Felemelő érzés ott állni és nézni a forgatagot meg persze eltervezni azonnal, hogy másnap hajnalban kelünk, hogy ugyanezt a teret egy kicsit másképp is láthassuk. Nálam kötelező program a város ébredésének testközelből való megfigyelése. Itt Velencében az áruszállítás vízen és lépcsőn , a kávázó pultján könyöklő, kávét ivó, munkába siető emberek látványa, a csinosan felöltözött helyiek, akiknek parfümje még intenzíven keveredik Velence levegőjével, a vaporettó utasai, ahogy olvassák nailapjaikat, és az utcaseprők cirokseprűinek sercegése a kockás járdán.
Céltalanul sétáltunk, míg a Rialto híd közvetlen közelében már nagyon jól esett volna egy kis pihenő, így betértünk egy bárba, ahol hamisítatlan olasz tiramisut ettünk és az ablakból bámultuk a turisták és helyiek kavalkádját. Az első napunk ezzel telt. Csavargással és a helyi specialitások, finomságok kóstolásával. A boltocskák szinte mindenütt muranoi üveggel, álarccal próbálták levenni a turistákat a lábukról és én máris azon töprengtem mivel is lepjenm meg otthon maradt szeretteimet. Szívem szerint becsomagoltam volna nekik egész Velencét, hogy érezzék azt, amit akkor és ott én éreztem. És bár láttam pár elvetemült turistát, akik pici gyerekeiket, alig pár hónapos csecsemőjükkel és persze babakocsijukkal voltak kénytelenek lépcsőzni, tekeregni, turistákat kerülgetni, engem a látványuk csak megerősített abban, hogy megvárom, míg elég nagyok lesznek lányaim ahhoz, hogy felhőtlenül és valóban élvezzék ők is ennek a páratlan városnak a látogatását, mert abban egyetértünk mindannyian, hogy egyszer nekik is látni kell. A munkálatok rendületlenül folytatódnak, hogy az emelkedő vízszint minnél kevesebb kárt tegyen a több száz éves házakban, így őszintén remélem, hogy még sokáig ugyanebben a pompában gyönyörködhet egyszer Hanna, Eszter és Noni...
Este egy kellemes kis vendéglőben már megint ettünk , ittunk., majd a Szent Márk téren lévő híres kávézók előtt játszó zenekarok muzsikájára táncoltunk vagy legalábbis ütemre mozogtunk, aranyos kis patkányt láttunk, néhány éjszakai képet készítettünk az üresedő térről, majd hazasétáltunk Verardo házába. Útközben egy elcsigázott rózsaárus, "nem számít már mennyit adsz csak hagy menjek már haza módon" ránk tukmált egy szál virágot, így aztán rózsával a kezemben, Zoltánnal az oldalamon igazán romantikusnak látszott az esti séta. És az is volt, mret már majdnem a hotelbe érve, a kis utcácskán, egy rózsacsokor keresztezte utunkat. Nem volt gazdája, valaki eldobhatta...Lehajoltam érte és ettől kezdve ez a félig talált, félig vett rózsacsokor illata lengte be vörös anyaggal bevont falú szobánkat vagy legalábbis -a minél későbbi hervadás reményében - fürdőszobánkat..

2008. október 27.

Velence kettesben- 1. rész











Mi aztán nagyon örülünk az új M0-ás szakasznak. Nemcsak az a jó benne, hogy a szentendrei lángosos, az a bizonyos szűk, lépcsős utcában lévő, alig negyed óra alatt elérhetővé vált számunkra és ezt bizony ki is használtuk még szökésünk előtt. Az is jó, hogy a repülőtérre nem kell árkon bokron, lámpákon és dugókon át elvergődni, hanem csak kényelmesen elgurulni. Eszünkbe jutott, hogy a repülőtérre vezető úton történő balesetnek sokkal nagyobb az esélye, mint egy légi szerencsétlenségnek, óvatosságra intettem Zoltánt, de így is remek időt futottunk. Praktikus okokból ismét csak kézipoggyászt vittünk magunkkal és csakhamar a repülőtér csarnokában találtuk magunkat.
A repülőgép olyan igazi kis (elnézést a Saab-tól) lélekvesztő típus volt. Propelleres és cseppet sem csillogó villógó, összesen három üléssel egy sorban. Mindegy, biztosan karban tartják őket és még egyszer kértem Zoltánt, hogy meséljen a légi szerencsétlenségek statisztikáiról. Hangosan de egy óra 15 perc alatt landoltunk Velence repülőterén.
Nagyképűen vagy csak egyszerűen magabiztosan vágtunk neki a négy napos velencei útnak. Nemhogy útikönyvet nem vittünk magunkkal de még szállást sem foglaltunk magunknak. Ismerős volt a Marco Polo reptér és a vizibuszhoz vezető öt perces séta és maga a vizibusz is. Elhatároztuk, hogy a St. Marc téren szállunk ki és szigorúan valami finomság elfgogyasztása után indulunk szállás keresésbe.
A város úgy fogadott, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ködbe burkolózva, sejtelmesen, csak lassan kirajzolódva. És nekem harmadszor is elakadt a lélegzetem a látványtól aztán később a város semmihez sem fogható szagától. Azokat a városokat szeretem, amelyeknek történelme, története van, ahol a falak, a kövek mesélni tudnak...
Ábrándozásomat a végállomás közeledte félbeszakította. Belevetettük magunkat a forgatagba és a legszűkebb sikátorba fordultunk be. Egészen a Verde Caféig húztuk pakkjainkat, ahol aztán leültünk és elfogyasztottuk első olasz capuccinonakat és panininket. Kicsit tovább sétáltunk és nem tudtunk ellenálni az útunkat álló malomkerék nagyságú pizzáknak, így ott helyben, az utca közepén szétmarcangoltunk egy szeletet. De mint minden, ez sem történt véletlenül, hiszen a lakoma közben egy bájos hídra és egy feliratra lettem figyelmes. Hotel Casa Verardo (http://www.casaverardo.it/site/entraeng.htm) . Egy igazi elbűvölő kis hotel hirdette magát szerényen. Pont ahogyan elképzeltem. Kis hidacska mentén, lagúnára néző ablakokkal, patinásan, mesélő falakkal és kedves személyzettel. Ekkora szerencsénk lenne? Még a pénztárcánknak is megfelelő ajánlatot kaptunk a recepcióstól, így három órával indulásunk után már a velencei hotelszobánkban készülhettünk az előttünk álló sétára és ugyan igyekeztünk megfogadni az utikünyvek tanácsát, azaz, hogy hagyjuk magunkat elveszni Velence sikátoraiban, azért egy térképet zsebünkbe csúsztattunk, biztos ami biztos alapon. Elvégre három gyereket hagytunk otthon, akiknek szüksége van még ránk. Róluk is ejtek pár szót az útbeszámoló következő részében.

2008. október 20.

Velence kettesben


"Aki a Szent Márk-téren sétál, tudja, hogy sétálása által valahogy funkciót tölt be, ott van, a Szent Márk-téren, a világ közepén, és hagyja, hogy a világ körülötte keringjen."
Szerb Antal írta ezt az Utas és Holdvilág regényében, az én -magam sem tudom miért- de legkedvesebb olvasmányomban.

..és most életemben harmadszorra Velence tere megint körülöttem fog keringeni. Meg Zoltán körül is...

Majd jövök ha elmúlt a szédülés

2008. október 13.

Ki kér kakaót?!!! és más történetek






Ki kér kakaót? -teszem fel minden reggel a kérdést, mintha nem tudnám a választ rá. Hogyne tudnám. Hanna, Eszter és Nonó egyszerre lendíti majd magasba a kezét és versenyeznek ki mondja hangosabban, hogy Ééééééén. Pontosan ismerem a forgatókönyvet, azt, hogy Noémi és Hanna nagyon-nagyon szereti habos kakaómat és nagyon-nagyon hangosak, Eszter pedig mérsékelten jelentkezik a reggeli italért, hiszen ő a legkevésbé édesszájú a családban. És az is a jól bejáratott reggeli ceremónia része, hogy én még legalább kétszer újra megkérdezem, hogy ki kér kakaót, mert annyira szeretem ezt a jelenetet, hogy nem elégszem meg azzal ha csak egyszer hallhatom a lányok hangját és csak egyszer láthatom a magasba emelkedő praclikat. Holnap reggel is megkérdezem legalább kétszer.

*****************************************************************************************

Zoltán a híréhesek körébe tartozik. Ez azt jelenti, hogy ha lehet nem szeretne lemaradni a reggeli és esti híradóról sem és ha belefér és nem kezdek kiabálni vele, akkor még a CNN híreit is szeretné meghallgatni, megnézni és ha ez sem elég akkor még egy kicsit a Hírszerző és egyéb hírekkel foglalkozó portálokat böngészni. Esküvőnkön a résztvevő vendégseregnek ki kellett töltenie egy "Ki tud többet az ifjú párról" totót, aminek egyik kérdése úgy hangzott, "Mi az, ami mindennél fontosabb Zoltánnak?" (még talán menyasszonyánál is), szóval a helyes válasz az esti híradó volt, vagyis már így érkezett hozzám, így lett a férjem, készen kaptam mellé csomagolva ezt a szenvedélyt. Gondolom ennek (is) köszönheti, hogy igen tájékozott a világ dolgaiban, a politikában legyen az itthoni vagy távolabbi földrészen zajló. És azt is bevallom, időnként kitörök, hogy túl nagy a hírétvágya és fogja magát hírdiétára...No csak azért írom le ezeket, mert persze Hanna is szem illetve fültanúja sokszor egy-egy hírműsornak színezés vagy játék közben és tegnap igazán meglepett bennünket, amikor azt kérdezte apukájától, a maga majdnem 5 évével, hogy ki áll jobban az amerikai elnökválasztás kampányában, John Mc'Cain vagy Obama, mert ő ez utóbbinak drukkol. No comment.

************************************************************************************
No hát végre megtaláltuk azt a zenebölcsi foglalkozást, amire vágytam, sőt még annál is többet. Kipróbáltunk egyet aztán egy másikat, kerületen belül és túl, de valahogy annak ellenére, hogy a kicsik élvezték ezeket a dalos perceket, azt éreztem valami hiányzik, amitől kedvem lehet hetente egyszer felkerekedni a lányokkal. Aztán Szilvi, - az a bizonyos négy lányos- meggyőzött, hogy Kati néni zenedéje biztosan tetszeni fog, mert nagyon jól felépített órái vannak, tele ötletekkel, eddig általam nem ismert dalokkal, hangszerekkel. Mellesleg nem is igen illik rá a néni szó, mert nagyon dekoratív nő, aki engem Klári nénire, az óvó nénimre emlékeztet szőke, loknis hajával. Persze ez is egy olyan óra, ahová plusz két kéz kell. Így aztán a babysitter csúszdáztatja lábán az egyik gyereket, vagy ő cipeli a hátán vagy amikor Gólya viszi a fiát énekelünk, ő hintáztatja ha lehet koromra való tekintettel Noémit, a súlyosabb lányomat. Neki kell az egyiket emelgetni, lóbálni, pörgetni és neki kell az egyikkel futni, négykézláb mászni. A másikkal nekem. Ja, írtam már, hogy ez egy zenebölcsi foglalkozás? A testmozgás, a mama fitness csak titokban van beleépítve az fél órába, de cseppet se bánom. 2in1. Kényelmes ruha és jó erőnlét ajánlott. De olyan jó ütemre vagy ritmusra lihegni közben vagy utána. Várom a keddeket.

************************************************************************************

Nem bírtam ki és ideje korán odaadtam Zoltánnak születésnapi ajándékát, egy búvártanfolyamra jogosító kupont meg a tankönyvet hozzá. Erre persze Hanna sem bírta ki és átadta a nekem szánt karácsonyi ajándékát. Elolvadtam tőle teljesen és azonnal keretbe tettem. Kis családunkat ábrázolja karácsonyfák körül, ajándékok között. Méretarányosan, ügyelve a lányok szemszínére és a szülők hajzatára, öltözetére. Még hajgumi is került a copfokba. Kedvenc képem lett és persze várom a többi műremeket. Hátha előre lehet hozni a névnapokat, születésnapokat és egyéb ünnepeket..

2008. október 7.

Korcsolya nemcsak a jégen



Hat éves koromban tanultam meg korcsolyázni a Naplás tó jegén. Szüleim büszkén néztek a tó széléről meg a felnőttek is, mert igazán jól ment. Mintha most lett volna, pedig jó pár év eltelt. És most az én lánykámnak kellett
összekészítenem egy vízálló, meleg overall nadrágot, kesztyűt, vastag pulcsit. Bizony, elkezdődött az óvoda által szervezett, korcsolya tanfolyam. Úgy volt, hogy béreljük majd a korcsolyacipőt a szervezőktől de eszembe jutott az utolsó pillanatban, hogy Hanna unokatestvérének, Nórinak kinőtt korcsolyája valahol valamelyik szekrényben ott lapul, így nekiálltam megkeresni. Aztán már csak fel kellett próbálnia Hannának. Annyira bíztam benne, hogy illik majd vékony kis lábára, mint ahogyan Hamupipőke hercege reménykedhetett a mesében. És jó lett. Pont jó. Így aztán még a pénteki foglalkozás előtt kipróbálhatta Hanna milyen érzés két keskeny kis élen állni, egyensúlyozni. Aztán tovább mentünk. Egészen a szőnyegig. Na itt kicsit gondolkodtam azért, hogy vajon okos ötlet -e, az ismeretlen eredetű de nagyon puha szövésű szőnyegen a jégen való járást gyakorolni de amikor Hanna boldogságát láttam, már nem érdekelt milyen károkat képes egy korcsolya a szőnyegen okozni (nem okozott végül) és inkább vígasztaltam magam, hogy nem a parkettán történik mindez.
Szóval Hanna boldogan ment oviba azon a bizonyos pénteki napon és azóta is várja a a hét ötödik napjait. Ági néni, az óvónéni azt kérdezte, hogy korizott -e már Hanna vagy legalábbis volt -e már cipő a lábán, mert igen ügyesen tolta a bólyákat a jegen, vagyis felettébb gyanúsan -magabiztosan viselkedett a jég hátán is megélő lánykám.
Tegnap azért a parkettának is ki kellett állnia egy próbát. Hanna lego kockákból ugyanis korit épített magának, ügyesen ráállt és végigcsúszkált vele a nappaliban oda meg vissza. De nem szóltam egy árva szót sem, helyette jót kuncogtam Zoltánnal az eseten.
(ja..az a kék dzsekis, francia trikolor színű sapkás kislány én vagyok)

2008. október 4.

Tarka magyar


A mai szombat kissé mozgalmasra sikeredett. Reggel szinte pánikszerűen indultam aquafitnessre a sarki uszodába, három nyávogó gyereket hagyva hátra, férjemre. Kifáradva de mégis felfrissülve értem haza. Szusszanás helyett persze kész programajánlattal állt elő Zoltán, aminek nem lehetett ellentmondani. A külvárosi Sugar látványcukrászdába ( http://www.sugarshop.hu/ ) vagy cukorka palotába mentünk el ha már úgyis zuhogott az eső. Itt bepótoltam az aquafitnessen elvesztett kalóriákat, a gyerekek a játszóházban szórakoztak. Hanna, mint minden szombaton, ma is részt vett a Holdvilág kamaraszínház Morzsa szakkörén, ahonnan ismét pár verssel és dallal gazdagabban tért haza de csak egy pillanatra, amíg magához vette Viki barátnője ajándékát, ugyamis szülinapi zsúrra volt hivatalos. Onnan pedig egyenesen a Tarka magyar valóban színes táborához csatlakozott apa és lánya, elmondásuk szerint forró csokit kortyolgattak és nézték a forgatagot meg beszélgettek sokat sokat sokat. Itthon folytatták a mesélést az élménybeszámolót. Fotó egyik eseményről sem készült, kivéve a csatolt egyetlen de azt is az Index fotósa csinálta és itthon az interneten bukkantunk rá. Ott középen, tarkán!