Emlékszem, amikor a kicsikkel még babakocsiban látogattunk el az Állatkertbe, aztán később, amikor kicsit bátrabban babakocsi nélkül, de bérelhető kisszekérrel és Viviennel mentünk állatnézőbe. Ma pedig babakocsi és egyéb segítő eszköz nélkül csak úgy lazán, ötösben. Mérföldkőnek számít szerintem ez, mert a kicsik zokszó nélkül bírták a csaknem három órás sétálgatást, az állatok csodálatát. Mackófesztiválról
( http://www.zoobudapest.com/macifesztival )szólt a kis plakát, amibe úton útfélen belebotlottam és amiről azt gondoltam ideális családi program lehetne erre a tavaszias vasárnapra, mivel a mackók úgy összességében és a Fővárosi Állatkert nálunk a megunhatatlan kategóriába tartozik. Nyitás után nem sokkal érkeztünk meg, hosszan elidőztünk kedvenceim a pingvinek és a fókák medencéjénél, aztán haladtunk a kijelölt úton tovább. Nagy hatást tett ránk a vízből kikászálódó viziló, az orrszarvú bébi, a zsiráf, zebra, a szoborként a szikla tetején álló bivaly meg persze a perec is, ami nélkül nincs állatkerti séta.
Hanna nem is olyan régen nézte meg a moziban Zoltánnal a Madagaszkár című animációs filmet (azt hiszem már nem helyénvaló "csak" rajzfilmnek nevezni a művet), így elevenen élt emlékében az állatok neve, a történet. A zebrát Máténak, az oroszlánt Alexnak nevezte el és hosszan csacsogott Zoltánnal a film fontosabb epizódjairól. Ebből a beszélgetésből én bizony kimaradtam. Valahogy a mozizás is apás program lett nálunk de remélem csak addig, míg a kicsik is elég nagyok lesznek ahhoz, hogy képesek legyenek végigülni egy gyerekfilmet és egy kisebb moziban egy fél sort elfoglaljunk együtt.
Találkoztunk ikres anyukákkal, akikkel persze -annak ellenére, hogy először látjuk egymást- köszönőviszonyban vagyunk. Olyan ez, mint a Bogarasok vagy Mini tulajdonosok, akik villantanak, dudálnak egymásnak ha elhaladnak egymás mellett az úton. A "nekem is ikreim vannak, tudom milyen ikreket nevelni, ismerem a nehéz de csodaszép érzést, amit nap, mint nap nyújtanak" tudat, összemosolygásra készteti az ikres szülők legtöbbjét.
Utolsó állomásunk a barlang volt, ahol a lányok és mi is kipihenhettük magunkat. Ők színeztek, kirakóztak, vetélkedtek, ügyeskedtek, mi pedig próbáltuk kideríteni, mit jelent a "koati" szó, ami a macis nap alkalmából kezünkbe nyomott rejtvény megfejtése volt.

Itthon első dolgom volt megnézni a neten.
Koati: (állat, Nasua socialis Wied., orrmányos medve), a ragadozók rendjébe, a medvefélék családjába tartozó emlősfaj. Vörösbarna egészen szürkéig, hasa sárgás. Hossza 52 cm., farkhossza 47 cm., vállmagassága 29 cm. Dél-Amerika (Paragury, Peru, Brazilia) erdeiben kisebb csapatokban (20) él. Az indiánok főleg húsa és bőre miatt vadásszák. Állatkertekben közönséges.