"A 424-es Vasútmodell Klub hagyományos kiállításán minden bizonnyal ezúttal is sok érdekesség várja a látogatókat. Az egyik fő attrakció a több mint hatvan méter hosszú N-méretarányú, sok rendkívüli látványosságot kínáló modulterepasztal." szólt a programajánló.
-Menjünk, mondta Zoltán és nem volt apellát. Bevallom engem annyira nem izgatnak a vasútmodellek, hogy a város másik végébe autózzunk értük. Gyerekkoromban persze mi is büszkélkedhettünk néhány NDK-s vasút modellel, volt alagútunk, sok fa és bokor és bakterházunk is, aztán egy kis terepasztalra került az összes szerzemény és néha megengedte Simon, hogy én is irányíthassam a vonatokat. Zoltán viszont hajthatatlan volt, Hannát is érdekelte, a kicsiket meg pláne, hát nem akartam ünneprontó lenni, így a vasárnapi lightos közlekedésnek köszönhetően kb 25 perc alatt a helyszínen voltunk. Hát nem gondoltam volna, hogy ennyien lesznek kíváncsaiak a kis vonatokra, az egyedülálló terepasztalra. Kicsit még sorba is kellett állni a jegyért.
Hanna Zoltánnal nézte meg tüzetesebben a terepasztal részletesen, aprólékosan kidolgozott elemeit, addig én a piciknek kialakított hatalmas teremben vártunk rájuk. Favonattal, fasínnel játszhattak kedvükre és nekem igazán semmi dolgom nem volt csak annyi, hogy a terem szélén felállított székekből gyönyörködjem bennük, hogyan szocializálódnak, hogyan játszanak együtt, hogyan óvják, szeretgetik egymást miközben megunhatatlanul tologatják a kis vonatokat alagútba be majd ki.
Ismerőssel is találkoztunk, Zoltán legkedvesebb barátja Csaba, kisfiával látogatott el a művelődési házba. Bizony túlsúlyban voltak a kisfiú érdeklődők de azért akadt egy két lányka is a mieinken kívül, akik odavannak a vonatokért meg vissza..