Nem fociról írok, az igencsak távol áll családunk minden tagjától, hanem egy új gyerekbútorról, amire nagyon régen vágytam és amit először , lakberendező Anna barátnőm házában láttam. Amaz utánozhatatlan és felbecsülhetetlen értékkel bír, azt hiszem valamelyik dédszülő készítette a két kezével. Ebbe szerettem bele és kértem engedélyt Annától a copyrighthoz. Mivel a mi családunkban egy nagymama és egy dédnagymama jelenti az élő ősöket és egyikük sem ért a fa megmunkálásához, asztalos Gabesz barátunkat (www.mg96.hu) kellett megkérnem, hogy az elküldött tervek alapján alkossa meg a kis bútort.
Elkészült, és a lányok imádják. Én is, mert nem műanyag, mert egyedi, boltban nem kapható, mert kedves és mert praktikus. Kiderült, anyukámnak is volt egy hasonló bútordarabja kislány korában, zöldre volt festve de testvér híján csak egy paddal volt kialakítva. Eztek után nem csodálkoznék azon se ha valamelyik tájházban vagy falumúzeumban találkoznék hasonló asztalkával. Keveset tudok a népi bútorkultúráról de elképzelhetőnek tartom, hogy ez egy alap gyerekbútor lehetett a régi időkben. Kényelmesen lehet rajta rajzolni, színezni, gyúrmázni, kirakózni és ha nagyon megerőltetjük akarom mondani összehúzzuk magunkat Zoltánnal együtt mi is be tudjuk préselni magunkat a padba és egy pillanatra azt érezzük kisgyerekek vagyunk. Kényelmesen lehet rajta különleges alkalmakkor (na jó, kevésbé különleges időben is) csipegetni, sütizni, egyszóval morzsázni. És fel lehet állni a tetejére és onnan műsort adni. Ez főleg Hanna szokása lett, de mivel a kicsik minden de minden mozdulatát, cselekedetét kismajomként követik , Nonó és Eszti sem akar alul maradni (szó szerint) és veszélyt nem ismerve előszeretettel művelik ők is az asztalon való táncolást.
Noémi eszméletlen bravúrral rak össze egyre nagyobb és bonyolultabb kirakókat, Esztert továbbra is a rajzolás, firkálás, alkotás köti le, Hanna pedig annyira szeretne már iskolás lenni (szerencsére erre még van több, mint egy éve), hogy folyton feladatokat old meg iskolai előkészítő füzetekből. Apropó iskola..ma Zoltánnal egy spontán ötlettől vezérelve ellátogattunk abba az iskolába, ahová reményeink szerint Hanna is járni fog. Abba az iskolába, ahol Zoltán és testvére, Ferkó is tanult (tablóképeiken jót nevettem) ahonnan valami csodálatos oktatás folytán csupa sikeres érettségiző kerül ki és amelyiknek a szelleme,liberalizmusa a kissé kopottas belső ellenére is magával ragadó. Meg az, ahogyan három, alig tíz éves diák beszélt a suliról. Áradt belőlük az értelem, a tíz évesekre nemigen jellemző magabiztosság és tisztelet. Szóval még odébb van de azt hiszem ez a kérdés nem nyitott többé, meggyőző volt Zoltán "tárlatvezetése".
Addig azonban még sok idő van, Hannának az a dolga, hogy felhőtlenül játsszon játékaival és testvéreivel. Csodás játékokat találnak ki együtt, futkározós sellőset, babaóvodásat vagy, hogy visszakanyarodjak előző soraimhoz, iskolásat, amikor Noémi vagy Eszti hátára hátitáska kerül, esőkabátot, cipőt vesznek és Hanna anyuka elviszi kislányait az iskolába, ahová annyira vágyik már.