Apró örömök



Szó szerint. Elég sok. Mozognak. Cipelik a vacsora alatt elszóródott morzsákat, amit rossz háziasszony módra nem porszívóztam össze. És milyen jól tettem. Ha összesöpörtem volna nem lett volna reggel nagy csodálkozás, lehasalás a szőnyegre, nyomonkövetés, megfigyelés. Noémi kényes királykisasszony szájából nem hangzott volna el a mostanában igen gyakran hallatott "Nem" és "Fúj" szavak. Eszter nem sikítozott volna és nem nyomkodta volna ujjaival a kis fekete élőlényeket. Hanna sem jött volna le az emeletről olyan fürgén, - nehogy lemaradjon valamiről-, mint azt tette.
Három boldog, izgatott kislányom a szőnyegen hasalva élvezte a rögtönzött biológia órát. Hanna megtudta hány lábuk van és azt is, hol élnek. Megbeszéltük, hogy esetleg csípni is tudnak, mindenesetre nemigen való házba, így ha lehet a jövőben mellőzzék a morzsázást. Még megállapítottuk, hogy valóban illik rájuk a szorgalmas jelző (nemúgy, mint rám), aztán elmúlt a varázs. Titokban felírtam a bevásárló listára, hogy "hangyairtót beszerezni". Majd valami kíméleteset keresek. Elvégre hálásnak kéne lennem nekik a vidám reggelért.

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Az albérleti házunk minősége hagy kivetnivalót maga után, így nálunk is megjelentek a hangyák, és ha ekkora érdeklődést nem is, de némi figyelnivalót jelentettek a lányoknak. Nálunk Kinga az, aki kétkedve nézi az ilyen jószágokat, és fél, hogy bemásznak esetleg az ágyába, Csilla minden pókot megfogna, ha hagynám... Sajnos, attól tartok, hogy nyáron más, nemkívánatos ízeltlábú is tiszteletét teszi majd.(mikor beköltöztünk szeptemberben, sokáig tücskök bukkantak fel itt-ott, szerencsére mindig csendben voltak)Nem nagyon örülök, de majd "hatok" rájuk. :) Még panelban is előfordulnak, nemhogy kertes házban, jobb, ha beletörődök. :)

    Vera

    VálaszTörlés
  2. Hát ez nagyon jó:))Ahogy megláttam a lányokat hasalva,rögtön tudtam,hogy hangyákat követnek:))Csak úgy belémhasalt,úgyanis,a minap Anett is a nappaliban kívánta elfogyasztani a vacsoráját,így aztán jöttek a kis szorgos állatok elő nálunk is és kb így nézhettünk ki mi is Anettel:))Nyomkodtuk,dörzsöltük,mert jó sokan összegyűltek:oAnett fel fel vett egyet-egyet és nézegette,majd mondta,hogy szalad a kezén a hangya:)
    Jó élmény volt....a képek is jók:)

    Üdv,

    Timi

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes