RSS

2010. április 7.

Breaking news




Zoltán vette ki a postaládából. Elég korán ért haza és felajánlotta, hogy a kertben nyuszit legeltet és kerget a lányokkal. A postaláda kulcsot azért elkérte..
Örültem, mert kissé fájt a fejem és jól jött volna a csend. Öt percig lehetett benne részem. Egyszer csak hatalmas csinnadrattával beléptek az előszobába mind a négyen, a nyuszikkal mint sem törődve. A boríték már nyitva volt, így már értettem, hogy miért csak kétszáz és nem háromszáz Zoltán vérnyomása, ahogyan szinte biztos voltam abban is, hogy pozitív tartalom áll majd a levélben.
Diadalittasan felolvasta hangosan, hogy értesítik a tisztelt szülőket, hogy lányukat felvették az első osztályba és lehet jönni beiratkozni. Az első megmérettetés. Hanna semmit nem érzett ebből még, szerencsére. Mi azonban helyette is izgultunk, mert tudjuk, hogy milyen fontos az első pár év az iskolában. Meg az utána következő és az azutániak is.

Hanna bármit kérhetett. Kihasználta az alkalmat. Görkorcsolyát szeretne. Bukósisakkal, térdvédővel ahogy kell. Ám legyen. Meg lovagolni is szeretne. No itt felnyögtünk és egymásra néztünk Zoltánnal. Időt kértünk. Hanna pedig azt mondogatja, hogy az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó.


Ugye ez nem mély víz?

10 megjegyzés:

zvajda írta...

Épp az imént hívtam fel az iskolát, hogy a levélben kértek szerint visszajelezzek, hogy természetesen "igényeljük gyermekünk részére a fenntartott helyet". A portás kedvesen kérte, hogy majd holnap telefonáljak, mert ma még szünet van....elnézést mellett jeleztem, hogy azért nem tudom mert --még-- nem iskolás a lányom :))

ßóbita írta...

GRATULÁLOK! Nagyon büszkék lehettek Hannára, hogy minden akadályt, megmérettetést ilyen simán vesz!

Kriszta írta...

milyen nagyra nőtt Hanna. milyen magas!:)

Outdoor élményblog írta...

Gratulálunk Hannának!! Lackó majd megpuszilgatja:-)

Natimi írta...

Nagy nagy gratuláció Hannának!!Igazán büszkék lehettek rá!...no és megérdemli a görkorit és a lovaglást is!...bár attól még engem is ráz a hideg,ha Anett arra kér,hogy lovagolhasson!
Talán egy póni lovaglással is megelégszik majd Hanna...:)

Puszillak,
Timi

Ági angyalai írta...

Köszönjük szépen, átadom Hannának a gratulációkat!

sedith írta...

Nagyon ügyes, gratulálok én is!:)
Puszi

Blacktulip írta...

Én is gratulálok Hannának!
A lovaglásra tán azt mondtam volna, hogy "édes lányom, ha egy évig nem töröd össze magad a görkorival, újratárgyaljuk..." :)

De értem a dilemmát, én is nehezen mondanék nemet bármi mozgásforma kipróbálására.

Blacktulip írta...

Én is gratulálok!

A lovaglásra azt mondtam volna, hogy "édes lányom, ha egy évig nem töröd magad össze gorkiroval, újratárgyaljuk". :D

De értem a dilemmát, nekem is nehéz lenne nemet mondani bármilyen mozgásforma kipróbálására.

Ewe írta...

Szívből gratulálok!!!!!!:))))
Ahogy másolgatom át a babaszobáról a naplót, pont olvasgattam az iskolába íratásnál a hozászólásodat. Érdekes érzés volt, hisz most már a Ti nagylányotok is iskolás lesz:)))))