RSS

2010. június 4.

Ballag már a kis Hannánk tovább, tovább



Zsúfolásig megtelt az óvoda tornaterme. Még jó,hogy idén épült egy, különben nem tudom hogyan és hol zajlott volna le a nagycsoportosok ballagása, hiszen folyamatosan szakadt az eső. Hannával még viccelődtem is, hogy úgy látszik még az ég is sír a meghatottságtól, hogy elbúcsúzik ma az óvodától, ahová négy évig járt. Még itthon átadtam neki a kis csokrát, amit kifejezetten kis kézbe köttettem és amibe ceruzákat tetettem. Azt hiszem jobban örült ennek a kis ceruzás csokornak, mint bármilyen plüssnek, legalábbis szeme csillogásából és puszijaiból erre következtettem.
(A ceruzás csokor ötlete egyébként Móni barátnőmtől származik, őt kértem meg, hogy virágkötő ismerősével együtt, helyettem gondolkodjanak, milyen eredeti ,de nem túl erőltetett csokrot tudnak elképzelni egy ballagó hat évesnek. Móni, most sem okozott csalódást...)
Egyébként pedig megállapítom, hogy túlzások nélkül zajlott le az esemény. Azaz nem láttam olyan elvetemült szülőt, aki már most roskadásig telerakta volna virággal gyereke karját. Nem láttam ízléstelen plüssöket és lufitengert sem , és már csak a helyhiány miatt is örültem annak, hogy nem vett részt a gyerekek ballagásán a szomszédasszony, csak a legszűkebb család... Mondjuk a mi esetünkben még az sem. Talán először, Hanna ovis pályafutása óta, Zoltán távol maradt egy fontos eseménytől. Külföldi hivatalos útját nem lehetett volna áttenni más napra, így most ezzel a beszámolóval, sok-sok fotóval és majd az itthoni elbeszélésekkel kell beérnie. Egy esetleges Írországból érkező ajándék tudata azért hamar megvigasztalta Hannát... (és engem is..)

Anyuval érkeztem az óvodába, ahol már igen nagy volt a nyüzsgés. Néhányan a folyosóra szorultak ki, én még szerencsésnek mondhattam magam,hogy volt állóhelyem. Hamarosan megérkeztek egymás vállát fogva a nagycsoportosok és helyet foglaltak félkör alakban a díszlet előtt, amelyen a BÚCSÚZUNK felirat mellett huszonvalahány éppen repülni készülő lufi volt látható. (El tudtam volna képzelni ugyanennyi valódi lufit a ceremónia végén, amelyet a gyerekek kezébe adnak hogy aztán üdvrivalgások közepette felengedjék az égbe, no de nem ezen múlt a ballagás minősége..)
Rövid búcsú beszédet tartott a vezető óvónő, aztán elhangzott néhány vers és dal.
A gyerekek előtt egy iskolai csendélet figyelt, a kupacban volt füzet, olvasókönyv, tolltartó és egy nagy táska, aminek fontos szerepe volt a továbbiakban. Az óvónők ugyanis felváltva húztak ki belőle egy-egy levelet, melyet aztán egyenként felolvastak a gyerekeknek.



Rövid, frappáns, pár mondatos jellemzés volt ez mindenkiről és én azon gondolkoztam mennyire jó ötlet, milyen furcsa érzés lesz elővenni Hannának az emlék dobozából sok év múlva és összehasonlítani akkori önmagával.
Íme, ez állt az ő kis levelén, ilyennek látták őt az óvónők:
"Később érkeztél a csoportunkba, de gyorsan megbarátkoztál a gyerekekkel. Szívesen részt veszel minden tevékenységben, kíváncsi, érdeklődő kislány vagy. Feladataidat igyekezted pontosan elvégezni, gyorsan megtanultad a verseket, énekeket. Élményeidet megosztottad velünk. Az iskolában tanulj szorgalmasan, találj új barátokat. Maradj ilyen jókedvű, szófogadó kislány."





Különösebb maghatódottság nélkül hallgattam a műsort, mindaddig, míg megszólalt a "De nehéz az iskolatáska" című Bergendy dal. No ekkor aztán könnyekben törtem ki és három zsebkendőnyit sirattam az elmúlt négy évet, az idő múlását, a ránk váró új fejezetet. Szerencsére nemcsak én. Szipogtak az anyukák és sírt két ballagó kisfiú is..
Hanna viszont nem tűnt megszeppentnek. Várja már nagyon az iskolát, úgy érzem kinőtte már az óvodát és bár szívesen emlékszik az ottani élményeire és születtek szoros barátságok is, a szíve most másfelé húzza már.
A terembe visszaérve terülj-terülj asztalkám fogadta a gyerekeket és a szülőket. Az előző este elkészített sport szelet tortám valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag nem volt kikészítve, aztán megláttam az íróasztalon a dobozában. Gondoltam megkérdezem mi a szándékuk vele, arra gondoltam, hogy esetleg tombola fődíjnak sorsolják ki, de csupán elfelejtődött (?). Nekem mindenesetre elég elismerés volt, hogy nem maradt belőle egy falat sem.



Mindenki csattogtatta a fényképezőjét, én sem tettem másként. Készült kép a legjobb barátnőkkel, a legkedvesebb játék mellett, az óvó nénikkel, a dadusnénivel, a teremről, az anyukákról, mintha csak attól félnénk, hogy soha többé nem látjuk egyiket sem ezután.
Ez volt az az időszak, amikor az óvónénik kibontották az ajándékot, amit még a tornateremben nyomtam a kezükbe. Sajnos akkor képtelen voltam egyetlen értelmes mondatot kinyögni, mert ez közvetlenül a könnyfakasztó dal után követezett, de később elmeséltem, hogy bizony nagyon sok munkánk van benne s reméljük sokszor veszik kézbe. Jó volt látni az óvónők arcát, ahogy lapozgatták a zöld bársony borítású könyvet, melynek címe: Ilyennek láttuk az óvodát, Ilyennek láttunk téged. A kötetek rajzokat, jellemzéseket, fényképeket, verseket, montázsokat tartalmaztak, amelyeket a gyerekek készítettek el otthon, szülői segítséggel. Egy évvel ezelőtt, Éva írt hasonló könyvről blogjában, én pedig már akkor megfogadtam, hogy saját óvó nénijeinknek is készítünk ilyet. Magamra vállaltam a szervezést, lapokat osztottam ki, instrukciókat adtam, beszedtem, kértem, kerestem és találtam egy könyvkötő és aranyozó mestert, akinek kissé hanyag munkája miatt eleget idegeskedtem. Megérte. Az eredmény magáért beszél. A szülők is akkor látták először a kész kötetet és egyhangúlag azt mondták, hogy szuper jó lett.







Semmi érzelgősség. Leírtam hogyan zajlott az első ballagás, amit még sok másik követ. Arról, hogy mi zajlik a szívemben, a lelkemben, most hogy lezárult egy korszak, majd máskor írok...

9 megjegyzés:

zvajda írta...

Még jó, hogy nem lát most senki itt a dublini szállodában ahogyan egyedül könnyezek (pedig itt nincs is allergiám...). Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott, de tkp. én is inkább már csak előre (ld. iskolára) tekintek.
Az ajándékokra vonatkozó célzást nem olvastam :)))
most én külön is köszönöm a beszámolót!
love,
z

Túrakölyök blog írta...

Puszi Hannának!
Ezt a "De nehéz az iskolatáskát" én is utálom, még óvodai ballagás nélkül is depresszív:-)

Szilvi

Mónika írta...

Semmi érzelgősség?!
(Bőgök)

Kedvenc idézetem Hannának küldöm!

Ami volt, azt nem lehet újrakezdeni,
ami elmúlt, nem lehet visszahozni.
Ilyesmi csak egyszer fordul elő az életben.
De vannak más élmények,
amelyek legalább annyit érnek,
csak épp mások...



Nagyon örülök, hogy tetszett a csokor!
:)

Móni

Vivien írta...

Édes, már nem is olyan kicsi Hanna! :)

Annyira édes a képeken, annyira nagy már, hogy az elmondhatatlan! Nagyon szép volt, mint mindig, a haja is egyszerű, és mégis gyönyörű, egyszerűen tökéletes.

Az én szemem akkor lábadt könnybe, amikor elolvastam Zoltán megjegyzését. Tudom, mennyire szeret Benneteket, Hannával nagyon szoros a kapcsolata, és bármennyire is előre tekint, azért egy óvodai ballagás is csak egyszer van az ember életében - kivéve, ha évvesztes -, ezért szerintem biztosan jobban megviseli a távolléte, mint bevallja. :) Viszont szeretem benne, hogy vállalja az érzéseit, a könnyezését is. Sok puszi Neki a távolba!

Drága Hannám, tudom, hogy nagyon fogod élvezni az iskolát, sok gyereket ismerek, de iskolakezdés előtt egyikről sem állítottam volna azt, hogy az iskolát neki találták ki. Nálad viszont így érzek. Te mindig vágytál a több tudásra, és mindazt, amit mondtak Neked, meg is jegyezted.

Kívánok Neked sok boldog iskolaéveket, legyél mindig ilyen érdeklődő Lány!

Millió puszi!

Vivi

Ági angyalai írta...

Szilvi, Móni köszönjük!!

Vivien, a te soraidtól meg újra elérzékenyültem. Hannának az utolsó szóig felolvasom, csak kipiheni a varázsovis évzáróját.

Puszi
Ági

éva írta...

Egy korszak vége. A gyermekkor egyik fontos és felejthetetlen lépése... Hogy bírtad a ballagáson olyan sokáig könnyek nélkül? :)

Jó volt olvasni, hogy jól sikerült a meglepetésetek, ajándékotok az óvónőknek.
puszil,
éva

Névtelen írta...

Hello Ági!
Tényleg egyedi a ceruzás csokor, és tuti, hogy lesznek követőid jövőre vagy még idén. A legelső képen Hanna egészen különlegesen gyönyörűséges! Azok a fürtök, az arcocskája, a szeme! Apuka izgulhat pár év múlva rendesen.

Pussz
Ancs

Krisztina írta...

Hmmm, ahogy Hannát elnézem, már kész kis hölgy! Nemsokára izgulhattok érte majd rendesen, legfőképp Zoltán:)! Szép volt ebben a sima, fekete ruhában...Kriszta

Natimi írta...

Nem kapok szavakat...Hanna tényleg gyönyörű!!!Talán már látni az arcán a készülődést az újra,az izgalmat,a boldogságot...
Kívánok neki nagyon sok boldog,felhőtlen iskola évet!!De remélem nemsokára élőben is kívánhatom és megpuszilgathatom bájos arcocskáját.:))

A csokor nagyon ötletes és gyönyörű!

Zoltán megjegyzése pedig megható és könnyeket csalt az én szemembe is!Ritka az olyan apuka aki ennyire felvállalja és ki tudja mutatni érzéseit!

Millió puszi nektek!!
Gratulálok Hannának és sok sikert kívánok neki még egyszer!

Timi