RSS

2010. november 30.

Ibsen a nappalinkban



A három fiatal- vagy ahogy magukat hívják pályakezdő színésszel- először egy 12nm-es garzonban találkoztunk Zoltánnal. Valami különleges előadásra vágytunk akkor már egy ideje és megláttuk a felhívást, hogy garzonszínházba mehetünk aznap este. Az akkori élményeinkről be is számoltam egy posztban. Azt tudom, hogy napokig emésztettük mindketten a látottakat, hallottakat. És az is biztos, hogy valahogy azonnal megkedveltük a színészeket, akik nem keseregnek azon, hogy nem érkezik azonnal a felkérés egy bejáratott nagy nevű kőszínháztól, hanem játszanak. Másképp,mint mások. És pont ettől jók.

Másodszor a Skandináv házban néztük meg alakításukat. A Klauzál téren lévő épület egyik irodájában adták elő Ibsen Hedda Gablerjét méghozzá saját szájuk íze szerint. Mai környezetben, mai szemszögből, mai kellékekkel, mai szövegkörnyezetben. Nyilván az alaptörténet megmaradt, a mondanivaló ugyanaz, mint Ibsen idejében de arra már lehet, hogy az író maga sem ismerne rá. Csomó kérdésünk lett utána. Párat fel is tettünk Emőkének és Tamásnak.

Elutaztak pár napra Norvégiába, hogy az ottani magyaroknak is bemutassák mit tudnak. Nagy tapsot kaptak!

Néhány hete kitalálták, hogy akkor ők itthon is megpróbálják meghonosítani azt a Skandináv országokban bevett szokást, amikor a színész megy a nézőhöz és nem a közönség kerekedik fel a színházba. Ibsent a nappaliba! Ez volt a találó felhívás címe és mondanom se kell, azonnal fantáziát láttunk benne. Időpontot egyeztettünk és vendégeket toboroztunk. A gyerekek természetesen nem maradhattak itthon. Sógornőm Orsi a lehető legjobbkor ajánlotta fel, hogy mindhárom lányunkat elszállásolja egy éjszakára. Óriási örömmel csomagolták be kis bőröndjükbe a fogkeféket, pizsamákat, hiszen unokatestvérük, Nóri kegyeiért felváltva versengnek, ráadásul amióta egy papagájjal és két teknőssel is gyarapodott bátyámék családja még vonzóbb az ottlét bármilyen formája. Szóval Orsi és Simon hathatós közreműködése nélkül nem jöhetett volna létre a "színház a nappalinkban" est, amiért nagyon hálás vagyok nekik.
Elég nagy a nappalink, de 20 főnél többet nem tudtunk volna kényelmesen leültetni, így ennyien várták péntek este a szokatlannak ígérkező előadást. A telt-ház táblát kitettem! Mi izgultunk, a színészek cseppet sem.



Ők hamarabb érkeztek a házba, hogy felmérjék a terepet és hogy egy kicsit jobban megismerkedjünk egymással. Csak később derült ki, hogy az ártalmatlannak tűnő beszélgetéseink részeit aztán ahol lehetett, bizony beépítették a szövegbe.
További részletekkel nem szolgálhatok, már ami a darabot illeti, mert könnyen lehet, hogy poéngyilkosnak könyvelnének el néhányan, akik úgy döntenek hogy egyszer ők is szívesen befogadnák nappalijukba a színészeket. Mert ugyanis sokkoló, meglepő, nevettető és megdöbbentő képek váltják sorra egymást a csaknem egy órás produkcióban. Zoltánnal láttuk már a Hedda Gablert, most mégis egy teljesen más megközelítésből nézhettük végig újra, vagyis cseppet sem unatkoztunk. A lámpa végig fel volt kapcsolva. Itt nem lehetett elbújni az érzelmeink, érzéseink mögé. Ha tetszik ha nem aktív részese volt mindenki a testközelben zajló színdarabnak anélkül, hogy egy szót is szóltunk volna. A színészek ügyesen megbirkóztak a váratlan helyzetekkel, hogy csak egyet említsek, a teraszajtó nyitásakor a szobába beszaladó kismacskával.
És mivel biztosak voltunk abban, hogy a darab végén millió kérdés merül fel a nézőkben, az előadás után a színészekkel együtt a konyhába invitáltuk őket, hogy a szendvicsek és Kyr elfogyasztása mellett feltehessék azokat, hogy nyilvánvaló legyen mindenki számára, hogy nem csalás nem ámítás, ez egy Ibsen darab volt, csak mai nyelvezetre lefordítva.



A kemény mag egészen késő estig maradt. Nagyon nagyon jól éreztük magunkat. A közönség soraiban ott ült Gabi és párja, akiket eddig csak a blogon keresztül ismertem és akik egészen Sárvárról autóztak fel az élmény kedvéért. Azt írta nem bánták meg. Felemelő érzés volt velük ilyen körülmények között találkozni. És ha már a bloggereknél tartok, elárulom, hogy eljött a két kisfiú anyukája, Éva és férje Bubi is, aki nagy fotós de most nem fényképezett. Nem baj. Helyette is kattintgatta a gépét a Figyelő fotóriportere és Zsófi, hogy az az Origó képriportjába majd feltegye az estéről készült képeket. Itt voltak Móniék is. Móni nevetését még mindig a fülemben hallom, úgy láttam nagy hatást tett rá a darab. Szilvi is jókat nevetett, a pocakjában növögető baba biztosan érezte, hogy valami furcsa helyre érkezett. Zoltán legjobb barátjának édesanyja, Márta is eljött barátnőjével. Igazán vagány nő, hogy nem fél a szokatlantól, az újdonságtól. Emőkét eddig grafikus munkákkal bíztuk csak meg, örülök, hogy civilben is eljött hozzánk és hogy hozott még egy érdeklődőt magával. A Chefparade atyja, Laci is megtisztelt jelenlétével, ahogyan szuper intelligens Piroska barátnőm, aki nem meglepő, hogy olvasta az eredeti Hedda Gabler-t Ibsentől. Remélem jól szórakozott András és Eszter is, a három gyerekes, ikres házaspár. A visszaérkező e-maileket elnézve mindannyian igen. Sőt nagyon is!




ui. Ha csak egy kicsit is irigykedtél, hogy nem lehettél itt, hívd meg őket te is!

További képek itt:



Az első fotó innen. A többiért köszönet Rolandnak.

2010. november 29.

Adventi naptárak készülőben...



Hetek óta adventi naptár készítő lázban égek. Már említettem, hogy ez az egyik olyan kreatív foglalatosság, amely folyamatos örömmel, bizsergető érzéssel önt el. A kívülálló egyébként csak annyit vett észre az egészből, hogy anyatigrisként védem az összegyűjtött gurigákat és hogy a szokásosnál is több kis dobozos üdítővel itatom a gyerekeket...

Nos igen. A kicsiknek a már bevált wc papír gurigákból, ám a tavalyihoz képest némi változtatással és nem utolsó sorban helytakarékos megoldással készítettem el a naptárat. Az angyalkát nem én rajzoltam, hanem egy nagyon kedves iparművész ismerősünk, Emőke, akinek ezúton is köszönöm munkáját. A papír a virágpiacról származik, ahová Móni csalt el magával és ahol kis híján elaléltam a sok gyönyörűségtől, csillogástól, karácsonyi pompától és ahonnan nem jöttem haza üres kézzel...
A gurigába valók is összegyűltek. A tárgyi ajándékokon kívül most sokkal több lesz az élmény kártya. Tavaly megfigyeltem, hogy szinte jobban örülnek a lányok ha olyasmi áll az aznapi gurigában, hogy "olajos masszázst kapsz" vagy "beöltözhettek vacsoraidőben tündérkirálylánynak", "délután addig társasjátékozunk, amíg csak akarod" , "aznap este mellettünk, a mi ágyunkban alhatsz", mint a mütyüröknek. Azért idén is lesz a kis csomagban csat, hajgumi, kis karácsonyfadísz, cukorka, pici csoki és mütyür, ami a kis éjjeliszekrényük fiókjába vagy dobozkájukba kerül és a felbecsülhetetlen kincs jelzőt kapja tőlük.




Hanna közölte, szeretne idén valami teljesen más adventi naptárat, mint eddig és bízik a kreativitásomban. Én meg, hogy ne okozzak csalódást a majdnem 7 éves adventi naptár terén elkényeztetett lányomnak, összeszedtem magam és üres üdítős dobozokból nekiálltam sorházat gyártani. Az elsőre majd ráírom, hogy Karácsony utca 1-24-ig. Ízelítőnek megmutatom az első négyet. A többi most szárad.
Részletes leírással és a fogadtatásról, majd a nagy napon, december elsején jövök.




Zoltán már feltette a ház elejére a füzéreket, a lépcsőkorlátok fel vannak díszítve. A kandallóban ég a tűz amitől olyan hangulatunk lesz, hogy alig kívánkozunk máshova. Gyakrabban érezni forralt bor illatot, mint az elmúlt hónapokban és a sütireceptek is arra várnak, hogy kipróbáljuk őket. Vasárnap meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún és nagyon boldog vagyok, hogy kedves vendégeink jöttek hozzánk ezen a napon. Remélem a következő vasárnap is lesz asztaltársaságunk. Régóta szeretném ugyanis meghonosítani nálunk azt a szokást, hogy advent vasárnapján a gyertyák fényénél, mindig valamilyen kedves vendég társaságában sütizzünk, igyunk habos kávét vagy kakaót a lányok pedig elénekelhessék, hogy

"Az adventi koszorún 1 (aztán 2, 3, 4) kis gyertya ég, költözzön a házunkba csend és békesség"

Márpedig nálunk egy átlagos nap elég hangos, úgyhogy csak annyit tudok mondani: Ránk fér!

2010. november 24.

Édes buli volt



Hannának volt az oviban pár jó barátnője, akikhez különösen közel állt. Mondjuk ha egy nevet kellene kiemelnie, akkor az mindenképpen Imola lenne. Ugyan nem jártak össze egymással állandóan, nem voltak együtt sülve főve és talán még a vérmérsékletük sem volt azonos, mégis nagyon szerették egymást. Aztán iskolások lettek mind a ketten. Hanna az egyik irányba megy minden reggel suliba, Imola meg a másikba. És talán még kicsik ahhoz, hogy egymást keressék meg újra, hogy megkérdezzék hogy tetszik az iskola és egyáltalán hogy van. A találkozót helyettük, nekünk anyukáknak kellene kezdeményezni. Fel is hívom Zsuzsát a napokban..


De nem is erről akartam írni.


Hannának persze most az iskolában is vannak új kis barátnői. A saját osztályából Jázmin meg Johanna nevét hallom sokat, de tudom, hogy a harmadikosok és negyedikesek is rajongnak Hannáért, cukinak hívják őt és nagyon jól elvannak a szünetben. Mondjuk ezen nem lepődöm meg, mert Hanna mindig is a kicsit idősebbek társaságát kereste, velük érezte magát jól, velük tudott igazán jókat beszélgetni.

De nem is erről akartam írni.

A kicsiknek is megvannak a maguk kedvencei az ovis csoportból de ha megkérdeznék tőlük, hogy ki a legjobb barátjuk, egyszerre vágnák rá, hogy Zsófi és Luca, Móni ikerlányai. Igaz nagyobbak náluk, éppen a napokban ünnepelték az ötödik születésnapjukat.


Na erről akartam írni.


Már a meghívó sem volt mindennapi. Móni egy csokis bulihoz méltóan ehető meghívókat gyártott. A csokitojásokat óvatosan kettészedte és a műanyag tartóba rejtette a papír meghívókat (ezek szerencsére nem voltak ehetőek, így nem felejtettük el mikor és hányra kell mennünk a különleges helyszínre). A két fél tojást valahogyan vissza kellett olvasztani egymással és újra becsomagolni, szóval sokat dolgozhatott vele Móni viszont megérte, mert a lányok máig emlegetik!

Van a kerületünkben, Árpádföldön egy szépen felújított vadász kúria. Pár éve egy helytörténész által szervezett időutazáson vettünk részt Zoltánnal, akkor láttuk, hogy milyen csoda bújik meg a kertes házak között. Az idegenvezető elmondta, hogy az államosítás után iskola működött a kis kastélyban, aztán egyre jobban romlott az állaga, míg egy napon egy vállalkozó ideális helyszínnek találta az épületet egy csokimúzeum kialakítására. Farkas Elemérnek köszönhető, hogy az épület megmenekült és ragyogó állapotban látható és látogatható újra. Igen látogatható, ugyanis csokitúrákat tartanak felnőtteknek és gyerekeknek, csapatépítő tréningekre mehetnek édesszájú alkalmazottak és szülinapi zsúrokat is szerveznek. Nos mi ez utóbbira érkeztünk aznap este nagyon izgatottan. Az épület belül is csupa ragyogás és szépség. A sok gyerek láttán kicsit olyan érzésem volt, mintha elefántokat engedtek volna be egy porcelánboltba, de szerencsére remekül elbírt velük az animátor hölgy.
Bemelegítésképpen a csokiszökőkútba márthattak egyenként marcipángolyót, amit aztán meg is ehettek iziben. Innen a múzeumba léptünk be, ahol 100 évet mentünk vissza az időben. A sok üres, meseszép fém csokidobozok láttán engem az ájulás kerülgetett, hiszen aki ismer tudja, hogy dobozmániás vagyok, egy gyönyörű darabért sok mindenre képes vagyok!











Az igaz mesék után minden gyerek saját csokis sütit gyárthatott magának. A linzer alapot egy olyan csap alá kellett tartaniuk rövid ideig, amiből nem víz, hanem valódi csoki folydogált. Az így megtöltött kekszeket aztán tetszés szerint feldíszíthettek a kicsik. Cukorkával, fahéjjal vagy további csokidarabkával. Az elkészült egyedi sütiket aztán csinos kis dobozba tettek, mindegyikre ráírták a neveket, jeleket és a buli végén a már megdermedt csokitöltelékes kekszet vihették haza a gyerekek. Otthon aztán ki-ki vérmérséklete és falánksága szerint vagy megette vagy eltette emlékbe. Mi nem lepődtünk meg azon, hogy Noémi három harapással eltüntette az egészet, Eszter fanyalogva de udvariasságból és a kíváncsiságtól vezérelve beleharapott kettőt, Hanna pedig azóta is őrzi, én pedig reménykedem, hogy nem fog megpenészesedni.










A programnak itt még korántsem volt vége. Egy nagy teremben egy hosszú asztal mögé leülhettek a vendégek és marcipándarabból gyurmázhattak kedvükre,miközben forró csokival kínálták őket. A kész műveket celofánpapírba csomagolták és saját tortájukra akár rá is tehetik majd ha kibírják anélkül, hogy ne egyék meg.







A boltocskában még csorgattuk a nyálunkat és leadtuk a rendelést a mikulásnak, aztán Móniék házába indultunk, hogy folyatódjon a szülinapi buli.
A házban már a kicsik születésnapjáról ismert forgatókönyv szerint zajlottak az események, azaz Zsuzsmó bohóc szórakoztatta a gyerekeket, volt sok csodás közös ének, szivárványos kendő, labda, nevetés.



A pavlova torta annyira ízlett Hannának, hogy nemes egyszerűséggel leadta a rendelést Móninak, hogy a decemberi szülinapjára ilyet szeretne, úgyhogy nekem nem is kell sütnöm semmit sem.

Zsófi, Luca a két kis ünnepelt pedig remélem még sokáig lesznek jóbarátai az én négy és hét éveseimnek!

2010. november 17.

Makám hatás



Volt már rá példa, hogy amikor Zoltánnal kettesben utaztunk az autóban, csak a harmadik saroknál vettük észre, hogy valamelyik gyerek zene bömbölt a hangszórókból, pedig annak nem is volt jelen a célközönsége, hiszen a gyerekek nélkül nem anya és apa mivoltunkban ültünk a kocsiban, sokkal inkább, mint férj és feleség. Mint az őrült, úgy tépjük ki ilyenkor az ominózus lemezt a lejátszóból és kapcsolunk át mondjuk a Petőfi rádióra. Nevetünk azon, hogy fel sem tűnik, hogy Natalie Cole helyett Halász Judit énekel nekünk. Nos, igen. Elfogadtuk azt, hogy a pop, rock zenék műfaját egy ideig mellőznünk kell ( az autóban mindenképp) és hogy a hátsó sorban ülők diktálnak, ők választják ki melyik cd-t tegyük be a lejátszóba. Igaz, hozott anyagból "dolgoznak" vagyis az általam összekészített hanganyaggal kell beérniük, így aztán ha valamelyik zene nem tetszik csak magamra vethetek, minek vettem meg, minek tettem be.
A repertoárban megtalálható Gryllus Vilmos összes dala, a Kaláka az ő nadrágjával meg rágógumijával. Ott sorakozik a többi mellett a varázsovis Boti bácsi lemeze és persze Halász Judit legjobb dalai is csak arra várnak, hogy leadják rá a rendelést mögöttem. Van egy két gyerekdal válogatásokat tartalmazó lemezünk is, ám mind közül a leges legjobban a Makám Szinbád lemezét szeretjük. Aki először meghallgatja örökre a rabjává válik, a hatása alá kerül. Mint mi. Még akkor is ha nem túl egyszerű a szövege és nem is mindig értjük, hiszen itt-ott népies, még számunkra is ismeretlen szavak bukkannak fel. Ám ez nem érdekel senkit, mert annyira magával ragadóan szép az ének benne, hála Lovász Irénnek és annyira vértpezsdítő a ritmusa hála a zenekarnak, hogy ember (és sofőr)legyen a talpán aki nyugodtan, egy helyben tud maradni a zene hallgatása közben. És csendben maradni is nehéz. Mondjuk a lányok a nehéz szöveg ellenére kívülről fújják már. Nagyon nagyon szeretik! Van benne egy csujogató vagy micsoda a Panyiga! Na azt mis is tudjuk. És nem is fogjuk vissza magunkat. Ha egy zöld, családi autóban öt embert láttok, akik a Panyigát kiabálják tele torokból, azok mi vagyunk. De vannak benne lágyabb dallamok is. Egészen andalítóak is. Álmodozásra bíróak és néha könnyfakasztóak. Ha egy lakatlan szigetre száműznének a gyerekekkel együtt, ezt a lemezt vinném magammal. Az egész úgy ahogy van mesés. Mint Szinbád utazása. A szövegeket pedig letöltöttem azóta, úgyhogy már ezzel sincsenek gondjaink. Sőt. Rendeltem még két lemezt tőlük. Most hallgatom őket. És nem tudok nyugton maradni. Máris énekelem és alig várom, hogy a lányok is hallják a jobbnál jobb szövegeket. Még nem adom oda nekik. Karácsonyra szántam de lehet, hogy nem bírom tovább hallgatni a Mackó mackó torkos mackót és társait az autóban és inkább a Mikulás bácsi teszi be a csizmába a két cd-t. Addig titokban hallgatom itthon.






A Makám lemezeit szívből ajánlom a Halász Judittól és Gryllus Vilmostól meg a többi agyonreklámozott gyereklemeztől kissé elfáradt szülőtársaimnak, de csak akkor ha valami igazán különlegesre vágynak. A hatás garantált!

Tényleg. Ti mit hallgattok az autóban?

2010. november 10.

Nézőpont kérdése



Ezt most kaptam a Hearts at Home hírlevélben. Igen jókor jött. Biztosan nem véletlenül. Kinyomtatom és kiteszem valahová, ahol biztosan meglátom, amikor puffogok a sok szennyes láttán. Amikor mérgelődöm, hogy kezdhetem újra a konyha összepakolását, amikor a lányok helyett ágyazok be, amikor porcicákat látok, amikor legó kockába lépek és fáj, amikor azt érzem az egész napom a pakolással, rendrakással telik el és még sincs látszata, és amikor képes elrontani a napomat a felhalmozódott vasalandó holmik látványa..nos akkor ezt elolvasom, hátha segít.

Eredetiben:



* Laundry...because it means that my family has clothes to wear.
* Dishes...because it means that my family has food to eat.
* Paying Bills...because it means that we have financial provisions.
* Making Beds...because it means we have a warm, soft place to rest at night.
* Dusting...because it means we have furniture to enjoy.
* Vacuuming...because it means we have a home to care for.
* Picking Up Toys...because it means I have children to bring joy to my life.
* Homework...because it means my children can learn and progress through life.


Nyers fordításban így szól:

Szennyes...azt jelenti a családomnak van mit felvennie
Mosatlan edények...azt jelenti a családomnak van mit ennie
Számlák... azt jelentik vannak pénzügyi lehetőségeink/forrásaink
Ágyazás.... azt jelenti van puha, meleg helyünk ahol megpihenhetünk
Portörlés...azt jelenti van bútorunk, ami a kényelmünket szolgálja
Porszívózás...azt jelenti van otthonunk, amivel törődhetünk
Játékok pakolása....azt jelenti vannak gyerekeim, akik boldogságot hoznak az életembe
Házi feladat...azt jelenti, hogy a gyerekeim tanulhatnak és egy életen át fejlődhetnek

Neked segített?

2010. november 6.

Őszi szünet 2. rész




Másnap megint Zoltán vállalta magára a szuper apuka szerepet vagy csak fürdőzni szeretett volna az érzésben, hogy öt tündéri lányka ugrálja körbe , mindenesetre elvitte a saját lányainkat Zsófival és Lucával kiegészítve a közeli moziba, hogy együtt nézzék meg Csingiling kalandjait. A film osztatlan sikert aratott a lányok körében és Zoltán is csak 20 percet szundikált a vetítés alatt, ami ismerve őt, egész szép teljesítmény és a film készítőit dicséri.




*********************************************

Zoltán még a szünet előtt megígérte a lányoknak, hogy elviszi őket az Aquaparkba. Én nem annyira vettem komolyan ezt, reméltem, hogy majd elfelejtik mindannyian és más élményt találnak ki maguknak. Nem így történt. Sőt. A lányok naponta kétszer kérdeztek rá, hogy mikor is indulnak és jó előre előkészítették az úszószemüvegeket is.. "Jó, menjetek, de nekem semmi kedvem" - mondtam és valóban így gondoltam. Nem rajongok az ilyen vizes élményparkokért, a csúszda látványától is frászt kapok. Voltam úgy egy éve kettesben Zoltánnal ebben az élményfürdőben és becsületesen kipróbáltam minden attrakciót. Jó volt, színvonalas meg különleges, de egy ideig biztosan nem megyek.. Egyáltalán nem zavartatták magukat. Nélkülem is boldogan elmentek.
Egy ilyen helyre elvinni három, úszni még nem tudó gyereket szerintem bátorság. Nem mondom ,hogy nem izgultam de bíztam Zoltánban meg az úszómesterek szaktudásában. Meg abban, hogy vajon megszárítja -e a hajukat rendesen. Szájbarágósan elmagyaráztam, hogy rohanni tilos, főleg mezítláb, mert hasra esnek. Bólogattak, de közben picit kinevettek..
A végeredmény? Három, élményekkel teli, a sok pancsolástól kifacsart, boldog gyerek meg egy apuka, akik extra adagot ettek vacsorára és akik rekord sebességgel aludtak el aznap este.



*************************************************

A Margitszigetre sokszor, de egyszer egy évszakban mindenképpen érdemes elugrani. Most a csodás színekben pompázó fákat csodáltuk miközben közelről figyeltük a kertészek munkálatait és persze hogy bringón hintóztunk méghozzá úgy, ahogy eddig még soha. Bizony, ebből is látszik, hogy a kicsik már nem is olyan picik. Saját kis bringóhintót kértek maguknak, amit egész ügyesen tekertek és csak időnként tértek le az útról, egyébként pedig alig tudtuk utolérni őket a nagy hintónkkal. Hanna már kicsit szűkösen fért el a Pöttöm nevű járgányban, de a kis kényelmetlenség nem zavarta. Csodás egyetértésben váltogatták a helyüket, azt, hogy ki teker és ki ül fel hozzánk. Mondanom se kell, minden szembejövőnek mosolyt csalt az arcára a két igyekvő, koncentráló kicsi meg az őket pátyolgató nagy.












*****************************

Szombaton alig vártuk, hogy a Holdvilág Kamaraszínház Morzsa színpad foglalkozása véget érjen és egyenesen Gödöllőre vegyük az irányt, arra a Minifarmra, amiről mostanában annyit olvastam, hallottam, sőt Móniék is kipróbáltak. Ezen a farmon csodás póni lovak hátán ülve bebarangolhattunk egy erdőt, nevezetesen a Gödöllői Arborétumot. Pónik és novemberi napsütés, felfoghatatlanul színes erdő, friss levegő. Ennél ideálisabb kirándulást el sem tudtam képzelni aznapra. Amelyik gyereknek nem jutott éppen póni, akinek a hátára ülhetett volna, az vezethette valamelyiket vagy a kis szekérre felpattanva figyelhette a többieket a következő pihenőig, ahol aztán mindenki új pónit választhatott magának. Így aztán a túra végére mindenki tudta melyik póni vemhes, melyiket hívják Zitának és kire illik a legjobban a Panda név. Mindhárom lányunk ragyogott a boldogságtól, de a legjobban talán Hanna. Ugyan adós vagyok a normandiai élménybeszámolóval, ám ha már itt tartunk elmondom, hogy Hanna részt vett egy lovas oktatáson, amelynek a végén a francia hölgy csak annyit mondott, hogy ha megtehetjük írassuk be Hannát itthon egy olyan lovas iskolába, ahol először póniháton ülve tanulja meg az ügetés, galopp, ugratás fortélyait és csak ezután ültetik rá nagy ló hátára, mert így érdemes, mert ők is így csinálják, mert kicsi gyereknek így biztonságosabb és mert Hanna nagyon tehetséges. És most,hogy láttuk, hogy ezekről a pónikról nem lehet túl nagyot esni és a csodás vörös hajzuhataggal megáldott lovas lány is megerősített abban, hogy ennél jobb módszer nem létezik, felmerült bennünk, hogy talán engedhetünk Hanna akaratának, vágyának és mondjuk szülinapi ajándékként járhat lovagolni akarom mondani pónigolni.









*******************************************

Vasárnap az ebéd utáni sziesztából felébredve, Hannával egyszerűen elszöktünk és Zoltánra hagytuk a két kicsit, hogy édes kettesben, amolyan őszi szünet búcsúztató gyanánt a mi kis közeli színházunkban megnézzük a Benedek Elek meséjéből készült gyerekdarabot, a Szélike királykisasszonyt. És, mint mindig, most sem csalódtunk. Az ötletes díszlet és jelmez megoldásoknak köszönhetően ha lehet még különlegesebb szórakozást nyújtott az egyébként kedves mesedarab.



Nos, dióhéjban így telt az őszi szünet. Azért még nem bírom magamban tartani, hogy Noémit elkísértük a vadonat új bevásárló központban rendezett Mosoly Olimpia díjátadójára, ahol az egy hete készített képekből egy független zsűri az ő mosolyát hozta ki második helyezettnek és amiért egy vásárlási utalványt nyert. Mondjuk olyan boltba szól, ahol maximum magamnak vehetek ruhát de ez nem zavarta őt, hiszen Noémi a legjobb szívű, legönzetlenebb lányom a háromból így az utalvány mellé még egy hatalmas puszit is adott nekem. A díjátadó után Hannát megnyugtattam, hogy az ő mosolya is gyönyörű. Eszter lelkét nem kellett ápolnom, mert szerencsére az egészből csak annyit értett, hogy sokan vannak és Noémi kapott valamit, aminek semmi hasznát nem veheti de még csak nem is ehető vagyis neki mindegy.

2010. november 4.

Őszi szünet 1. rész





Őszi szünet van. Tavaly még nem sokat jelentett nekünk, alig vettem észre, hogy tart csak abból jöttem rá, hogy az óvodában összevont csoporttal találták szembe magukat a lányok és feltűnt, hogy a reggeli forgalom is gyérebb, mint normális hétköznapokon. Idén persze már nagyon is tudom, hogy az őszi szünet nem más, mint egy hét lazítás iskolásnak és szülőknek egyaránt. Hogy nem kell hatkor kipattanni az ágyból, hogy nem forgolódom a gondolattól, hogy esetleg valami kimaradt Hanna táskájából, hogy nem szükséges az üzenőfüzetbe sebtiben beírni, hogy aznap hányra megyünk érte, és hogy punnyadhatunk reggel sokáig pizsamában a nappaliban, kávés és kakaós csészéket szorongatva. Bizony kihasználtuk a gyönyörű őszi napokat. Talán túl intenzíven is, hiszen a lányokkal az imént több percig törtük a fejünket, hogy felidézzük hol és merre jártunk közösen az elmúlt időszakban. Gyorsan le is írom, mert ha már most alig emlékszünk, pár hónap múlva végképp elfelejtenénk, azt pedig nem szeretném.



Még a Színházak Évadnyitó Fesztiválján, az Andrássy úton nyertünk két jegyet a Nemzeti Táncszínház Péter és a farkas című előadására. Amikor megtudtuk melyik darabra szól a jegy, szinte egyszerre sikítottunk fel örömünkben Hannával, hiszen tudom, hogy hozzá azért áll Prokofjev darabja nagyon közel, mert az óvodában gyakran hallgatták elalvás előtt, után, sőt talán még helyett is, nekem meg azért, mert bakelit lemezen hallgattam recsegősre úgy nyolc évesen. Hannáék egyébként ballagási ajándék gyanánt egy cd formájában is megkapták a kedves zenét.
Az előadás napján Zoltán felajánlotta, hogy elvisz bennünket a Várban lévő színházba, sőt gyorsan programot keresett a kicsiknek a közelben. Így esett, hogy amíg mi Péter és a farkast néztük tátott szájjal, ők egy közeli bábelőadásra ültek be. Ismét megállapítottam, hogy nehezen tudnék lemondani az ilyen program dömpingről, arról, hogy ha beütöm a keresőbe, hogy mai gyerekprogramok, akkor ne 125 jöjjön elő, hanem mondjuk egy vagy kettő.
A Táncszínház egyébként kitett magáért. Már a bejáratnál felállított töklámpások jelezték, hogy itt készül valami, ami a belépéskor kezünkbe nyomott tökös rétes láttán és kóstolása után nyilvánvalóvá vált. Itt bizony minden a Halloween jegyében zajlik... A ruhatárosok boszi kalapban vették el tőlünk a kabátokat. Az előadás kezdetéig egy ördög pantomimozott nekünk bámulatos ügyességgel és hajlékonysággal, egy csontváz pedig a balett rúdnak dőlve éppen lábemelést végzett...



A Bozsik Yvette koreográfia egyébként próbára tette időnként képzelőerőnket de szerencsére mindketten ismertük a történetet, így nem okozott gondot a történet értelmezése, a zene pedig így is úgyis megunhatatlan. A balett után aztán egy rögtönzött jelmezverseny következett, ami alatt én jelképesen vertem a fejemet a falba, hiszen nem néztem meg a honlapot és így nem is tudhattam, hogy akár jelmezben is végignézhettük volna Péter történetét. Pedig Hanna boszi jelmeze tarolt volna, előző nap Halloween partin voltunk és igen jól állt neki a gúnya, ráadásul azt a fésülködést is megúszta volna. Volt még közös tánc magyar népzenére és én arra gondoltam ott a nézőtéren, miközben kis Hannában gyönyörködtem, hogy hiába fülbemászó és táncra csalogató a görög, az ír vagy balkán népzene, a magyarnál jobb egyszerűen nincs (nekem).

Nagyjából egyszerre ért véget a két előadás, így Hannával csak elegánsan bepattantunk a ránk váró autóba és öten, egymás szavába vágva próbáltuk elmesélni élményeinket egészen hazáig.

Délután még átugrottunk Móniékhoz egy csoportos macska simogatásra, amit nagyon remélek, hogy kihevertek azóta az egyébként tündéri állatok és Móniék is, tekintettel arra, hogy meglehetősen eleven volt mind az öt lányunk. Feleresztettünk egy kívánság lámpást is, így aki aznap este Árpádföldön azonosíthatatlan repülő tárgyat vélt látni, azt megnyugtatom, hogy csak egy égő papírlampion volt.

Folyt köv.

2010. november 3.

Ki nyert?


Kisorsoltam a Holdvilág Kamaraszínházba szóló ajándék jegyeket. Mivel legnagyobb örömömre 139 olvasóból kellett kiválasztanom egyet, a manuális sorsolás lehetőségét elvetettem és egy random számlálót hívtam segítségül. (Ne tévesszen meg senkit a 137-es szám, valami miatt mire a követők végére érek már 139-et mutat a számláló és valóban ennyien is vannak, bár ennek igazából nincs jelentősége) Megnyomtam a gombot és a 11-es szám jött elő. A 11. olvasóm pedig ha az elejéről kezdem számolni, nem más, mint

Vacskamati!



Ő nyerte a jegyeket! Kérem szépen ezúton is, hogy írjon egy megjegyzést nekem az elérhetőségével (azt nem teszem közzé persze) és azt is jelezze, hogy felnőtt darabot avagy gyerek műsort nézne meg és hányan mennének.

A Facebook-os sorsolás még nehezebb dió volt, mert bár sokan nyomták meg a "like" gombot a bejegyzésem alatt, a sorsolásban csak az vehet részt, aki a Hanna és az ikrek oldal rajongója is, hiszen csak így tudom beazonosítani.
Ismét random számláló segített és ezúttal az 5-ös számot dobta ki. A listámon ez nem más, mint Ozvald Istvánné.


Várom az ő jelentkezését is és persze neki is nagyon gratulálok!

Köszönöm mindenkinek aki játszott! Valami apropót biztosan találok majd egy újabb játékra, szóval ne keseredjen el senki aki most nem nyert, legközelebb rá is mosolyoghat a szerencse.