Boldogságterv ajándékba

Négy híján kétszáz kedves olvasó névjegye azaz kis fotója emeli blogom fényét. Majdnem kétszázan vállalják arcukat a "kövess" gomb megnyomásával. Mindegyiküket megölelném egyenként, hiszen ez a szám nekem ijesztően soknak tűnik és a blogolás felelősségét is eszembe juttatja - de az ölelkezés helyett inkább azt gondoltam ki, hogy ha eléri a számláló a kerek számot, kisorsolok egy könyvet azok között, akik ott kacsintanak a blog bal oldalán és írnak egy megjegyzést miszerint nagyon szeretnének részt venni a játékban. Ha még emellett azt is megmondják nekem, hogy volt -e az elmúlt évek alatt olyan ötlet, tipp, ajánlat, amit tőlem vettek és még be is vált, hát az igazán nagy ajándék lenne a magam fajta bloggernek.

(A facebookos rajongóknak majd egy másik játékkal kedveskedem ha ott is kétszázan lesznek, ez most a Google követőknek szól..)

No és hogy melyik könyvet lehet megnyerni? Egy olyat kerestem, ami nekem is tetszik, ami sokat adott már az első pár oldal után és amelyiknek mondanivalója a legtöbbünkre ráfér.

Szétszórt, szórakozott, kapkodós nőknek különösen. Félreérthetetlenül amerikai stílusban íródott, egyszerre vicces, elgondolkodtató és az az érzése támad az embernek, hogy körülötte is lehet egyszer rend, nyugalom, béke de ami a legfontosabb, még annál is boldogabb és teljesebb ember lehet, mint amilyen most. Rávilágít, hogy ne foglalkozz piszlicsáré dolgokkal, az igazi értékre koncentrálj. Felráz és azt mondja, az igazi értéket keresd. A boldogságot. Ez is a könyv címe: Boldogságterv




A könyv ajánlója így szól: "Egy esős délutánon Gretchen Rubin a föld legprózaibb helyén, egy belvárosi buszon megvilágosodik. Rádöbben, hogy vánszorog a nap, de rohannak az évek, múlik az idő, ő pedig nem koncentrál eléggé azokra a dolgokra, amelyek igazán számítanak. Ott, abban a szent pillanatban eldönti, hogy rászán egy évet a boldogságára.

A tanulságos, mégis szórakoztató, gondolatébresztő, de lenyűgözően olvasmányos könyv nyomán mindannyian kedvet kapunk életünk megváltoztatásához. Azonnal hozzá akarunk látni, hogy kis lépésekkel nagy változást vigyünk véghez."

A harmadik fejezet a munkáról szól, azon belül is arról, hogyan törjünk magasabbra. Az első tanács az, hogy "Indíts blogot!"Na hogy tetszik?

Hajrá! Várom a 200. olvasót és a kommenteket.
Ja, és köszönöm, hogy itt vagy ott, így vagy úgy, titokban vagy nyilvánosan olvassátok tükörcserepeimet. A zugolvasók persze most nem játszhatnak de a könyvet nekik is ajánlom, hátha profitálnak belőle.

You Might Also Like

37 megjegyzés

  1. Mi szivesen reszt vennenk a versenyben, es hat nekem volt par dolog amit atvettem tolled, az a sok sok jo otlet ,pl a szulinapi partytok,vagy most a nevnapi dolgok,na azt is majd kiprobalom.puszika

    VálaszTörlés
  2. Kedves Agnes!

    Jelentkeztem en is a kovetoid koze!Termeszetesen a versenyen is szivesen reszt vennek. Regota olvaslak , talan ha jol emlekszem a babaszoban kezdted , de eddig csak titkos olvaso voltam :)
    Hogy milyen otleteket kaptam toled?? A sokszinuseged otletesseged mindenkeppen kovetendo peldam...Amit konkretan meg is valositottunk az a suni suti, amit farsangra vittunk az oviba. Mondanom sem kell nagy sikere volt. Tegnap pedig a ballagason a kisfiamnak egy ceruzas viragcsokorral sikerult nagy oromet szereznunk. A kisebbiknek a futobicaj beszerzese ,a pulyka kuglof,mogyoros kuglof sutese meg megvalositasra var! :)

    VálaszTörlés
  3. Én még nem olvastam a könyvet és lehet, hogy éppen ez a hosszú élet titka?? Ma cikk szerint ugyanis a "A jókedvű emberek korábban halnak"... :)))

    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=429626

    VálaszTörlés
  4. Iza! Jó is, hogy jelentkeztél, mert azt elfelejtettem írni, hogy természetesen határon túlra is elpostázom a könyvet, ha éppen határon túl élő nyeri meg.

    Anyafej! Kimondhatatlanul örülök, hogy felfedted kiléted és megosztottad velem milyen ötleteket "loptál" tőlem. Jó érzés és inspiráló volt a felsorolás. Szóval köszönöm!
    Igen, a babaszobán kezdtem úgy 7 éve...
    Ölellek,
    Ági

    VálaszTörlés
  5. Játék!!! Természetesen szeretnék lehetőséget adni a szerencsének!
    Én a magam részéről minden ötletedet köszönöm, bár nekem inkább az a kellemes stílus, humor, amivel írsz, teszi vonzóvá a blogot!!!
    Sok puszi
    Glória

    VálaszTörlés
  6. Hú, naná, hogy jelentkezem!
    És majd még jövök vissza azzal, mit tőled szedtem, de azt tudod, hogy lelkesen olvaslak! :-)

    VálaszTörlés
  7. Szia Ági!

    Én is szívesen részt vennék a játékban. Már jónéhány kreatív ötletedet vettem kölcsön (karácsonyiakat, évszakokhoz kapcsolódóakat) az én 4 (majdnem 5) évesemmel. Minden nap ide lesek, hogy mikor örvendeztetsz meg minket egy újabb mesélnivalóval. :)

    Rita

    VálaszTörlés
  8. Én is ringbe szállnék a könyvért...
    Felcsigáztál vele. Ha boldog is vagyok most, a csúcson kell változtatni, nem mikor leszállóágban vagyunk... :)
    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  9. Kedves Ági, ezt az írásod csak most láttam, és hát játszani, azt én is nagyon szeretek. :)
    Ahova egyértelműen a Te ajánlód nyomán mentünk, az a GOUBA, de 99%, hogy több dolgot is ellestem már Tőled.
    Ha nem is konkrét programot vagy helyszínt (mert sok az átfedés a kaladjaink közt), de az odafigyelést, a gyerekeknek szánt kreatív meglepetéseket és a közös mulatságokat biztosan. :)

    VálaszTörlés
  10. Én is szeretnék könyvet. :)
    Ritkán kommentelek, de mindig olvaslak.
    S hogy mit kapok Tőled, és a blogodtól? Rengeteg jó ötletet a szabadidő eltöltésére.
    A tandemezős programot mindenképp lemásolom. (csak sajnos szégyellős vagyok-sok kiló-mit szólnak majd gondolatokon kell felülemelkednem).
    Ja, és ugyan függetlenül Tőled, de imádom Párizst!

    VálaszTörlés
  11. Csak ismételni tudom magamat lányok. Lendületet adtok, inspiráltok, hogy ne hagyjam abba.
    (Mondjuk eszembe se jutott, de akkor is..) Köszönöm.
    Kriszta! Örülök, hogy írtál és ha nagyon nem tudod rávenni magad a tandembiciklizésre (ami kár lenne) előre szólok, hogy van egy másik jópofa közlekedési eszköz, amit idén augusztusban a házassági évfordulónkon próbálunk ki. Lehet, hogy azon nem fogsz ennyit morfondírozni. :-)))

    Ágnes

    VálaszTörlés
  12. Szia Ági,
    Mi is szeretnénk játszani :) Sok sok ötletet merítettem tőled, némelyik kicsit átalakulva meg is valósult nálunk is: Bowling :), karácsonyi adventi naptárak, programok. Szeretem, hogy élmények és nem feltétlen tárgyak az ajándékok Nálatok is a neves alkalmakkor :) Az ikreket várva kedvet kaptam a blogolásra Téged olvasva...
    puszi

    VálaszTörlés
  13. Szia Ági,
    én is szeretnék játszani a könyvért. :-)
    Holnap a nagyobbik fiam ceruzás kiscsokorral fog ballagni az oviból, az ötletet nálad láttam tavaly :-))

    Jah, és az óvónéniknek fényképes-rajzos albumot készítettünk két másik anyukával közösen, bár nem olyan szép nyomdai munkát, mint te tavaly, hanem elejétől végéig kézműves, saját alkotást :-)

    Üdv.
    Gabi

    VálaszTörlés
  14. Kedves Ágnes!
    Én is, én is, éééén iiiiiiisss!Imádok versenyezni és nagyon szeretem a blogodat,az ötleteidet.Amit már "lenyúltam":katicás meghívó,futóbicaj,ceruzacsokor,jaaaaajjj és persze a szupi kis receptek...
    Továbbiakban is minden nap benézek hozzátok ;)
    Regina

    VálaszTörlés
  15. Épp ezt a könyvet nézegettem nemrég a könyvesboltban, szeretném....!!!
    Az ötleteket hosszú lenne felsorolni, de pl. a katicás meghívó, amivel nagyon nagy sikert arattam, ill. mostanság lesz aktuális Panna ballagós csokra és az óvó nénis meglepetés-könyvön már a könyvkötő dolgozik.
    Ami nekem a legfontosabb, az esti mi volt a legjobb-legrosszabb játék. Arról nem is beszélve, hogy a hozzá kapcsolódó film is kimaradt volna az életemből...
    Tervek is vannak: A Hang-villa titka, a Gouba és természetesen a Gipszkorszak...
    "Tovább is van, mondjam még?!"
    Marcsi

    VálaszTörlés
  16. De jó visszaemlékezni azokra a dolgokra, amelyeket most itt emlegettek. Úgy látom a ceruzás ballagási csokor, az emlékkönyv és a katicás meghívó viszi a prímet.

    Külön köszöntöm a két új olvasómat!

    Ági

    VálaszTörlés
  17. Én a zokninyuszit valósítottam meg, ami nagy sikert is aratott, és még számos ötletet elraktároztam. :)
    A játékon természetesen szeretnék részt venni, mert érdekesnek ígérkezik a könyv, és mert egyébként is szeretek játszani! :)

    VálaszTörlés
  18. Kedves Ágnes! :)
    Imádtam ezt a bejegyzést is, a könyv láttán pedig megdobbant a szívem, és azt gondoltam magamban, uhh.. ezt biztos nekem írták. :)
    Kívánok, hogy mihamarabb elérd a kétszázat, és utána pedig a határ a csillagos ég.
    Az előzőkből pedig következik, hogy szívesen részt vennék a játékban. :)

    VálaszTörlés
  19. Szia Ági,

    én egy zugolvasó vagyok, most viszont nem tudok csatlakozni.
    A könyvért nem indulok most versenybe, de megszólítva érzem magam, így elmondanám amit én személy szerint Neked köszönhetek.

    Egyrészt személyiségedből adódóan rengeteg pozitív energiát, kisugárzást, erőt.

    Amit konkrétan itt láttunk és megvalósítottunk, az a katicás meghívó, szaloncukros gurigás adventi naptár. Ahova "meghívtál" minket a Seholsziget élménypark, a gödöllői pónilovaglás. És még számos hely van tervben. A télvégi színház túráinkhoz a gyerekekkel is Te adtad az inspirációt. Emlékfüzetet készítettünk a gyerekekkel, fotókkal amit szintén itt láttam.

    Nyitott szemmel jársz és amit látsz meg is osztod velünk, amit nagyon köszönök.
    AZ élményeket, az ötleteket, a gondolatokat.
    linda

    VálaszTörlés
  20. Szia Ági,

    én egy zugolvasó vagyok, most viszont nem tudok csatlakozni.
    A könyvért nem indulok most versenybe, de megszólítva érzem magam, így elmondanám amit én személy szerint Neked köszönhetek.

    Egyrészt személyiségedből adódóan rengeteg pozitív energiát, kisugárzást, erőt.

    Amit konkrétan itt láttunk és megvalósítottunk, az a katicás meghívó, szaloncukros gurigás adventi naptár. Ahova "meghívtál" minket a Seholsziget élménypark, a gödöllői pónilovaglás. És még számos hely van tervben. A télvégi színház túráinkhoz a gyerekekkel is Te adtad az inspirációt. Emlékfüzetet készítettünk a gyerekekkel, fotókkal amit szintén itt láttam.

    Nyitott szemmel jársz és amit látsz meg is osztod velünk, amit nagyon köszönök.
    AZ élményeket, az ötleteket, a gondolatokat.
    linda

    VálaszTörlés
  21. Szia Agnes:)

    Igaz nem oly reg kapcsolodtunk, de szeretnek reszt venni en is!Meg nem tudok azzal eloallni, hogy hasznositottam Toled otletet, de ha igen, arrol irni fogok:)
    A fiam mar kamasz, igy nehezebb.

    A fontos, hogya nevem a sorsolasban legyen legyszives!:)

    puszillak!
    Agnes.

    VálaszTörlés
  22. Szia Ági!
    Andris anyukája, Kriszta vagyok és mi azóta olvasunk, mióta kedves Urad elkottyintotta, hogy blogot vezetsz és nézzek be hozzátok....Azóta ittragadtam:) És nem bántam meg, mert rengeteg hasznos ötletet, inspirációt adsz az élet apró dolgaihoz, a hétvége kellemes eltöltéséhez. Amit már alkalmaztam is: adventi gurigák, karácsonyi húskkoszorú, aminek óriási sikere lett....és pár hétvégi szabadtéri program. REmélhetőleg még sokat fogunk tőletek "lopni", hogy még jobban és gazdagabban tölthessük együtt a családdal a hétvégéket, nyári szünetet.
    A játékra meg szívesen jelentkezem, felcsigázott a könyv címe....hátha:)
    üdv: Kriszta

    VálaszTörlés
  23. Manka! Örülök, hogy előbújtál a "zugból", annak pedig még jobban, hogy úgy érzed pozitív energiát adok neked. A te nevedet is beteszem a kalapba, remélem nem utasítod vissza ha véletlenül téged sorsolunk ki győztesnek.

    Dius! Drukkolok neked bár te nagyon ügyesen kezeled a problémásabb napokat, valahogy azt érzem sosem hagyod magad és inkább nevetsz!!

    Nóri! Jó hallani, hogy valaki nekiállt megvarrni egy zokninyuszit és még örömöt is szerzett vele.

    Kriszta! Rólad tudom, hogy hűséges olvasóm vagy. :-)) Itt is köszönöm.

    Ági

    VálaszTörlés
  24. Jelentkeznék én is a játékra :)
    Még a babaszobás idők óta olvaslak, pedig akkor még nálam gyerek se volt kilátásba. De már akkor nagyon tetszettek az írásaid.
    Bikalra az élménybeszámolód alapján utaztunk el. A mosolyalbumotokba pedig teljesen beleszerettem, így mi is Aradi Péterhez mentünk családi fotózásra. Egyikbe se csalódtunk.
    Biztos még volt más is, amit a te ötleted alapján csináltunk, de most hirtelen ezek jutottak eszembe.
    Várjuk továbbra is a bejegyzéseid!

    VálaszTörlés
  25. Játszanék!!! :)

    Először a River Ride jutott eszembe persze, derengeteg ilyen van, tulajdonképpen már a blogoláshoz is tőled kaptam kedvet. Ja és ikrekhez is kedvem volna majd, úgyhogy ha esedékes lesz sokat szeretnék a közeledben tartózkodni, hátha rám is rámragad. .)

    VálaszTörlés
  26. Ja és persze Dollárék!!! Őket élmény volt megismerni, és azt is Neked köszönhetjük. :)

    VálaszTörlés
  27. matamagdolna@mailbox.hu2011. május 28. 15:39

    Szia Ágnes!

    Rég jelentkeztem, de azért olvaslak folyamatosan.
    Emlékszem, tavaly nyáron azon izgultunk, vajon mikor lesz meg a századik olvasó és már a kétszázadik eléréséért drukkolok. Csak így tovább! (Bár most nem látszik valami miatt, hogy hol is tartasz)

    Hogy mi az, amit innen "vettem"? Kirándulások nem lehetnek joghurtos "útravaló" nélkül pl. :) Kipróbáltam már a kuglófban sült pulykamellet, készítettem almatortát, vajas pogit, hamis vadast, répatortát, amerikai palacsintát, hogy a rapid-vacsira utaljak.
    A programok közül ajánlottam már ismerőseimnek is néhányat innen (sőt! még az oldalt is.).
    Voltunk Abonyban (tudjátok, hogy kis oroszlán született áprilisban?), a mezitlábas parkba még nem jutottunk el, de tervezem. :)
    Az esti programokba bevettem a "mi volt jó és rossz a mai napban" megbeszélését, gyűjtöm a wc-papír gurigákat továbbhasznosításuk miatt.
    Biztos lenne még több dolog is, de azokat nem olyan könnyű kikeresni, mint a gasztro blogból. :) Nézd el nekem, hogy "lusta" vagyok.
    Örülök, hogy olvaslak és köszönöm az ötleteket, amiket másolhatok. :)
    Szeretettel:

    Magdi

    VálaszTörlés
  28. Jöttem én is, nehogy kimaradjak a jóból! :D

    VálaszTörlés
  29. Kedves Ágnes!

    Én is beszállnék a játékba, ha még nem késtem el.
    Hihetetlen, hogy augusztusban négy évesek lesznek a lányok, ami azt jelenti, hogy több, mint négy éve olvaslak...
    Abonyban biztosan a Te hatásodra jártunk ;-)

    Judit

    VálaszTörlés
  30. Én is játszanék. :) ... ééééés köszönöm neked a blogomat. :)
    puszi,
    éva

    VálaszTörlés
  31. Tabajdon a mezítlábas parkban is a Te ajánlód miatt jártunk, sőt azt hiszem a veresegyházi medvepark ötlete is Tőled származott... annyi minden eszembe jut közben! Olyan jó, hogy vagy, Ági! :)

    VálaszTörlés
  32. Szia Ágnes!

    Kimaradt az előző írásomból egy nagyon lényeges dolog: "vizibicikli". :)

    Aki nem tudja: ezt fényképezéskor mondják Ágnesék és már ki tudja, mennyien a "csíííííííííííz" helyett. :) Ősszel az iskola előtt mondtam a gyerekeim osztálytársainak, mikor fényképeztem és ma a Városligetben súgtam oda egy hölgynek, hogy ezt mondja. :)

    És a legfrissebb, ami innen van: remek kígyó, maci és csillag/hold/ég kombináció festése történt a Gipszkorszak játszóház jóvoltából a városligeti gyereknap keretében (nem volt könnyű megtalálni, de sikerült). Köszönjük Nektek!
    Mert kérem szépen ez itt a reklám helye is, ha Ágnes megengedi (legfeljebb törli moderáláskor :) ), ez a játszóház a legújabb vállalkozásuk és remek szórakozás volt.

    Magdi

    VálaszTörlés
  33. Teljesen kiment a fejemből, pedig már meleg is van és már működik is, megnéztem a héten.
    Az intelligens szökőkútról beszélek. Ez is a Te ajánlásod alapján volt tavaly nyáron programunk nem is egy alkalommal!

    Úgyhogy remélem, a többiekkel együtt erősítem "írnivágyásodat", mert kőkeményen felhasználjuk az olvasottakat. :)

    Szeretettel:

    Magdi

    VálaszTörlés
  34. Magdi! Ennyi kedvesség egy/kettő levélben!
    Sajnálom, hogy nem futottunk össze a ligetben, mi csak fél négyre mentünk ki a lányokkal de férjem mesélte, hogy rossz arcmemóriája ellenére beugrott neki a Burger Kinges villám találkozó. Szívesen találkoztam volna ikrecskéiddel is. No majd legközelebb.

    Az ajánlást pedig dehogy moderálom, nagyon jól esik.

    Ja és megvan a 200. olvasó, így hamarosan kisorsolom a könyvet.

    Ölellek,

    Ágnes

    VálaszTörlés
  35. Kedves Ági!

    Én lettem a 200.-ik...

    Már évek óta olvasom a blogodat, imádom! Bár személyesen nem ismerlek, de az írásaid (és médiabeli jelenéseid, hogy csak mást ne említsek, Fókusz-beli leánykérés) alapján nagyon megkedveltelek! Gratulálok Nektek, hogy ilyen csodálatos, dinamikus családi életet tudtok élni, nagyon boldog gyermekkorban és sok élményben részesítitek a lányokat, akik ennek következtében biztosan kiegyensúlyozott és sikeres felnőttekké válnak!

    (Egyébként több receptedet kipróbáltunk mi is, és kedvencünk a csikós tokány, illetve nagyon sok programotokat szeretnénk mi is végigjárni, ahogy lehetőségeink engedik majd.)

    Üdvözlettel: Zolnai Andrea

    VálaszTörlés
  36. Kedves Andi, 200. kedves olvasóm!
    Azt hiszem nagyon elegáns, hogy éppen te lettél a 200.! Hatalmas meglepetés vagy, hiszen kiderült, hogy még Hanna és az ikrek előtt vagyis jóval a blogom előtt találkoztunk..igaz virtuálisan csak.
    Ismeretlenül is ölellek és köszönöm a szavaidat!
    Ágnes

    VálaszTörlés
  37. Én köszönöm az élményt, amit minden írásoddal adsz! A stílusod fantasztikus és összetéveszthetetlen! A külföldi útjaitok lenyűgöznek, erőt és hitet adnak, hogy majd egyszer nekünk is sikerül családostul világot látni! Kambodzsa volt a csúcs, az élménybezsámolóid fantasztikusak voltak!
    Egy csomó programot raktároztam és ajánlottam is tovább. Kívánságlámpást miattad röptetünk szülinapokon, és apák napját is miattad ünneplünk.
    Köszönöm mindezt, szeretnék játszani!!! :)

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes