RSS

2011. augusztus 1.

Új tévénk van



Tavasszal, valamikor a lomtalanítás előtt kezdődtek a bajok az egyébként cseppet sem csúcsmodell tévénkkel. Először csak a távirányítónak nem engedelmeskedett, aztán már a hangokkal és a csatornák váltásával is gondok voltak. Éreztük, hogy az utolsókat rúgja. Egyszer aztán tényleg néma maradt. El sem tudtuk képzelni hogyan fogunk tudni élni nélküle. Zoltánnak a hírműsorokat, nekem az életmód magazin műsorokat, a lányoknak pedig a rajzfilmeket és más meséket kell majd nélkülöznie, akkor még úgy hittük egy rövid időre. Találtunk egy végtelenül megbízható szerelőt (elérhetőségét szívesen megadom bárkinek, mert nem terem minden bokorban ilyen lelkiismeretes ember), aki az utolsó alkatrészig átnézte a készüléket, majd nagynehezen kimondta az ítéletet: ennek a tévének a szemétben a helye, menthetetlen.
Kapóra jött a lomtalanítás, egy szimpatikus, nagyon korán kelő házaspár örült a rossz tévének...

Vártam, hogy szomorkodjanak a lányok, hogy hiányolják a Minimaxot. Vártam, hogy Zoltánnak a híréhségtől elvonási tünetei legyenek. Vártam, hogy azt érezzem, de jó lenne lehuppanni a fotelbe és bámulni egy főzős műsort vagy egy másikat, amiben rossz gyerekeket nevelnek. Hiába vártam, mert magam is alig hiszem el, de cseppet sem hiányzott egyik műsor sem. A tehetségkutató versenyekért is teljesen oda voltam valaha de a nyilvánvalóan befolyásolt szavazatok miatt hiteltelenné vált az egész és már unalmasnak tartottam a zsűritagok kliséit is. A hálószobánkban lévő kis tévé ekkor még működött, ám egyre ritkábban kapcsoltuk be, míg úgy döntöttük, hogy lemondjuk a műsorokat is, pénzkidobás lenne a havidíj.

Csodabogárnak, dilisnek, alternatívnak, különcnek, lázadónak, közönbösnek tartottam majdnem mindenkit, aki azt mondta nincs tévéje, nem nézi a műsorokat. Emlékszem egyenesen vérlázítónak tartottam ha valaki olyan mondta ezt, aki újságírónak tartotta magát vagy annak tanult. Mert hogy lehet valaki tájékozott ha nem nézi tévét, ha nincs képben és nem tudja miről beszélnek a felkészültebbnél felkészültebb riporterek, az újabb és újabb műsorvezetők vagy tévés személyiségek. Tudni kell, hogy kik a celebek, kitől esnek hasra az emberek. Ez alap, ez elvárható nem?

Azóta tudom. Az interneten fellelhető általunk legszimpatikusabbnak tartott hírportálból megtudhatjuk a leglényegesebb infót. Nekem még azt se kell túl sokáig böngésznem, mert Zoltán ha kérem, összefoglalja nekem. Bevallom cseppet sem hiányzik a rendőrségi műsorrá alakult híradó, az, hogy húsz percen keresztül arról számolnak be, hogy kivel, hol és mikor milyen szörnyűség történt. Nekem a tévé többé nem hiteles. Megvesszük a saját elveinkhez legközelebb álló újságot és abból tájékozódunk. Szeretem, ahogy Zoltán egy pillanat alatt átnézi a lényeget és azt is, amikor elmélyülten elolvas egy hosszabb cikket. Én magam továbbra is női magazin függő vagyok, a legfontosabb trendeket abból is nyomon követhetem. Hallgatunk még rádiót, bár a zenei adókon kívül csak egy beszélgetőset, amit hamarosan elhallgattatnak, mert nem úgy táncolnak benne, ahogy fütyülnek és ez ugye egy demokráciában tűrhetetlen...A lányok rajzfilm éhségét a mesetv.hu segítségével csillapítom. Az aktuális kedvenc most a Kockásfülű nyúl, a Nagy ho-ho horgász, Pityke és a gyurmaember Zénó. Kulturális portálból is van pár jól bejáratott, amelyekhez hűséges vagyok vagyis nem kell attól tartani lemaradunk bármiről, mert mi továbbra is csak halogatjuk az új tévé vásárlását. Jó most nekünk nélküle.




Hálás vagyok a tévénknek, hogy elromlott. Hálás vagyok a hírműsorok szerkesztőinek, hogy ilyen alacsony színvonalra süllyedt a minőség, hálás vagyok a nézhetetlen, unalmas műsoroknak az érdekltelen bulvárhíradóknak azért, mert még több minőségi időt tölthetünk gyerekeinkkel.




Könnyen lehet, hogy ha még meglenne szegény készülék, ma is elcsábultak volna a lányok és egy bárgyú mesét néztek volna hosszan az őszies időben. Kár lett volna, hiszen akkor nem biztos, hogy gyártottunk volna együtt a LIDL-ből elhozott dobozból egy saját tévét. Gondosan befestettük egy mindenki által megszavazott színre. Kupakokból gombokat ragasztottunk rá, szívószálból lett antennája és kitaláltunk neki márkanevet is. H.E.N. Color TV







Irtó jól szórakozunk azóta is. Felváltva bújnak be a lányok a tévébe, hogy változatos műsorral szolgáljanak egymásnak és nekünk szülőknek. Kezembe adják a távirányítót és én kedvemre lehalkíthatom majd felhangosíthatom őket. Sőt el is zárhatom, bár annak legtöbbször duzzogás a vége. Néha kiszólnak a tévéből, hogy csönd legyen és figyeljek jobban rájuk. Versengenek a meteorológus szerepért, amit reggel kötelező eljátszani, hiszen fontos tudnom hogyan öltözködjek fel. Van reklám is. Legtöbbször Aszpirines a viszlát fájdalom szöveggel. Vers mindenkinek, mese és zenés, énekes műsor mikrofonnal, sőt Megasztár is szerepel a műsorban. Egyébként pedig a lányok beszédkészsége, szókincse is fejlődik játék közben, és rájövök, rájönnek, hogy bizony nem is olyan egyszerű szépen, választékosan, egybefüggően, vagyis élvezhetően, szabadon és hosszan beszélni, híreket, időjárásjelentést improvizálni.

Néha én is bebújok a doboz mögé az Éj királynő áriámmal. Azonnal kikapcsolnak...

Persze most nyár van (ha hűvös is). Tovább tart a világosság, alig vagyunk itthon, folyton jövünk-megyünk. Vajon télen előtör a tv utáni vágy? Majd visszatérek rá.

16 megjegyzés:

Mara írta...

Kedves CSALÁD! én csak írígyelni tudom ezt a remek összhangot még ebben is. ....Ha rajtam múlna csatlakoznék.

sedith írta...

Ágnes, micsoda ötlet!!!:) Azt hiszem, mi is le fogjuk koppintani valamikor. Megengeded, ugye?

Amúgy, az egyik mondatod nekem (is) szólt, az, ami a tévénézéssel meg az újságírással kapcsolatos...:D:D:D
Mivel pillanatnyilag nem az újságírásból élek meg, illetve nem az effajta újságírásból, hát, megengedhetem magamnak, hogy ne nézzek tévét. Mert nem nézek. Január óta van bekötve a kábel (mint írtam, azért, mert ingyen adták az egész lépcsőháznak), és képzeld, eszünkbe sem jut bekapcsolni. Eleinte még bekapcsoltam a lányoknak a Minimaxot, és igen, vannak is kedves, tanulságos mesék rajta, de ha a lányok nem kérik, én is elfelejtem.
Szóval, még a mai világban is lehet tévé nélkül élni, sőt, amint írod, a mai világ tökéletes a nemtévézésre, mivel már kevés az igazán jó, színvonalas műsor.
Szóval... Üdv, a klubban!:)

WildShyccu írta...

Nekünk sincs tévénk, már pár éve önként hűtlenek lettünk hozzá :P
-Egy csodabogár család-
u.i:(persze itt a net, na, tudom, csalás, de nekünk elég ez is)

briell írta...

:)
"Én vagyok Giorgio." Emlékszel? Már akkor is kézzel kapcsolták be... :) Nem csodálom egyébként, hogy nem hiányzik. Én ősszel vettem tévét, addig nem is volt a szobámban. Azt hittem majd nézni fogom esténként, hogy azon alszol el, de nem... Alig van bekapcsolva, szinte csak a tehetségkutatók mennek háttérzajként. Minden más fenntvan a neten. Szerintem amúgy szépen lassan ez lesz minden tévé sorsa, a net kellően kielégíti az emberek információigényét.
Azt hiszem, nekem sem hiányozna, ha elromlana... :)

Veres Izabella írta...

Ez nagyon jo volt, hat en nem tudom meg elkebzelni magunkat tv nelkul,foleg hogy is akarunk venni egy uj nagy plazma tv-et.Szoval nem tudom,orulok hogy ti jol erzitek igy magatokat es jokat jatszottok ezzela gondolattal es az ujon gyartot tv-tekkel.De nalunk n incs elet tv nelkul,Julia folyton sirna az mar biztos.Reggeltol estig kell menjen a tv ,azzal alszik el.puszika

MJ írta...

Meg tudom erősíteni, van élet a tv után is. Nyaralásunk alatt a két hétben összesen legfeljebb ha két órát vibrált a kép körülöttünk, akkor sem igen figyeltünk oda.
Most bezzeg többet megy s néha tényleg nem tudom, minek?

khase írta...

Agi, teljesen meg tudlak erteni, hogy a mostani (fő)müsorok nem vonzanak annyira a teveben. Nagyon jó ötlet volt ez a hazilag keszitett tv, a lanyoknak is sokkal nagyobb elvezet, mint csak ülni a kepeslada elött es bambulni :) es tenyleg több idöt tudtok igy együtt minösegben eltölteni :)

En Marcel születesevel szinte teljesen leszoktam a teveröl, eleinte tul faradt voltam, ha volt kis idöm, inkabb aludtam, aztan valahogy mar nem is hianyzott.. Most egy honapja vagyunk itthon es egyetlen egyszer nem neztem tevet.. A fontosabb hireket ujsagbol, internetröl elolvasom, estenkent pedig olvasok, mert rajöttem, mennyi könyv van, amit mindenkepp szeretnek elolvasni es idaig nem tettem :)

Persze a tel lehet, hogy mas lesz majd, de ha addig kibirjatok teve nelkül, azutan sem fog hianyozni, mert lesz helyette mas program :)

Tovabbi szep (es melegebb) nyarat Nektek! Sok puszi Orsi

Minden lében 4 kanál írta...

Nekünk van egy vadonatúj, hiper-szuper tv-nk, amit szerintem csak azért vettünk meg, mert az én monogramom díszeleg rajta ezüstözött betűkkel!:)
A viccet félretéve én is kiköttetném a kábeltv-t, ha rajtam múlna és nem a tv függő sógoromon, mert a National Geographic természetfilmein kívül, csak akkor kapcsoljuk be, ha éppen valamelyik fiúnk szerepel egy tv műsorban (amit persze a neten vissza is tudunk nézni).
A lányoknak ajánlom figyelmébe a Csip csup csodák - Kalán néni meséit is, sok fent van a neten. Nálunk most ez a nagy kedvenc. Hisz Kalán néni kezében kanál van!:)
Puszi
Glória

Mónika írta...

Szerinted???
Vasárnap este 10 óra után fejeztük be a saját Tv-ket, miután eljöttünk tőletek!
:)
Nekünk LZs márkanévvel ellátott készülékünk lett, amit a lányok nagyon élveznek! (köszi az ötletet)
A remek szórakozáson kívül, valóban fantasztikusan fejleszti a gyerekek szókincsét, ami Luca beszélőkéjére alaposan ráfér...

Azóta szinte szünet nélkül üzemel csodamasinánk, amiben a félóránkénti időjárás-jelentés, mellett helyet kaptak a természetfilmek is.
Az oroszlánok /macskák/ életébe így gyakran nyerhetünk bepillantást...

Ha eddig kibírtátok a Tv nélküliséget, szerintem a téli hónapokat is könnyen átvészelitek vetítő segítségével, ami Diamax néven futhatna a többi csatorna mellett...
:D

Ja, azt majdnem elfelejtettem megjegyezni, hogy ebben az esetben még az sem zavar, ha a távirányítót nem én kezelem!
:D

Zsu írta...

Kedves Ágnes, irigykedve olvastam ezt a bejegyzést, és közben azt kívántam, bárcsak elromlana a mi tévénk is... Hónapok óta mondom otthon, hogy próbáljuk legalább korlátozni kicsit a tévézést, helyette olvassunk, beszélgessünk... Egyelőre nem jártam sikerrel, de nem adom fel :) Köszönöm az újabb megerősítést! :)

Ági meg az angyalai írta...

Köszönöm a sok visszajelzést, kommentet, úgy látom ez a téma másokat is foglalkoztat rendesen..

Az is kiderült, hogy sok a "csodabogár" család. :-))

Ötletet tessék csak lekoppintani, örülök ha inspiráltalak benneteket egy kicsit.

A net valóban segít azért ha valami nagyon fontos és halaszthatatlan műsort kell megnézni.

Diamax indul télen. Ez tetszik..

Ági

Ewe írta...

Szia Ági!:)

Teljesen egyet értek a nézeteddel, ugyanezt gondolom a műsorokról. Gyakran elhűlök, hogy ennél alább nem süllyedhet egy csatorna de mindig bebizonyosodik, hogy mégis.....
Én a Discovery Travel & Living műsorát nézem, ha tehetem, nagyon szeretem egy-két műsorát.
Régóta "haldoklik" a tévénk de még tartja magát. Egyre ritkábban nézzük mi is. Legtöbször dvd-t nézünk rajta, azt sajnálnám....

Puszi,

Evi

Kriszti írta...

Sziasztok!
A mi tévénk ugyanúgy haldoklik, mint a tiétek! Távirányítóra rég nem reagál, hangot szabályozni, csatornát váltani sem egyszerű, néha hangadásra csatornát vált.... Lassan haldoklik, mert gondolom keveset nézzük. Heti fél órát... Ha elromlik, nem veszünk újat, a net tényleg mindent pótol.
ui. Ági, várom a vassúttörténetiparkos beszámolódat! Mekkora mázli, épp át tudod adni a tapasztalataidat!!! :)

Kriszti írta...

...és már nekünk is van Delta Colour Tv-nk!!! :D Köszi az ötletet?
Vasutas élmény?

Ági meg az angyalai írta...

Kriszti kedves!

Vasúttörténeti parkos program elmradt, kétszer is leszavaztak a lányok, mondván az fiúknak való hely. Pedig nem is. Ennek ellenére továbbra is tervezem, hogy elmegyünk, de a zsúfolt nyári programjaink miatt csak ősszel valamelyik hétvégén. Ha kell elmegyek egyedül, mert engem speciel érdekel.
Majd számolj be róla neked hogy tetszett.

Ági
ui. Gratulálok az új tévétekhez! :-))

Kriszti írta...

Szia! Kár, hogy nem voltatok. Az én középsőm lány, mondtuk neki, hogy megyünk majd oda, ő is nagyon lelkesedett. Szeptember 10-re terveztük be, alig várom én is. Ha ti utóbb mentek, beszámolok. Bár én nem tudok viszonyítani semmilyen korábbi állapothoz. Szép estét!