-mert előző nap már kisült és igen szépre (és ízletesre) sikeredett a hagyományos karácsonyi süteményünk, a mogyorós koszorú.



-mert egy csomó karácsonyi inspirációktól hemzsegő weboldal segített abban, hogy megtaláljam a sokszor egyszerű, de nagyszerű dekorációkat, amelyek a terített asztalhoz és a ház karácsonyi pompában való tündökléséhez hozzájárultak. Így lett idén a gyertyatartó, feje tetejére állított talpas poharakból. Dióba applikált kis piros zászlócskákkal jeleztem, hogy ki hová üljön.





-mert anyukámmal, a lányokkal és Zoltánnal a legnagyobb békében díszítettük fel a Somogy megyei Zákányól (mindig meg szoktuk kérdezni, hol nőtt nagyra a fenyőfa..) származó lucfenyőnket, aminek csodás az illata.
-mert a déli alvás ellen senki nem ágált és boldogan végighallgatták anyukám réges régi mesekönyvéből Andersen, Fenyőfa című meséjét. Ezt a könyvet pont karácsonyra kapta anyukám és nagy becsben tartjuk. És amikor megkérdezik a lányok, hogy no és még mit kapott ezen kívül, csak nehezen értik meg, hogy mást nem...
Eszter elaludt, mire a mesében a csúffá száradt fenyőt a padlásról lerángatták, de Noémi és Eszter kérték, hogy tegyek fel kérdéseket és persze a végén velem együtt sajnálták a fenyőt, aki nem tudott örülni a fiatalságának, mindig másra, többre, jobbra vágyott és kályhában végezte..
-mert finom lett a kései ebéd vagy vacsora.
-mert vicces volt látni, ahogy átszakították a szalagokat, amelyeket a nappali bejáratához rögzítettem- amikor a fához, az ajándékokhoz rohantak.



-mert mindegyik ajándék telitalálat volt és jó volt látni mennyire örülnek nekik.
-mert nagyon sokáig ébren maradtunk és játszottunk a szőnyegen.
-mert Hanna kimondhatatlanul örült a gyerek méretű duda hangszerének, amivel aztán oda is lett a csendes éj, de nem bántuk, főleg, hogy Noémi sem engedte el testhezálló ajándékát, az elemes mikrofon állványt és Hanna a zongorához is odaült.




-mert amikor már elfáradtak , lehasaltak mindhárman a fa alá és az ajándékba kapott könyveket lapozgatva olyan idilli képet festettek, hogy az új Vámos Miklós könyvem helyett csak őket néztem.


-mert a szomszédok idén is kis meglepiket akasztottak a kerítésre és Móni futára is befutott egy újabb design csodával, amit saját maga készített.
-mert nem vittem túlzásba a sütést főzést, csak épp annyira, amennyire az ünnep "megkövetelte".
-mert imádnivaló korban vannak a lányok most, partnerek az ünneplésben, jókat játszanak együtt és velünk.
-mert még a kandallóban is égett a tűz és egy kis hó legalább mutatóban akadt kint.
- mert a nagy boldogság közepette valahonnan ideröppent egy katica, aminek sokáig örültünk és akkor eszembe jutott egy idézet, amit Bob Hope mondott és ami pont ide illik, így leírom:

"Mikor felidézzük a régi karácsonyokat, rájövünk, hogy kis apróságok – nem a nagy csodák – adják a legbensőségesebb boldogságot."