Ha jól emlékszem még sosem fordult elő szülői pályafutásunk alatt, hogy bármelyik gyerekünk ünnepségét lekéstük volna. Mindig időben ott voltunk az óvodában, iskolában, tornabemutatón, énekkaros fellépésen, évnyitón, évzárón, mikulás- és karácsonyi műsoron is. Hogy mi is történt azon a pénteki napon, máig nem tudom, de tény, hogy amikor vidáman belibbentünk Zoltánnal és a két kicsivel Hanna sulijába, azt hittük még lesz időnk a kávéautomatából egy kapuccsínót is meginni. Akkor szembesültünk késésünkkel, amikor benyitottunk az osztályterembe, ami zsúfolásig tele volt fényképező, videózó szülővel. Szólt a brazil zene, éppen Bence tartott rögtönzött capuera bemutatót, a többiek az asztalnál ültek és várták, hogy sorra kerüljenek, merthogy idén nem a tanító nénik által betanított műsorral készültek, hanem mindenki saját tehetsége és vérmérséklete szerinti meglepetés szerepléssel. Mivel Hannának aznap délután még egy karácsonyi zongora koncertre is időben el kellett volna jutnia, örültünk annak, hogy kicsit korábbra tették az osztályünnep időpontját. Azt hittük kettőre. Fél kettőkor kezdődött, de ahogy a közönséget elnéztük, ezt csak mi nem tudtuk... Így történt, hogy az elsőként fellépő Hanna műsorszámát lekéstük. Pedig egy kis szintetizátoron kísérte Johanna barátnőjét, aki a Gaude amus-t énekelte csengő bongó hangján. Utána még Csilla nénivel négykezes változatban eljátszotta a délutáni zongorakoncertre begyakorolt számát és ráadásképpen a Hull a hó hull a hó mesebeli álom című karácsonyi dalt is. Mesélték, hogy nagyon ügyes volt, nekem pedig majd megszakadt a szívem, hogy elmulasztottam. Viszont hála a sok fotózó és videózó szülőnek, felvételről meg tudjuk nézni Hanna szereplését. Ráadásul a bemutatók végén a kedvünkért újra odaült Csilla nénivel együtt a kis zongorához és eljátszották nekünk a kis dallamokat. Johanna is kapható volt egy ráadásra, így amíg a többiek már javában majszolták a sok házi készítésű sütit, mi az osztályterem sarkában Hanna privát műsorát élvezhettük és abban reménykedtünk, hogy Hanna nem szenvedett maradandó lelki sérüléseket késésünk miatt.




Apropó házi sütik. Idén egy-egy szakácskönyvvel leptük meg a tanító néniket. Az a címe, hogy "Azok az ennivaló másodikosok" és válogatott, ünnepi de azért egyszerű és valóban kipróbált recepteket tartalmaz fotókkal együtt. Ne keressétek a boltokban, mert nem kapható. A recepteket a szorgos anyukák írták le, majd a gyerekekkel együtt elkészítették a finomságot. Közben apuka fotózott. A kész művet az egyik lelkes szülőnek elküldte mindenki a megadott határidőre így péntekre valódi könyv formájában került a tanító nénik kezébe.

Nem tagadom, hogy az ötlet az én fejemből pattant ki. Eredetileg édesség recepteket szerettem volna kérni a szülőktől így a könyv címe "Azok az édes másodikosok" lett volna, ám a többi szülő javaslatára, módosult a terv, így most akad benne húsétel is. Viszont ez több, mint receptgyűjtemény, hiszen a családok a kedvenceiket jegyezték le, méghozzá a legtöbben valami kis bevezetővel, amiben elmesélik kitől származik a recept, miért ez a kedvenc, vagy kapcsolódik -e hozzá valami kedves történet.

Igazi csapatmunka volt. Valóban minden család szeretete benne van a könyvben, hiszen az ételeket el kellett készíteni együtt a gyerekekkel. Ugye ez olyan ajándék, ami nem porosodik majd egy polc tetején évek múlva sem?




Mondanom se kell, alig várom, hogy megszerezzem a file-t és magamnak is kinyomtassam majd beköttessem a Hanna osztálytársainak kedvenceit tartalmazó szakácskönyvet.