RSS

2011. augusztus 30.

A jég volt velünk



Hanna a nagy melegben néha felsóhajtott, hogy ő igazán a telet sokkal jobban szereti fázni jobb, mint a melegben pihegni. A legutóbbi ilyen kirohanásakor jutott eszembe, hogy van Budapest szélén, Káposztásmegyeren egy Jégpalota, ami télen-nyáron várja a korcsolyázni vágyókat. Általában edzéseket, különböző programokat, versenyeket tartanak benne de a közönség számára is van lehetőség a korizásra csak oda kell telefonálni, hogy mikor éppen. Tegnap este fél héttől nyílt erre lehetőség, hát este fél hétkor már ott is voltunk. Vicces, hogy nyári ruhában érkezik az ember, a hátizsákjában meg ott van a kesztyű(aminek megtalálása nem kis feladat volt most így augusztusan, zokni és kardigán. Hanna nagyon vágyott már arra, hogy egyszer szoknyácskában korcsolyázhasson, mert az olyan nőies, hát most a leggingsére ráhúztuk az áhított ruhadarabot is és így róttuk a köröket. A Jégpalota tiszta Amerika, tágas öltözővel, kedves pénztárossal, minőségi jéggel, lelátóval. Tényleg jó kis hely. Egyre bátrabban haladtunk Hannával kéz a kézben. Mondjuk Hanna magabiztosságán nem lepődtem meg, mivel a múltkor a Kopaszi gáton már ámulatba ejtett görkorcsolyázásával, a kettő meg ugye majdnem ugyanaz. Néha azért elengedtük egymás kezét, de úgy nem tudtunk beszélgetni egymással, így inkább újra megfogtuk és úgy köröztünk. Be nem állt a szánk. Hanna mindenféléről csacsogott. Egyszer estünk együtt, egyszerre és egymásra, azon is nagyot nevettünk. (Örülök, hogy megúsztuk sérülések nélkül így tanévkezdés előtt). "Na ezt akartad?"-kérdeztem a korcsolyázástól kipirosodott arcú nagylányomtól. "Igen anya!" Jó, hogy csak kettesben vagyunk és jó most fázni is."

Tényleg jó volt. Holnapután kezdődik az iskola. Azt hiszem ezzel a jeges programmal stílusosan búcsúztunk el a vakációtól és a nyártól. Ahogyan a Jégpalota szlogenje is mondja: Jég veled!




A kicsik ezalatt Zoltánnal bicikliztek a Jégcsarnokon kívül egy szál nyári ruhában, mert két keréken tekerni (még) jobban tudnak, mint jégen csúszni.



Jégpalota:
Belépő egységesen 700 ft, nincs külön gyerekjegy. Korit leht bérelni, akinek nincs, sőt most 1000!!! ft-ért árulnak gyerek korcsolyákat. Megnéztük milyen az, amit ennyiért meg lehet vásárolni. Kék, műanyag, állítható és új. Szerintem tökéletesen megfelel arra a célra, hogy az első lépéseket megtegyék a gyerekek a jégen. Csak szóltam.

2011. augusztus 25.

Bádog "lakodalom" segwayen



“Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.”

Hemingwaytől kölcsönöztem ezeket a szavakat és osztottam meg még reggel a facebook-on barátaimmal, így kürtölve szét, hogy tíz éve augusztus 24-én lettem feleség, tíz éve fogadtunk hűséget egymásnak Zoltánnal a Margitszigeten a ma már nem létező kerthelyiségében azon a különlegesen jól sikerült esküvőn.
Sokan gratuláltak, írtak kedves szavakat. Egyikük azt írta hogy giccsesnek tűnik ez az idézet, de mi értelmet adtunk neki. Hát meghatódtam. És ezúton is köszönjük a jókívánságokat.

Mindenki másképp ünnepli az évfordulóit. Mi egy ideje közös élményt adunk egymásnak ajándékba, mert a virág elhervad, a csokit megesszük, a tárgyakat megunjuk, az élmények viszont megmaradnak nekünk jó sokáig.

Tavaly tandembiciklizéssel ünnepeltünk, béreltünk egy ilyen járgányt és azzal tekertünk a városban, meg-megállva itt-ott. Mosolyt csaltunk sokak arcára és aki látott bennünket az észrevette, hogy ragyogunk. Akkor is írtam, hogy házasság előtt állóknak melegen ajánlok egy ilyen tandem túrát, mert próbára teszi a kapcsolatot rendesen és még időben elárul sokmindent a másikról, amit lehet, hogy nem is tudott leendőbelijéről előtte.

Idén egy még furcsább közlekedési eszközt választottunk a már megszokott élményünnepléshez. Régóta kacérkodtunk egy segway túra gondolatával, ám visszatartott benünket az ára, bizony meglehetősen drágán kínálják ezt a szolgáltatást, hiszen elsősorban nem a Budapesten élő hétköznapi ember a célközönség, hanem a Budapestre látogató turista. Nemrég egy kuponos ajánlatban azonban féláron kínálták a segwayen való utazás lehetőségét így azonnal lecsaptunk rá és időpontot is foglaltunk. Mára.




A Régiposta utcában található irodában már várt ránk a kísérőnk, egy fiatal lány, akinek iszonyatosan nehezére esett tegezni bennünket... A kis utcában gyorsan elsajátítottuk a segwayezés ismereteket és valóban két-három perc kellett ahhoz, hogy magabiztosan haladjunk előre, hátra majd egy helyben forgjunk, forduljunk vele. A kis szerkezet valóban úgy működik, mint a gyalogos, vagyis ügyesen lehet manőverezni vele. Bámulatos szerkezet, amelyről azt kell tudni, hogy akár 20 km-es sebességgel is tud haladni. A miénk csk 8 km-rel, pedig a végén már mentünk volna többel is, ám a balesetek elkerülése érdekében jobbnak látták ezt az óvintézkedést bevezetni. Bizony. A segway nem veszélytelen jármű, ezért aztán bukósisak viselete is javasolt. Ha már itt tartok, elmesélem, hogy a Segway tulajdonosának halálát pont a saját Segwaye okozta, egyik alkalommal lezuhant egy szakadékba és ott szörnyethalt... A Lánchídon áthaladva eszembe jutott a történet de csak egy pillanatra, mert annyira de annyira élvezetes a közlekedés ezzel a csoda szerkezettel, amit a testünkkel irányíthatunk, hogy legszívesebben még egy órát gurultam volna vele. Készült persze egy csomó fotó közben és élveztük, hogy turisták vagyunk megint a saját városunkban, ami most meglehetősen szép arcát mutatta egyébként és egy csomó eddig fel nem fedezett részén haladtunk keresztül.
Az öltözékem talán nem éppen mondható ideálisnak a segwayezéshez, ám mindenképpen valami olyat akartam magamon viselni, ami legalább olyan régi, mint a házasságunk. Nos, esküvői ruhában mégsem vághattam neki, így esett a választás erre a pántos nyári ruhára, amit még megismerkedésünk hajnalán, első görögországi közös nyaralásunk alatt választott nekem Zoltán. Azon kívül, hogy kedves emlékeket ébreszt bennem mitagadás megnyugtató, hogy tizenöt év után is beleférek és jó rám.
Az egy órás gurulás alatt útba ejtettük megismerkedésünk helyszínét is a Szabadság téren lévő Bank Center épületét, ami előtt keringőt lejtettünk már meglehetősen rutinos segwayes (és házaspár) benyomását keltve. Elhaladtunk a Bazilika előtt, átmentünk a Szabadság hídon és a Lánchídon is. A Váci utcában ügyesen kerülgettük a gyalogosokat és közben arról társalogtunk, hogy mi az oka, hogy nem terjedt el a feltatáló eredeti elképzelése szerint jobban ez a közlekedési mód. Az árából egy jobb autót is lehet venni, ráaádsul elég súlyos is ha emelgetni kéne. Persze nem cserélném el az autómat érte de időnként újra egyensúlyoznék rajta szívesen.
Ja. A túra végére aztán már egyáltalán nem esett nehezére a kísérő hölgynek tegezni bennünket...






No és hogy valami jelentést is belemagyarázzak a segway és a házasságunk összefüggésébe, hát leírom, hogy tíz év alatt bizony előfordult, hogy ugyanúgy billegett a kapcsolatunk, mint az első pár méteren a jármű alattunk. Ügyesen kellett egyensúlyoznunk, hogy rajta maradjunk. Amikor megtanultuk hogyan kezeljük nagyon élveztük. Száguldoztunk de szerencsére volt mindig fék, így nem szálltunk el. Hátrafelé is tudtunk menni meg néha egymásnak is. Ilyenkor gyorsan visszaszálltunk rá és egymás mellett haladtunk tovább. Remélem még sokszor tíz évig.

A Segway túrákat szervező cég elérhetősége itt található. http://segway.ewk.hu/belvarosi-tura

2011. augusztus 11.

Ásványvízben fürödtünk




Bizony. Ma reggel is, igaz csak a lányok Zoltánnal. Mindig így szoktuk. Amíg én összepakolok a bőröndökbe, hogy búcsút intsünk a nyaralásnak, ők még együtt elmennek egy nagy sétára, úszásra, játszóterezésre. Attól függ éppen hol vagyunk. Most éppen Bikalon a Puchner Katélyszállóban, ami nemcsak attól különleges, hogy a medencéiben az ásványvízzel megegyező összetételű vízben lubickolhatnak a vendégek, hanem attól, hogy közvetlenül mellette terül el a Középkori Élménybirtok, ami önmagában különleges és ötletes látványosság. Korábban már jártunk az élményparkban, írtam is róla a blogban. Akkor is elvarázsolt bennünket a középkori világ, a statiszták, az épületek, a miliő, ami mindenütt a középkorba repített vissza bennünket. Az élménypark talán az egyetlen hely eddig, ahol alig várom, hogy a lányok elkiáltsák magukat, hogy "Anya, pisilni kell!", mert a latrina névre hallgató mosdó helységek olyan zseniálisan vannak kialakítva, hogy ne zökkenjünk ki a középkor érzésből, hogy a szokásosnál több időt tölt bent mindenki, hogy megcsodálja a részleteket. Kint pedig szinte mindig elhangzik a "Mi tartott ilyen sokáig? " kérdés, amire rendszerint az a válasz, hogy "Nézd meg és pisilj te is, akkor is ha nem kell!", mert a Bikali Élményparkban az is élmény, de tényleg.





Ezúttal az tette különlegessé az itt létünket, hogy szállóvendégek lévén egy látogatói kártyával a hátsó bejáraton este vagy akár hajnalok hajnalán sétálhattunk a középkort idéző macskaköves utcákon. Nem mondom, kissé illúzióromboló látvány a fehér hotel köntösökben sétáló emberek látványa, ám ennek csak az a magyarázata, hogy magában az élményparkban is kivehetők autentikus középkori berendezéssel ellátott szobák. Igaz, hogy aki ezt választja többet gyalogol a vacsoráig, reggeliig, élményfürdőkig, ám garantáltan időutazásban van része.




Mi nem itt-, hanem a fürdőházban laktunk, ami azért praktikus ennyi gyerekkel, mert közvetlen kapcsolatban áll az élmény medencékkel. Ki is használtuk a marokkói fürdőrész, a szaunák és a pezsgő medencék adta lehetőségeket. Igazán hálásak vagyunk a szervezőknek azért a másfél óráért, amit Zoltánnal gyerekmentesen tölthettünk el. Amíg a szálló gyerekvendégeit egy privát állatsimogatással egybekötött túrára vitték az erre hivatott animátorok az élménybirtokba, mi nyugodtan kiengedhettük a gőzt a gőzben.









A reggelit és a vacsorát a kastély épületében fogyasztottuk el, igazán királyi környezetben. Értékelem, hogy egy óvónő a már jól lakott gyerekeket rajzolással, színezéssel, mesékkel foglalta le, így mi felnőttek nyugodtan lenyelhettük az utolsó falatokat. Minden alkalommal irígykedve néztük az emelvényen megterített asztalt, hogy az aztán igazán kiemelt és királynői hely. Oda nem mehetett vendég, azt csak csodálni lehetett. Lehet ebben a vonzás törvényében valami, mert a következő étkezésnél a szokásos asztalunkra kiírták, hogy "foglalt" és amíg mi tanácstalanul forgolódtunk, hogy most akkor hová üljünk tízen (barátaink is velünk nyaraltak), egy kedves pincér új helyünkre kísért. Igen. Az áhított kitüntetett helyre. És mivel nemsokára 10. házassági évfordulónkat ünnepeljük Zoltánnal, hát úgy éreztük nincsenek véletlenek és előre koccintottunk augusztus 24-re.



Másnap aztán, ahogyan azt kell reggeli után kijelentkeztünk a hotelből. Egy órányi játszóterezés előzte meg az élménybirtokbéli sétánkat. 11 órakor aztán megelevenedett az addig nyugodt terület és benépesült jelmezesekkel, vendégekkel. A hangszóróból is korhű zene szólt, finom illatok szálltak a fogadóból és a solymász is készült a bemutatóra. Lehet bérelni középkori viseletet, hogy abban sétálva még inkább időutazáson érezhessük magunkat. Én ugyan elcsomagoltam a lányoknak egy szépséges jelmezt, egy kisasszony ruhát, mégsem vettük elő, mert ahogy ismerem őket nem elégedtek volna meg a szép, nyugodt sétálással, márpedig egy ilyen ruha nem éppen ideális viselet állatsimogatáshoz és bástyamászáshoz sem. A fafaragó műhelyben kézzel hajtottuk az esztergálógépet, aminek eredményeképpen az addig unalmas fadarabból egy pörgentyű készült el, amit meg is vettünk szuvenírnek. A pékműhely előtt sosem tudtunk csak úgy simán elsétálni, mindig betértünk egy újabb finomságért és öt darab különleges kenyértányérért, amibe majd valami finom levest kell felszolgálnom. Lefogadom, tele torokból kiabáljuk majd egymásnak a Mátyás király meséből ismert mondatot, kissé átírva: "Eb, aki a tányérját meg nem eszi!"







A kézműves foglalkozásokon előre váltott fabatkák ellenében lehetett részt venni, amin meglepődtem, hiszen egy éve még nem kértek a belépőn felül újabb összegeket ahhoz, hogy jól érezze magát az ember de főleg a gyerek. Egyébként pedig azt éreztük, hogy egy éve nagyobb volt a lendület, a lelkesedés a parkban. Mintha elfáradtak volna a színészek, a statiszták és mintha kevesebb is lett volna a mutatvány, a szórakoztató elem. Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy kiváló kis kiruccanás lehet ez az időutazás egy éppen a középkort és éppen a reneszánszhoz kapcsolódó évszámokat magoló kisdiáknak, hiszen interaktívan, játékosan a tanulás is sokkal könnyebb. Hanna legalábbis már alig várja, hogy Mátyás királyról és a reneszánszról szóljon történelem tankönyve.

2011. augusztus 8.

Gáton




Nem találtam semmi használható információt arról miért Kopaszi névre hallgat a gát, ahová ha jól számolom harmadik alkalommal látogattunk el annak ellenére, hogy egyáltalán nincs közel hozzánk. Kerestem hogy ki a névadója, mióta hívják így ezt a Dél-Budai területet és próbáltunk rájönni, hogy Kopaszi egy ember volt vagy az "i" képzőre hallgassunk és higyjük azt, hogy ez egy tájegység? A lányok szerint roppant egyszerű a magyarázat: volt egyszer egy kopasz ember, aki szeretett itt sétálni, pont úgy, mint mi...

Görgkorcsolyázáshoz kerestünk ideális terepet és nekem azonnal beugrott a Kopaszi gát, mint lehetséges helyszín a családi sporthoz mert ott igazán (Nyugat) Európai színvonalú park, a maga két kilométeres sétányával és a fűvel együtt. Úgy bizony. A pázsit ott bársonyos és olyan zöld, amilyet csak rajzokon vagy osztrák szomszédainknál látunk. Szerintem körömollóval vágják a fűszálakat mégis vagy pont ezért úton útfélen a "Fűre lépni szabad" táblába botlik az ember és akkor háromszor is elolvassuk, hogy jól látjuk -e, mert ugye hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy mindenhol és így a parkokban is csak azt sorolják fel hogy mit tilos és életveszélyes. A felhívás ellenére mégsem léptünk a fűre, mert az csuromvizes volt. A Lágymányosi híd budai oldalára érve már szakadt az eső, ám nem hagytuk magunkat eltántorítni eredeti tervünktől: márpedig mi görkorcsolyázni fogunk.

400 ft-ot kérnek a parkolásért, viszont kedves gesztus, hogy nem óránként, hanem egy alkalomra. Amikor kiszálltunk az autóból azt gondoltam, hogy ha görkorcsolyázni nem is fognak a lányok, majd beülünk egy kávézóba és figyeljük a Dunát, sőt rémlett, hogy egy játszóház is van a területen. A felszerelést azért vittük magunkkal.

A Kopaszi gát azért épült, mert úgy volt, hogy hatalmas, elegáns lakópark is lesz körülötte. A projekt a válság és egyéb politikai hercehurca miatt elmeradt és ha jól követem a híreket (mostanában csak mértékkel), akkor felelősségre vonások is elkezdődtek az ügyben. Elnézést minden érintettől (gondolom egyik sem olvassa a blogomat úgysem), de ez engem cseppet sem érdekel. A Kopaszi gáton annyira jó sétafikálni, hogy eszembe se jut ki kit fizetett le. Örülök, hogy lette egy vállalható parkunk, örülök a kulturált mellékhelységeknek, a csodás növényeknek, az egymás után nyíló kávézóknak, a napernyőknek, a sétáló párocskáknak és kismotorozó gyerekeknek, a bringásoknak, a kéz a kézben sétáló idős (házas)párnak...




Kapóra jött a Kölyök Öböl játszóház. Reméltük, hogy egy órányi beltéri móka és kacagás után majd arrébb mennek a felhők és a lányok felcsatolhatják görkorcsolyáikat. Tetszett,hogy a játszóház kicsit más volt, mint a többi, hogy a fából készült akadálypálya tele volt kihívásokkal és ötletekkel. Ha a környéken laknék biztosan többször járnék oda a gyerekekkel, mert változatos programmal várják őket és szüleiket. Aztán egyre többen lettek. Gondolom mások is bemenekültek az eső elől a gyerekekkel. Az egy órányi mászókázás elegendőnek bizonyult, Hanna, Eszti és Noémi is már inkább az eget kémlelték és a Duna mellett folytatták volna sétájukat.







Az eső rendületlenül esett, de már nem zavarta egyikünket sem. Felcsatoltuk a korcsolyákat és elindultunk a parkoló irányába. Irígyeltem tőlük a bukósisakot, ami nemcsak esés de eső ellen is kiváló védelmet nyújt. Csodáltam Hannát, aki egészen lazán, magabiztosan és gyorsan ment. Noémi a négykerekűvel totyogott, majd egyre bátrabban és szabályosabban haladt. Kiabált velem, hogy engedjem el a kezét, a kapucniját, ő egyedül menne. Hihetetlenül erős benne a bizonyítási vágy, addig nem nyugszik, míg tökéletesen el nem sajátít valamit-jelen esetben a görkorcsolyázást. Hanna korcsolyáját is lestoppolta magának, úgy tűnik jövőre éppen jó lesz a lábára. Eszterke Zoltán kezébe kapszkodott, így is jó párszor kicsavarodott és a földön kötött ki. Igyekezett lépést tartani a többiekkel. Neki a sportokhoz kicsit több idő kell de nem sürgetjük, kivárjuk, míg azonos szintre kerül ikertestvérével, -mint legutóbb a biciklizésnél.








Mire a futurisztikus kinézetű vízi rendőrségi épülethez értünk már valóban szakadt az eső. Bepattantunk az autóba görkorcsolyástul, ázott ruhástul.
Utoljára Hollókőn a hagyományos húsvéti fesztiválon néztem ki ugyanígy, igaz, akkor egy vödör vizet zúdított valamelyik nyalka legény rám. Mégse bántam, mégse bántuk.
A Kopaszi gátra pedig még visszanézünk szárazabb időben azért, mert még egyszer sem sikerült a sétány végéig eljutnunk, pedig egy városi közlekedést bemutató kiállítás is csalogatja a sétálóközönséget, amit azért megnéznénk szívesen. Majd visszük a piknik plédet, mert ha fűre lépni szabad, akkor biztosan rá is lehet feküdni.
Reméljük addigra még több part menti épületnek lesz gazdája és akkor a beszakadt faburkolatokat is helyrehozza majd az új tulajdonos. A Kopaszi gát ideális találkákhoz, családi sétákhoz, gőzkieresztő sétákhoz, futáshoz, sportoláshoz, kávézgatáshoz, barátnős csacsogásokhoz, fényképezéshez. Ja és görkorcsolyázáshoz.


2011. augusztus 1.

Új tévénk van



Tavasszal, valamikor a lomtalanítás előtt kezdődtek a bajok az egyébként cseppet sem csúcsmodell tévénkkel. Először csak a távirányítónak nem engedelmeskedett, aztán már a hangokkal és a csatornák váltásával is gondok voltak. Éreztük, hogy az utolsókat rúgja. Egyszer aztán tényleg néma maradt. El sem tudtuk képzelni hogyan fogunk tudni élni nélküle. Zoltánnak a hírműsorokat, nekem az életmód magazin műsorokat, a lányoknak pedig a rajzfilmeket és más meséket kell majd nélkülöznie, akkor még úgy hittük egy rövid időre. Találtunk egy végtelenül megbízható szerelőt (elérhetőségét szívesen megadom bárkinek, mert nem terem minden bokorban ilyen lelkiismeretes ember), aki az utolsó alkatrészig átnézte a készüléket, majd nagynehezen kimondta az ítéletet: ennek a tévének a szemétben a helye, menthetetlen.
Kapóra jött a lomtalanítás, egy szimpatikus, nagyon korán kelő házaspár örült a rossz tévének...

Vártam, hogy szomorkodjanak a lányok, hogy hiányolják a Minimaxot. Vártam, hogy Zoltánnak a híréhségtől elvonási tünetei legyenek. Vártam, hogy azt érezzem, de jó lenne lehuppanni a fotelbe és bámulni egy főzős műsort vagy egy másikat, amiben rossz gyerekeket nevelnek. Hiába vártam, mert magam is alig hiszem el, de cseppet sem hiányzott egyik műsor sem. A tehetségkutató versenyekért is teljesen oda voltam valaha de a nyilvánvalóan befolyásolt szavazatok miatt hiteltelenné vált az egész és már unalmasnak tartottam a zsűritagok kliséit is. A hálószobánkban lévő kis tévé ekkor még működött, ám egyre ritkábban kapcsoltuk be, míg úgy döntöttük, hogy lemondjuk a műsorokat is, pénzkidobás lenne a havidíj.

Csodabogárnak, dilisnek, alternatívnak, különcnek, lázadónak, közönbösnek tartottam majdnem mindenkit, aki azt mondta nincs tévéje, nem nézi a műsorokat. Emlékszem egyenesen vérlázítónak tartottam ha valaki olyan mondta ezt, aki újságírónak tartotta magát vagy annak tanult. Mert hogy lehet valaki tájékozott ha nem nézi tévét, ha nincs képben és nem tudja miről beszélnek a felkészültebbnél felkészültebb riporterek, az újabb és újabb műsorvezetők vagy tévés személyiségek. Tudni kell, hogy kik a celebek, kitől esnek hasra az emberek. Ez alap, ez elvárható nem?

Azóta tudom. Az interneten fellelhető általunk legszimpatikusabbnak tartott hírportálból megtudhatjuk a leglényegesebb infót. Nekem még azt se kell túl sokáig böngésznem, mert Zoltán ha kérem, összefoglalja nekem. Bevallom cseppet sem hiányzik a rendőrségi műsorrá alakult híradó, az, hogy húsz percen keresztül arról számolnak be, hogy kivel, hol és mikor milyen szörnyűség történt. Nekem a tévé többé nem hiteles. Megvesszük a saját elveinkhez legközelebb álló újságot és abból tájékozódunk. Szeretem, ahogy Zoltán egy pillanat alatt átnézi a lényeget és azt is, amikor elmélyülten elolvas egy hosszabb cikket. Én magam továbbra is női magazin függő vagyok, a legfontosabb trendeket abból is nyomon követhetem. Hallgatunk még rádiót, bár a zenei adókon kívül csak egy beszélgetőset, amit hamarosan elhallgattatnak, mert nem úgy táncolnak benne, ahogy fütyülnek és ez ugye egy demokráciában tűrhetetlen...A lányok rajzfilm éhségét a mesetv.hu segítségével csillapítom. Az aktuális kedvenc most a Kockásfülű nyúl, a Nagy ho-ho horgász, Pityke és a gyurmaember Zénó. Kulturális portálból is van pár jól bejáratott, amelyekhez hűséges vagyok vagyis nem kell attól tartani lemaradunk bármiről, mert mi továbbra is csak halogatjuk az új tévé vásárlását. Jó most nekünk nélküle.




Hálás vagyok a tévénknek, hogy elromlott. Hálás vagyok a hírműsorok szerkesztőinek, hogy ilyen alacsony színvonalra süllyedt a minőség, hálás vagyok a nézhetetlen, unalmas műsoroknak az érdekltelen bulvárhíradóknak azért, mert még több minőségi időt tölthetünk gyerekeinkkel.




Könnyen lehet, hogy ha még meglenne szegény készülék, ma is elcsábultak volna a lányok és egy bárgyú mesét néztek volna hosszan az őszies időben. Kár lett volna, hiszen akkor nem biztos, hogy gyártottunk volna együtt a LIDL-ből elhozott dobozból egy saját tévét. Gondosan befestettük egy mindenki által megszavazott színre. Kupakokból gombokat ragasztottunk rá, szívószálból lett antennája és kitaláltunk neki márkanevet is. H.E.N. Color TV







Irtó jól szórakozunk azóta is. Felváltva bújnak be a lányok a tévébe, hogy változatos műsorral szolgáljanak egymásnak és nekünk szülőknek. Kezembe adják a távirányítót és én kedvemre lehalkíthatom majd felhangosíthatom őket. Sőt el is zárhatom, bár annak legtöbbször duzzogás a vége. Néha kiszólnak a tévéből, hogy csönd legyen és figyeljek jobban rájuk. Versengenek a meteorológus szerepért, amit reggel kötelező eljátszani, hiszen fontos tudnom hogyan öltözködjek fel. Van reklám is. Legtöbbször Aszpirines a viszlát fájdalom szöveggel. Vers mindenkinek, mese és zenés, énekes műsor mikrofonnal, sőt Megasztár is szerepel a műsorban. Egyébként pedig a lányok beszédkészsége, szókincse is fejlődik játék közben, és rájövök, rájönnek, hogy bizony nem is olyan egyszerű szépen, választékosan, egybefüggően, vagyis élvezhetően, szabadon és hosszan beszélni, híreket, időjárásjelentést improvizálni.

Néha én is bebújok a doboz mögé az Éj királynő áriámmal. Azonnal kikapcsolnak...

Persze most nyár van (ha hűvös is). Tovább tart a világosság, alig vagyunk itthon, folyton jövünk-megyünk. Vajon télen előtör a tv utáni vágy? Majd visszatérek rá.