Gyerekfelügyeletet megszerveztük, így semmi akadálya nem volt annak, hogy reggel nyolckor útra keljünk, hogy Budapest egyik párizsias szegletében egy még franciásabb kávézóban fogyasszuk el közösen házassági évfordulós reggelinket. Ekkor adtuk át egymásnak a nagy titokban készített ajándékokat is. Én egy három alkalmas (aztán ha beválik, akkor hosszabbítás is lehetséges) squash magán órán való részvétel lehetőségét ajándékoztam Zoltánnak. Az oktató a sokszoros bajnok Divéki Anna lesz, így remélem az edzések után, megszokott sporttársai észreveszik a különbséget és rettegve állnak ki a következő meccsre vele.

Zoltán egy enciklopédia vastagságú könyvet adott át. Amikor kibontottam a súlyos ajándékot, meglepődve vettem tudomásul, hogy ez a több, mint 500 oldalas kötet nem más, mint az én blogom, az én hét éves munkám egybe kötve, könyv alakban tálalva. Kimondhatatlanul örültem neki, mert bizony egész más lapozgatva kikeresni egy fejezetet, mint a számítógép előtt ide oda kattintgatni. Mert remélem, hogy soha soha vagy csak nagyon sokára váltja fel a nyomtatott könyvet valami elektronikus szerkezet, az e-book sem fogja átvenni teljesen a helyét a hagyományos könyveknek, mert én szeretem megérinteni a lapokat, szeretem a könyv illatát.




A biciklikölcsönzőhöz igyekeztünk innen, hogy eredeti terveinknek megfelelően egy tandem biciklit béreljünk. Az alkalmazott fiú azért óvatosságra intett bennünket és azt javasolta, hogy mielőtt fizetünk tegyünk pár kört a furcsa szerkezettel, mert bizony csak látszatra egyszerű a tandemezés, sokan az első kör után inkább visszahozzák és két normálisra cserélik. Nos, az első sarokhoz érve valóban azt hajtogattam, hogy vigyük vissza, ez nekem nem kell. A másodiknál már azt mondtam talán fog ez menni. A harmadik kereszteződéshez érve viszont azt éreztem, hogy sosem akarom abbahagyni.
Így indultunk rajongásig szeretett városunk utcáin át, egy biciklin, egymás után, két keréken, két kormánnyal, két ülésen.
Tekerés közben az jutott eszembe, hogy kötelezővé tenném a tandembiciklizést a házasság előtt álló párok részére, mert ha összeveszés nélkül sikerül megtenniük a kijelölt utat, bátran vághatnak neki a házasság sok évre tervezett távjának is. Azt mondják, hogy a közös pártevékenységek jó hatással vannak a kötelékre. A tandembiciklizés is ilyen. Ahol az egyik függ a másiktól, de nincs versenyhelyzet kettőjük között. Ha vita nélkül le tudják tekerni a kijelölt távot, az már valami!
A kölcsönzőhöz közeledve mi magunk is próbáltuk összegyűjteni azokat a tulajdonságokat, amelyek a sikeres , balesetmentes tandemezéshez szerintünk elengedhetetlenek. Kell hozzá bizalom, némi megalkuvás, kompromisszumkészség, támogatás, biztatás, türelem, tolerancia, elfogadás. Pont mint egy jó házassághoz. Nevetve állapítottuk meg, hogy nekünk ezekből alig akad valamelyik. Mindketten makacsak, akaratosak, önfejűek, harsányak vagyunk. Én magam is alig akartam elhinni, de sikerült. És kimondhatatlanul élvezetes volt. Szárnyaltunk, integettünk és volt szakasz, ahol Zoltán háta mögé bújva még énekeltem is...



A folyamatos tekerést kisebb állomásokon szakítottuk meg. Kedvenc turkálómban a Nagymező utcában 10 percet kaptam, hogy valami kincset találjak. Egy romkocsma, nevezetesen a Kőleves fiatalos és színes kerthelyiségében limonádét ittunk. Bekukucskáltam az Elektotechnikai Múzeum udvarába, ahol a az enyészettől megmentett régi neonreklámokat bámulva pörgettem vissza fejemben az időt, majd egy szerényen meghúzódó, igen csábító csokoládé outlet névre hallgató boltban vettünk édességet lányainknak, amiért aznap nélkülözniük kellett évfordulót ünneplő szüleiket.











Tekerésünk közben én hátulról nem győztem a ránk néző emberek mosolyát viszonozni. Volt, akit beavattunk titkunkba, hogy ez a mi 9. házassági évfordulónk. Egy fiú a zebrán ránk is köszönt, hogy sok boldogságot! Kiderült a biciklibérlőtől tudja, hogy egy pár az ő tandemkerékpárjukon ünnepel és a leírás ránk illett.

Ezek után aligha tudok elképzelni házassági évforduló megünneplésére jobb és élvezetesebb módot annál, mint hogy Budapest legszebb utcáin tandemezzek azzal a férfivel, akivel kilenc éve gyakorlatilag reggeltől estig és estétől reggelig ugyanezt csinálom. Időnként gödörbe megy a biciklink, időnként leereszt a kereke, néha hegynek felfelé tekerünk, néha meg lejtőn lefelé gurulunk. Fékezni is tudunk de legtöbbször azért mi száguldunk és mint most is, valami új cél irányába haladunk.