Azért nem a kabóca volt a legnagyobb élmény bár kétségtelenül az egyik legmegrázóbb. Nekem legalábbis. Hannának Trogir óvárosának macskakövein való babakocsizás vagy a tengerpart kövei között való haladás volt a legmegrázóbb. Kár, hogy nem a kétszer nagyobb és nehezebb de hatalmas gumikerekű babakocsit hoztuk magunkkal.
Hanna hajnali hatkor menetrendszerint ébresztett bennünket így aztán szokásunkká vált, hogy a hajnali városban isszuk meg kávénkat amikor turista csak alig, helyi viszont annál több ücsörög a kávézókban. Mire a piacra értünk már rendszerint újra elaludt Hanna. Semmi stressz, semmi tolongás, semmi nyafi...imádtam ezeket a reggeleket.
A nap további részében vagy kirándulni indultunk valami közeli nevezetességhez vagy a tengerparton süttetük a hasunkat. Hanna szigorúan árnyékban, neki még a rózsaszín, puha bababőr áll jól.
Előfordult, hogy Hanna nyűgösségét, álmosságát vagy éhségét csak az anyatejjel tudtam csillapítani aminek létét ezerszer áldottam, hiszen nagyon kényelmes dolog a mindig kéznél lévő, biztosan jó hőmérsékletű és streil tejecskét adni a babának. Bizony volt olyan amikor Split ódon utcáján kellett leülnöm egy lépcsőre, hogy ott szoptassam meg kicsimet. Valaki szerint csak a tálka hiányzott a lábam elől...
Ennél barátságosabb volt a Krka nemzeti park egyik fájának tövében szoptatni... Hiába! Pelenkázó hely és szoptató szoba terén talán Svédország verhetetlen. Ezért is szeretem az IKEA-t de ez már egy más téma amiről majd máshol írok esetleg..