RSS

2004. augusztus 12.

Útinapló


Hanna első, hajnali ébredése után indultunk. Megetettem a kicsi lányt és elmeséltem neki, hogy hosszú útra indulunk de nem fog semmiben hiányt szenvedni és annyi de annyi új dolgot fog látni, hogy csak na. Reggel négykor már újra aludt babaülésében, amit valahogy kinőtt...nem is értjük. Ilyen hamar? Nemrég még elveszett benne.
A gyakori megállások során végtag kinyújtás, repülőzés, levegőbe dobás és persze elkapás valamint hasaltatás tette még elviselhetőbbé Hanna számára az utazást.
Megérkeztünk. Milliós tagú kabóca zenekar fogadta érkezésünket ami nagyon romantikus és igazán nyári zene mindaddig amíg nem találkozik az ember eggyel szemtől szembe. Negyedik nap ugyanis rám szállt éjjel egy, majd még a fejem felett is elhúzott, így innentől kezdve csak lepedővel a fejemen mertem aludni annak ellenére, hogy így viszont melegem volt. Szegény férjem próbált nyugtatni, hogy csak álmodtam, hagyjak fel a kabóca vadászattal, mert elmegy a tejem. Másnap reggel amikor kicsi Hanna pelenkáját ki akartam venni pelenkázó táskájából farkasszemet nézett velem a táska zsebéből az átkozott kabóca. Tudjátok ti mekkor állat az? Az én hős férjem előbb a gyereket helyezte biztonságba, azaz a szúnyughálót borította az ágyára és csak ezután likvidálta szobánkból a hívatlan vendéget. Brrrrrrrrrrrrrrrrr.
A tengerpart nem kimondottan bababarát, hiszen nagyon kavicsos, sőt sziklás. Hanna felfújható gumitörölközőjét így csak nehezen, alul kipárnázva tudtuk használni de nyugszékében órákig elnézte a tenger hullámzását. Mindeközben vigyáztam, hogy le ne égjen, ki ne száradjon, meg ne csípje valami és amikor elaludt, a sok aggódás miatt végre lehűthettem magam a tenger hűs habjaiban.

0 megjegyzés: