RSS

2008. január 8.

Tipegő Eszter


Mielőtt bármit is leírnék el kell mondanom, hogy Eszter végre önállóan jár. Igen csak most, 16 hónapot váratott magára. Titokban izgultam, aggódtam, a szakkönyveket bújtam, barátok nyugtatgattak, hogy ez nem verseny és különben is minél többet mászik egy gyerek, annál jobbat tesz neki és hogy statisztikák szerint okosabbak is lesznek...hát nem tudom, mert én a másik statisztikát néztem, miszerint a legtöbb gyerek kb 12-13 hónapos korában azért járni kezd. Ha jól emlékszem Hanna és Nonó 14 hónaposan lett önjáró. Nem vagyok túl precíz a dátumokban. Nem jegyeztem fel mikor nőtt ki az első fogacska és mikor ültek fel először, mikor fordultak hasra vagy hátra. Ennél nekem sokkal fontosabb, hogy leírom hogyan játszanak, játszunk együtt és hogyan változik személyiségük napról napra. Eszterem önálló járása viszont -mivel várva várt esemény volt, -megérdemel egy nagy hurrát. Megjegyzem lehet, hogy van abban a minél tovább mászunk annál okosabbak leszünk elméletben, mert Eszter nagyon tanulékony, érdeklődő, okos kislány. Nonó meg mintha menne a saját feje után és közben nagyokat hisztizik már most, ha valami akadályba ütközik...A könyveket viszont már most nagyon szeretik és végre nemcsak rágcsálni.. De erről majd a következő bejegyzésben írok.
A tipegésről azonnal egy régen hallott, rég olvasott vers ugrott be, így gyorsan rákerestem a Google-ban. Elolvastam, meghatódtam és most idemásolom Kaffka Margit, Petike jár című művét.
Eszteremnek ajánlom..Petikét olvashatjuk Esztikének és még egy két apró változtatással akár a mi főszereplésünkkel is érthető.

PETIKE JÁR

Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova, együgyű, - tündéri nesszel
Most tipeg átal egy ócska szobán.
- Ébred a szívem játékos kedve,
Elborít hófehér virágeső. -
Amikor látom a kacagásom
Hangosan, édesen csapkod elő.
Sok régi holmin, szürke íráson
Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,
S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:
- Tip-top! Megindult. Petike jár!

Még fogja erősen az asztallábat,
És nyitva az ajka és úgy kipirul!
Hős emberi lázzal, tüzes akarással
E rózsarügyecske megállni tanul.
Most, - most! Elhagyja és indul előre,
Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!
Tip-top! S aprózva, közbe megállva
Koppan vitézül a törpe cipő.
Már ideér. Most nyújtja a karját.
- "Csak lassan, okosan, Peti fiam!"
S megered szaporán, - elesni nem ér rá,
Előre hajlik - s az ölembe van.

Tetszik a játék. Kezdeti újra.
A karszék mellé kerülök én,
Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne,
S fölbillen szegényke az elején.
Remeg a szája, sírni szeretne,
Szétnéz: sajnálja-é valaki?
Gondolkozik... majd felkél szepegve,
S új erővel fog újra neki.
Rózsaszín ujját előre tartva,
"Tip-top" - így indul óvatosan,
Halkan, selypítve biztatja magát, hogy:
- "Csak las-san! - Okos-san! - Peti fi-am!"

S elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borús káprázat száll le reám.
...Tűnnek az évek... Megöregedtem...
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím néha erős lépés zaja hallik,
Jön egy daliás, ifjú legény,
- "Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?" -
Tip-top! Öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- "Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"

0 megjegyzés: