RSS

2008. április 30.

Trinidad- Nagy utazás VII. rész


Havannából magunkba szippantottunk annyit, amennyit csak bírtunk, így izgatottan indultunk másnap reggel kubai utazásunk második állomása felé, Trinidadba. Izgalmunk tetézve volt azzal is, hogy az Ambos Mundos szerintünk örök időkre odaszögelt recepciós hölgyikéjének esze ágában sem volt taxit hívni. No persze biztosan meggyorsította volna a rendelést némi konvertibilis peso de mi csak azért sem adtunk a pukkancs nőnek, inkább elindultunk a macskaköves úton húzva bőröndjeinek és abban reménykedtünk, hogy a szokásos helyen találunk majd autót. Találtunk, megállapodtunk az árban és nemsokára a Viazul busztársaság pályaudvarán találtuk magunkat. Felszerelkeztünk meleg holmival, mert tudtuk, hogy a sofőrök az utasok hibernálását kötelességüknek tartják és a legmagasabb fokozaton üzemeltetik a légkondicionálót. Korszerű, modern buszok alkotják a Viazul flottáját, van közöttük a baráti Kínából származó csodabusz de mi ezúttal Mercedessel száguldottunk Trinidad felé. Útitársaink között akadt turista és helyi is. Utóbbiak persze konvertibilis pénzért válthattak jegyet, akinek nincs ilyen, az csak hosszú várakozás, várólista után juthat el kényelmesen a kiszemelt célpontra vagy marad a jól bevált stoppolás esetleg teherautó platóján való utazás.
Trinidad városkáját a mi Szentendrénkhez hasonlítanám. Mintha a gyarmati korszakba csöppennénk vissza. Az utcák kövezete és az épületek eredeti pompájukban maradtak fenn, itt-ott persze az idő otthagyta a nyomát de amióta az Unesco világörökség listájára felkerült, biztosan megmenekült az enyészettől és bizony alaposan felrázták Csipkerózsika álmából.
Ezúttal casa particularban szálltunk meg, azaz magánszálláson. Kubai családlátogatás. Remek alkalom hogy Bepillantsunk a valódi kubai világba, ismerkedjünk, beszélgessünk. A jégbuszról leszállva magánszálló tulajdonosok hada és talicskás hordárok fogadtak bennünket.
Szállásadónk, egy kifejezetten jóképű férfi, VAJDA feliratú táblával várt bennünket. Csomagjainkat rádobtuk az előzőleg említett talicskára és néhány perc múlva Trinidad egyik jellegzetes házában találtuk magunkat. A háziakkal való megismerkedés és csacsogás után gyorsan lemostuk magunkról az út porát (vagy jegét) és azonnal a bájos kis városka felfedezésére indultunk. Kirakodóvásáron haladtunk végig, vásároltunk is pár apróságot és megszabadultunk maradék golyóstollainktól. Az egyik árus kislányának azt hiszem nagy boldogságot okoztunk ezzel a kis semmiséggel. Elképzeltem, amikor az apuka este átadja a tollat és a kislány arca felragyog. És közben kényelmetlenül érzem magam, mert itthon hegyekben áll a toll és a sok felesleges holmi és tudom, hogy ez a kis epizód képes megváltoztatni a gondolkodásomat a nagy és a kicsi dolgokat illetően egyaránt...
Az ablakfülkék nyitott rácsain át szabad belátásunk volt a trinidadi lakásokba. Amennyire lehet diszkréten bámultunk be bár úgy tűnt őket az sem zavarná ha megállnánk, valahogy mindenki együtt él az utcával és késő estig nyitva áll ajtó-ablak egyaránt. Olyan hintaszéket, amit ott láttam szívesen hazahoztam volna magammal akár a hátamon s. Felnőtt és gyerekméretben is egyet-egyet. Nem mintha itthon nem lehetne kapni valami hasonlót de azt gondolom, hogy egy autentikus trinidadi hintaszék magában hordozza a megélhetési nehézségek ellenére is azt az életvidámságot, nyitottságot, barátságot, mosolyt, amit a benne ülők szemében láttam és amit jó lenne itthon is gyakrabban érezni.
Alaposan körbejártuk a kis várost aztán siettünk vissza szállásunkra, ahol házias ízek vártak bennünket és amiről nem szerettünk volna semmiképp se lemaradni.
Mielőtt eljutottunk volna asztalunkhoz, a nappaliban belebotlottunk szállásadónkba, kislányába és annak barátnőibe valamint egy CD árus barátjukba. Éppen lemezeket válogattak (gyanítottuk, hogy nem véletlen volt az árus látogatásának időzítése). Nosza ki is választottunk két "eredeti" kubai lemezt és ha már ott voltunk, a házigazda rögtönzött salsa órát adott nekem. A kislányok bátorítottak, Zoltán fényképezett én pedig valahogy azt éreztem ez az igazi salsa és nem a tánciskolai. Mezítláb, kubai táncpartnerrel Trinidad egyik házának nappalijában.

0 megjegyzés: