RSS

2008. július 19.

Medence, de most vese


Most, hogy túlvagyunk a nehezén és Eszter ma este óta ugyanazokat a huncutságokat, sikongatásokat, játékosságokat műveli, mint pár nappal ezelőtt, már nyugodtabban tudom lejegyezni az elmúlt napok eseményeit. Az egész egy makacs hasmenés-félével kezdődött, aztán amikor ez elmúlni látszott, szokatlanul magas láz ijesztett ránk. Gyerekorvosunkról, csodadoktorunkról, Dr. Sal Péterről már akartam írni korábban is, de csak most került rá sor. Homeopátiás orvos de nem elsősorban ezért esett rá a választásunk még Hanna születése után. Hihetetlen nyugalom árad belőle még akkor is ha az olyan aggódós anyuka, mint amilyen én is vagyok áll vele szemben. Aztán ott van a profizmusa, az ahogyan a mai napig folyamatosan képzi magát és ahogy a gyerekekhez ér, ahogy megsimogatja arcocskájukat, a vicces, legtöbbször állatos mintás nyakkendőiről nemis beszélve. Hanna nagyon kedveli és Dr. Sal Péternek nevezi, így teljes nevén, vagyis nem doktor bácsizza. Hát őt kerestük fel azon a bizonyos csütörtöki napon azzal, hgy Eszter lázas és nagyon nyűgös. Ahogyan az lenni szokott alaposan, türelmesen, kedvesen megvizsgálta kicsi lányunkat, aztán úgy ítélte meg, hogy egy vizelet és vérvizsgálat mindenképpen indokolt és hugyúti fertőzésre gyanakszik.
Igaz, hogy komoly témáról írok de a vizeletminta szerzése egy hónapostól nem olyan egyszerű, nálunk legalábbis vígjátékhoz hasonlított a reggel, amikor pár cseppet mindenképpen össze kellett volna gyűjtenünk az arra kijelölt, speciális zacskóba. Amikor már sikerült volna és éppen arra készültem, hogy levarázsolom róla a nylon darabot, gyanús szag ütötte meg orromat. Jaj ne! kiáltottam és nem értette Eszter, hogy miért nem örülök, hogy kakil, amikor máskor pedig nagyon szoktam. Tisztába tevés után újabb zacskót ragasztottam rá és próbáltam itatni de most talán ezt tartotta különösnek, mert az addig kacsa lányom most valahogy nem kívánta se a vizet se a teát de még az almalevet sem. Megszégyenülve érkeztem a pár cseppnyi vizeletmintával a laborba és előre elnézést kértem a csekély mennyiségért. Reméltem azért elegendő lesz a vizsgálathoz. A nővérek azt hiszem nem először találkoztak jelképes mennyiségű mintát adó anyukával, mert megértőnek bizonyultak és együtt nevettek ügyetlenségümkön. Esztertől vért vettek, ami bizony folyamatos sírással párosult. Megnyugtattak, hogy nem fájdalmas ha már bent van kézfejében a tű de bizony a vékony erecskék miatt jóval tovább tart a procedúra, amit anyai szívem nagyon nehezen bírt ki de feladatomra, a nyugtatásra és puszilgatásra koncentráltam.
Viszonylag hamar megvígasztalódott kicsi Eszter és hősiességét egy Thomasos könyvecskével jutalmaztam, mert bizony még nem írtam eddig de szerencsére a kislányok ugyanúgy rajonganak a képes könyvekért, mint annak idején nővérük.
Türelmetlenül vártam a labor eredményét ami délután meg is érkezett. Orvosunk az utánozhatatlan nyugodságával és magabiztosságával azt mondta, hogy Eszter vérképe annyira rossz lett, hogy már meg is írta a kórházi beutalót. Gyulladás van a szervezetében és csak intravénás gyógyszerrel lehet hatásosan gyógyítani, az otthoni gyógymódok erre nem alkalmasak. Forgott velem a világ, zakatolt az agyam, hogy akkor most hogy lesz a két itthon maradó lánykával, ki lesz velük és egyáltalán hogyan fogják viselni az ikrek a szétválasztást, az anyahiányról nem is beszélve. Zoltánt hívtam elsőként, aki persze mint minden vészhelyzetben nagyon józan és jó szervező marad.
Én addig csomagolni kezdtem, Hannámnak elmagyaráztam, hogy a következő napok mindannyiunk számára nehezebbek lesznek és számítok rá, a segítségére, megértésére, türelmére.
Pár órával később már a Klinikán voltunk, ahol -akárhogy is sikk és divat szidni az egészségügyet én nem teszem, mert- maximálisan kedves, profi, gyerek- és szülőcentrikus fogadtatásban részesültünk. Erről majd a következő bejegyzésben írok. De , hogy addig se izguljon senki, elmondom, hogy itthon vagyunk, egyetlen éjszakát és egy fél napot töltöttünk a vese osztályon, ahol megállapították, hogy Eszternek vesemedence gyulladása van és a kézfejébe preparált branülbe minden nap kap egy adag antibiotikumot és állapota napról napra javul és kedve is a régi így aztán az enyém is és persze,mint mindig ebben a rosszban is van valami jó, mert egy csomó dologra rávilágított és értékes emberekkel találkozhattam és egyáltalán egy teljesen más szemszögből nézhettem az életemet, az életünket.

0 megjegyzés: