RSS

2008. július 13.

A csiga és a francia nagykövet


Francia ünnepi kirakodóvásár volt szombaton a Francia Intézet körül, amin persze ott a helye mindenkinek, aki egy kicsit is szereti a franciákat vagy ha őket nem, akkor a sajtjaikat, boraikat vagy legalább a kultúrájukat, azt ahogyan tudnak élni, enni. Márpedig mi Zoltánnal közös életünk meghatározó részeként emlékszünk arra a 15 hónapra, amit volt szerencsénk Párizsban töltenünk. Ezek után nem meglepő, hogy a honvágyhoz hasonló érzés lett rajtam úrrá, amikor megláttuk a standokon az ismerős francia temékeket és ismerős ételek illata szállt felénk. Az egyik ilyen ételstandon Zoltán evett is egy mergezt, vagy hívjuk csak kolbásznak. Közben észrevettük, hogy a csiga sem hiányzik a kínálatból. Hanna, aki egyébként már sokszor megütközött azon, hogy a franciák csigát eszenek, most sem akarta semmi pénzért megkóstolni a falatnyi fűszervejas étket, ellentétben Eszterrel, aki mohón kapott utána és érdeklődéssel forgatta szájában a pici húst. Mindig tudtam, hogy a családban ő a fő ínyenc, ő aztán nem válogat és boldogan megkóstol minden ismeretlen étket.
Az egyik pultnál tehénhangot utánzó henger alakú játékra lettünk figyelmesek. Hanna fülébe bőgettem, aztán egyet megmutattam Eszternek is. Egy harmadikat aztán egy szimpatikus úr tett Noémi kezébe , aki addig csak mosolygott a jeleneten és konstatálta az ikrek, illetve három kislány jelenlétét. Ekkor azonban átváltott francia-magyar-angol nyelv keverékére és közölte, hogy szeretné megvenni a három játékot ajándékba. Gondoltam magamban, valami extra gazdag francia túrista lehet, akinek ellágyult a szíve a kislányok láttán és valamit mindenképpen szeretne adni, de nem erről volt szó. Amikor én kezeimmel hadonászva közöltem, hogy nagyon kedves de nem fogadhatjuk el, akkor ő tovább erősködött és hogy pontot tegyen a huzavona végére, csak annyit mondott, hogy márpedig ő a magyarországi francia nagykövet, René Roudaut úr és ő ezt a három játékot akkor is kifizeti és odaadja a lányoknak, és ha lehet ne ellenkezzek. Nem is tudtam volna. Minden olyan gyorsan történt. Próbáltam a megfelelő francia szavakat előkotorni az agyam mélyéről. Annyi időnk volt csak, hogy egy közös fotót készítsünk aztán elvegyültek a tömegben, mi pedig a meghatódottságtól és meglepetéstől még egy ideig csak ott álltunk és bőgettük az ajándék tehenes hengereket.

0 megjegyzés: