RSS

2008. január 31.

Pólyásbaba


"Anya! Az oviban ebédnél megbeszéltük ki minek öltözik be farsangon.."- csacsogta Hanna a minap, ahogyan hazafelé sétáltunk az oviból. Ha van alakalmam rá és a kicsik is időben ébrednek délelőtti nagy alvásukból, akkor elmegyünk Hannáért az oviba, akinek ezek a napok bónusznak számítanak, hiszen ez azt jelenti, hogy ebéd után itthon pihenheti ki a délelőtt és a koránkelés fáradalmait. Hat órakor ugyanis könyörtelenül megszólal a két kicsi és tudtunkra adják, hogy ideje felkelni. Vekkerre már rég nincsen szükségünk.
No de hogy visszakanyarodjak a farsanghoz, leírom, hogy megállapítottam, hogy igen kreatív csoportba jár Hannám, hiszen csak egy kislány vágyik hercegnő jelmezre , a többiek mind valami ötletes, aranyos maskarában szeretnének pompázni. Gyanítom némi szerepe azért a szülőnek is van ebben. Apropó szülő. A farsangi mulatságban csak az a szülő vehet részt, aki maga is beöltözik. Nincs más választásunk, lányunk boldogsága érdekében bármire hajlandóak vagyunk. Zoltán postás lesz (egy second hand boltban..na jó turiban halásztunk ki erre a célra egy eredeti angol Royal Mail felirattal ellátott inget) , én pedig virágáruslánynak öltözöm . Mindkét jelmez könnyen kivitelezhető és jelen esetben ez fontos szempont.
Hanna egyébként már nyáron a jelmezötletekkel nyaggatott. Egyik nap azzal állt elő, hogy ő molylepke lesz. Gondolom kedvenc Berg Judit meséje, a Panka és Csiribi adta az ötletet, amiben egy kis molylepke garazdálkodik. Még azt is kitalálta, .hogy egyik kezében levendula lesz, a másikban pedig egy lyukas pulcsi. Valljuk be zseniális ötlet, lehet, hogy valamikor meg is valósítjuk.
Idén mégis inkább PÓLYÁSBABA lesz, amitől én meg is hatódom rendesen...Nagycsoportos óvodásként én is ennek öltöztem be és máig emlékszem milyen nagy sikerem volt a jelmezzel. Kezébe került egy régi kép is a nagy eseményről, meg persze van itthon két totyogó is, így van minta, nem lesz nehéz a megvalósítás. Pólyát beszereztük, cumi partedli, csörgő, cumisüveg van bőven a háznál. Hanna meg végre legálisan játszhat kisbabásat. Alig várja.

2008. január 28.

Játszótársak


Fogócskáznak. Mind a hárman. Hanna igazán élvezi, hogy testvérei végre járnak, futnak, ahogyan azt születésükkor ígértem neki. Pár hetes koruk óta mondogatom Hannának, hogy higgye el, nemsokára igazi játszópajtásai lesznek testvérei, már nem lesznek törékeny kis apróságok és együtt rosszalkodhatnak. Néha kicsi Hanna számon kérte tőlem,hogy mikor lesz az a nap én pedig együtt számoltam vele a hónapokat. Hát most aztán tényleg együtt viháncolnak. Noncsival fogócskázni szeret. Sikongatva persze, mert úgy hatásosabb. Többnyire ő a fogó, hiszen Nonó még csak a menekülést érti a játékból de azt nagyon élvezi. Ha elfáradnak, négykézláb folytatják. Ez a négykézláb mászás különösen vidám látvány. A hosszú folyosón gyakran látom őket, ahogy , mint a kislibák, egymás után haladnak a nappaliból a konyha irányába, csattog a praclijuk. Egyszer kétszer én is beállok a sorba,- bár térdizületeim elég hatásosan tudtomra adják, hogy nem kéne - hogy én is részese legyek a versenymászás örömeinek.
Eszter is örömmel részt vesz a fogócskában de valahogy nagyobb örömét leli, a "hogyan kínozzuk, gyömöszöljük nővérünket" játékot. Még szerencse, hogy Hanna abszolute partner ebben, sokszor ő kezdeményez, azaz lefekszik a szőnyegre hassal vagy háttal és várja, hogy Eszter rávesse magát és lónak vagy játékbabának tekintse. Rajta ül és lovacskázik, végigmutogatja érzékszerveit (Hanna tanítja a megfelelő szavakra), hajat húz (na ez utóbbinál néha azért elszakad a cérna a hős nővérkénél). Aztán persze összebújnak, ölelik, szorítják egymást. A csikizés sem maradhat el és Hannánk akkor érzi igazán jól magát ha Noémi is csatlakozik a vihánchoz.
Legközelebb megpróbálom megörökíteni az önfeledt játékot csak attól félek, hogy az egész mozgóképet elrontja majd az én hangom, a "lassan", "óvatosan", "finoman" szavaim, amik egyébként teljesen feleslegesek, úgysem jutnak el a lányok füléig. Észre sem veszik, hogy ott vagyok..

2008. január 23.

Budapesti kis kalandok


Már említettem korábban, hogy Hanna rajong Bartos Erika, Anna és Peti (és mostmár Gergő) könyvsorozatáért. Fél órákat tölt könyvei lapozgatásával, beleéli magát az igaz történetekbe és sokszor magára ismer benne. Valóban sok a hasonlóság, hiszen hétköznapi kalandokról szól, olyanokról, amelyek bármilyen családdal előfordulhatnak.
Ezért is örült Hanna, amikor a januári tavaszban felkerekedtünk és nagycsaládostul sétáltunk egyet a Margitszigeten, éppúgy, mint kedvenc igaz mese hősei. Megtaláltuk az óriás fát, aminek ágain biztonságban lehet hintázni. Nosztalgiával gondoltunk Zoltánnal esküvőnkre (ez persze nem szerepel a könyvben) , ami szintén az árnyas fák alatt volt, röpke 7 éve...
A kicsik pedig élesben gyakorolták gyalogló tudományukat és folyamatosan tesztelték hogy hogyan tudunk boldogulni az ikersétáltatással, amit a sáros fű és a tócsák méginkább megnehezítettek. Szóval ezt még gyakorolni kell. Nem egyszerű még kettő kétfelé rohanó kicsivel pedig ketten voltunk Zoltánnal és Hanna sem volt haszontalan.
Ma pedig a Duna túlpartján volt dolgunk, így gondoltam egyet és Hanna legnagyobb örömére busszal, metroval és végül villamossal utaztunk. Bevallom nekem is élmény volt, mert bizony kényelmi szempontból többnyire autóval közlekedünk. A buszvezető bácsi kedves volt, a metroállomás csillogó-villogó, a villamospótló busz modern, a villamos pedig fürge. Az ellenőrök udvariasak, az utasok pedig előzékenyek... Egyszerűen nem sikerül negaítv jelzőkkel illetnem a tömegközlekedést, pedig tudom ez lassan elvárás...
Az Erzsébet híd légies volt, a Duna igazán széles (persze szürke is) , a Szabadség híd éppen felújítás alatt állt. Csupa izgalmas dolog. Hanna pedig minden részletre kíváncsi és örülök, hogy tetszik a város, ahol él, hogy meglátja a szépségeket, hogy tud csodálkozni meg persze szüntelenül kérdezni.
Visszafelé Zoltánnal együtt ebédeltünk hármasban és tele pocakkal metróztunk, buszoztunk haza. Táskámban lapult a legfrisebb Dörmögő Dömötör arra az esetre ha unatkozna Hanna. Persze csak itthon nyitottuk ki.
Én pedig már most gondolkodom hogyan lehet a metrózást, buszozást három gyerekkel kivitelezni. Lehet, hogy felveszem a kapcsolatot az írónővel. Neki olyan könnyedén megy.

2008. január 18.

16


16 hónap múlt el Eszter és Nonó születés óta. Mindegyik időszaknak megvolt a maga szépsége, nehézsége. Nem győzök rácsodálkozni a hatalmas fejlődésre, arra, hogy kisgyerekké cseperedtek. Belefeledkezve nézem őket, ahogy együtt játszanak, ahogy kitalálnak valami csínytevést és együtt hajtják végre. Ilyen például a dvd-k megkaparintása, dobozból való kiszedése és szétdobálása vagy a könyvek átrendezése, a növények lebveleinek csípkedése, a szépen összahajtogatott ruhák összegyűrése, gombócba hajtogatott zoknikkal való labdázás és egyáltalán bárminek, -ami hivatalsoan nem játéknak minősül- a megszerzése.
Azért segíteni is tudnak már. Teregetéskor a ruhákat adogatják, megspórolva nekem ezzel pár derékhajlást. A pelenkát ha kérem a kezembe adják, a szoba túlsó végéről odahozzák nekem és ugyanezt teszik a benti kis cipőkkel is. Megkímélnek, öltözéskor helybe hozzák az overallt és a kiscsizmákat is. És egyébként is. Észrevettem, hogy szinte mindent értenek mégha nem is válaszolnak.
Van olyan reggel, amikor korábban ébred egyikük. Lehozom a nappaliba, hogy ne ébressze fel legalább a másik két gyereket és Zoltán nyugodtan kapcsolhasson a gőzmozdony üzemmódba (értsd: neki kell egy pár perc, míg észhez tér és biztonságosan le tud jönni a lépcsőn). Játszunk a szőnyegen, én várom a kávémat türelmesen. Aztán többnyire megérkezik Hanna, aki azonnal megérzi, hogy vége az éjszakának és csatlakozik a játékhoz. Óriási kiáltással , az éppen kezében lévő játék messzire hajításával és öleléssel rohan az ébren lévő kicsi , nővéréhez Hannához.
Aztán a később kelő kislány is megérkezik a Gőzmozdony karjában. És ami ezután következik az igazán szívet melengető látvány. A két kicsi megöleli egymást, valami mondanak iis egymásnak babanyelven. Kis arcukat összeérintik majd Hannát is beveszik a csapatba és így ölelkeznek sokáig...
Szoktunk körjátékozni is. Ennyi lánnyal már vígan megy. Közben meg az jut eszembe, hogy hála a csodának, hogy egyszerre kettő testvére lett Hannának, unatkozni ritkán fog. Már most látom, hogy milyen szépen játszanak együtt és ez akkor is így van ha időnként a tulajdonviszonyok miatt egy kis durvaság is becsúszik, a két kicsi gyakran szeretné pont azt a játékot, ami a másiknál van, Hanna meg ugye félti kis kincseit, könyveit. Erre viszont kialakítottunk neki egy igazi kuckót a nappali sarkában. Tényleg kuckó, felnőtt csak nehezen férne be. Vizont remekül el lehet bújni ha nyugalomra vágyik Hanna vagy egszerűen csak úgy szeretne rajzolni, színezni, nevét százszor leírni és a számokat, betűket gyakorolni, hogy közben nem tépik ki a kezéből a ceruzát.
Bizony, Hanna ismeri az összes betűt és csak azt sajnálja, hogy kertváros lévén itt kevés autó van, amelyiknek le lehet olvasni a rendszámtábláját hazafelé jövet az oviból. Továbbra is buzog benne a tanulásvágy, aminek oka lehet az is, hogy kedvenc unokatestvére, Nóri első osztályos lett. Esténként Zoltánnal oldják meg az ovis matek füzet feladatait. Ezt a foglalatosságot szó nélkül kettőjükre hagytam. Néha titokban fülelek is, mert az említett tárgyból alapvető hiányosságaim vannak, úgyhogy jó lesz odafigyelnem, mielőtt a lányom idejekorán lehagy.
A képen az a homár látható, amivel vendégeinket vártuk , de előtte rögtönzött biológia órát tartottunk mindhárom kíváncsi kislányunknak. Eszter volt a legbátrabb.

Kávé habbal


Reggel van. Álmosan ülök a hintafotelben a három, kakasoakkal kelő kislányomban gyönyörködve. Kezemben a férjem által főzött kávé, amelynek íze, tálalási módja szerintem aznap reggeli hangulatát is tükrözi. Szóval azért legtöbbször tejszínhab is van a tetején és kiskanál is dukál hozzá . Nonó észreveszi a fehér finomságot és azonnal kitátja kicsi száját. Adok neki egy picit. Eszter is a közelembe férkőzik és nagy kék szemeit rám meresztve kér a habból. Kap ő is. Hannának se kell több...csak egy kis tejszínhab a kávémról. Három kismadár, három tátogó csőrrel a kávém tejszínhabjára vágyik. Én pedig szépen sorban etetem őket. Aztán megiszom a hab nélküli kávémat...És mégsem érzem keserűnek. Ellenkezőleg. Nagyon-nagyon édesnek.

2008. január 15.

Hanna és a gurulós bőrönd


Végre nem szatyrokba kell pakolni Hanna pizsamáját, fogkeféjét és egyéb ruhácskáit amikor kimenőre szottyan kedve. Születésnapjára ugyanis sikerült egy pont 4 évesre méretezett gurulós bőröndkét venni neki. Nos, ebbe pakolunk ha nagymamájához készül valamelyik pénteken. Ő maga kéri időnként, hogy a maminál szeretne aludni és még azt is hozzáteszi, hogy azért is, mert legalább kipihenheti magát és nem kell a tesók nyávogását hallgatni. Nyugodtan tud aludni és nem kell korán kelnie. Azt hihetné az ember, hogy nem szereti eléggé hugocskáit, pedig szó sincs róla. Épp ma reggel mondta olyan nagyon nagyon őszintén és kedvesen, hogy "Anya én annyira szeretem a Nonicsit és az Esztert! " Ugyanakkor megértem, hogy neki is szüksége van kimenőre, ki kell pihennie a hugai által okozott fáradalmakat és minket is. Hiszen a maminál mindent egy kicsit jobban szabad és egyedül lehet gyerek. A mami utánozhatatlan citromos teát főz és buszozni is elviszi Hannát, ami az autóhoz szokott szülei mellett igazi kuriózum és élmény egyben.
Szóval Hanna ha kikapcsolódásra, lazításra vágyik, csak annyit mond: Anyaaaa, aludhatok a maminál?
És én persze boldogan elengedem, mert nekem sem árt a kikapcsolódás és pihenés még akkor is ha kettő pöttöm kislány itthon marad és nem tart Hannával. Olyan csend van ilyenkor, hogy egy ideig nem találom a helyemet. Még akkor is ha a két kicsi gagyog és nevet. Hiányzik no, és azon kapjuk magunkat Zoltánnal, hogy róla beszélünk. Pedig csak éppen kipiheni a szüleit...

2008. január 8.

Tipegő Eszter


Mielőtt bármit is leírnék el kell mondanom, hogy Eszter végre önállóan jár. Igen csak most, 16 hónapot váratott magára. Titokban izgultam, aggódtam, a szakkönyveket bújtam, barátok nyugtatgattak, hogy ez nem verseny és különben is minél többet mászik egy gyerek, annál jobbat tesz neki és hogy statisztikák szerint okosabbak is lesznek...hát nem tudom, mert én a másik statisztikát néztem, miszerint a legtöbb gyerek kb 12-13 hónapos korában azért járni kezd. Ha jól emlékszem Hanna és Nonó 14 hónaposan lett önjáró. Nem vagyok túl precíz a dátumokban. Nem jegyeztem fel mikor nőtt ki az első fogacska és mikor ültek fel először, mikor fordultak hasra vagy hátra. Ennél nekem sokkal fontosabb, hogy leírom hogyan játszanak, játszunk együtt és hogyan változik személyiségük napról napra. Eszterem önálló járása viszont -mivel várva várt esemény volt, -megérdemel egy nagy hurrát. Megjegyzem lehet, hogy van abban a minél tovább mászunk annál okosabbak leszünk elméletben, mert Eszter nagyon tanulékony, érdeklődő, okos kislány. Nonó meg mintha menne a saját feje után és közben nagyokat hisztizik már most, ha valami akadályba ütközik...A könyveket viszont már most nagyon szeretik és végre nemcsak rágcsálni.. De erről majd a következő bejegyzésben írok.
A tipegésről azonnal egy régen hallott, rég olvasott vers ugrott be, így gyorsan rákerestem a Google-ban. Elolvastam, meghatódtam és most idemásolom Kaffka Margit, Petike jár című művét.
Eszteremnek ajánlom..Petikét olvashatjuk Esztikének és még egy két apró változtatással akár a mi főszereplésünkkel is érthető.

PETIKE JÁR

Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova, együgyű, - tündéri nesszel
Most tipeg átal egy ócska szobán.
- Ébred a szívem játékos kedve,
Elborít hófehér virágeső. -
Amikor látom a kacagásom
Hangosan, édesen csapkod elő.
Sok régi holmin, szürke íráson
Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,
S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:
- Tip-top! Megindult. Petike jár!

Még fogja erősen az asztallábat,
És nyitva az ajka és úgy kipirul!
Hős emberi lázzal, tüzes akarással
E rózsarügyecske megállni tanul.
Most, - most! Elhagyja és indul előre,
Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!
Tip-top! S aprózva, közbe megállva
Koppan vitézül a törpe cipő.
Már ideér. Most nyújtja a karját.
- "Csak lassan, okosan, Peti fiam!"
S megered szaporán, - elesni nem ér rá,
Előre hajlik - s az ölembe van.

Tetszik a játék. Kezdeti újra.
A karszék mellé kerülök én,
Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne,
S fölbillen szegényke az elején.
Remeg a szája, sírni szeretne,
Szétnéz: sajnálja-é valaki?
Gondolkozik... majd felkél szepegve,
S új erővel fog újra neki.
Rózsaszín ujját előre tartva,
"Tip-top" - így indul óvatosan,
Halkan, selypítve biztatja magát, hogy:
- "Csak las-san! - Okos-san! - Peti fi-am!"

S elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borús káprázat száll le reám.
...Tűnnek az évek... Megöregedtem...
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím néha erős lépés zaja hallik,
Jön egy daliás, ifjú legény,
- "Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?" -
Tip-top! Öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- "Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"

Vízkereszt vagy amit akartok


Ezúttal amit Zoltán és Hanna akar...merthogy elmúlt vízkereszt és még mindig a nappaliban áll formás karácsonyfánk. Én próbáltam eltüntetni de határozott ellenállásba ütköztem. Hanna sajnálja, Zoltán pedig így nyújtaná az ünnepi hangulatot még tovább. Hétvégéig adtam haladékot. Ezután könyörtelenül megszabadulunk a fenyőtől és visszaállítjuk a hétköznapok ízlése szerintire a házat.
Hannát pedig majd Andersen meséjével fogom megvígasztalni vagy inkább még jobban meghatni. Azt amelyik a fenyőről szól, aki karácsonyfa akar lenni és végül a padláson, egerek között végzi. Nos, ha ezzel nem is tudom megnyugtatni kis lelkét, azzal biztosan ha elmondom neki, hogy a mostani időszakot farsangnak hívják. Lehet készülni a jelmezbálra. Már nyáron kitaláltuk, idén minek öltözik be Hanna. Most csak annyit árulok el, hogy valaha, középsős koromban én is ez voltam és hatalmas sikert arattam vele.
És, ha már az ünnepek nyújtásánál tartunk, leírom, hogy december 29. is elmúlt rég, Hanna szülinapját azért illik megünnepelini az oviban is. Persze vittünk tortát. Csokisat, mert azt szereti. hagyományos, kerek tortát, négy szív alakú gyertyával. Zoltán vette az utolsó pillanatban, ő is vitte be és így még részese is lett az ünneplésnek. Itthon beszámolt róla. Ez is, mint minden , aranyosan, túlzások nélkül lett megszervezve. Dal csak a szülinaposnak, aki elöl egy kis asztalnál, tortájával együtt ül. Az ünnepeltnek gyártott helyes papírsárkány átadása, majd Hanna kérésére egy újabb dal eléneklése. Aztán a kérdés: Gyerekek mit kívántok Hannának? És a magasba lendülő kezecskék és a gyerekszáj...hogy tévét és számítógépet a saját szobájába..???.(Jajj)....meg babát és babakocsit (no az már van) és persze egészséget és sok közös játékot a szüleiddel... Ez utóbbit kívánnám én is Hannámnak.
Jut eszembe szülinap..megérkezett az első kis meghívó Hannának is, ovistársa szülinapjára...szóval közel sem lesznek szürkék ezek a hétköznapok és arra is rájöttem, hogy nekem, nekünk szükségünk van a négy évszakra. A maga szépségeivel és csúfságaival. Lehet hangosan énekelni Hannával, hogy Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha sincs jó idő mindig esik az eső...

2008. január 3.

Szülinap a főzősuliban


Most, hogy lassan visszarázódunk a rendes kerékvágásba és kicsit szürkébb hétköznapok kezdődnek, jó lesz visszaemlékeznem és leírnom Hanna születésnapjának pillanatait.
Azt már korábban említettem, hogy idén is különlegessé szerettük volna tenni neki a nagy napot, amit egész évben türelmetlenül várt. Mivel az utóbbi időben szívesen süt-főz velem és az óvodában is említették, hogy látszik rajta, hogy nem idegen a fakanál és a keverés fogalma Hannának, kapóra jött az ötlet, hogy a szülinapi zsúrt egy főzőiskolában tartsuk. Ez a főzősuli elsősorban felnőtteknek, külföldieknek és magyaroknak, sőt társkeresőknek (ez ugye féligmeddig a mi szervezésünk) tart jó hangulatú bulikat. Emellett szülinapi zsúrokat is szervez gyerekeknek, tokkal, vonóval, akarom mondani, programmal, animátorral, tortával sőt köténnyel, búcsúajándékkal. Még meghívót is adnak, nekünk csak ki kellett tölteni és postára kellett adni mind a tíz kis barátnak. A tizedik meghívó kitöltése után Hanna,mint egy versikét, úgy fújta bulijának paramétereit. Chefparade főzőiskola, Mester u. 13., december 29. 14:30. Visszajelzést kérünk... A kis barátok pedig mind boldogan el is jöttek a nem mindennapi buliba.
Mi szülők, addig traccsoltunk, kávézgattunk, fényképezőgépünkért nyúltunk és gyönyörködtünk csemetéinkben. Időnként befogtak bennünket is. Mondtam is magamban....nem elég, hogy ünnepek alatt sütöttem főztem, még most is tésztát kell nyújtani és muffin formákat kell kivajazni, kilisztezni...Igazából persze örömmel segédkeztünk, mert ezegyszer nem a gyerekek voltak kukták, hanem mi , szülők.
A gyerekek vetélkedtek, mini pizzát sütöttek, közben megismerkedtek az alapanyagokkal. Kedvükre pacsmagolhattak, muffinba meggyet nyomkodtak, izgatottan leskelődtek, hogy megsültek e már a kis pizzák. Csokimázba és dióba mártogattak, közben forró kakaót iszogattak.
Megérkezett a torta is. Kis malőr történt de Zoltán ötletessége ismét megmentette a helyzetet. Gyertya híján ugyanis négy kínai evőpálcikát gyújtottunk meg. Szerencsére Hannának csak az tűnt fel, hogy nem hagyományos gyertyákat kell elfújnia...
A buli végén, a romhalmazon végignézve jólesően nyugtáztam, hogy remek ötlet volt itt megtartani Hanna szülinapját, sok más mellett azért is, mert ezúttal nem nekem kellett takarítanom, suvickolnom.
Hanna mai napig emlegeti a szülinapi sütést-főzést-játékot és semmi nem bizonyítja jobban, hogy valóban tetszett neki (mégha a végére a fáradságtól és a sok élménytől és az aznapi alváshiánytól kicsit össze is omlott), hogy arra kért bennünket, hogy jövőre is ugyanitt ünnepeljük..akkor már..te jó ég..5. születésnapját.
Most pedig töprenghetek melyik képet tegyem ide a rengeteg jó közül...

Köszönet Katának, az univerzális óvónőnek közreműködéséért.
www.chefparade.hu ez meg a reklám ..

2008. január 1.

Újév


Azt mondják amilyen az év első napja, olyan a többi is. Soha rosszabbat. Zoltán fenséges tükörtojás reggelije aztán a kora délelőtti szánkózás. Hazaérve könnyű ebéd és alvás. Mind az ötünknek. Jólesett. És még nincs vége a napnak.

BÚÉK hajnalban

Nem emlékszem mikor ünnepeltem bulizva az év utolsó napját Zoltánnal. Olyan négy-öt éve. Hanna születése előtt biztosan. Most hála anyukámnak, szakítottunk a hagyománnyal és elmentünk egy szórakozóhelyre. Kicsit olyan " ha bele döglök is jól érzem magam" érzés kerített hatalmába de segített a jó kis retro zene (ismerős dj alakítása) és a pár koktél, amiről eddig vagy azért mondtam le, mert babát, babákat vártam vagy éppen szoptattam valamelyiket...szóval ki (és nem be) rúgtunk a hámból, mellesleg végre egy jót beszélgethettünk ismét félbeszakítások nélkül és egy csomó fonos tervünket is egyeztetthettük, hogy csak egyet említsek, a dolgozószobát végre rendbe szedjük.. majd idén.Volt ott egy csocsó, persze játszottunk Én SZOT üdülős és úttörő táboros edzéseimmel nagyon magabiztosan játszottam. A tét? Nos az az volt, hogy, aki megnyeri az kel fel másnap a kicsikhez, ő látja el őket. Az eredmény? Döntetlen. Most mind a ketten, akarom mondani négyen (Hanna legalább alszik) itt ülönk és mi a kávénkat isszuk, a két könyörtelen kislány pedig babapiskótát rágcsál. Körös körül csend van. Olyan érzésem van, mintha nem lenne még egy ember fia, aki ilyenkor ébren lenne és azt hisszük, hogy a reggeli tv műsorokat is csak mi nézzük. (persze tudom, hogy a legtöbb kisgyerekes kukorékol velünk együtt) . Köszi kislányok, hogy edzetté neveltek. Ja és persze Sikeres, egészséges, nevetésben gazdag boldog új évet!