Véget ért Hanna első tábori hete. Vidáman de hosszan búcsúzkodva ment be reggelente az Állatkert és a Cirkusz között lévő Játszóházba, hogy aztán a nap végén, állati jó élményekkel gazdagabban, majom módjára ugorjon apukája nyakába. A Zoo tábor garantálta, hogy nem unatkoznak a hozzájuk látogató csemeték ellenbenn okosodnak és sok új dolgot tanulnak meg az állatokról. Az a helyzet, hogy nem attól tartottunk a leginkább, hogy Hannát megmarja egy kígyó, sokkal inkább azért izgultunk hogy fogja ebéd utáni alvás nélkül kibírni az intenzív napokat. Saját bevallása szerint remekül bírta a gyűrődést és estére kifacsarva, az esti mese végét már meg sem várva aludt úgy, mint a mormota.
Bíztam abban is, hogy nem zavarja, hogy nem ismer senkit a társaságból, közvetlen, barátságos természetével majd szerez magának barátot. Így is lett, bár kicsit szomorúan állapította meg, hogy mire igazán jó barátnők lettek Pannával, már el is kellett válniuk egymástól, mert véget ért a tábor.
Kezében kígyót tartva fényképezték le, ez a kép került a könyvespolcra. Az élmények pedig lassan ülepednek le kis fejében, így aztán még ma is eszébe jut egy állatkerti élmény, amit még nem osztott meg velem.
Utolsó nap cirkuszban voltak, a sok szülő , akár egy hangyaboly, türelmetlenül várta a kiérkező csemetéket, kisebb forgalmi dugót okozva ezzel a környéken.
Szokásomhoz híven megkérdeztem Hannát, hogy mi tetszett az egy hétben a legjobban. Azt felelte, hogy az orrszarvú ketrecének takarítása. Kár, hogy nem láthattam..