Itthon vagyunk. Aki most azt hiszi, hogy valami álom nyaralásról fogok írni nagyon téved (persze ami késik nem múlik).
Eszterem, -ahogy múlt nyáron-, idén is gondoskodott a majdnem egy hetes, -üdülésnek ugyan nem nevezhető -kényszerpihenőről. Kórházban voltunk, öt éjszakát töltöttünk szorosan egymás mellett, míg végül meggyógyult kislányom a mononukleosisból és a mandulagyulladásból, ami miatt alig kapott már éjszaka levegőt és ami miatt végül a Bethesda gyarekkórházban kötöttünk ki. Eszter most is bebizonyatotta, hogy hihetelenül bátor és türelmes kislány. Noémi és Hanna türelmetlenül várták, hogy helyreálljon a normális rend,-este én olvassam a mesét és hárman egy kádban pancsolhassanak.
Ha lesz erőm, mindenképpen lejegyzem tapasztalataimat meg azt, hogy ottlétünkkor összeírtam tíz mondatot, ami úgy kezdődik, hogy Jó, hogy most történt, mert.. és Sebaj, legalább...., szóval nem vagyok összetörve, mitöbb volt időm gondolkodni a valódi értékeken.