RSS

2009. július 18.

Mezítláb






Szilvit azért szeretem, mert amikor beáll az autójával az udvarunkba látom, hogy már mosolyog. Ha belép a házba máris fülig ér a szája. Nem láttam még morcosnak, jókat kacagunk együtt és úgy érzem kifejezetten egy hullámhosszon vagyunk. Szilvi velem ellentétben nagyon szeret túrázni, nem tántorítja el a több kilométeres táv sem. Viszont ismer engem, így bátran ajánlotta a Tabajdon lévő mezítlábas parkot, amiről egyébként blogjában is beszámolt.
Ide indultunk el ma reggel, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy morgósan, mert megint úgy éreztem, hogy kibírhatatlanul sok feladat összepakolnom három gyerek részére egy fél napos kiránduláshoz való felszerelést, úgy hogy ne felejtsem itthon a kullancsirtót, naptejet, kalapot, meleg ruhát (ha hidegre fordulna az idő) és lenge ruhát (ha az éppen rajtuk lévő valamilyen károsodást szenvedne). Meg persze kulacsokba vizet tölteni, rágcsálnivalót keresni a spejzban, fényképezőgépbe utolsó pillanatban feltölteni az elemet és akkor még meg sem fésülködtem.. Mondom Tabajdra, Fejér megyébe mentünk, nem a világ végére, bár egy idő után mégis azt éreztem lemegyünk a térképről, mert Zoltán szerint a Google map nem a valóságot mutatta neki és egyébként is örülni kell a kerülőnek, mert legalább szép falvakat látunk. Aztán csak megérkeztünk. Esztit legmélyebb álmából ébresztettük fel, így érthető volt talán, hogy nem tört ki üdvrivalgásban amikor elsőként a bazalton kellett volna mezítláb végigsétálnia. Noémi viszont annál lelkesebben kapta le kis cipőit és csámpázott végig a kissé szúrós szakaszon, közben folyamatosan azt hangoztatva, hogy Nonó bátor, nagylány!. 21 járófelület várt arra, hogy mezítláb végigsétáljunk rajta, ezek közül két három felület kifejezetten fakíroknak való, nem kislány talpaknak.
Abban megállapodtunk a séta végén, hogy a legkellemesebb járófelület az agyag, a bazalt és a homok volt, az utálatos jelzőt pedig a kukorica csutka és a toboz felület érdemelte ki. Nehezítő körülményként 32 fokban tettük meg az utat, amit csak akkor érzékeltünk igazán, amikor az izzásig felhevült macskakőre, téglafelületre vagy apró kavicsos részre kellett volna csupasz talppal állnunk. Az apró kavicsos részre még visszatérek, előtte azonban leírom, hogy a kb. 800m-es szakaszt az erdőben, árnyas fák alatt kell megtenni és a táv közepén egy igazán helyes kútnál fel lehet frissülni vagy meg lehet mosni elgyötört lábainkat, miközben a meseszép panorámában vagy éppen a zománcos lábosba/lavórba ültetett muskátlikban gyönyörködhetünk.
Az utolsó, apró, folyami kavicsos, lépcsős szakasz igazán embert próbáló volt, már annak, aki mezítláb szeretett volna lemenni rajta. Elviselhetetlenül felforrósodott a sok kis kavics a tűző napon, így aztán Zoltán is inkább visszavette cipőit. Aztán eszembe jutott, mi lenne ha vezekelne "bűneiért", mert vannak ám neki. Azért én is tettem fogadalmakat. Azt ígértem, jó feleség leszek és ha óhajtja akár uramnak is szólítom ha lemegy mezítláb. Gondoltam majd mosolyog egyet és megyünk tovább. csakhogy Zoltánt más fából faragták. Lement egyszer. Kicsit nyalogatta sebeit,majd felment még egyszer és biztos ami biztos le is jött. Azt mondta megúszta égési sérülések nélkül de ebben nem vagyok olyan biztos, mivel a faluban lévő Millenniumi kút jéghideg vízében összeszorított fogakkal áztatta lábait, míg a lányok kulacsaikat töltötték meg újra és újra az artézi kútból folyó gyógyfürdő szagú vízzel. Egy helyi bácsitól aztán megtudtuk, hogy a víz valóban gyógyító erővel bír és más falvakból is jönnek csak azért, hogy kannáikat teletöltsék. Volt még vízipisztolyozás, mert morgós pakolás közben azt gondoltam jól jön majd a nagy melegben az ártalmatlan fegyver. aztán később a szomszéd faluban pizzázás. Ott már láttuk a katonaként felsorakozó sötét felhőket, így gyorsan beültük az autóba, hogy leelőzzük a piros riasztással ellátott vihart.
Hannának tartozunk négy gombóc fagyival. Történt ugyanis, hogy az egyik szúrós járófelületnél nyafogni kezdett. Átéreztem "fájdalmát", én magam se vetemedtem arra, hogy levegyem cipőmet. Zoltán persze nem volt partner a kényeskedésben, ezért azt mondta Hannának, hogy négy gombóc fagyit nyalhat el egy ültő helyében ha átmegy a bazalton. A folytatás kitalálható. Hanna egy zokszó nélkül végiggyalogolt a köveken és én ismét tanultam valamit a jutalmazás hatalmáról.

6 megjegyzés:

sedith írta...

Hogy miket ki nem találnak egyesek?!:O De mekkora ötlet?! Talán inkább valamikor az első szép tavaszi napok egyikén érdemes idemenni, amikor a forróság nem oszt-szoroz a dolgok élvezetében.:)
Biza', nem sajnáltad az uradat úgy megkínozni?;):P

Névtelen írta...

A következő úticélunk :)
Tetszik.

Kérdés:
hogyan kell belinkelni egy oldalt a szövegbe úgy, ahogy te Szilvi oldalával tetted?

Köszönöm előre is a segítséget!

3 kislány, én meg egy férj írta...

Nem tudom kinek tetszett a park ahogyan azt se ki kérdezte hogyan kell linkelni, de persze elmondom szívesen. Egy jó tanács. Ha lehet papucsban vagy papucscipőben menjetek hogy könnyedén le-fel tudjátok venni a lábbelit.

Amikor készíted a bejegyzést, kijelölöd a linkelni kívánt szót, majd ráklikkelsz a doboz felett látható harmadik ikonra (link beszúrása)és bemásolod a címet. Egy csomó hieroglifa jelenik meg a szó után de ez téged ne zavarjon, a bejegyzésed közzététele után már átalakulva látod. Remélem érthetően írtam kedves..ki is?

Ágnes

HJuice írta...

Most visszanéztem a saját blogomban: mi május 4-én jártunk itt! :)))

Ágnes, merőben új (és meglepő) információ számomra, hogy nem szeretsz túrázni!!!

éva írta...

Ide készülünk mi is jó ideje, egészen pontosan május 4. óta mikor HJuice blogján olvastam a parkról. :))) Alig várom, hogy valóban el is jussunk...
éva

Névtelen írta...

Köszönöm a jó tanácsot, igazán kedves vagy!
A magyarázat, pedig teljesen érthető volt!
Még egyszer köszönöm!!

Névvel: Edina