RSS

2009. július 23.

Turista a saját városomban




Valahol olvastam vagy csak hallottam, hogy az a bizonyos politológus Kéri László meg a közgazdász felesége, rendszeresen "útra kel", hogy turista legyen a saját városában. Szabadságot vesznek ki és fényképezőgéppel a nyakukban sétálnak Budapest utcáin anélkül, hogy az órájukra néznének. Van idő a házak homlokzatát is megfigyelni, ücsörögni egy kávézó teraszán és akár múzeumokban időzni.
Zoltán nemrég a már-már szokásosnak is nevezhető karácsonyi ajándékában (Time vagy Newsweek magazin)olvasott arról, hogy a gazdasági válság miatt sokan csatlakoztak a "Legyél turista a saját városodban" mozgalomhoz. Ott odáig fajultak, hogy arra buzdítanak (majd kijavít Zoltán, ha valamit kihagytam), hogy csomagoljunk be bőröndjeinkbe és az oda bepréselt ruhákból gazdálkodjunk egy hétig, ezzel is fokozva az nyaralás, elutazás érzését.
Nekem annyira de annyira tetszik ez az ötlet, hogy ha lesz felesleges egy hetünk biztosan élni fogunk a lehetőséggel és bepakolok a családnak a bőröndjeinkbe, amit a nappaliban hagyok, aztán elmegyünk városnéző körútra. Talán még valamelyik "hopp on hopp off" buszra is felszállunk. Rácsodálkoznánk az eddig sietős léptekkel végigjárt utcákra, leülnénk egy padra akár egy útikönyvet lapozgatva, turista szemmel figyelve a város hangulatát.
A múlt hétvégén, Zoltán ötlete nyomán, a szokásos Lehel piacozás előtt beugrottunk a Liszt Ferenc térre, hogy ott egy helyes kávézóban, a Vianban reggeliztünk.
Omlettet, kakaót és friss ropogós croissant-t. Csendes volt a tér, ahogyan a kávézóban is csak egy két szerelmespár és pár turista fogyasztotta el térképbe merülve reggelijét. A kislányaink csicseregtek, ettek, ittak aztán a téren szaladgáltak. A többi kávézó akkor pakolta ki a székeket, harsogtak a Jó reggelt-ek. Néhány álmos de kötelességtudó kutyasétáltató ment el mellettünk és kocogók kerülgették a székeket, nekem meg az jutott eszembe,hogy akár a Côte d'Azur kávézójában is lehetnénk (voltam már életemben, de annyira nem estem tőle hasra), akkor sem érezném magam jobban, mint akkor és ott Zoltánnal és a gyerekekkel. Itt Budapesten.

1 megjegyzés:

Vera írta...

Nagyon köszönöm a kedves köszöntős-hozzászólást a blogomban! Igazán megtisztelő, hogy Hannánál ilyen előkelő helyen áll a Kinga név. :)

Anyukádnak pedig ismeretlenül is nagyon boldog szülinapot kívánok, igazán szép kerek évforduló! -az jutott eszembe, ahogy olvastam, hogy nem is látszik rajta a kor, hogy ilyen sok szép unoka mellett nem is lehet megöregedni!

Ilyen turistás dolgot én is csináltam, mikor Kinga született,és a Deák tér közelében laktun: minden nap a Duna-korzón sétáltattam őt, ahol még tél végén is rengeteg turista volt. Egy bő órán át én is mindig azt képzeltem, hogy külföldi vagyok, a kisbabámmal ide jöttem pihenni, és úgy szemléltem a várost. Gyönyörködtem a budai Duna-partban, a luxus szállodákban. Érdekes volt, és így soha nem volt unalmas az amúgy megszokott séta.