RSS

2010. december 10.

Viva viva la musica



"Anya, kivasaltad a pettyes nyakkendőt?"-kérdezte aggódva Hanna reggel.
Igen, kivasaltam, ahogyan a fehér blúzt is. Sőt nem felejtettem el bekészíteni a sötét szoknyát, nejlon harisnyát, kopogós cipőt és az alkalomhoz illő hajráfot sem.
"Délután találkozunk!" kiabáltam utána és tudtam, hogy nagyon fontos neki, hogy ott legyünk a karácsonyi hangversenyen, ahol az énekkarosok léptek fel.

Zoltán még az autóban megkérdezte Hannától, hogy izgul -e, mire ő könnyedén csak annyit válaszolt, hogy ő cseppet sem, Kati néni viszont minden bizonnyal igen.


Amikor még szeptemberben el kellett döntenünk milyen szakkörökre járna szívesen Hanna, az énekkart az elsők között választotta pedig szerintem nem is igazán tudta milyen érzés együtt énekelni másokkal, mi az a két szólam. Sosem felejtem el, amikor az első kottájával hazaérkezett és büszkén lobogtatta, mintha ismerné a hangjegyeket. Énekelt reggel délbe és este. Időnként latinul is. Tényleg nagyon lelkes volt.

Emlékszem saját énekkaros múltamra. Petrikás Laci bácsi kőkemény eszközökkel fegyelmezett bennünket, nem volt ritka a koki vagy a kulcscsomójával való fejre vágás, mégis szeretettel gondolok rá. Hiszen nem véletlen, hogy kiváló eredményeket értünk el majdnem mindig az Ikarus Művelődési Házban (ahol nemrég Angelina Jolie forgatott) az iskolák közötti énekkari versenyen. Ma is fülemben hallom, ahogy a nem könnyű Bartók mű Bolond kend sógor bolond... szövege összeáll egy egésszé és úgy zeng az ének, hogy beleborsódzik mindenki. Énekkarban énekelni jó. Sokáig kacérkodtam a gondolattal, hogy már felnőttként csatlakozom valamilyen kórushoz, ám ez sosem valósult meg. Persze még nem lenne késő..

Szóval örülök, hogy Hanna is egy héten egyszer énekkari próbát tart néhány osztálytársával és a nagyobbakkal.

Zoltánnal és a két kicsivel természetesen ott voltunk időben az iskola dísztermében. Először az elsősök énekeltek el együtt néhány jól ismert karácsonyi dalt, majd őket követték a nagyobbak. Az egészben az volt a legjobb, hogy szemmel látható és füllel hallható volt az a fejlődés, amit a gyakorlás és az évek múlása eredményezett. Hogy Hanna is és mi is láthattuk hová és meddig fejlődhetnek a kicsik.
Hallhattunk kevésbé ismert műveket de a legjobban talán a 12. osztályos Kovács Benjamin saját szerzeménye tetszett, amelyet ő maga kísért zongorán. Bevallom ennél a résznél kicsordult a könnyem. Hanna az első sorban középen, csillogó szemmel figyelte Kati néni kezét és teljes átéléssel énekelt. Egyébként pedig szinte biztos vagyok benne, hogy az előbb említett fiatal fiúról pár év múlva még fogunk hallani, érdemes már most megjegyezni a nevét..
A fináléba besegített pár öregdiák is. Ez az összetartás, ez a lelkesedés nagyon meghatott. Tetszett az is, hogy minden alsós osztálynak egy nagyobb diák segített, hogy szinte anyáskodtak felettük. Ebben az iskolában a kicsik a nagyokkal szoros kapcsolatban vannak és valahogy eddig azt láttam, mindig kedvesen óvják őket, vigyáznak rájuk. Sokuk már most példakép, minta Hannának.





A koncert hivatalos vége után pedig nem hagyták abba az éneklést a nagyok, hanem a lépcsőre felállva folytatták azt az angol nyelven szóló dalt, ami radnótis diákról diákra száll és aminek nem tudom a címét, de majd igyekszem kideríteni.



A lélegzetem is elállt attól a lelkesedéstől, elhivatottságtól, ami az énekkar vezetőjéből áradt felénk. A dalok közötti szünetben mesélt terveiről és arról miért az adott dalokra esett a választás. Azt is elhatározta, hogy a Pécsi Kulturális Évad idején a Dóm téren a kórusok találkozója alkalmával előadott művet, a Te Deum-ot az ő diákjai is megtanulják majd és egyre többen és többen csatlakoznak majd hozzá, hiszen ez az ének valóban úgy szól magasztosan és úgy tölti el a hallgatóságot vagy a kórustagokat büszkeséggel ha igazán sok torokból zeng egyszerre.

3 megjegyzés:

Natimi írta...

Drága Hanna,milyen nagyosan és büszkén áll ott középen:)Most eszembe juttattad az én énekkaros múltamat.Simó Manyi tanárnőmet,akit mai napig imádok!De jó is volt!

Biztos vagyok benne,hogy Hanna rengeteget fejlődik míg 12 dikes nem lesz!
Nagyon édes volt,ahogy megnyugtatta Zoltán,hogy ő nem is annyira,de Kati néni biztosan izgul:))

Puszillak,
Timi

Mónika írta...

Hihetetlen milyen nagylányos Hanna az ünneplő ruhában!
Ez a pettyes nyakkendő az iskolai egyenruhához tartozik, vagy saját dizájn?

Ági meg az angyalai írta...

Móni!

Az énekkarosok "egyenruhája" a pettyes kendő. Iskolai darab. És igen. Tündérien mutatott mindegyik kisgyereken.