A kéményen keresztül



A lillafüredi mikulásos élménytől persze annyira elfáradtak a lányok, hogy végigaludták a hazafelé vezető utat. Itthon aztán a három pirospozsgás pofijú lányunk kötelességtudóan leült, hogy egy szivaccsal kifényesítsék csizmájukat. Tényleg nagyon alapos munkát végeztek, öröm volt nézni őket munka közben.



Megbeszéltük, hogy idén egy kicsit szakítunk a hagyományokkal és nem az ablakba helyezzük el az üres csizmákat, hanem a kandalló ajtaja elé, hiszen, most hogy már van ilyenünk, úgyis azon keresztül közlekedik a Mikulás bácsi. Egy csomó kérdésnek elejét vettem ezzel a megoldással, hiszen főleg Hanna állandóan kételkedett abban, hogy valóban bejön a Mikulás hozzánk éjnek évadján, hiszen akkor meg kellene szólalnia a riasztónak. A legtöbb mesében is a kéményen keresztül közlekedik a télapó, vagyis remek ötletnek tűnt és nagyon könnyen belementek mindhárman ebbe az apró kis változtatásba. Hanna még gyorsan elmesélt egy rajzfilmben látott epizódot is, amikor a kéményen a kandallóig gyanútlanul leereszkedő Mikulás hátsója csúnyán megpörkölődött és ez egyszerre volt vicces és tragikus, mindenesetre hasonló balesetek elkerülése végett arra kérte Zoltánt, hogy gondoskodjunk arról, hogy ne legyen forró a parázs, mire megérkezik az öreg. Odakészítettünk egy csészében tejet és az előző nap sütött meggyes, csokis kuglófból egy szeletet.

Amikor elcsendesedett ház, Zoltán a sütihez és tejhez settenkedett és egy igazán testhezálló feladatot vitt véghez, azaz kiitta a tejet a csészéből, a maradékot a kilötykölte a kistányérba és mellé majd a kuglóf szeletből is morzsákat gyártott. A kandalló külső peremére kis hamu is került, vagyis próbálta hihetővé tenni, hogy a Mikulás valóban a kéményen keresztül érkezett.







Reggel fél hatkor ébredt Eszter. Felébresztette Hannát, majd Noémit is, akik rohantak le a lépcsőn, hogy saját szemükkel lássák, hogy valóban itt járt a Mikulás és kis rendetlenséget is csinált. Próbáltam védeni, hogy biztosan sietett, de már nem is érdekelte őket. Sokkal jobban a cukorka, a diákcsemege, a mazsolás csokigolyó, a diafilmek, a Micimackós pohárka, az új Makám cd, a kis porcelán baba,amelyik szakasztott úgy néz ki, mint Hanna.






A kicsik 4 évesek és feltétel nélkül hisznek a Mikulás létezésében. Hannánál bajban vagyok a kérdéssel. Vagy nagyon jó kis színész, aki nem akarja elrontani a játékot, testvérei, és saját örömét, vagy hiszi is meg nem is, mindenesetre időnként magabiztosan mondja, hogy nem létezik, hogy régen élt Miklós püspök , aki jót tett az emberekkel és aki ma már nem él de a hagyomány megmaradt, néha pedig elméleteket gyárt arról, hogy az Északi sarkon él egy igazi, akinek sok segédje van, ők vásárolnak pl. a LIDL-ben, hiszen a pisztácia teljes bizonyossággal onnan van. Saját csizmámba belerejtett egy csokimikulást, ami azon kívül, hogy nagyon jól esett megint azt feltételezi, hogy tudja, hogy mi tesszük bele a cipőkbe a meglepetéseket.
Az iskolai Mikulásról sem gondolja, hogy nem beöltöztetett ember, de azért nagyon élvezi a felhajtást és nagyon jól is van ez így. Egyébként is azt vettem észre, hogy olyan izgalommal készítjük elő a terepet reggelre, annyira beleéljük magunkat a szerepbe, hogy a végére olyan érzésünk van, mintha tényleg semmi közünk nem lenne az egészhez.

You Might Also Like

9 megjegyzés