RSS

2011. február 5.

Kambodzsa (Pampers-UNICEF misszió) Visszatérés a fővárosba




Hivatalos programunk ezzel véget ért, a konvoj a főváros Phnom Phen felé vette az irányt. Az első lehetséges helyen megállítottuk az autót, hogy vehessünk az otthoniaknak olyan pálmacukorból készült henger alakúra formázott és pálmalevélbe mutatósan becsomagolt édességet, amilyet először a tetanuszból felépült kisfiú otthonában ettünk. Nos,ilyet aztán senki nem vett, mert elriasztott bennünket a rátapadt por mennyisége. A boltocskákban egyébként a legnagyobb nyugalomban élték az életüket az emberek. Tényleg ott laktak, láttam, hogy ott fő az ebéd, a kicsi baba a függőágyban az eladó csetreszek között aludta az igazak álmát. Egy maradék anyagokból csomózott függőágyat vettem 1 dollárért végül, ami sokkal több volt, mint amire számított az eladó. A dollárt egyébként ma is általánosan használják szinte minden területen, és gyakran előnyben részesítik a riellel szemben, így az ország második vagy nem hivatalos valutájának is szokták nevezni. A mosolygós eladó azt mondta higgyem el, hogy a függőágy olyan erős, hogy elbír minket európai "nagydarab" embereket is. Majd nyáron beszámolok róla, mindenesetre biztatónak tűnt, hogy úton útfélen ehhez hasonló függőágyban heverésztek a gyerekek és felnőttek és egy sem szakadt le a szemem láttára.
A melegben aszalódó és rothadó húsok látványát nem tudtam megszokni, egyszerűen képtelen voltam felfogni hogy nem betegednek meg tőle. Egyik kísérőnktől, aki történetesen orvos óvatosan megkérdeztem, hogy mit szól ehhez. Meglepetésemre azt felelte, hogy semmi gond ezzel, hiszen frissen vágták le az állatokat és a nap végére úgyis eladják általában mindet...




Izgalommal töltött el a tudata annak, hogy komppal kelünk át a Mekong folyón, jelentősen lerövidítve ezzel az utat. Amíg várakoztunk, hogy a nem túl bizalomgerjesztő úszó alkalmatosságra feljussunk, árusok hada lepte el a környéket. Fejükön bámulatos ügyességgel hatalmas tálcákat egyensúlyozva kopogtattak be az autó ablakain, hogy így biztassanak arra, hogy vegyünk portékájukból. A helyiek éltek is a lehetőséggel és bátran vásároltak a sült csótányból, a pókból, a tojásból, amiről azt hallottam kifejlett kiscsirke található és a többi számunkra első látásra gusztustalannak tűnő fogásokból. Engem a gyümölcsök hoztak lázba, kíváncsi lettem volna mindnek nemcsak a nevére de ízére is és ha nem féltettem volna emésztőszerveimet, akkor szívesen megkóstoltam volna a bambuszhengerekbe gyömöszölt rizst is. Végül csak egy csokor lótuszt vettem, ebből nagy baj nem lehet gondoltam miközben a magját csipegettem ki a mutatós termésből és győzködtem magam, hogy ez jó, pedig egyáltalán nem az. Irtózatos szemét volt mindenütt, amit állítólag reggelre eltakarítanak és minden kezdődik elölről. A kétségbeesett és nehéz munka, hogy eladjanak az autósoknak valamit. Egész utam során itt találkoztam először kéregetővel is.











A partra átérve végeláthatatlan útfelbontásokon, vagy útjavításokon, kátyús, irdatlanul poros utakon haladtunk a város felé és bármennyire is nem szerettem volna, utastársaimmal együtt becsukódott a szemem és csak a főváros bevezető útján nyílt ki. Mindenki cipelt valamit. Akár gyalogosan, akár két- vagy négykerekűvel volt. A maximális terhelhetőség fogalma nem létezik. Valószínűtlenül nagy csomagokat, élő csirkéket, egész malacot, minimum húsz műanyag kannát de gyakorlatilag bármit képesek felkötni a kismotor vagy bicikli csomagtartójára. A buddhista szentélyek és szobrok fő beszerzési forrása is minden bizonnyal ide tehető, mert úton útfélen elhaladtunk ilyen bolt mellett.



No és a benzinkutak, amiről korábban azt hittem üdítőital árusok. Te is azt gondoltad volna hiszen szépen sorakoztak egymás mellett a csaknem mindig Pepsi Colás üvegekben az azonosíthatatlan sárga löttyök. Még jó, hogy első nap megkérdeztem kísérőnket hogy árulja el ugyan milyen üdítőt árulnak minden sarkon, szívesen megkóstolnám, mert felvilágosított, hogy az üvegekben benzin van, itt így tankolnak az emberek.

A Hotel Cambodiaba megérkezve alig vártuk, hogy letusoljunk és elfoglaljuk szuper kényelmes szobáinkat. Én nagyon vártam, hogy végre újra online lehessek és a hat óra időeltolódást figyelembe véve felhívhassam skype-on itthon maradt szeretteimet. Megnyugtattak, hogy minden a legnagyobb rendben, semmi okom nincs az aggodalomra és élvezzem a hátralévő napokat, amelyeket ezúttal nem anyukaként töltök, hanem megfigyelő, turista és újságíró mivoltomban egyszerre. Magamra is öltöttem az első kettőt és a szlovák lányokkal, Janával, Maríával és Lenkával amint lehetett kerestünk egy tük-tük járgányt,hogy eljussunk a Russian Market-ba, a piacra, amiről mások meséltek nekünk és ahol kiélhettük vásárlási szenvedélyünket. A tuk tükök-et egyébként nem kell keresni, mert gyakorlatilag azonnal ott teremnek melletted ha sétálsz még akkor is ha akkor szálltál ki egy másikból. Alkudozni persze itt is kell. Az ember belefárad és lehet, hogy az is megfordul a fejében, hogy minek csinálja végig az egészet, hiszen ki tudná fizetni az elsőre bemondott összeget, ezzel is segíthetne a nehéz sorsú embereken, mégis elhittem, hogy rosszat tennénk ezzel a gesztussal mindenkinek.





A Russian Market onnan kapta a nevét, hogy a nyolcvanas években a kommunizmus alatt főleg orosz termékeket lehetett vásárolni. Ma már ennek nyomát se látni, annál inkább a sok helyi ajándéknak, a kendőknek, függőágyaknak, ruházati termékeknek, dísztárgyaknak no és persze élelmiszernek. Korábban elképzelni sem tudtam, hogy a rizsnek ennyi változata létezik, én a magam részéről a fényezetlen és fényezett illetve A és B minőségűvel megelégedtem eddig. Itt sorban álltak zsákokban a különböző fantázianévvel ellátott rizsek. Közben az utcán sütötték a banánt, az ismeretlen eredetű húsokat. Keveredtek az illatok, a hangok és én szinte elszédültem ettől a kavalkádtól.








Egy fakultatív programon való részvétel lehetősége, nevezetesen egy fél napos főzőtanfolyam teljesen lázba hozott. Janával,a szlovák unicefes lánnyal meg is beszéltük, hogy a hotelbe való érkezéskor első dolgunk lesz lefoglalni két helyet. Álmunkban se mertük volna gondolni, hogy betelt, bárhogy is rimánkodtunk azt a választ kaptuk, hogy sajnos nem lehet szorítani számunkra még két helyet. A szokásos mondatommal vigasztaltam magamat és Janát, azaz hogy bizonyára megvan az oka, hogy így történt és talán egy kiadós gyomorrontástól menekültünk meg. A piac forgataga amúgy is hamar elterelte a gondolataimat az egészről. Egyre rutinosabban alkudoztunk, nagyon élveztem a látványt, a színeket és bizony még a furcsa szagokat és illatokat is. Ruházati terméket mindenképpen érdemes Kambodzsában venni. Megfigyeltük, hogy a kis falvakban is bámulatos ügyességgel és gyorsasággal készítenek el inget, komplett nadrágkosztümöt, estélyi ruhát. Még csak szabásminta sem kell nekik. Azóta is azon kesergek miért nem használtam ki jobban ezt a páratlan ruhabeszerzési lehetőséget Mindenesetre mielőtt a ránk váró tük-tükbe beültünk volna még vettem egy összehajtható utazó táskát a hazaútra, másképp reménytelen vállalkozásnak tűnt volna hazajuttatni az ajándékokat. Ez a piac egy igazi paradicsom a magam fajtáknak és ha közelebb lenne csak ezért visszamennék Kambodzsába :-))



A hotelbe érve csak annyi időm volt, hogy ledobjam a csomagokat, aztán a teraszra siettem, ahol újra találkoztunk a UNICEF képviselőivel és elmondhattuk, összefoglalhattuk tapasztalatainkat. Együtt kerekedtünk fel, hogy egy nyugatias színvonalú. ám kambodzsai gasztronómiai különlegességeket kínáló étteremben ahol a mannyezet dekorációja igazi, élő gekkókkal egészült ki -ünnepeljük meg a sikeres missziót.



Az esti Phnom Penh biztonságosnak tűnt, csak egyszer kínáltak kábítószert és szinte fel sem tűnt, hogy éjszaka pici gyerekek járkálnak az utcán és árulnak ezt azt. Ja és nem azért visel sok nő pizsamát, mert a lefekvéshez készülődik, hanem mert ez elfogadott öltözködési forma Kambodzsában és ahogy láttuk nemcsak a fővárosban.




Ekkorra már eldöntöttem, hogy nem tartok a két fős társasággal és nem kelek fel másnap hajnalban, hogy repülőre szálljak és pár órára Kambodzsa egyik legkülönlegesebb helyszínére, Angkorba repüljek. Úgy éreztem oda még eljuthatok életemben, hiszen Tájföld úgyis szerepel útiterveink között, márpedig onnan könnyen el lehet jutni a turista paradicsomba charetrrel. Választanom kellett. Vagy sietősen, pár órát Angkorra szánok, hogy kipipálhassam, hogy elmondhassam ezt is láttam, vagy ha már ott voltam Kambodzsa fővárosában inkább belevetem magam annak forgatagába és nevezetességeibe és igyekszem minél jobban megismerni. Az utóbbi mellett döntöttem. Mert sokkal kisebb esélyt láttam arra, hogy újra eljutok Phnom Penhbe, minthogy eljussak Angkorba egyszer. Ráadásul a rohanáshoz sem volt kedvem. eszembe jutott mi történik ha késik a gép visszafelé és emiatt lemaradunk a hazafelé tartó járatról. A kislányok itthon nagyon csalódottak lennének. Ezekkel a gondolatokkal fordultam másik oldalamra az ágyban és vártam, hogy reggel legyen és a phnom penhi forgatag részese lehessek. Arra nem számítottam, hogy végül eljutok arra a helyre, ahová már indulás előtt eldöntöttem, hogy biztosan nem megyek el..

6 megjegyzés:

zvajda írta...

Nagyon várom a folytatást, hogy hova is jutottál el, ahova nem akartál... Ja és azért a piac miatt egy kicsit örülök, hogy Kambodzsa nincs olyan közel! :))

gloria írta...

Én a magam részéről nagyon sajnálom, hogy a piac nincs olyan közel!:(
Gyönyörű textilekről árulkodik az első fotó (bocsánat, szakmai ártalom)!
Viszont az érdekel, hogy a piacon itt is megtalálható volt, az Ázsiára oly jellemző bőséges, végeláthatatlan fűszerkínálat?

Natimi írta...

Kíváncsi vagyok a folytatásra!
Az utolsó képen nagyon aranyos vagy!Tetszik:)

Puszi,
Timi

khase írta...

Elvezettel olvasom minden beszamolodat, tenyleg annyira jol irsz, hogy az ember a forgatak közepen erzi magat :)

Nagy elmeny lehetett a piac, de azert nem csodalom, hogy a husoktol kicsit idegenkedtel, szerintem europai gyomornak az halal :)
Vegül is milyen ajandekokat vettel? :)

Kivancsian varom en is a folytatast, hogy hova is kerültel vegül, ahova nem szerettel volna :)

De gondolom, igy is egy eletre szolo elmeny marad ez a kirandulas!!!

Szep hetet Nektek!

Szabina es Julia írta...

Gyonyoruen leirtad a dolgokat,a kepek csodasak,edes vagy az utolso kepen nagyon.Nagyon sok elmenyben volt reszed,en is varom nagyon a folytatast

Kriszti írta...

Hú, Ágnes, így abbahagyni ezt az írást!!! Tűkön ülök, hova is jutottál el!!! Ne késlekedj a folytatással!
Amúgy ámulok - a sokféle rizs, a pizsamás szokás, a függőágyban, áruk között nyugodtan alvó baba, az a piac!!! Élvezem Kambodzsát!
(A kívánságlámpásaink könnyedén felröppentek! Nagyon szép volt!)