Menyasszonyfa



Eddig menyasszonyfának hívtuk de a lányok szerint a vattacukorfa elnevezés még ennél is találóbb. Tény, hogy különlegesen szép dísze nem túl nagy kertünknek ez a fa, ami igazából bokor. Azt sem tudom pontosan mi a neve, talán mogyoró, de nem az a klasszikus. Mivel nem mi ültettük, hanem az összes növénnyel együtt, ezzel vettük meg a házat, amiben hat éve élünk, - nem tudtam kideríteni az igazi nevét. Pedig kérdezik gyakran. Megállnak az utcában és gyönyörködnek a szélben hajladozó pomponokban, a habokban, a vattacukorban.






Mi pedig minden évben eljátsszuk a szokásos paróka mókát vele, amikor a fejünkre próbáljuk és hosszan nevetgélünk azon milyen frizuránk lett.
Gyereknap van ma. A mi családunkban sosem ünnepeltük, nem kaptam extra ajándékokat május utolsó vasárnapján. De nem is hiányzott. Milyen jó úgy és ott gyereknek lenni, ahol nemcsak gyereknap van gyereknap. Minden gyereknek ezt kívánom. És olyan sikongatós, nevetős háttérzajokat, mint amilyet most én hallok...és persze mindig ugyanarra gondolok ilyenkor..jaj csak nehogy sírás legyen a vége, sokáig tartson az idilli állapot meg hogy remélem sikerül Hannának, Esztinek és Noéminek csodás gyerekkort varázsolnom.

You Might Also Like

9 megjegyzés

  1. Tenyleg nagyon erdekes viraga van ennek a bokornak es jo moka lehet minden evben a parokazas :)))

    A gyereknaprol ugyanugy gondolkodom, mint Te, epp delutan beszeltük Gaborral, mikor beugrott, hogy milyen nap is van ma, hogy Marcelnek tulajdonkeppen minden nap gyereknap, es igyekszünk, hogy felejthetetlen gyerekkora legyen, meg akkor is, ha külön a gyereknaprol nem emlekezünk meg :)

    Szep hetet Nektek es sok sok viragzo fat meg a kertbe :))
    Sok puszi Orsi

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűek ezek a szöszpomponok és még speciel sehol nem láttam ilyen típusú bokrot....mi lehet a neve???? Jópofák a parókás lányzós fotók!
    Én is úgy gondolom, hogy nem az adott és kapott ajándékok mértéke határoz meg egy jól sikerült gyereknapot. Nálunk többet jelent az együtt töltött idő, a móka, a kacagás, a jó hangulat, az élmény. Ezért igyekeztünk Andrist valami ilyesmivel meglepni szombaton és vasárnap is:) Azt hiszem sikerült! A fotóinkat megnézheted ezzel kapcsolatban, küldtem linket!:)
    És persze jó lenne, ha minden nap valóban gyereknap lenne....
    ZKriszta

    VálaszTörlés
  3. Nagyon csodas fatok vagyis bokrotok van,klasz nagyon,hat en is kivancsi lennek ra hogy milyen bokor,en is megcsodalnam.Biztosan szeppe teszi a kerteteket,egy kulonlegesseg.Abba pedig nem ketelkedek hogy a te gyerekeidnek boldog gyerek kora lesz,es van,mert te mindig nagyon jo programokat talalsz ki nekuk, klasz nevnapok,szulinapok stb.Csupa moka ,kacagas nalatok az elet!puszika

    VálaszTörlés
  4. Hatalmas ötlet! Nagyon "jópofa". :)

    VálaszTörlés
  5. A család botanikában jártas fele szerint ez cserje, valamilyen cserszömörce (Citinus) féle. Ősszel csodálatos színekben pompázik a levele.

    Pusz

    Éva

    VálaszTörlés
  6. Ági!
    Nagyon jól tudod, hogy nekem ez a bokrotok, már milyen régóta tetszik, ám magamban én csak mucifának hívtam!
    :)
    Most már tényleg nem hagyott nyugodni a gondolat és elhatároztam, hogy utánanézek a nevének.
    Először egy növénymeghatározóban kezdtem és megtaláltam a szerintem helyes nevét...
    -Cserszömörce.
    Nézd meg, szerintem csak az lehet!
    :D

    jaj, a lányok fantasztikusak az új frizurájukkal!
    :)

    VálaszTörlés
  7. Azt el is felejtettem, hogy az igazsághoz nagyon közel álltatok, mert parókafának is szokták nevezni!
    :D
    Működött nálatok a női megérzés, ösztön...

    VálaszTörlés
  8. Móni!

    A te nem hivatalos fa elnevezésed különösen tetszik :-)
    És igen, jól nézted meg a növényhatározóban, mert azóta a facebook-on Glória (tudod a Minden lében két kanál blog szerzője) is írta, hogy botanikai tanulmányait felidézte és arra a következtetésre jutott, hogy ez a gyönyörűség CSERSZÖMÖRCE!

    Puszi
    Ági

    VálaszTörlés
  9. Totyi Évi!

    Pont Glória világosított fel, hogy ez miféle növény és hogy gyulladáscsökkentő hatása is van valamilyen formában (eszembe jutott a cserszömörcés szájvvíz még a Herbáriától, gyerekkoromból) Tényleg!
    Puszi

    Ági

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes