RSS

2011. július 31.

Ideális idő




No nem a Balaton parti nyaraláshoz, de ahhoz igen, hogy felkerekedjünk és megnézzünk két időszaki kiállítást, ami egy ideje már izgatta fantáziánkat.

A Ló. Nemzeti lókiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban

Elsőként egyik kedvenc múzeumunkba, a Mezőgazdasági Múzeumba látogattunk el, ahol már a Húsvéti óriástojásos tárlat és az erdei állatokat bemutató labirintus is meggyőzött bennünket arról, hogy van esélyünk úgy kijönni az egyébként is meseszép barokk épületből, hogy "Ez igen!". A Vajdahunyad vár irányába mi amúgy is szívesen megyünk, mert a lányok bebeszélték maguknak, hogy vezetéknevükből adódóan ez a vár őket illeti, egyszer majd megveszik...




Hanna egy hetes lovas táborára (amiről majd írok) tettük fel a koronát ezzel a programmal, hiszen a Ló- nemzeti lókiállítás című kiállítást néztük meg és közban sokat okosodtunk.
Különbséget tudunk már tenni a galopp és az ügetés között ha lóversenyre készülnénk, tudjuk mitől kényelmesebb a hintó a kocsinál, messziről felismerjük a lóápoláshoz használatos eszközöket. Ott van Kincsem, a veretlen versenyló csontváza meg persze az érmei is. Tudjuk, hogy kanca volt és élete során öt kiscsikónak adott életet. Érthetően elmagyarázzák a legkisebbeknek is, hogy a lónak hányféle területen van óriási szerepe. A hatalmas ekét húzú ló makettet annyira élethűre készítették, hogy még lócitromot is gyártottak a megfelelő helyre. Persze az ilyeneket azonnal kiszúrják a lányok, igaz azt is, hogy fogat már nem készítettek.
Honnan tudjuk megállapítani egy ló életkorát? Van -e köze a könyvekhez a nyomtató lónak? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre lehet válaszolni a múzeum honlapján. Hannával kétszer is kitöltöttük. Egyszer a múzeumozás előtt, egyszer pedig utána. Az elért pontszámokat elnézve megnyugodtan vettem tudomásul, hogy érdemes volt magyaráznom. A kiállítás végén egy interaktív, játékos rész is található, ami gondolom kényelmetlenül tele van csúcsidőben, ám ottlétünkkor lehetőség volt hosszan kipróbálni a ló szimulátort, ami pont jó levezetésnek bizonyult.
Várjuk a következő kiállítást, ami a hideg éghajlatról és az ottani élővilágról szól majd.








Hatlábúak birodalma a Magyar Természettudományi Múzeumban

A Magyar Természettudományi Múzeum a többi múzeumhoz képest korán felismerte, hogy ha nem teszi gyerkbaráttá, interaktívvá, valamitől különlegessé a tárlatait, akkor megnézheti magát. Emlékszem, már főiskolás koromban írtam egy dolgozatomban, hogy a legjobb úton haladnak affelé, hogy a londoni vagy bostoni természettudományi múzeumhoz hasonlítsanak valemennyire. Szülinapi zsúrok helyszínének is kiváló, Hanna már járt is osztálytársa zsúrján az épületben. Most a meghosszabbított Hatlábúak birodalma című időszaki kiállítás miatt mentünk. A kicsiknek nemrég fejeztem be Lázás Ervin és Lázás Zsófia meséjét a Bogármesét, így hamarabb igent mondtak az ötletre, hogy megnézzük a kiállítást, mint az itthoni punnyadásra szavazó nővérük.
Bevallom nem vagyunk túl jó barátságban a bogarakkal vagy rovarokkal (na ki tudja mi a különbség a kettő között? ). A lányok is csak a katicát a pillangót és a bodobácsot merik megfogni, a többi rovartól menekülnek. Nem tudom, hogy én neveltem beléjük akaratlanul ezt a félelmet vagy ösztönök által vezérelve tartózkodnak a rovaroktól. Mindenesetre nem szeretem ha a gusztustalan vagy az undorító jelzővel illetik ezeket a teremtményeket. A kiállítás azt ígérte, ha a tárlat végére érünk inkább csak csodálni fogjuk őket. Megértettük hogyan készül a kaptár és a méz, láttunk hangyavár térképet, óriási darászmakettet. Persze Hanna fantáziáját a 18 éven felülieknek kialakított rész izgatta legjobban, ám nagyon okosan csak felnőtt által olvasható magasságban és mélységben nézhették végig az erősebb idegzetűek hogyan bomlasztják le a tetemet (malacét) az erre szakosodott rovarfajták és hogy a bűnügyi esetek felderítése során is sok esetben a rovar buktatja le az elkövetőt. Nos ez érdekes volt, de a gyerekekkel inkább az óriási méretű bogármaketteket és a magyarázó szövegeket próbáltuk értelmezni.






Összességében jól összeszedett, tartalmas kiállítást láthattunk. Akadtak jó ötletek, játékos és interaktív elemek is, mégis úgy érzem hatunk közül (velünk volt barátnőm nagyfia is) én voltam a leglelkesebb. Valamivel ösztönöznöm kellett a gyereksereget, így az ajándékboltban vettem egy zsákbamacskát. Még ma készítek egy tíz kérdésből álló tesztet és az kapja meg az általam is ismeretlen tartalmú zacskót, aki a legeredményesebben válaszol a kérdésekre. Egyébként egy ilyen játékos tesztet igazán gyárthatott volna a múzeum is helyettem. Az a tapasztalatom, hogy bármennyire is interaktív és jól összeszedett egy kiállítás, ha nincs valami, amitől folyamatosan ébren tartható a figyelem, bizony csak a kemény mag bírja ki a kijáratig "jólnevelten". Ezt a "Na kislányom, teszteljük, mennyi maradt meg az egészből a fejedben!" módszert egyébként majdnem mindig bevetem és szerencsére a lányok is játéknak és nem számonkérésnek fogják fel. Időnként eszébe jut a kiállítás szervezőknek kvízlapot is adni a belépőjegy mellé, ám sajnálom, hogy legtöbb esetben ez a feladat rám vár. Ámbár nem is sajnálom. A kérdések összeállítása közben ugyanis én is tanulok. Már meg is van az első kérdés. Miért piros a katica?
Ti tudjátok?

Most éppen a Micimackót nézik a lányok apás és Zsófi, Lucás barátnő program keretében a Sugár Moziban. Csakis és kizárólag jót hallottam a rajzfilmről, amit még nem digitalizáltak agyon. Állítólag bájos, aranyos és a szinkron se utolsó. A családban Eszter az, aki ici pici kora óta rajong Micimackóért, ezért senki nem lepődik meg azon, hogy csak neki van Micimackós fürdőlepedője, plüss Micimackója és Micimackós pizsamája, bugyija, trikója. Nemrég, amikor megtudta, hogy Micimackó igazából fiú, egy kicsit kiszeretett a mesefigurából, de hamar rájött, hogy ennek nincs jelentősége, hiszen apa is fiú, mégis szeretnivaló teremtés.. És ha nem is hull a hó és nem is hózik (még), azért Micimackó tényleg fázik július végén, így csak ismételni tudom magamat: Ideális idő ez. A múzeumozáshoz és a mozihoz. Ja és a háztartási munkálatokhoz.

2011. július 29.

Móni tábor






Nem tudom hányszor sóhajtottam fel Móni barátnőm házának teraszán, legtöbbször kávésbögrével a kezemben, hogy hej micsoda paradicsom szépségű a kertjük a tóval a buja növényzettel és a római kort idéző pihenőrésszel. A nyári táborválasztás közepette meg is jegyeztem, hogy legszívesebben ide fizetném be a lányokat egy hétre, mert a csodás környezet mellett garantáltan minőségi kreatív foglalkozásban lenne részük , a teljes panziós ellátás is kiváló, ráadásul Zsófi és Luca jelenléte további vonzerőt jelentene lányaim számára. Móni minden alkalommal nevetett a poénomon, majd egyszercsak elege lehetett belőle(m) és a lehető legkomolyabban arra kért, hogy csomagoljak össze a lányoknak, mert akkor végre megejthetik az annyit emlegetett pizsama partyt és pont úgy ahogyan azt megálmodtam, azaz ott alvással, napi többszöri étkezéssel, kreatív foglalkozással és más különleges programokkal, amelyet este egy szalonnasütéssel koronáznának meg. A bejelentés óriási izgalmat és hurrá felkiáltásokat eredményezett a házban. Lehetett gyűjteni a jó pontokat, volt miért angyalian viselkedni, hiszen a tét nem kevesebb volt, mint egy igazi, az átlagosnál hosszabb kimenő kis barátnőik otthonában. Azért megkérdeztem Mónit vagy háromszor, hogy komolyan gondolja -e... Komolyan gondolta. Olyannyira, hogy amikor másfél nap múlva megérkeztem hozzá, hogy összeszedjem a lányokat és hazavigyem mindet, ők köszönés helyett csak annyit kérdeztek, hogy "Anya, mikor jöhetünk újra?"

Sokat, sokat meséltek felváltva. Aztán láttam fényképeket is, Móni dokumentálta a legfontosabb pillanatokat. Nagy kedvencem a tűzvédelmi oktatásról készült kép, amin Gábor, Móni férje biztonsági előadást tart a lányoknak. Hanna büszkén mesélte feladatait, a lányoknak meg az tetszett, hogy nem (csak) vízzel oltották el a tüzet :-)



PET palackból olyan különleges virágokat készítettek, hogy bármelyik design vásáron megirígyelnék. Rajzoltak és kutyát, macskát cirógattak. Az egyetlen és legfőbb konfliktust egyébként Móni beszámolója szerint a macska okozta illetve az, hogy nem tudtak megegyezni éppen melyikük simogassa.





Kimondhatatlanul hálás voltam Móninak nemcsak a szabad másfél napért, hanem azért is, mert ez a kis kaland bekerült a lányok legkedvesebb nyári emlékei közé. Kicsit úgy érzem adósa maradtam barátnőmnek és azon töröm a fejemet, hogyan viszonozhatnám neki mindezt. Móni annyira könnyedén, annyira természetesen bánt az öt kis ördögfiókával, ahogyan én sosem tudnék...Nos ehhez is speciális képesség és érzék kell.








A második alkalom sem váratott magára sokáig. Történt ugyanis, hogy Zoltánnal egy Budapest környéki welness hotelbe kellett utaznunk, hogy egy társkereső rendezvényt bonyolítsunk le. A legnagyobb gondot a gyerekek biztonságos elhelyezése jelentette, mivel anyukámra ilyen hosszú időre nem szívesen bíztam volna három meglehetősen eleven unokáját. És akkor jött Móni, aki egyből lecsapott a lehetőségre. Hogy a nagy sikerre való tekintettel ismételjük meg a "tábort", hiszen magam is láthattam totális siker volt a lányok körében és higgyem el, neki nem jelent gondot, ha hárommal több gyereke lesz két napra és amúgy is már rég kész a fejében a terv milyen kreatív művet alkotnak újra, amivel elkápráztatnak.

A rendezvényből itt Ráckevén még hátra van egy kevés. Mónival reggel beszéltem telefonon. Csak néhány epizódot mesélt el a tegnapi napjukról de abból megint arra következtetek, hogy nem lesz nyakamba ugrós a gyerekeimmel való találkozás, hanem újra azt kapom köszönés helyett, hogy "Anya, mikor jöhetünk újra a Móni táborba?"
Nem fogok megsértődni. Csak egy kicsit irígykedni.

2011. július 26.

Gyurma recept és hajókázás a Dunán

Legalább egy óra nyugalmat jelentett számomra a gyurma, aminek a receptjét a Helyi Téma újságban találtam. Normál esetben ez a lap az újrahasznosításra váró papírok közé landol helyből, mert nem én vagyok a célcsoportja, de most az általam igen sokra sőt nagyra tartott kreatív blogger felhívta olvasói figyelmét arra, hogy benne lesz "Fillérekből készült gyurma címmel" egy rövid cikk arról, hogy a drága PlayDoh gyurma helyett késztsük el ezt csemetéinknek, mert ez a massza is kiválóan formálható. Ma délután összekutyultam a hozzávalókat, örömmel konstatáltam, hogy összesen 6 percet vett igénybe és a lányok egyöntetű véleménye szerint jobb lett az állaga, mint az eddig használatos só-liszt gyurmának. Legalább egy órát formázták, alakítgatták, sodorták a masszát a lányok a legnagyobb egyetértésben, ami felért minden kinccsel. További előnye, hogy nem szárad ki könnyen és zacskóban több napig is puha marad, nem mellesleg az illata is remek a benne lévő cukrozatlan instant italpor miatt.

Íme a recept: 1 csésze vizet 1 evőkanál olajjal felmelegítek mikróban. 1 csésze sót, 2 csésze liszttel, fél csomag sütőporral és egy kis zacskó instant cukrozatlan italporral összekeverek. Hozzáöntöm a meleg löttyöt és jól összegyúrom a masszát. Ennyi.




Várjuk az igazi nyaralást, bár az is igaz, hogy örülök, hogy nem kell fagyoskodnunk egy olyan helyen, ahol normál esetben fürdeni, lubickolni, napozni kellene. Ma hajókázni mentünk el a lányokkal. A BKV augusztus végéig menetrendszerint közlekedtet hajókat a Boráros tér és Pünkösdfürdő között. A hajók minden nap 8:00-18:35-ig közlekednek. Részletes menetrend a bkv egyébként professzionális honlapján található. Lehet venni szakaszjegyet ha megelégszünk fél órányi hajókázással is, ekkor a jegy ára arányosan olcsóbb. A gyerekjegy így 300 ft, a felnőtt pedig 600ft-ba került. A hajóskapitány az az igazi autentikus, pofaszakállas, láncdohányos (kár, hogy nem pipás) férfi volt, amilyenek a filmekben is láthatók. A segítő személyzet kedves és előzékeny. A fedélzeten is lehet ücsörögni és gyönyörködni a megunhatatlan Budapest panorámában, de aki fázik lent is utazhat, alul asztalok és székek vannak, akár falatozni is lehet. Az útvonalat úgy terveztük, hogy a kocsinkhoz a 2-es villamossal juthattunk vissza, ami persze újabb éléményt jelentett autóhoz szokott lányainknak.








Ja és felfedeztünk egy csodás cukrászdát, a Marodit a Jászai Mari tér 3 szám alatt. A design, a sütik minősége, a kiszolgálás, a fagylaltválaszték mind tíz pontos. Azt hiszem lett egy új kedvenc beülős, kávézós, sütizős helyünk...


Utóirat: Ma kiérdemelték a lányok a bunkerben való alvást. Őrnek Zoltánt szavazták meg. Remélem nyugodt éjszaka elébe nézünk.


2011. július 25.

Egy bunkerépítés megrázó története



Pedig minden olyan jól indult.

-Na hogy viselkedtek ma a lányok?- kérdezte az előszobában Zoltán két puszi között tőlem.
-Ó remekül!-vágtam rá. Képzeld, terveztek, majd építettek egy bunkert és megengedtem, hogy abban aludjanak délben. Amikor felébredtek, én is befészkeltem magam egy kis időre. Tényleg kényelmes kis kuckót alkottak a segítségemmel.

Fogalmam sincs mikor és hogy romlott el minden. Kikönyörögték, hogy az éjszakát is a bunkerben tölthessék, méghozzá úgy, hogy mi szülők a kanapén alszunk, mert őrség azért kell, aztán szépen fokozatosan erősödött fel a hangerő. Vitatkozni kezdtek, aztán veszekedni és hisztizni is. Sorba jöttek panaszkodni hozzám a konyhába. A fő baj az volt, hogy nem tudtak megegyezni ki ki mellett feküdjön. Hanna külön szeretett volna aludni az egyik ficakban, Noémi viszont ragaszkodott ahhoz, hogy szorosan a nővére mellett legyen. Esztinek végülis mindegy volt... Hanna nem engedett, ragaszkodott a tesómenetes alváshoz, neki nagy hely kell, Noémi pedig egyre hangosabban kérlelete, hogy engedje. Kattogtak a fogaskerekek a fejemben, hogy hogyan kellene elsimítani a nézeteltéréseket. Supernanny meg a Vekerdy vajon mit tanácsolna? Az egyik a bünti lépcsőt, a másik meg az oldják meg egymás között módszert. Majd én megmutatom. Beszéltem nekik a kompromisszumról de hiába. Az "okos enged szamár szenved" mondás el sem jut a fülükig. Csendet kértem, egyenként meghallgattam mindhármuk sérelmét és igényét. Ekkor azt mondtam, hogy ha nem egyeznek meg, ha Noémi nem hagyja abba a követelőzést, ha nem sikerül olyan megoldást találniuk öt percen belül, ami mindhármuknak megfelelő, akkor lebontom a bunkert. Hogy elég hatásos legyen amit mondtam, még a főzéshez használatos időmérőt is felhúztam, ami annak rendje és módja szerint meg is szólalt öt perccel később. Nem tudtak megegyezni és én azon gondolkodtam, hogy ha most nem bontom le tényleg a kuckót, akkor következetlen, ígérgetős anya leszek a gyerekek szemében és ezt nem engedhetem meg magamnak. Elkezdtem hát szisztematikusan összehajtogatni a bunker építőelemeit, a lepedőket, plédeket és egyéb takaróféleségeket. Nem tudtam mi sül ki belőle, de be akartam bizonyítani, hogy erős, határozott és ha kell szigorú anya vagyok. No itt szabadult el a pokol. Három lányt kell elképzelni, akik teli torokból üvöltenek nevelő célzattal bevetett akcióm miatt. A sírástól kipirosodott arcú lányok olyan vicces látványt nyújtottak, hogy kínomban nevetni kezdtem az egész őrült helyzeten. Esdeklőn néztem Zoltánra, aki csak annyit üzent szemével, hogy " Na ezt oldd meg Ágnesem.."
Nehogy már kifogjon rajtam három kis vakarcs. Nem tudom honnan, de utolsó tartalékaimat is előszedtem és nyugodt hangon azt mondtam, hogy akkor ha most befejezik a vitatkozást, ha lenyugodnak, építünk közösen egy új kunyhót, olyat, amiben mindenki boldogan alszik majd. Hanna lesz középen és megpróbálunk külön szeparékat is kialakítani de előre szólok, hogy ez nem biztos hogy sikerül, amiért nem ér újra nyávogni..
És elkezdődött a bútortologatás. Áldottam az amerikai típusú ülőgarnitúránkat, azt amelyik olyan nagy és süppedős ellenben könnyen mozgatható. Előszedtem az összes tartalék plédet. Hamar elakadtam. Ekkor Zoltán abbahagyta a legújabb John Grisham könyvének olvasását és a tettek mezejére lépett. Befuccsolt a tervem, miszerint én ezt egyedül is elintézem. Nem is baj, mert elegem lett. Zoltán csipeszeket és valami kötelet is hozott és csakhamar felépült az elsőnél sokkal nagyobb és kényelmesebb bunker. Esztert közben kisebb baleset érte, a ki - és be mászás során Zoltán térde a száját érte ami kicsit vérezni kezdett. Amíg babusgattam, Hanna és Noémi konkrétan megőrült. Egyszerűen nem lehetett parancsolni nekik, Hanna folyton vihogott, Noémi meg partnere volt. Külön ültettem őket. A végén már csak 5 perc csendet kértem. Komolyan úgy viselkedtek, mint akik becsíptek. Nem hatott a fenyegetőzés, zsarolás, a szépszó de a csúnya se..
-Irány fogat mosni!-adtam ki a parancsot.
Ez egy kicsit kizökkentette a rosszcsontokat a felfokozott viháncolásból és én kapva kaptam az alkalmon, hogy bebújjak a bunkerba, ahol ha minden jól ment volna, a lányok az igazak álmát aludták volna éjszaka. Egy kis nyugalomra vágytam, csakhogy Zoltán egy titkos bejáraton mellém telepedett és hát hogy is mondjam ..inzultálni kezdett. Amikor Hanna észrevette, hogy bitorolni merjük a sátrat, visszafordult a fogmosásból és ránk vetette magát. Persze Eszter és Noémi is csatlakozott. A bunker megrongálódott a viháncolástól, egymást érték a könyökök, térdek, fejek. Mindenki kiabált vagy örömében vagy valami sérülés miatt. Elszabadult a pokol. Valahogy kikecmeregtem legalulról és kimondtam az ítéletet: Ma éjjel mindenki a saját ágyában alszik!

Duzzogva tűrték, hogy letusoljam őket. Én magam a szokásosnál hosszabb ideig álltam a zuhany alatt. Elolvastam nekik két mesét (Hannának a súlyosbító körülményekre való tekintettel egyet sem.. majd megkértem Zoltánt hogy dobálja fel az alsó szintről az ágyneműket, amelyekkel aztán betakartam a lecsendesedett ördögfiókákat, akiknek azért megígértem, hogy ha jobb passzban lesznek (velem együtt), akkor még lehet szó egy nappaliban felépített bunkerben alvásról éjjel.

Zoltán is felment egy-egy jó éjt puszit nyomni a lányok arcára. Hanna még ébren volt, így búcsúzóul még elmondta, hogy "Anyával most alkoholt fogunk inni"

-Na peeeeersze!!!- felelte Hanna, aki maximum ünnepnapokon és maximum pezsgőspoharat lát a kezünkben. Tény és való, nem túl sűrűn folyamodunk efféla lazító vagy nyugtató szerekhez Zoltánnal. A ma este lejátszódott jelenet viszont Isten bizony indokolttá tette, hogy éljünk vele.

2011. július 24.

62



Azt mondják hasonlítok rá. A hangunk is. Gyakran összetévesztik, telefonban pedig szinte mindig. Fiatalon, 22 évesen szült engem. Mindennél jobban szeret bennünket a gyerekeit és az unokáit, olyan önfeláldozó típus, amilyen én nem hiszem, hogy valaha leszek. Rá mindig számíthatok ha segítség kell. No nem anyagi...Igazi nagymama de nem nagymamás. Szerintem letagadhatna pár évet. Azt hiszem a kedvessége és a mosolygása tartja fiatalon, semmiképpen nem a kozmetikusa, fodrásza vagy az aerobic oktatója. Az egyetlen nagyszülője lányainknak, az egyetlen nagymama. Remélem még sokáig az marad. Ma 62 éves.

Élményt szerettünk volna ajándékba adni neki, azt, hogy együtt vagyunk vele a nagy napon. Fogalma sem volt róla merre visszük. Beszállt az autónkba ahol már hangosan szólt a Boldog születésnapot. Mindannyian Halász Judittal együtt énekeltük a dalt és közben tapsoltunk. Én leghátul ültem, így nem láttam jól, de Zoltán azt mondta már ekkor meghatódott.
A Városligeti csónakázótónál parkoltunk le. Ide sokat jártunk gyerekkoromban, akkor apu evezett. Apu már nincs köztünk, így Zoltán és én vettem magamhoz a lapátokat a kissé túlterhelt, de azért stabil csónakban. Tetszett anyunak a sok modern szobor a vízben, az, hogy mennyire megváltozott a környék, amióta utoljára látta. Ragyogott. Mindenki élvezte, egyedül Eszter pánikolt az időnként imbolygó csónak miatt.






Mire kikötöttünk, terv szerint a hasunk is korogni kezdett az éhségtől, így a következő meglepetés állomásra indultunk. Anyukám egyszerű nő, sosem élt nagystílűen. Nem szokott drága ajándékokkal elhalmozni bennünket, mert nincs miből. Nem is fogadnám el. Mi viszont szerettünk volna neki valami kis luxust adni, hogy most őt kényeztessék, őt szolgálják ki és mindezt olysan miliőben, ahol nemigen járt eddig.. A Várban, a Hilton hotelben van egy étterem, az Icon, ahol most nyáron is lehet Sunday Bruncholni. Ide foglaltunk asztalt hat személyre. Tetszett anyunak a puha süppedős padlószőnyeg, a csodásan megterített asztal, az előzékeny kiszolgálás, a kellemes zongoraszó (by Kökény Attila testvére).









Értékelte a sok ételkülönlegességet, a választékot, a minőséget, hogy még a fagylalt is olyan selymes és intenzív gyümölcs ízű volt, hogy elalélt tőle az ember. A zongorista csak neki is eljátszott egy dalt (Máté Péter: Hull az elsárgult levél...), koccintottunk, nosztalgiáztunk és persze sokat nevettünk.

Tele hassal jól esett még egy kis séta a Halászbástya lábánál, ahol remek fotók születtek és ahol fogalmunk sincs miért de a brazil turista házaspártól kezdve az éttermi zenészekig egy csomóan szóba elegyedtek velünk vagy legalább egy mosolyt kaptunk. Igaz mi sem spóroltunk vele. Talán látszott rajtunk, hogy most ünneplünk valamit. Anyukám, a gyerekek Mamája, Zoltán Anyusa 62 éves lett. Isten éltesse őt sokáig! Remélem még sok luxust, kényeztetést, élményt tudunk neki ajándékozni. Mert megérdemli tényleg.

2011. július 20.

Háry János




Valamelyik kuponos oldalon csaptunk le az ajánlatra, miszerint szuper kedvezményesen vehetünk jegyet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon bemutatásra kerülő Háry János daljátékra. A plakátok szerint a nyár legszebb szabadtéri bemutatóját láthatják a szerencsések és a jól ismert dalok melett látványos színpadi játék és több száz közreműködő ejti majd ámulatba a nézőket.
Hanna nagyon örült az anya-lánya különprogramnak és csak azon izgultunk, -ahogy ez már csak lenni szokott szabadtéri előadások előtt-, hogy ne essen az eső.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpad szépséghibája csak annyi, hogy nehezen megközelíthető. Kocsival csak a méregdrága parkolóban lehet megállni és itt nem pecsételik le a jegyeket, mint a mozikban, vagyis ha három órás az előadás, akkor annyit is kell kifizetni. Valamivel romantikusabb, ám macerás és cseppet sem olcsó megoldás hajóval megközelíteni a helyszínt. Lehet még tömegközlekedési eszközzel is, bár éjszaka már nemigen van kedve az embernek buszmegállóban ácsorogni.
Kétségkívül a legelegánsab megoldás jutott nekünk. Zoltán vitt el bennünket lassan 10évvel ezelőtti esküvőnk helyszínéig. Ott aztán kipattantunk az autóból, hónunk alá csaptuk a hűvösebb percekre gondolván a kockás plédet és a kardigánokat, majd egy búcsúpuszit dobtunk sofőrünknek és a kocsiban maradt két utasnak, Esztinek és Noéminek, akik addig belevetették magukat az éjszakába, riksával közlekedtek, bárokban iszogattak és a belvárosban csatangoltak.

A víztorony tövében igazi huszárok fogadták a közönséget, akiket nem tudtam lefényképezni, mert lemerültek az elemek a fényképezőgépemben. Lekéstük a szereplők parádés felvonulását is, pedig testközelből találkozhattunk volna Háry Jánossal, Mária Lujzával, Napóleonnal, Örzsével és a többiekkel, vagyis jól ki volt találva a nézők kedves fogadtatása. Már éppen szomorkodni kezdtünk volna, amikor megláttunk egy fotóst, aki bárkit lefényképezett aki babújt a paraván mögé ás bedugta a fejét a stilizált Háry János arcának helyére. Megadtam az e-mail címünket amire állítólag elküldi a kedves pasas a két képet (a fotók azóta sem jöttek meg, de én még reménykedem, hogy megérkeznek, hiszen Hanna vakációs füzetébe meg egyébként is nagyon kellenének..)

Remek helyünk volt a 13. sorban középen. Gyönyörködtünk a csodás díszletben, csokidrazsét majszoltunk meg perecet és próbáltam elmesélni Hannának újra a történetet, a képzelet és a valóság keveredését, a nagyotmondó huszárról, aki vicces történeteivel szórakoztatja hallgatóit. Arra bíztattam, hogy ha nem is érti a történelmi összefüggéseket (bevallom én se mindig..), ha nem érti ki kivel csatázik, kik azok a burkusok és miért lobog a francia zászló a megyar mellett - a dalokra, a zenére figyeljen meg a színes kavalkádra, a jelmezekre. A párbeszédek is természetesen tele voltak Hanna által ismeretlen szavakkal, régies és népies kifejezésekkel, mégis úgy láttam mindvégig követte a történetet, ahol kellett nevetett és csak ritkán súgta a fülembe, hogy elvesztette a fonalat, magyarázatot kérne.

Az "A jó lovas katonának" kezdetű dalt már ő is énekelte és énekli azóta is húgaival együtt. Szünetben aztán megnéztük közelről a zenekart, az üstdobos hölgy még bíztatta s Hannát, hogy üssön egyet a dobra, hallgassa csak meg milyen hangja van.Ekkor már plédbe burkolózva járkáltunk és vártuk a második felvonást. megcsodáltuk a kivilágított víztornyot és megállapítottuk, hogy irtó klassz dolog egy-egy nyári estét szabadtéri színpadon tölteni, különösen ha olyan csillagos ég alatt ülünk, mint mi akkor.

A sofőrszolgálat pontos volt és a megbeszélt helyen várt bennünket. A két kis utas már az igazak álmát aludta, amit meg is értek, hiszen Zoltán elmesélte részletesen mennyi élményben volt részük a csavargás alatt. Mi is összefoglaltuk a látottakat, hallottakat Hannával, aki a második kanyar után elaludt a kockás plédbe csavarva. Lám-lám. Olyan nagy lányom van már, akivel esti, kicsit felnőttes színpadi műveket is megnézhetek mostantól és aki a szünetben máris kinézte a következő "ezt szívesen megnéznén veled anya" darabot.



2011. július 16.

Nyíregyházi kalandoZOO





Akárhogyis vesszük az állatkerti séták kimerítőek tudnak lenni szülő és gyerek számára egyaránt. A sok gyaloglás, a rengeteg látnivaló, az izgalom, a levegő mind közrejátszik abban, hogy a végén már csak vonszolni tudjuk magunkat a gibbonokig, mert azt még nem láttuk és hogy nézne már ki, hogy kihagyunk egyetlen állatfajt is a gyűjteményből ha már egyszer összeszedtük magunkat, eljöttünk és kifizettük a belépők árát. A Budapesti Állatkertben dícséretes, hogy vannak kiskocsik vagy nevezzük szekérnek, amibe bele lehet ültetni a gyerekeket az összes járulékos cuccal együtt és amelyet legtöbbször apukák húznak maguk után, mert ezzel megelőzhető hogy a gyerek idő előtt elfáradjon és nyűgösködni kezdjen. Ezek a szekerek "first come first serve" azaz aki kapja marja elven működnek és legtöbbször hamar elfogynak... De most nem a Budapesti Állatkertről akartam írni, hanem egy attól sokkal távolabbiról, nevezetesen a Nyíregyházi Sóstó Állatparkról , amiről ódákat zengett mindenki aki már járt ott és az utóbbi időben óriásplakátokon is hirdeti magát, kissé pimasz módon pont a Budapest Zoo mellett. Miért is ne? Most, hogy már nyílegyenes autópálya út vezet Szabolcs-Szatmár Bereg megye székhelyére, könnyebben szánja rá magát az ember az autóútra is.



Belekóstoltonk abba, milyen jó is az ha az állatkertből fáradtan kisétálva az ember nem a hazamenés elé néz, hanem puha párnák várnak rá,- úgy érzem eztán már csak így szeretném. Tudtuk, hogy a Nyíregyházi Állatkert területén, a struccok közvetlen közelében áll a Dzsungel Hotel, ami arról híres, hogy nyáron gyakorlatilag lehetetlen szállást foglalni főleg az utolsó pillanatban. Persze mi is elutasító választ kaptunk, ám Zoltán nem hagyta annyiban a dolgot és csodák csodájára mégis akadt két szoba. Egy nekünk, egy pedig Piroska barátnőmnek és fiának Daninak. Hogy mi Zoltán módszere azt nem tudom, gyanítom köze van ahhoz, hogy meglehetősen jól csűri csavarja a szavakat vagy csak nem az a fajta, aki hagyja magát könnyen lerázni. A Dzsungel Hotel valaha ifjúsági szállásként üzemelt, most is inkább úgy néz ki kívülről, mint egy szocreál művelődési ház, de nem baj, hiszen nem ez adja a hely különlegességét, sokkal inkább a külön bejárat az állatkertbe, ráadásul ingyen, hiszen a szállást igénybe vevőknek a belépőjegy ajándék. A legjobban mégis azt vártuk, hogy kakaskukorékolás és madárcsicsergés helyett másnap majd oroszlánbőgésre ébredünk.



A három csillagos hotel belül azért igyekszk dzsungeles lenni. Van sok pálmafa, nádbútor, afrikai dísztárgy, állatokat ábrázoló fotó és preparált állatbőr a hallban. Az állatbőrökön először megrökönyödtünk, de csak addig míg ki nem derült egy kis szövegből, hogy mind a zsiráf, mind az oroszlán valaha az állatkert lakója volt, ám egyikük a vemhesség alatt, másikuk pedig egy szerencsétlen baleset következtében elpusztult, így bőrük most a szálloda társalgóját "díszítik". Egyébként pedig maximális tisztaság, szafaris függöny jellemezte a szobákat, amelyben remekül aludtunk mindannyian, mert bizony látnivaló bőven akadt a kertben.








A Tarzan ösvényen többször is végigsétáltunk, mert tényleg felemelő látvány a hídról nézni a zsiráfot, zebrát és a pelikánt. A gorillák sem sanyarú körülmények között élnek, hanem minden igényt kielégítő éjszakai és nappali lakban. Az alváshoz készülődő gorillákat például sötétített üvegen keresztül figyelhettük meg tüzetesebben, de ugyanilyen különleges élményt nyújtott a nemrég épült tropikáriumhoz hasonló Ócenárium és az esőerdő komplexum, a Zöld Piramis. Az állatkert adottságai remekek és úgy láttuk, hogy további bővülésre is van lehetőségük. Gondolom az állatok is jól érzik magukat a valóban igényes környezetben, máskülönben nem láthattunk volna ennyi nemrég született állatkölyköt. A kicsi sül, láma, farkas, elefánt, cápa baby láttán az volt az érzésünk, hogy itt nem rabságban érzik magukat a hímek és nőstények...






Az is tetszett, hogy a tájékoztató kiírások röviden, frappánsan és roppant informatív módon voltak megfogalmazva és mindig arra a kérdésre válaszoltak, amelyeket éppen feltettem magamnak vagy Zoltánnak vagy Piroska barátnőmnek.
Jó volt, hogy nem kellett rohannunk, hogy maradt másnapra is látnivaló. Reggeli után csak kényelmesen átsétáltunk az állatkertbe, ahol rajtunk kívül csak a gondozók lézengtek még, hiszen a pont másik oldalon lévő főbájaraton csak akkor nyitott ki a pénztár. Különleges hangulata volt így az állatkertnek és mire újra sokan lettek, mi már úgy éreztük eleget láttunk, tanultunk, csodálkoztunk és csodáltunk, így tartalék erőinkkel a skanzenba indultunk, mert bizony nemcsak Szentendrén van falumúzeum, hanem Nyíregyházán is. Sokáig időztünk a falusi iskolában, ahol Hanna nem győzött csodálkozni a száz évvel ezelőtti viszonyokon, a taneszközökön. A körút végén már ügyesen válaszoltak a "Na és ez micsoda szerinted?" kezdetű kérdésekre és rávágták, hogy verem, kemence, csizmalehúzó, tiszta szoba, péklapát, bölcső és más, a hétköznapokon kevésbé használt szavakat. Szeretem az ilyen időutazást és a szalmatetős házakat, mert rádöbbenek, hogy ha nem 1972-ben születtem volna, most mángorlóval moshatnék ..






Kitikkadva érkeztünk meg a Sóstó fürdőbe, ahol a nap hátralevő részében fürödtünk, úsztunk, napoztunk és Noémi ismeretlen eredetű rovar által okozott csípését enyhítettük.




Örülünk, hogy ott aludtunk egyet, mert bizony sajnáltuk volna ha kimaradtak volna ezek az élmények. Nyíregyháza belvárosában a vizipisztoly csata, a Sóstói fürdés (kivéve a csípést), a Svájci lak étterme, ahol Krúdy után mi is elköltöttük az ebédet, a falumúzeum, ahol azzal vágtam fel, hogy én tudom ám, hogy, a tirpák nem csak szitokszó- mind olyan élmény, amire szívesen emlékszünk.




Változatlanul úgy érezzük, hogy a vakáció nem lenne teljes, ha nem fedeznénk fel egy rövidebb hosszabb kiruccanás erejéig valamelyik belföldi, általunk eddig még kevéssé ismert várost, tájegységet. Ezúttal Nyíregyházára esett a választásunk. Nem bántuk meg.

2011. július 11.

A zene az kell avagy volt egyszer egy musical és színház tábor




A Valahol Európában című musicalből ismert dalrészlet is elhangzott szombaton a bemutatón. Ezen kívül a Muzsika hangjából a Dó-Re-Mi, de láthattunk balett alapgyakorlatokat és a Macskakirály című színdarabból egy részletet. És ezzel még mindig nem volt vége. Mert jót mosolyogtunk Janikovszki Éva Gyereknek lenni nagyon nehéz című művén és a cowboy táncon, amit a kis csapat adott elő. Mindezeket öt nap alatt tanították meg a meglehetősen vegyes korosztályból álló színjátszó táborosoknak a Pódium színház lelkes és tökéletesen elhivatott tanárai. Komolyan csak ámultunk bámultunk, micsoda változatos produkcióval bizonyították be, hogy érdemes volt a vakációból egy hetet rájuk áldozni. Valamikor májusban akadt meg a szemem a felhíváson, hogy Bednai Natália, a Madách Színház néhány színészével együtt megalapította a Pódium Színházat és most nyári félnapközi jellegű tábort tart olyan gyerekeknek, akiket érdekel a színjátszás, a színház, a tánc, az ének. Hát Hannát érdekli az biztos, annak ellenére, hogy a "Na kislányom mi leszel ha nagy leszel?" kérdésre esze ágában sincs azt válaszolni, hogy színésznő, táncosnő netán énekesnő, aminek mellesleg apukája módfelett örül. A félnapközi azt jelenti, hogy az ebédet már itthon fogyasztotta el Hanna, tízórairól meg én gondoskodtam. Az eredetileg a XVII. kerületben tartott foglalkozásokra végül a XIII. kerületben a cseppet sem fényűző SÍN kulturális központ próbatermében, amolyan igazi tükrös, rudas, spéci padlós helyszínen került sor. Hanna rettenetesen élvezte, pedig senkit nem ismert a résztvevők közül, igaz ez sosem okozott neki problémát. Boldogan hozta haza szövegét, gyakorolta a dalokat, amelyeket azóta persze megtanulták hugai is, sőt én is, annyiszor hallottuk. Fáradtan, de feldobódva érkezett haza minden foglalkozás vagy nevezzük próba után. Kivirult és látszott rajta, hogy valóban élvezte a nála nagyobbak és kisebbek társaságát, az ének -, a balett- és a színházi gyakorlatokat. A szombati bemutatót egy művelődési ház balettermében tartották meg.




Anyukám elkísért bennünket és büszkén hallgatta a Hanna tehetségéről szóló mondatokat, amelyek az oktatók szájából hangzottak el. Saját szemünkkel láttuk, hogy öt nap alatt Hanna bevágta nemcsak a saját - de a többiek szerepét is és az összes egyáltalán nem könnyű musical dalt is. Macskacicó szerpét tündérien alakította és ugyanúgy, mint az iskolai szereplések alatt, most is azon izgult csak, hogy a többiek el ne rontsák.







A My fair Lady dalát ugyan egy nagyobb lány énekelte a bemutatón, itthon azonban nem telik el nap annélkül hogy ne hallanám, hogy nem kell néki más csak egy albérlet és hogy Isten küldjön egy férfit a készletből, ami valljuk be furcsán cseng egy majdnem 8 éves kislány szájából (sőt az öt évesekéből is). Volt idő, amikor rajongtam a musicalekért, egy ideje azonban nem ez az a műfaj amiért színházba megyek. Hanna kedvéért azt hiszem majd újra meg kell néznem, hallgatnom néhányat.


Mérlegelnünk kell, hogy az értékes szombat délelőttöket mivel töltsük szeptembertől. Hanna folytathatná a színházasdit a SÍN-ben, a kicsik is alig várják, hogy a kerület kicsiny színházának a Holdvilág Kamaraszínházban tartott Morzsa színpad foglalkozásain részt vehessenek. Mi addig Zoltánnal kosárral a karunkon és kéz a kézben piacra mehetnénk. Valljuk be egyik se rossz program. Mondom. Majd meglátjuk.


Ide még jön egy mozgókép, aminek feltöltése Zoltánra vár, nekem beletört a bicskám..

Csendélet



Ha egy festő az elmúlt pár napban témát keresett volna legújabb kortárs művéhez nálunk, - bizonyára ezt választotta volna. A csendélet kifejezés különösen találó, mert eszembe juttatja a pillanatot, amikor a fürdőruhák még nem a medence kerítésén lógtak, hanem kis gazdáik testét fedték- és bizony cseppet sem volt csend, inkább csak élet, méghozzá meglehetősen intenzív. Kacagás, visítozás rázta fel kertvárosi utcánk csendjét. Eltelt egy hónap a vakációból de a java még hátra van...

2011. július 8.

Volt egyszer egy úszótábor



Ha léteznének még úttörőtáborok, olyanok, amilyenekben gyerekként szinte minden évben részt vettem, biz' Isten befizettem volna Hannát egybe. Utánozhatatlanul jó hangulata volt ugyanis ezeknek a többnyire katonai sátrakban, összecsukható ágyakon, hálózsákban töltött nappaloknak, éjszakáknak és harmat illatú hajnaloknak. Szerettük a zászlófelvonást a ronda barna tábori ingben és az ehhez kapcsolódó összes formaságot is, aminek semmiféle politikai magyarázatot nem tulajdonítottunk. Gyerekként pláne nem érdekelt bennünket, hogy ez a kommunizmus a Szovjetúnió vagy mindkettő hozadéka. A nyakkendőt is szívesen hordtuk ha kellett, mert az összetartozás érzését hordozta magában. A hajnali vagy éjszakai tábor őrség különösen nagy kaland volt mindannyiunknak. Minden neszre figyeltünk és próbáltunk nem elaludni. Pusmogtunk és az őrségváltásnál ijesztő történeteket találtunk ki. De jó is volt azokat a tinglitangli úttörődalokat énekelni teli torokból, mert remek ritmussal írták meg gondolom megrendelésre a zeneszerzők de olyan jól, hogy nemrég Hannának felidéztem belőle egyet kettőt, amit huszonvalahány éve a tábortűznél tanultunk. Zseniálisan jó programokat találtak ki a táborvezetők, egy percig sem unatkoztunk. Legemlékezetesebb az erdei esti, gyertyákkal övezett bátorság úton való misztikus séta volt de a tejes teát is az egyik ilyen alkalommal ismertették meg velünk, amiből dal is született és amire máig emlékszem. Az utolsó úttörőtáborban, amin részt vettem, rendeztek egy szépségversenyt is ameinek az abszolút kategóriáját megnyertem vagyis kikiáltottak a tábor szépének, ami nyolcadikos kissé önbizalomhiányos bakfis lányként bizony jól jött nekem. Azóta is megvan az aranyalmás oklevél életem első és utolsó szépségversenyéről...időnként leporolom. Jártam Acsán, Zebegényben, Domonyvölgyben és Aszódon úttörőtáborban és én mondom biz' Isten befizetném Hannát egy ilyen hangulatú úttörőtáborba ha lenne. De nincs...

Van helyette ezer féle tematikus tábor. Lovas, judo, torna, úszó, ének, színjátszó, balett, főző, rajzfilmkészítő, jóga, sport, mackó, tündér, tenisz, báb, zene, vitorlás, kreatív, nyelvi, önismereti, agykontroll, indián... Csak kapkodtam a fejemet a kínálat láttán és azt éreztem fel van adva a lecke, hogy ezek közül megtaláljuk azt, ami valóban megfelelő színvonallal szolgál és az ára is elfogadható. Olyat kerestem, ami valóban tartalmas elfoglaltságot ígér a gyerekeknek, ahol nem unatkoznak, lézengenek.

Az úszótábor evidens volt, mert egyrészt az uszoda gyalogtávolságra van tőlünk, másrészt Hanna még mindig nem magabiztos a mély vízben így rá fér egy kis továbbképzés. Ráadásul egy csomó osztálytársa sőt imádott unokatestvére, Nóri is beiratkozott a júniusi kurzusra, így remekül érezték magukat még ha a beígért kézműves foglalkozásból csak egy volt megtartva, egy délelőtti úszás el lett mismásolva és úszni sem tanult meg Hanna az egy hét alatt. Az Aligátor úszótábor már nem olyan, mint régen volt. Túl sokan vannak, személytelenné vált...És bár remekül érezte magát Hanna, nem adnék nekik csak egy gyenge hármast.



Azért kíváncsi voltam hogyan fejlődtek a gyerekek, így rendeztem egy eredetileg sütipartinak nevezett medencés bulit nálunk. A "rendezvény" hivatalos apropója az volt, hogy megnézzük mennyit fejlődtek a gyerekek az egy hét alatt. Nem hivatalos célja pedig csak annyi, hogy jól érezzük magunkat, hogy a remek osztályközösség egy kis csapata jobban kibírja egymás nélkül az iskolamentes napokat, hogy mi szülők még jobban öszakovácsolódjunk és közben együnk, igyunk. A sütiparti végül kiegészült hamburger partivá, mert még időben eszembe jutott, hogy talán mégiscsak szerencsésebb lenne valami tartalmasabb étellel készülni a gyereksereg fogadtatására, mert bizonyára nemcsak Hanna volt az, aki minden úszótáboros nap végén farkaséhesen jött haza, és az egyébként nem kifejezetten falánk vagy jó étvágyú lányunk az asztalt is megette volna... Zoltán vállalta magára a hamburgersütő szerepet, mert abban profi és mindezidáig verhetetlen is.
A víz melegítéséről a nap gondoskodott. Én ugyan kissé hidegnek tartottam de a gyerekeket cseppet se zavarta és csak többszöri felszólításra, fenyegetésre, zsarolásra voltak hajlandóak kijönni a medencéből. Jó volt látni, hogy a másik gyereke is szemtelen, visszaszól, nyávog, alkudozik, duzzog de persze nem erről szólt a buli és általános jó hangulat uralkodott az eddig tévedésből nagynak hitt hátsó teraszon. Zajos, hangos, nevetős, visongós buli volt. A pattogatott kukoricát elfelejtettem felszolgálni de legalább nem mentek el kávé nélkül a vendégek ami nagy szó, sőt kyr royallal is koccintottunk pár anyukával, szóval igyekeztem jó házigazda lenni, ami nekem nem megy olyan könnyen, mert a végén mindig megállapítom, hogy valamit elfelejtettem, hogy nem váltottam csak két mondatot valakivel, pedig én úgy terveztem, hogy magasröptű beszélgetéseink (is) lesznek. Az is olyan ránk jellemző volt, hogy a búcsúzkodó és a kijárat felé igyekvő vendégeket hirtelen megállásra késztettük, mert akkor jutott eszünkbe, hogy a beígért ping-pong bajnokság elmaradt pedig az asztal kinyitva várta az kert első részében a vállalkozó szellemű szülőket, akik közül néhányan tényleg lapakolták a cuccaikat és egy-két meccsre még maradtak.

Este, amikor az eseményeket elemeztük Zoltánnal, megállípítottam, hogy szívesen részt vennék valami "hogyan legyünk tökéletes(ebb) vendéglátó háziasszonyok" tanfolyamon, mert akkor talán eszembe jutott volna időben, hogy a kerti asztalunk megnagyobbítható és valahogy összeszedettebb, filmbe illő forgatókönyv szerint zajlottak volna az események. Bár lehet, pont ettől a sok "hiányosságtól" volt olyan jó...






Természetesen a vízi sorjátékokat is elfelejtettem bevetni, talán azért mert ennélkül is remekül szórakoztak a gyerekek a medencében. Azért megosztom veletek a site-ot, ahol angolul ugyan, de remek játékötleteket találtam. A vizes pólósat és a poliposat egyszer majd kipróbáljuk...már ha nem felejtem el.

Íme a hasznos site sok-sok remek parti játék ötlettel: http://www.birthdaypartyideas4kids.com/pool-party-games.htm