Kerti partit szerveztünk és mivel a meghívás éppen augusztus 24-re szólt, ráfogtuk, hogy a hetedik házassági évfordulónkat ünnepeljük ily módon, vagy ha ez nem tetszik, akkor azért, hogy együtt búcsúztassuk a nyarat esetleg az olimpiát. A meghívó szövegében leírtuk, hogy a belépő minimum egy, maximum három kiskorú. (Bátyámék Nórija igazoltan volt távol, a nyár utolsó napjait nagymamájánál tölti az előző bejegyzésemből már ismert Rákóczifalván) Szóval nagy ricsajra készültünk, előszedtük az összes létező kerti játékot, krétát és a pingpongasztalt is kinyitottuk. Az időjárás miatt kicsit aggódtunk de feleslegesen, mert végül is kaptunk hideget és meleget. . Egyszer hosszú nadrágba öltöztettem a kicsiket, nem sokkal később pedig inkább shortban homokoztak, egyszer a naptej került elő, máskor pedig a kardigán. Eredeti tervünk szerint a vendégek egy része a medencében lett volna elhelyezve de a víz hőmérséklete, amit én egy előszezoni tengervízhez hasonlítanék végül csak két bátor kamasznak volt ínyére. A többieknek inkább Zoltán jól ismert hamburgerére fájt a foguk. Evés közben, hét évvel ezelőtti margitszigeti esküvőnkről beszélgettünk, amikor rájöttem, hogy a szekrényben, gondosan el van téve menyasszonyi ruhám. Több se kellett a lányoknak, noszogatni kezdtek, hogy bújjak bele. Miért is ne? - gondoltuk Zoltánnal bár kicsit aggódtam, hogy a hernyóselyem, cseppet se bő szabású szoknya hét év és három gyerek után rám fog e jönni de végül magabiztosan mentem fel a szobába, ahol Zoltán minden erejét összeszedve próbálta begombolni a szoknya legfelső gombját. Nem sikerült de a többi igen és a fűző is épp úgy állt, mint hét éve. Zoltán praktikus és technikai okokból, -amit most méltányossági okokból nem fejtek ki-, csak a nyakkendőjét vette magára egy éppen jó méretű zakóval, de illúziónak ez is bőven megfelelt. Lelibbentem a lépcsőn, mint a giccses amerikai filmekben és kitipegtem a teraszra, ahol Hanna szeme csillogott, amikor meglátott, Eszter csak simogatta ruhámat, Noémit pedig a fátylam érdekelte. Zoltán megkocogtatta az egyik poharat és rögtönzött beszédet tartott, amivel igazán zavarba hozott és meglepett, mert félig-meddig komoly n hangzott és úgy emlékszem mintha megköszönte volna az eltöltött hét évet de nem vagyok biztos ebben sem, mert közben két Eszterre, Noémire és Hannára kellett figyelnem... Unokatestvérem, Józsi eközben a semmiből elővett egy buborékfújó gépet és ezernyi buborékot fújt ránk. Az egész egyszerre volt szürreális, vicces és romantikus. Utólag bevallom nagyon élveztem. Fátylaimat elragadta tőlem Noémi és Hanna, Zoltánnak és nekem pedig egyszerre jutott eszünkbe ugyanaz...három esküvőn kell majd fátyolban látnunk lányainkat. Heni és Laci megint nem hazudtolta meg önmagát és olyan kreatív ajándékkal kedveskedett, hogy azóta is azon töprengünk, hogyan viszonozzuk majd egyszer nekik. Ajándékba kaptuk Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese című könyvét, ami azon kívül, hogy megkönnyíti majd az esti mesék kiválasztását, alapmű és nem hiányozhat egy gyerek könyvtárából sem. És most leírom a mellékelt könyvjelzőre írt szöveget is, mert roppant szellemes és mert nagyon-nagyon kedves: " A Három Hercegkisasszony szüleinek Hetedik Házassági évfordulójuk alakalmából kívánunk további HetvenHét év Hasonló Hévvel, Hűségben, Harmóniában eltöltendő Hosszú HÁZasságot!" A délután további része evéssel, ivással és mindenféle kültéri játékkal telt el, amit nem részleteznék, elég csak annyit mondanom, hogy három kislányunk mindenféle altatási ceremónia nélkül, egy mukkanás nélkül merült álomba az esti fürdés után, az utolsó vendég pedig 10 óra körül távozott.