Szombaton tehát 18 mackóval, három kislánnyal, egy férjjel és anyukámmal együtt elindultunk a Döme napra, aminek Rákóczifalva adott otthont immáron másodszorra. Hogy miért pont Rákóczivalfa? Mert ott található Magyarország (azt hiszem) legnagyobb mackógyűjteménye, ami meg is tekinthető a múzeumban.
( http://www.rakoczifalva.hu/macimuzeum.htm )
Több oka is van annak miért vártuk nagyon ezt a gyerekbarát rendezvényt. Először is sógornőm, azaz bátyám felesége az előbb említett községben nőtt fel. Rég voltunk a Szolnok mellett lévő, helyes kis községben. Először az esküvőjükön aztán később kislányuk, Nóri keresztelőjén. Másodszor, Hanna még nem látta a Tiszát -saját bevallása szerint-, hát most pótoltuk az elmaradást. Harmadszor pedig, mert mi is hozzá szerettünk volna járulni a Guiness rekord kísérlet sikeréhez, amikoris 6000 mackó összegyűjtése volt a cél, arról nem is beszélve, hogy Hanna legkedvesebb, két éves kora után, a bécsi karácsonyi vásáron kapott és azóta is nagy becsben tartott mackójának neve Döme ( illetve időnként Dömilla) és hát Dömének illik ott lenni a Döme napon.
Érkezés után jól belakmároztunk bázisunkon, Orsi anyukájának házánál és csak ezután sétáltunk el a rendezvényhez, ahol először is szabályosan regisztráltuk mackóinkat, ami számlálásból, címkézésből, fotózásból állt. Névrokonomtól, Frankónétól , hivatalos, aláírással ellátott papírt is kaptam, miszerint a mi családunk a 460-478-es sorszámmal ellátott mackókat hozta Budapestről ( persze vissza is visszük őket).
Hanna és Nóri ezalatt már a szabadtéri színpad előtt felállított nézőtér első sorából nézték a műsort de csak addig míg észre nem vették hogy mi a kicsikkel a ringlispír felé igyekszünk. Így aztán négy lánykával indult el a hinta amit Eszter módfelett élvezett, Noémi viszont úgy a negyedik kör után úgy döntött, hogy inkább kiszáll menet közben. Persze segítettem neki.
Anyura hagyva a kicsiket, csatlakoztam inkább a kézműves részleghez, ahol Hanna már élvezettel ragasztózott. Pont, mire készen lettünk pocakos papírmacinkkal, eleredt az eső de nem bántuk, mert tudtuk, hogy csak futózápor, és persze remek alkalmat adott arra, hogy megnézzük a Macimúzeumot. Előtte azért ott hagytuk kézjegyünket (Hanna és Nóri szó szerint, mivel átrajzolták tenyerüket) az erre a célra kifeszített fehér vásznon.
A macinap megkoronázása pedig igazán különlegesre sikeredett, hála Orsi anyukájának, aki mindenkit ismer, így persze a legtöbben őt is és persze nagy köztiszteletnek örvend, szóval Erzsike felpattant egy lovas hintóra és intett, hogy már csak mi hiányzunk róla, így Zoltánnal és a három lánykával lovas kocsin akarom mondani hintón érkeztünk Orsiék házához.
És hogy összegyűlt -e a 6000 mackó? Nos, erre még én sem tudom a választ de hamarosan kiderül. Egy biztos azonban. Jövőre újra megyünk!