Eszternek határozott elképzelése volt arról, hogy idén farsangon napocska jelmezbe szeretne bújni. Hogy honnan jött az ötlet nem tudom, erős a gyanúm, hogy valamelyik Anna és Peti könyv fejezetében láthatott, hallhatott róla, mindenesetre kitartott eredeti ötlete mellett. Nem úgy Noémi, aki az utolsó pillanatig cica akart lenni első ovis farsangján, aztán inkább holdacska , ami valljuk be jó kis ikres jelmezpárosítás lett volna. Eszter a napocska, Noémi a holdacska. Nem bántam, hogy elég hamar ez is a feledés homályába merült, mert ennek a jelmeznek a kivitelezését sehogy sem tudtam elképzelni. A farsang időpontja vészesen közeledett és Noémi még mindig nem tudta milyen jelmezhez lenne kedve. Egyszer aztán kezébe került Hanna koszorúslány ruhájából átalakított balerina szoknya, amit aztán ettől kezdve le sem lehetett venni róla. Miért is ne? Kényelmes, csinos és készen van vagyis minden szempontnak megfelel, arról nem beszélve, hogy egyre nehezebben viseltem az újabb ötletek okozta stresszt. "Tündér leszek". -mondta Noémi és ahogy ránéztem ragyogó pofijára és szöszke hajára, arra gondoltam, már az is..
Hanna sem volt határozott a jelmez kérdésben. Azt mondta szeretne újra kisbaba lenni, mert annak nagy sikere volt még középső csoportos korában, mert akkor cumizhat és az annyira édes. Ezt sem bántam. Könnyen kivitelezhető, pár kellék szükséges csak hozzá és kellemes emlékeim fűződnek saját ovis koromból a baba jelmezhez. Már megvetettem Zoltánnal a cumit, már előkotortam a rég nem használt partedlit, találtam csörgőt és cumisüveget is, amikor Móni barátnőmtől érkezett egy küldemény, amely boszorkányos szoknyákat és ruhát tartalmazott. Ettől kezdve Hanna már nem baba, hanem boszorkány szeretett volna lenni, ami elnézve összekócolt haját illett is volna hozzá. Mónit csak azért nem szídtam, mert neki köszönhetem a napocska jelmez fő alapanyagát a sárga és narancsszínű nejlon zacskó hegyet. Később még skiccet is küldött e-mailen, hogy könnyebben megalkothassam Eszti egyébként zseniális jelmezét. Szóval amikor Mónival hosszan beszélgettünk arról hogyan is lehetne napocska Esztiből, egyszer csak előrukkolt a telitalálatos ötlettel, hogy zizegő, csíkokra vágott zacskókból. És mielőtt feltehettem volna a kérdést, hogy rendben de honnan szerzek sárga zacskókat, ő máris folytatta, hogy a zöldséges, ahová járnak pont ilyen színű szatyorba teszi az almákat és ő sem az a kidobálós fajta, szóval ha kell akkor máris küld egy adaggal. Továbbra sem ismerek Móninál kreatívabb nőt a közelemben no.
Így aztán esténként zacskókat szabdaltam szét és varrtam szoknyává, aztán fejdíszt készítettem sárga kartonból és hálás voltam Eszternek, hogy három gyerekemből legalább egy, lehetőséget adott az alkotás, a saját kézzel készített jelmez adta utánozhatatlan érzésére, amire azt hiszem most már minden februárban szükségem lesz. Hanna végül mégiscsak baba lett, de utolsó pillanatban még előkapta a szekrényéből az egyébként meseszép rózsás (Csipkerózsika) ruháját, amit pár éve egy turiban szereztem. Kompromisszumos megoldásként megbeszéltük, hogy elviheti magával mindkettő maskarát és ha módja vagy kedve lesz rá, egymás után felveheti. A rózsaszín csoda érintetlenül lógott az öltözőben, Hanna boldogan játszotta el, hogy kisbaba.
Az eseményről a következő bejegyzésben számolok be, mert ugyan első ízben zártkörűen, azaz szülők részvétele nélkül zajlott az esemény, rám bízták a megtisztelő fotós szerepet, így mindkét csoport maszkabálját közvetlen közelről figyelhettem és élvezhettem. Amint összeszedtem a nappali legeldugottabb zugaiban megbúvó zacskó darabokat, jelentkezem.