Van egy csíkos (ok tudom, hogy vonalas, nekem akkor is csíkos) füzetem. Fiatalasszony (hehe) koromban, friss feleségként kértem meg anyukámat és apukámat, hogy jegyezzék le azokat a jó kis házias ételek receptjeit, amelyeket csak egy édesanya képes elkészíteni, soha az életben nem találkoznék ugyanazzal az ízzel étteremben vagy másnál, márpedig nekem a kelkáposzta főzelék, a zöldbabfőzelék, a húsos tészta és a bundás hús is csak úgy az igazi, ahogy megszoktam, ahogy anyukám elém tette. Amíg élt apukám, anyukám tollbamondása után, ő gyöngy betűivel le is jegyezte olyan igaz szájbarágós stílusban a fasírozott, a paradicsomos káposzta és még néhány házias étel receptjét, amely leírásokból sosem hiányzott a só, akarom mondani humor, ahogyan az igazán vicces illusztrációk sem. Hiába no, apukám nagyon nyitott, vidám, emberszerető férfi volt és én akárhányszor kinyitom a füzetet elmosolyodom és hálás vagyok amiért ezekből a tulajdonságokból nekem is jutott valami.
A füzetbe ma már csak anyukám ír ha megkérem..
Egyik nap Hannával együtt lapozgattam a kis vonalas lapokat, amikor arra kért, hogy mindenképpen jegyezzem le én is kedvenc ételeinek receptjét, hogy ha nagylány lesz ő is elkészíthesse majd magának, férjének és gyerekeinek a finomságokat, amin felnőtt. Teljesen meghatódtam a kérésen, így nemrég gondoltam egyet és belekezdtem egy új naplóba itt a blogspoton, amit néhány szemfüles olvasó már fel is fedezett. Gasztroblognak nagyképűség lenne hívni. Gyűjteménye az általunk kedvelt ételeknek, amelyeknek legtöbbször egy közös tulajdonságuk azért mégis van, ez pedig nem más, minthogy villámgyorsan elkészülnek de/és mégis finomak.


Ezennel közhírré is teszem az elérhetőséget: www.rapidvacsi.blogspot.com hátha nemcsak Hanna és a lányok kapnak kedvet az itthoni ízekhez.