RSS

2010. május 3.

Pöttyös Pöszke




„Anya, viszket. Anya, csak simogatom, nem kaparom. Fázom. Mikor gyógyulok meg? Levehetek egy báránykát? Felemelsz? Ringatsz? Kérek szépen inni. Itt nagyon fáj. Kend be légyszíves! Szórjunk rá hintőport! Nagyon-nagyon szeretlek! ..."


Nos, az idei anyák napja ezeknek a mondatoknak a jegyében telt el. Mégsincs hiányérzetem. Ellenkezőleg. Úgy érzem, hogy az ilyen kis betegápolások idején teljesedik ki legjobban az önzetlen anyai szeretet. Talán túlzás, mégis úgy éreztem, hogy Eszter pöttyeit ajándékba kaptam arra a napra, amelyiken rólunk, anyákról emlékeznek meg. Nyilván e nélkül a betegség nélkül is tudtam volna magamról, hogy anya vagyok, és arra sincs szükségem, hogy ezért naponta vállon veregessenek és elismerjenek (bár kétségtelen, hogy jól esik, ha kapok ilyet). Mégis gondolkodtatásra késztetett az át nem aludt éjszakák közepette az anyaság meg az egész, amit ez az állapot jelent. És könnyen lehet, hogy ha nem kenegetek és nyugtatgatok ezeken a napokon ilyen intenzíven, akkor eszembe se jutnak ilyenek. Felidéztem a kórházban, súlyos betegen fekvő kicsiket őrző édesanyákat. Később kislányként láttam magamat, akit citromos teával gyógyít anyukája, akinek rubeóla pöttyeit kenegeti, a rázókeverékkel, ami ma már tiltólistán van. Próbálom lenyelni a Maripent és folyton az ölébe kérezkedem. Ma pedig az én ölembe kérezkedik valamelyik kislányom.. anya vagyok, anya lettem.

Eszter, ahogyan az várható volt, pontosan 14 nappal Noémi után, elkapta a bárányhimlőt. Addigra már alaposabban tájékozódtam, olvastam a betegségről és tudtam, hogy sokkal több pötty várható rajta, mint testvérén. Együtt próbáltunk aludni és együtt virrasztottunk, mert az utálatos pettyek nem hagyták őt pihenni. Mentholos hintőporral nyugtattam bőrét, ami hatott is. Fenistil cseppeket csöpögtettem nyelvére és folyton azon gondolkodtam, jól tettem e hogy nem oltattam be egyiküket sem. Kicsit több érv szól, az "igen, jól tettem" mellett.


Első nap, amikor felfedeztem Eszti testén de főleg nyakán, hátán. a pöttyöket, telefonon tájékoztattam az orvost és ezúttal már valóban rutinosnak éreztem magam, így sok beszédre nem is volt szükség.

Másnap megjelentek a hólyagos pöttyök és ami a legrosszabb, babaarcán is, méghozzá megszámlálhatatlanul sok. Banális betegség tudom, ám mégis szívszorító látvány a pöttyöktől elcsúfított arcú kislányomat látni, ahogy szenved a hol viszkető, hol csípő vagy éppen égő érzéstől. Éjszaka talán két órát aludtunk összesen, a többi a nyugtatással, kenegetéssel telt el. Kimerítő volt mindkettőnknek és azon gondolkodtam, hogy jó, hogy túl vagyok az éjszakai szoptatásokon, hogy már nem csecsemők a lányaim, bizony nem vágyom az álmatlan éjszakákra még-egyszer.

Persze Eszternek is kinyomtattam báránykákat, neki is optimistán hetet , így minden reggel leszakíthatott egyet, nyilvánvalóvá téve ezzel is, hogy betegsége nem tart örökké és egyre jobban lesz. Irtó helyes Hanna és Noémi, ahogy figyelmeztetik reggel testvérüket, hogy letépte -e az aznapit.


Anyák napján a teraszon reggelizve persze elhangzott és a későn kelő szomszédokat valószínűleg felébresztette a tele torokból elénekelt anyáknapi dal és csodás rózsacsokrokat is kaptam. Aznap Eszter állapota hullámzó volt, egyszer játékos kedvű, vidám, máskor pedig elesett, bújós és bágyadt. A láza is felment, így aztán a hétvégén nem fogadtunk vendégeket és mi sem tettük ki a lábunkat itthonról, pedig úgy terveztük, hogy valamelyik nap személyesen is megismerkedünk Timivel és családjával, akik Erdélyből jöttek egy rövid látogatás erejéig Budapestre. Eszter az ölemben pihegett, a többiek pedig a kertben töltötték hasznosan az időt. Május elseje a hivatalos strandnyitó szezon, így Zoltán is elkezdte a mi strandunk rendbetételét. A „technikai okok miatt zárva” tábla egyelőre kint marad, sajnos további csúszás várható de reményeink szerint mire kitör az igazi nyár, már nemcsak a békák és szúnyoglárvák elvezhetik a pancsolást.

Az is jó, hogy Noémi már túl van rajta, hogy saját szememmel láthatom, hogy elmúlnak a pöttyök, majd a pörkök is maradéktalanul. Két gödröt azért máris észrevettem homlokát, azt hiszem ezt majd frufruval nagylánykorában szeretné majd eltakarni..

Hálás vagyok, hogy nem egyszerre lettek betegek, hanem szépen egymás után. Így teljes egészében az ügyeletes kis betegre tudtam koncentrálni, babusgatni, nyugtatgatni, ringatni, mesélni, játszani..

És amikor Hanna megkérdezte, hogy anya, ebben is van valami jó? Akkor én elkezdtem sorolni, hogy igen kicsim, hiszen jó, hogy túl vagytok rajta, jó, hogy most estek át a betegségen és nem a nyaralásaink alatt.

Amíg én itthon bárányhimlős gyereket ápoltam, Zoltán elment helyettem Hannával és unokatestvérével, Nórival a Radnóti Színpadra, hogy együtt nézzék meg Szabó Magda BÁRÁNY BOLDIZSÁR-ját. Nevettünk is, hogy lám, ezek a bárányok nem szeretnek bennünket, először akkor betegedett meg Noémi, amikor a húsukat ettem, most meg Boldizsár lett mérges. A Bárány Boldizsárt, a könyvek területén igen jártas Piroska barátnőmtől kapta Hanna és alig vártam én magam is az estéket, hogy egy-egy fejezettel előrébb tartsunk a kedves kis történetben. Minden sorát élveztük. A Csudálatos Mary mellett ez lett Hanna másik kedvence, így aztán nagyon megörültünk, hogy már színdarab formájában is létezik, bár talán mondanom se kell, a jegyek megszerzése most sem volt egyszerű feladat.



A szünetben amolyan Zoltános módon persze megint egy kávézóban kötöttek ki a lányok, ahol szörpöt iszogattak , vörös huzattal bevont fotelekben, majd még időben visszahuppantak az erkély első sorban lévő üléseikre.


Az első felvonás egyébként, Bárány Boldizsár csúfos balesetével ér véget, amelynek következtében elered az orra vére. Hanna nagyon fegyelmezett szokott lenni előadás alatt, de most kiszakadt belőle, hogy Apa.! Ne izgulj, az nem igazi vér, csak ketchup. .Függöny.

3 megjegyzés:

Vera írta...

Jobbulást Nektek! Saját gyermeket még nem ápoltam ezzel a betegséggel, de nagyon is át tudom érezni, milyen nehéz lehet!
anyák napját mi is egy beteggel, kötőhártyagyuszival, lázzal, hányással, rózsacsokor, énekszó nélkül ünnepeltük. De erről szól az anyaság, ahogy te is írtad. :)

Sok-sok gyógypuszi!
Vera

Natimi írta...

Mi is nagyon sajnáltuk,hogy mégsem jött össze a találka,de tudom,hogy most nem hiányoztunk volna...
Bár a pingpong ajánlatodra mindketten felkaptuk a fejünket:)))

De ígérem,hogy legközelebb meglátogatunk!...hiszen még a kedvenc bevásárlóközpontomhoz is közel laktok:))Aminek meglátogatását sosem szoktuk kihagyni!Úgyhogy legközelebb jövünk!!
Sokat gondoltunk rátok ottlétünk alatt!
Anett még hétfőn reggel is azt kérdezte naivan ,hogy " na most Hannáékhoz megyünk?"

Az anyák napját méltóan megünnepeltük,bár egy valami/valaki nagyon tudott hiányozni!!-a kicsi fiúnk!

Örülünk,hogy most már Eszti is túl van a betegségén és újra vidám és huncut:))

Puszillak,
Timi

Szalai írta...

Szia Ági!
Eszternek gyógyulást, Neked kitartást!
Örülök, hogy Hannának tetszett Bárány Boldizsár! Szerintem színházban is egészen kiváló, sajnálom, hogy Te nem tudtál elmenni rá! És hogy stílszerű legyek így anyák napja után, Szabó Magda a következőt mondta az édesanyjáról, akivel legendásan jó kapcsolata volt:
„Anyámnak nem gyújtottam gyertyát. A fényt nem lehet megvilágítani.”
Azt hiszem, Te mindent megteszel azért, hogy neked is ilyen kapcsolatod legyen a lányaiddal!
Puszi,
Piroska