Volt egyszer egy népdalverseny



Bizony volt, méghozzá Hanna iskolájában, ahonnan két arany minősítésű oklevéllel tért haza. Azon pedig már meg sem lepődöm, hogy egy ilyen kisebb rendezvénynek is mennyire megadják a módját a suliban.

"Iskolánkban második alkalmmal rendezzük meg a népdalversenyt, amelyre kérjük, hogy szép benevezési lapon három dalt jelöljenek meg a versenyezni kívánó gyerekek.." Valahogy így szólt az énekes Kati néni által írt levél, amit Hanna izgatottan lobogtatva hozott haza egyik nap. Szeretem Hanna csengő bongó hangját még akkor is ha nem kristálytiszta és nem lehet zongorát hangolni hozzá... Nem érzem kiemelkedően tehetségesnek ebben, de értékelem az igyekvését, próbálkozását és bizony látom a fejlődését is. Énekkaros szeptember óta, válogatott jó dalokkal tér haza minden csütörtökön és alig várom, hogy kezembe vegyem kottáit és együtt énekelgessünk. Repertoárjukban szerepel az Üzküdárba ment az írnok (jaj de nagyon szeretem), a Bikaviadal és a Dona nobis pacem is, amit már a kicsik is kívülről fújnak.
Én is voltam énakkaros, Petrikás Laci bácsi vas szigorral és kokikkal tanított be bennünket a kórusművekre, amiket aztán az Ikarusz Művelődési Házban tartott iskolák közötti versenyeken próbáltunk legjobb tudásunk szerint előadni. Akkor még nemigen gondoltam bele micsoda munka ennyi gyereknek ennyi szólamot betanítani.

Szóval nevezési lap. Legyen zongora? Legyen! Fekete papírra zongora billentyűt ragasztott Hanna majd a stilizált kottatartóra tett egy kinyitható lapot, amelyre a 3dal címét írta.




1. Kimet a ház az ablakon
2. Pirosbagi templom tornya ide látszik
3. Csipkefa bimbója


Gyakoroltunk is kicsit. Emlékszem, majdnem mindig a konyhában és majdnem mindig akkor amikor főztem valamit. Elláttam tanácsokkal. Hogy ne kapkodjon, hogy hol vegyen levegőt, hogy hol vigyázzon a hangokra és hogy artikuláljon, azaz nyissa ki a száját..most szabad.

Kimondhatatlanul boldogan jött haza arany minősítésű oklevelével. A három tagú zsűri őt is beválogatta a következő megmérettetésre, ahol már a nagyobbakkal együtt kellett kiállni a Radnóti dísztermében és amire már mi szülők is elmehettünk. Ott is voltunk időben. Hanna a lámpaláz legkisebb jele nélkül szorongatta új nevezési lapját, amelybe két új dal címét írtunk be tanári javaslatra. Ezúttal egy cifra palota jellegű benevezési lapot gyártottunk. Papírhasábokat ragasztottunk egy színes lapra amelynek ablaka és zászlaja alatt bújtak meg a dalcímek. Tényleg különleges lett és ezért kiemelt dícséretben részesült, amit kicsit magaménak éreztem.




Számhúzással döntötték el milyen sorrendben éneklik el a dalokat. Hanna ötödikként állt ki a közönség elé, így volt ideje lélekben felkészülni a megmérettetésre. Édesen, aranyosan, nagyoon koncentrálva adta elő a jól ismert Kiment a ház az ablakon kezdetű dalt, majd az Anyám édes anyám elfeslett a csizmám-at végül pedig a Kinyílt a rózsa hajlik az ága című dalt. Büszkék voltunk rá Zoltánnal, anyukámmal és a kicsik is áhitattal néztek nővérükre bár nehezükre esett megállniuk, hogy ne énekeljenek bele a jól ismert, ezerszer hallott dalokba.

Én nem biztos, hogy ki mertem volna állni egy szál magamban a színházterem közepére, hogy mindenféle erősítő nélkül, a három tagú zsűrinek, a többi versenyzőnek, a transzparenssel érkező drukker gyerekeknek no meg a néhány érdeklődő szülők előtt énekeljek. Ők igen! A zsűri kis időt kért az eredmény meghozataláig és hogy ne unatkozzunk a felsősök ritmusgyakorlatokkal és tánctanítással foglalták le a közönséget és a résztvevőket. Később népzene csendült fel, amire kedvére táncolhattak a gyerekek. Hanna osztálytársával Dominikkel lépett egyet jobbra egyet balra. Domi pörgette, cifrázták a lépéseket ennek ellenére megállapítottuk, hogy néptáncban még van mit fejlődniük...
Eszter és Noémi nem bírta tovább hogy passzív résztvevői legyenek a versenynek, egymás mellé állva elénekelték azt a bizonyos Piros bagi templom tornyát, amit Hanna még a Varázsoviban tanult és így persze ők is kívülről fújnak.



Arany és ezüst minősítésű okleveleket kaptak a gyerekek, ami azért is jó, mert senkinek nem vette el a kedvét a további énekléstől, versenyzéstől. Persze Hannának sokat jelentett, hogy az arany oklevelet szorongathatta ám én talán még ennél is jobban meghatódtam azon az őszinte és szenvedélyes összatartásnak, egymás sikereinek fogadtatásán, az összeölelkezéseken, a gratulációkon, amiket az osztálytársai körében tapasztaltam.



You Might Also Like

8 megjegyzés