RSS

2011. április 25.

Felírjuk





De jó, hogy van ez a blog. Így felírhatom, hogy 2011. húsvét vasárnapja a hivatalos dátum, amikor a négy és fél éves Eszterünk és Noémink megtanult kétkerekűn biciklizni.

Nem bírtuk kivárni az ünnepet és pár nappal ezelőtt odaadtuk nekik az áhított bicikliket. Hátul babaüléssel, mert a mackókat, babákat valahol szállítani kell. A pótkerekeket már rá sem szereltette Zoltán, mindketten bíztunk abban, hogy a futóbiciklis gyakorlás eredményeképpen egy pillanat alatt ráéreznek a kétkereken való egyensúlyozás ízére. Noémi ráadásul folyton azzal nyaggatott, hogy ültessem rá nővére biciklijére, hagy tekerjen azzal. Fogtam a grabancát és szaladtam mellette, aztán már csak a kapucniját markoltam, végül már azt sem kellett. Ment egyedül én pedig tördeltem a kezemet és harapdáltam a szám szélét, hogy jaj csak el ne essen vagy ha igen, akkor csak kicsit üsse meg magát és lehetőleg ne vérezzen semmije.




Esztert noszogatni kellett. Kérte, hogy tegyük rá a pótkerekeket új biciklijére, aminek kimondhatatlanul örült. Ő az a típus, aki ha kap valamit hozzábújik. Mindegy, hogy egy új ruha, cipő, játék vagy sporteszköz, puszilgatja és borzasztóan megköszöni. És ha már a gyerekcímkézésnél tartunk el kell mondanom, hogy ő az, akit kicsit ügyetlenebbnek, sutábbnak tartunk ha sportról, mozgásról van szó. Gyakrabban kér segítséget és hajlamosak vagyunk bedőlni neki amikor bámulatos tehetséggel játssza el a Hattyú halála típusú jeleneteket.
Azért egyszer kétszer ő is Hanna biciklijén akart tekerni, én meg úgyanúgy megfogtam a grabancát de valahogy azt éreztem jobban dülöngél, kevésbé stabil és tekerni is lustább. Sebaj, gondoltam magamban, majd a szokásos pár hónap különbséggel ő is ráérez a biciklizésre.






Húsvét vasárnapján amikor én titokban a szembeszomszéd Feri bácsihoz igyekeztem, hogy átvegyem tőle a kölcsön nyuszikat, Zoltán amolyan figyelemelterelés gyanánt elvitte a három lányt biciklizni, méghozzá a közeli lakópark nyugodt utcácskájába. A nyusziknak bemutatkoztam, mindhármat megsímogattam, etettem és becézgettem őket, közben pedig vártam, hogy hazajöjjenek végre a biciklisek. Egy idő után meguntam a várakozást és inkáb utánuk mentem. Messziről láttam egy őrült iramban tekerő kislányt, akiről annyit biztosan tudtam, hogy nem Hanna. Közelebb érve láttam csak meg, hogy Noémi teker, ő veszi be a kanyarokat, ő versenyzik Hannával. "Anya! Engem figyelj!"- mondta ekkor Eszter. Én pedig figyeltem. Kicsit megfontoltabban, kevésbé brahiskodva de gyönyörűen biciklizett ő is. Irtó büszke voltam mindegyikükre. Zoltánra, hogy nem hagyta, hogy Eszter rosszul érezze magát amiatt, hogy neki még nem megy és csakazértis megtanította egy pillanat alatt. Noémire, akitől kezdem megszokni, hogy bármihez fog, tehetséges és Hannára is, aki már igazi biciklis partner és hosszabb utakra is elmerészkedünk. Túl van az első nagy esésén, amelyet kisebb horzsolásokkal megúszott de azért aranyos volt, ahogy a szomszédunkban lakó doktor úrnak, aki éppen a kapuja előtt állt, megmutatta könyökét, hogy biztosan nem tört -e el, mert nagyon fáj...

A két futóbicikli eladó státuszba került. Igazán sokat köszönhetünk nekik (is). Biztos vagyok benne, hogy nagy szerepük volt abban, hogy ennyire gyorsan megtanultak kétkeréken biciklizni lányaink.

15 megjegyzés:

khase írta...

Nagyon ügyesek a lanyok, hogy ilyen gyorsan megtanultak ket kereken kerekezni :))

Latod, üzletelhettünk volna, ha kicsit elöbb adtatok el volna a futobicokat :))) Egyebkent en is latom, hogy par nap utan Marcelnek olyan egyensulyerzeke lett, most mar siman szaguldozik feltett labakkal a futobicoval, szerintem nala sem lesz gond a bicozassal :))

Boldog Husvetot kivanunk Nektek!!!!

Veres Izabella írta...

Nagyon ugyesek ezek a csajok,nagyon hamar belejottek a bicajozasba.Nalunk is a Szabina boszen gyakorolja e skezd is jol menni neki, 4 kereken vagyis pot kerekkel mar teker ezerrel.De meg kicsi a ket kerekhez.puszika

HJuice írta...

Gratulálok a Lányoknak!!!
Én is látom Ákoson, hogy a futóbicikli lesz a kétkerekűzés előszobája. Már tavaly (alig 3 évesen) úgy gurult le felemelt lábakkal a Margitszigetre vezető lejtőn, hogy nem győztünk rohanni utána...
Zsófi kiskorában sajnos ez még nem volt divat, így ő még 6 évesen se tudott (vagy inkább nem mert) biciklizni. :(
Most már mi is a Ti taktikátokat követjük majd, és a pótkerék elő se kerül! :)

Berwinkl Kata írta...

Üdv, az iker miner-ről navigálódtam ide. Egy kérdés: ha megvannak még a futóbiciklik, akkor mennyiért áruljátok őket? 2 éves ikerlányok anyukája vagyok

Mónika írta...

Mondtam neked, hogy Esztivel se lesz semmi gond, nem kell izgulnod, neki is fog menni!
:)
Ügyesek a lányok, várjuk a nyulas beszámolót (is)

Krisztina írta...

Gratula a lányoknak, nagyon ügyesek!!! Mi még nem tartunk itt, de remélem, hogy Andris is hamar rákap a biciklizés ízére, mert a lakóparkban is egyre több vele egykorú "teker" már valamilyen formában.
Ági, még eladóak akkor a bringák? Lehet, hogy mindkettő érdekelne! Megírod mennyiért adod őket? Köszi, Kriszta
KZytka@gmail.com

Lepkevár írta...

Nagyon ügyesek a csajok! :)

Futóbiciklink sosem volt, de olyan sok jót hallottam/olvastam róla, hogy biztos remek találmány!

anbacs írta...

Szia!

Nagyon ügyesek a lányok, hogy ilyen gyorsan megtanultak bicajozni. A futóbicaj minket is érdekelne. Mennyiért adod? Van képed a futóbicajokról is?

Anita

Bence,Bálint és Ági írta...

Nagyon ügyesek a lányok!!!
Mi is most szereltük le Bence bicajáról a pótkerekeket,de még nem volt időnk tanulni kétkeréken...
Remélem ő is gyorsan megtanulja:-)

Ági meg az angyalai írta...

Lányok, köszönöm, hogy velem együtt örültök az újabb mérföldkőnek...

Mivel sokan kérdeztétek, learom, hogy fém szerkezetűek a futóbiciklik, én is ké alól vettem egy ikres anyukától, akik Barcelónában vették. Nemigen láttam itthon hasonló, masszív futóbiciklit. Van fékje, állítható ülése és felfújható igazi gumikereke. Viszont kiszolgált ugye két garnitúra ikergyereket ezért kicsit kopott, az egyiknek az ülése picit kiszakadt de persze eek csak estétikai hibák, a szerkeet tökéletes és biztonságos.
4000 ft szerintemn reális ár érte, mert ez nem faszerkezetes és bizony elég drága újonnan.
Lányok megsiratják biztosan de nálunk csak a helyet foglalja.
Képet küldök kérésre szívesen.
Ági

Natimi írta...

Nagyon ügyesek!!Gratulálunk nekik:)

Jók a képek!!Jó,hogy utánuk mentél:))

Várom a nyuszis beszámolót:))

Ági meg az angyalai írta...

Szolgálati közlemény futóbicikli ügyben:
Már csak egy van meg, a másik elkelt.

gloria írta...

Nagyon ügyesek a lányok!:)
Nekünk sem volt ilyen futóbiciklink, de biztos jó találmány, ha ilyen ügyesen segítette az ikreket. S persze a remek Anyukájuk és Apukájuk, akik időt, energiát nem sajnálva
mindig megtalálják nekik a legjobbat!
Csak így tovább!:)))
Puszi!

Ági meg az angyalai írta...

Kedves anyukák! Mindkét futóbicikli elkelt.

Ágnes

Kriszti írta...

Gratula az ikreknek!
És a gyors futóbicajértékesítéshez! :) Mire nem jó egy blog!!! :)