Kicsit izgultam hogy fog ez nekem menni, hiszen eddig csak utasként, felelősség nélküli bámészkodóként foglaltam helyet csónakban. Mennyire zavart, hogy nincs víz a Városligeti csónakázó tóban, hogy az enyészeté lett az épület, üres betonmedencét kell látniuk a városnézőknek és komolyan azt hittem ez már így is marad. Pedig gyerekkoromban sokat csónakáztunk ott, apukám volt az evezős, magabiztosan forgatta a lapátokat és én nagyon erősnek láttam.
Nem tudom mennyi idő telt el az utolsó csónakázós élmény óta, de most, a gyereknapon vettem észre, hogy újra víz van a gödörben, ráadásul a hídról vagy partról is jól látható formabontó szobrok borzolják a konzervatív kedélyeket. Utóbbi az Art on Lake névre hallgató egyedülálló kiállítás. Nem tudom más hogy van vele én szeretem a bátor, szokatlan, meghökkentő műalkotásokat a városban. Így voltam ezzel Párizsban, ott van az a Pompidou központ, az a kifordított több funkciós épület, mellette meg a Sztravinszkij szökőkút, amiben Miró féle szájakból, koponyából, mittudoménmiből szökik a víz. Irígyeltem a franciákat, a várost, hogy mernek és többnyire nyernek. Nekem tetszik a CET is a Fővám téren, az a bálna alakú üvegcsoda, amit úgy terveztek meg, mintha egy hájas hasú cet tényleg a két műemlék, téglából épült vámépület között tehénkedne. Kár, hogy a főváros nem tud megegyezni a kivitelezővel vagy a zsebükben landoló borítékba rejtett összeg túl kevés, lényeg, hogy a létező összes módon megnehezítik az épület megnyitását az illetékesek. Azért jó lenne ha erre mégsem kellene annyit várni, mint a csónakázó tó helyrehozatalára...






Szóval ma ebéd után, egy órakor szedtem fel Hannát az iskolában. Szerencsére a tornyosuló felhőknek nyoma veszett, így Hanna legnagyobb meglepetésére a Műcsarnok mellett parkoltam le majd határozott léptekkel elindultunk a tó felé. Rossz irányból közelítettük meg, a csónakok nem a hídhoz, hanem a még épülő főbejárat bal oldalához esnek közel vagyis a ligetben sétálók könnyen belebotolhatnak a lehetőségbe.
A gumiszőnyegen trappolva ünnepélyesen megfogadtuk, hogy télen bizony korcsolyázni is eljövünk ide.

A babzsák fotelokon ráérős, tikkadt turisták üldögéltek, limonádét ittak, nevetgéltek és én olyan büszke voltam, hogy itthon vagyok, arra amit ott láthattak a külföldiek, Budapest útikönyvvel a kezükben, mert ez tényleg olyan hely lett, amiről nem lehet elég fényképet készíteni és egyébként szinte giccses a Vajdahunyad várával (ill. annak másolatával, de ezt tudja mindenki..) meg az ősfákkal és majd ha mutogatják a fotókat otthon, biztosan kedvet kap egy budapesti utazáshoz a szomszédjuk is.






1000 forintba kerül fél óra csónakázás méghozzá nem kiszuperált csónakokban hanem tényleg masszív, tiszta ladikban. (a gyereknapon a vacak ringlispiren egy 2 perces kör 500 ft-ba került, így nem gondolom, hogy szélhámos az összeg, ráadásul nem személyenként kérnek ennyit, hanem a csónakonként, amibe gondolom minimum négyen beférnek..)A srác betolt bennünket és én a tó közepéből kiabáltam neki, hogy mondja már meg hogyan kell egy evezővel előrefelé haladni. Azt felelte, kajak módszerrel, azaz csak az egyik lapátot használjam de azzal egyszer az egyik oldalon, máskor a másikon merítsek egyet. Nagyjából megértettem de azért ellestem a nálam rutinosabb evezősök módszerét és bizony pár perc elteltével Hanna csak ámult bámult mennyire jól navigálom a csónakot az éppen kipécézett műalkotás közvetlen közelébe, annélkül, hogy kárt tennénk benne. 25 hazai és külföldi művész tette vízre művét. Tetszett a kavics (hó)ember, a lovas szobor, a madáretető rengeteg. Hannának a Toi-Toi wc, ami szintén a vízi szobrok egyike volt a tó közepén, nem a csónakázók kényelmét szolgálta. A betűkből összeállt felhúzot térdű ember különösen kedves volt mindkettőnknek, így iskolaév végén.
Örültem annak is, hogy a tervemmel ellentétben nem végeztem táska takarítást, mert így az aszott pogácsadarabkákkal megetethette a csónak orrában királykisasszonyként ücsörgő Hanna a kacsákat.













Csak fél óra volt mégis feltöltődtunk mindketten és olyan barátnős, mégis anya-lánya együttlét volt, mint amilyenről mindig is álmodtam és amilyen remélem még sokáig lesz közöttünk. A fura szobrokat nem mindig sikerült értelmeznünk de abban egyetértettünk, hogy jópofa és Budapest egyik legjobb kikapcsolódó pontja lett a tó, ahol gyerekkoromban annyit ejtőztem.

Egy óra csónakázás 1500 ft-ba kerül és a belépőkkel ha még van kedve valakinek a Szépművészeti Múzeum kiállítására kedvezményesen vehet jegyet. Fenomenális élmény no, aki teheti menjen el.