ABCD



Szeretem amikor Hanna mesét olvas hugainak. Szeretem, amikor formálja a betűket, amikor ír. Örülök, hogy villámgyorsan megtanul bármilyen verset és azt igen élvezetesen elő is adja, élvezem, amikor csengő bongó hangján dalra fakad...
Észre sem vettem és véget ért az első iskolás év. Mire észbe kaptam már az évzáró műsor szövegét gyakorolta itthon, én pedig a fellépő szoknyáját vasalom és a bizonyítványosztásra gondolok. Megtanulta az ABC-t, összead, kivon, szolmizál.

Ma lesz az évzáró. Nagyon készültek a műsorral, amit a suli csodás dísztermében adnak elő. Várjuk mi is a kicsikkel együtt, akik akár be is ugorhatnának ha valamelyik szereplő hiányozna vagy jelentkezhetnek súgónak, hiszen kívülről tudják a szöveget.

A minap a kavicsokra, amelyeket Franciországban, Etretat csodás tengerpartján szedtünk még tavaly nyáron, betűket festettünk,- azzal játszunk mostanában. Szavakat rakunk ki belőle és versenyzünk, ki tud több darabot felhasználni. Szeretjük, ha nem bolti a játék, amivel játszunk.

Lassan befejezi az első osztályt nagylányunk, Hanna. Annyira szeretem őt! Ez most kiszakadt belőlem. És az eső is eleredt...

You Might Also Like

3 megjegyzés