62



Azt mondják hasonlítok rá. A hangunk is. Gyakran összetévesztik, telefonban pedig szinte mindig. Fiatalon, 22 évesen szült engem. Mindennél jobban szeret bennünket a gyerekeit és az unokáit, olyan önfeláldozó típus, amilyen én nem hiszem, hogy valaha leszek. Rá mindig számíthatok ha segítség kell. No nem anyagi...Igazi nagymama de nem nagymamás. Szerintem letagadhatna pár évet. Azt hiszem a kedvessége és a mosolygása tartja fiatalon, semmiképpen nem a kozmetikusa, fodrásza vagy az aerobic oktatója. Az egyetlen nagyszülője lányainknak, az egyetlen nagymama. Remélem még sokáig az marad. Ma 62 éves.

Élményt szerettünk volna ajándékba adni neki, azt, hogy együtt vagyunk vele a nagy napon. Fogalma sem volt róla merre visszük. Beszállt az autónkba ahol már hangosan szólt a Boldog születésnapot. Mindannyian Halász Judittal együtt énekeltük a dalt és közben tapsoltunk. Én leghátul ültem, így nem láttam jól, de Zoltán azt mondta már ekkor meghatódott.
A Városligeti csónakázótónál parkoltunk le. Ide sokat jártunk gyerekkoromban, akkor apu evezett. Apu már nincs köztünk, így Zoltán és én vettem magamhoz a lapátokat a kissé túlterhelt, de azért stabil csónakban. Tetszett anyunak a sok modern szobor a vízben, az, hogy mennyire megváltozott a környék, amióta utoljára látta. Ragyogott. Mindenki élvezte, egyedül Eszter pánikolt az időnként imbolygó csónak miatt.






Mire kikötöttünk, terv szerint a hasunk is korogni kezdett az éhségtől, így a következő meglepetés állomásra indultunk. Anyukám egyszerű nő, sosem élt nagystílűen. Nem szokott drága ajándékokkal elhalmozni bennünket, mert nincs miből. Nem is fogadnám el. Mi viszont szerettünk volna neki valami kis luxust adni, hogy most őt kényeztessék, őt szolgálják ki és mindezt olysan miliőben, ahol nemigen járt eddig.. A Várban, a Hilton hotelben van egy étterem, az Icon, ahol most nyáron is lehet Sunday Bruncholni. Ide foglaltunk asztalt hat személyre. Tetszett anyunak a puha süppedős padlószőnyeg, a csodásan megterített asztal, az előzékeny kiszolgálás, a kellemes zongoraszó (by Kökény Attila testvére).









Értékelte a sok ételkülönlegességet, a választékot, a minőséget, hogy még a fagylalt is olyan selymes és intenzív gyümölcs ízű volt, hogy elalélt tőle az ember. A zongorista csak neki is eljátszott egy dalt (Máté Péter: Hull az elsárgult levél...), koccintottunk, nosztalgiáztunk és persze sokat nevettünk.

Tele hassal jól esett még egy kis séta a Halászbástya lábánál, ahol remek fotók születtek és ahol fogalmunk sincs miért de a brazil turista házaspártól kezdve az éttermi zenészekig egy csomóan szóba elegyedtek velünk vagy legalább egy mosolyt kaptunk. Igaz mi sem spóroltunk vele. Talán látszott rajtunk, hogy most ünneplünk valamit. Anyukám, a gyerekek Mamája, Zoltán Anyusa 62 éves lett. Isten éltesse őt sokáig! Remélem még sok luxust, kényeztetést, élményt tudunk neki ajándékozni. Mert megérdemli tényleg.

You Might Also Like

10 megjegyzés

  1. Olyan meghatóan írtál, Ágnes, hogy itt pityergek! És önkéntelenül is Édesanyámra gondolok... Mintha róla (is) írtál volna.
    Adja Isten, hogy még sok-sok évig örülhessetek egymásnak egészségben, szeretetben! Boldog születésnapot Neki!!!:)

    És valóban, meghökkentő a hasonlóság köztetek. Nem arról van szó, hogy egyformák lennétek, de a vonások, az arc formája, a fej tartása.... szóval sok mindenen látszik, hogy "egy tőről fakad". Szerintem, 22 év múlva te pontosan így fogsz kinézni!:) És ezt a legjobb értelemben értettem!:)
    Sok puszi Nektek!:)

    VálaszTörlés
  2. Először szeretném köszönteni az ünnepeltet...Isten éltessen Manyi még nagyon sokáig ebben a szeretet teljes családban, légy boldog, és egészséges!

    VálaszTörlés
  3. Draga nagyi!
    Innen mi is nagyon boldog szuletesnapot kivanunk Onnek!
    Biztos vagyok benne hogy a lanya es a csodas unokai nagyon boldog napot szereztek Onnek.Csoad lanya van es csodas unokai.Megegyszer nagyon boldog szuletesnapot!

    VálaszTörlés
  4. Tegnap volt szerencsénk találkozni Anyukáddal, és valóban letagadhat jó pár évet a korából!
    Nagyon boldog születésnapot, és jó egészséget kívánunk Neki mi is!
    Glória

    VálaszTörlés
  5. Edit! Köszönöm. 22 év múlva összehasonlítom majd a fényképeinket,- remélhetőleg anyuval együtt.

    Mara! Átadom anyunak, jól fog esni neki, hogy Mendéről is gondolt rá valaki. :-)

    Iza! Nagyon kedves vagy, köszönöm a nevében is. Megmondom, hogy Erdélyből is kapott jókívánságokat.

    Glória! No ezt meg pláne elmondom neki, mert úgysem hiszi el sosem, amikor én mondom neki.

    VálaszTörlés
  6. Boldog születésnapot a Mamának!
    2 nap múlva az én anyukámnak is szülinapja lesz!
    Valóban letagadhatna egy pár évet anyukád, neked pedig csak annyit mondok: "tiszta anyja ez a gyerek!"
    Marcsi

    VálaszTörlés
  7. Itt is még egyszer: az Isten éltesse az anyukádat még nagyon-nagyon sokáig. :)

    Meghatottál.. már folytak a könnyeim, mire a bejegyzés végéhez értem.. el tudom képzelni, anyukád mit érezhetett. :)

    VálaszTörlés
  8. Isten éltesse még nagyon sokáig anyukádat!!
    Tényleg letagadhatna pár évet,annyira fiatalos:)
    Az én anyukám és én is fiatalon szültem,ez olyan jó:))

    Biztosan csodálatos napja volt anyukádnak!Süt a boldogság az arcáról:)

    ...és milyen érdekes,hogy a mi hangunkat is anyuval nagyon sokszor összetévesztik,telefonban,meg szinte mindig:))

    Puszillak

    VálaszTörlés
  9. isten éltesse Anyukád! :)

    Goldenblog 2011 - nevezel?

    VálaszTörlés
  10. Isten éltesse anyukádat, erőben egészségben!
    Nem szeretném ismételni magamat, mert már mondtam nektek, de tényleg őrületes a hasonlóság köztetek!
    :)
    Sok-sok hasonló, élményekkel teli éveket kívánok nektek!

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes