Gyurma recept és hajókázás a Dunán

Legalább egy óra nyugalmat jelentett számomra a gyurma, aminek a receptjét a Helyi Téma újságban találtam. Normál esetben ez a lap az újrahasznosításra váró papírok közé landol helyből, mert nem én vagyok a célcsoportja, de most az általam igen sokra sőt nagyra tartott kreatív blogger felhívta olvasói figyelmét arra, hogy benne lesz "Fillérekből készült gyurma címmel" egy rövid cikk arról, hogy a drága PlayDoh gyurma helyett késztsük el ezt csemetéinknek, mert ez a massza is kiválóan formálható. Ma délután összekutyultam a hozzávalókat, örömmel konstatáltam, hogy összesen 6 percet vett igénybe és a lányok egyöntetű véleménye szerint jobb lett az állaga, mint az eddig használatos só-liszt gyurmának. Legalább egy órát formázták, alakítgatták, sodorták a masszát a lányok a legnagyobb egyetértésben, ami felért minden kinccsel. További előnye, hogy nem szárad ki könnyen és zacskóban több napig is puha marad, nem mellesleg az illata is remek a benne lévő cukrozatlan instant italpor miatt.

Íme a recept: 1 csésze vizet 1 evőkanál olajjal felmelegítek mikróban. 1 csésze sót, 2 csésze liszttel, fél csomag sütőporral és egy kis zacskó instant cukrozatlan italporral összekeverek. Hozzáöntöm a meleg löttyöt és jól összegyúrom a masszát. Ennyi.




Várjuk az igazi nyaralást, bár az is igaz, hogy örülök, hogy nem kell fagyoskodnunk egy olyan helyen, ahol normál esetben fürdeni, lubickolni, napozni kellene. Ma hajókázni mentünk el a lányokkal. A BKV augusztus végéig menetrendszerint közlekedtet hajókat a Boráros tér és Pünkösdfürdő között. A hajók minden nap 8:00-18:35-ig közlekednek. Részletes menetrend a bkv egyébként professzionális honlapján található. Lehet venni szakaszjegyet ha megelégszünk fél órányi hajókázással is, ekkor a jegy ára arányosan olcsóbb. A gyerekjegy így 300 ft, a felnőtt pedig 600ft-ba került. A hajóskapitány az az igazi autentikus, pofaszakállas, láncdohányos (kár, hogy nem pipás) férfi volt, amilyenek a filmekben is láthatók. A segítő személyzet kedves és előzékeny. A fedélzeten is lehet ücsörögni és gyönyörködni a megunhatatlan Budapest panorámában, de aki fázik lent is utazhat, alul asztalok és székek vannak, akár falatozni is lehet. Az útvonalat úgy terveztük, hogy a kocsinkhoz a 2-es villamossal juthattunk vissza, ami persze újabb éléményt jelentett autóhoz szokott lányainknak.








Ja és felfedeztünk egy csodás cukrászdát, a Marodit a Jászai Mari tér 3 szám alatt. A design, a sütik minősége, a kiszolgálás, a fagylaltválaszték mind tíz pontos. Azt hiszem lett egy új kedvenc beülős, kávézós, sütizős helyünk...


Utóirat: Ma kiérdemelték a lányok a bunkerben való alvást. Őrnek Zoltánt szavazták meg. Remélem nyugodt éjszaka elébe nézünk.


You Might Also Like

9 megjegyzés

  1. Nagyon klasz kis hajokazos,gyurmakeszitos,gyurmazos napotok volt, a bunkerbe valo alvas remelem nagyon jol sikerul majd,Kerjuk rola a beszamolot.puszika

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Tetszik a gyurmarecepted! No és az elérhető hatása! :) De honnan vettél CUKROZATLAN instant italport?
    A hajóra nagycsaládos kedvezmény nem járt volna? Ugyanúgy, mint a vonatra, buszra, ha három saját gyerekkel utazik a szülő.
    Szuper program lehetett, a víz, a hajó minket is mindig elbűvöl!

    VálaszTörlés
  3. Remélem sikerül a bunkerben alvás! És tegnap(előtt) pedig pontosan úgy jártál el, ahogy én is tettem volna :) A hajózáshoz meg nagyon megjött a kedvem...
    A gyurma recepttel kapcsolatban hadd osszam meg a mienket, amit karácsony előtt csináltam, azt most néztem, hogy most kezd picit ragacsos lenni, ideje lenne újat csinálni. És színeset is lehet.

    VálaszTörlés
  4. Az én kérdésem is az,hogy honnan vettél instant italport??

    Amúgy tetszik a gyurma recept és amikor pici csendre vágyik az ember,elkészíti és talán 20 percet csend lesz:))

    Régi vágyam egy hajókázás a Dunán.Remélem egyszer összejön!

    Puszillak,
    Timi

    VálaszTörlés
  5. Szép a Duna. Az elmúlt két hétből, egyet Verőce- Magyarkúton töltöttünk el. Naponta időztünk kicsit a parton és csak néztük a vizet, meg a forgalmat.

    VálaszTörlés
  6. Iza! Jelentem aludtak a bunkerben, mint a bunda. Nem bánnák ha ma is ott ágyaznék meg nekik..
    Kriszti, Timi! Cukrozatlan instant italporral nem élünk, meginni nem tudnám de láttam, hogy kapható a legkisebb boltocskában is, mi is itt vettük a sarki fűszeresnél. Nagyobb élelmiszerboltokban pedig biztos hogy van.

    Kikocs! Naná, hogy érdekelne a te gyurmarecepted is! Hol találom?

    Ági

    VálaszTörlés
  7. De béna vagyok, direkt kikerestem, aztán elfelejtettem bekopizni :D
    http://nagycsaladban.blogspot.com/2011/01/gyurma-receptunk.html

    VálaszTörlés
  8. Nekem nem az instant italpor okozott gondot, hanem az furcsa, hogy cukrozatlan. No mert olyat manapság hol kapni bármiből is... Írnál márkát? Köszönöm!
    UI. Nem ide tartozik, ne haragudj: Isten éltesse édesanyádat sokáig, tudjon még sokszor a meglepetéseiteknek örülni!!!

    VálaszTörlés
  9. Kriszti! Kidobtam a papírt de azt hiszem bolero volt a neve az italpornak. Kis tasakban volt (fényes) és csak ha jobban elolvassa az ember akkor látja hogy cukor helyett édesítőszer van benne. Tényleg minden kis vacak boltban kapható. Egyszer akkor vettük, amikor Hanna lázas volt és nagyon vágyott rá, egyébként sosem iszunk ilyet.
    Olajat a vízzel csak melegíted, nem kell felforralni.

    Köszönöm a köszöntést anyukám nevében is.

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes