Karácsonyi képeslapjaink



Nem is tudom. Talán arra kellene most kérnem barátaimat, rokonaimat, közeli ismerőseimet vagyis azokat akik általában szoktak tőlünk karácsonyi üdvözlőlapot kapni, hogy csukják be a szemüket, sőt ha lehet, inkább kattintsanak máshová.
Az idei karácsonyi lapokat fogom ugyanis megmutatni, mielőtt borítékba tesszük őket és elküldjük a tisztelt címzetteknek. Ragaszkodom a postán feladott lapokhoz. Nem bánom ha több időbe tellik kitalálni, megírni és elkészíteni a lapokat. Az összes idő, amit erre fordítok illetve most már a lányokkal együtt fordítunk csak azt mutatja mennyire szeretjük azt, aki kapja. Nem bánom ha ki kell várnom a soromat a postán, mert megfigyeltem, hogy különös érzés kerít hatalmába várakozás közben (pedig ott nem is szól karácsonyi zene) és bevallom, titkon azt remélem, valaki ugyanígy áll egy másik postán sorban, hogy feladja a nekünk szóló levelet..






Idén nincs két egyforma. Annyi ötletet, inspirációt kaptam és találtam a neten, hogy képtelenek voltunk eldönteni melyik saját készítésű lapot készítsük el. Végül négy maradt benn a versenyben.

Ragasztottunk, vágtunk, rajzoltunk, írtunk, festettünk és most nem tudjuk eldönteni melyiket kinek küldjük.
Egy közös van mindegyikben. Ott vagyunk rajta mind az öten. Vagy hóemberként, vagy függő díszként, rénszarvasként vagy épp karácsonyfa ágként. Az meg külön jó, hogy már nemcsak Hanna, hanem a kicsik is gyönyörűen le tudják írni nevüket.

Keresek még egy jó kis idézetet, hogy ne csak Boldog ünnepeket kívánjak, hanem valami olyat, ami egy pillanatra megállítja és gondolkodóba ejti azt, aki elolvassa. Még az is lehet, hogy teszek a borítékba egy filter karácsonyi teát, pont úgy, mint tavaly.





MERT,

"Minden szívből szóló karácsonyi énekben, a kandalló ropogásában és melegében, az ünnepi ebéd közben, a beszélgetésben és nevetésben, minden képeslapban, amit egy barát vagy a család küldött, minden, amit ebből meghallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet."

Noreen Braman

Neked melyik lap tetszik a legjobban?

Inspirálóim: Martha Stewart és Csorba Anita az Inspirációk.hu-ról

You Might Also Like

17 megjegyzés

  1. Jóreggelt!:) Nagyon helyes mindegyik, de nekem a gombos (bordó) hóemberes és a lógó karidíszesek tetsznek a legjobban:) Nagyon helyes egyébként mindegyik. Én minden évben a legszűkebb körömnek igenis képeslapot küldök. Mindig szépet választunk, és idézetet is írok...Valahogy így találom jónak:) Nem szeretem az "elektronikus üdvözleteket"...legalább egyszer az évben küldjünk rendes postát!Lassan írni is elfelejtünk ebben a nagyon "modern" világban.
    Mosolygok, ugyanis ugyanezt az idézetet választottam idén én is a képeslapokhoz....:)Szerintem gyönyörű....és minden benne van. Boldog ünnepeket! ZKriszta

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ötletesek mind, de nekem a rénszarvasos lett a kedvencem. Ha már így rákérdeztél. :)

    VálaszTörlés
  3. Jó lenne, ha újra divatba tudnád hozni. Sokkal jobban szeretem, mint az elektronikus képeslapot. Nagyon jópofák. Nálam is a rénszarvasos a nyerő, meg a gombos hóemberes. Meg ha megnézem még egyszer, akkor meg .. :))

    VálaszTörlés
  4. Nekem az összes tetszik, de TÉNYLEG!
    Mondd, voltatok a rőfös boltban, mert ennyi leszakadt gazdátlan gomb még egy ilyen nagycsaládban sem létezhet!
    :)))
    Az idén, ha belefér még az időmbe, nekem is lesz egy gombos bejegyzésem!
    :D

    VálaszTörlés
  5. Szia Ági!

    Köszi a társas ötletet, én is a polipossal szemeztem. :)

    És mekkorát nevettem most... Nálunk is pontosan ilyen képeslapok készültek. Gombosak, minden formában és nagy mennyiségben. :) Gyönyörű minden alkotásotok!

    VálaszTörlés
  6. A fenyőfa. :) Csak így egyszerűen.. Mind ötletes, és milyen jó,hogy valamilyen módon Ti bújtok be azokba a borítékokba és személyesen Ti jelentek meg a kedves családtag otthonában, ahogy a kezébe veszi a kedves ajándékot. :D
    Boldog Karácsonyi Készülődést!!

    Szilvi

    VálaszTörlés
  7. Nálam a hóemberes a nyerő, de mindegyik aranyos!
    Valóban van valami varázsa a postán küldött lapoknak, de én elfogult vagyok a postával kapcsolatban :)
    Ha még nem adtad fel a lapokat Nagykarácsonyon keresztül is küldheted, akkor szép bélyegző is kerül rá!

    VálaszTörlés
  8. A hóemberes, a rénszarvasos, a gömbdíszes, ... szóval mind nagyon kedves és bájos. És szívesen megadom a postacímünk!:-)

    Nagy ölelés
    Glória

    VálaszTörlés
  9. Kriszta! Remélem értékelik az ismerősök, akinek írsz, hogy valódi képeslapot kapnak. Örülök, hogy ebben is egyformán gondolkodunk.

    Lepkevár! Hát igen, a ti kis vidám életetekhez az illik a legjobban.

    MJ. :-) Azon vagyok, hogy a szűkebb körömben és az olvasótáboromban legalább újra divatba hozzam, de ahogy látom alakul a dolog, egyre többen gyártanak, írnak, ragasztanak bélyeget, bedobnak..

    Móni! Neked be kellett volna csuknod a szemedet!
    Dédink varrósdobozából szedtem elő a gombokat. Azért a rőfösben is voltam azért, de más miatt...

    Rita! Hát ez jó. Akkor egymásnak ne küldjünk! :-)

    Szilvi! Köszönjük, nektek is jó készülődést, ráhangolódást az ünnepekre. örülök, hogy valakinek a fenyőfás is tetszett. :-)

    Marcsis! Postát mindenki szídni szokta de én is vonzódom az egész céghez. Kislány koromban volt Kispostás játékom pl. Nagykarácsonyon keresztül adtam fel eddig, de most olyan szép bélyeget kaptam, hogy lehet, hogy nincs is erre szükség.

    Glória! Neked se szabadott volna idenézned! Címed megvan! :-))

    Ági

    VálaszTörlés
  10. A hóemberes és a rénszarvasos közt nem tudok dönteni, de mind nagyon-nagyon jó! Kár, hogy idénre már nem fér bele de jövőre kipróbáljuk!

    Kellemes Ünnepeket!

    Ditke

    VálaszTörlés
  11. Ditke! Üdv a blogon, ha jól emlékszem még sosem kommenteltél nekem. :-)
    Biztos, hogy nem fér bele? Pont a rénszarvasos nagyon gyorsan elkészülhet. Egy kis festékpötty, bele a mutatóujjatok begye és még egy kis rajz, no meg hagyni száradni. Vagy nem érne oda a címzettekhez Spanyolországból? :-))

    Nektek is Feliz navidad y prospero ano nuevo...

    Ágnes
    Jaj most kedvem lett előszedni a spanyol könyveimet!

    VálaszTörlés
  12. Ági, tényleg!!! Az osztálylista!
    Jaj, nagyon várom, hogy megérkezzen!
    (nekem sajnos nem jutott rá időm, de felveszem a jó szokások közé!)

    Ölellek
    Glória

    VálaszTörlés
  13. Szia Ágnes!

    Pár hónapja találtam rá a blogodra. Nagyon szeretem, mert a boldogság, kiegyensúlyozottság, öröm sugárzik a soraidból.
    Mi még csak egy gyerekes szülők vagyunk, de olvasva a bejegyzéseidet mindig meggyőződöm arról, amit amúgy is (szinte biztosan tudok), hogy három kis csodát szeretnék.
    Nagyon tetszenek a képeslapok, különösen a karácsonyfa díszes és a hóemberes. Mi idén fényképes képeslapokat küldtünk, még nem elég nagy a lányom a kreatív munkához, de jövőre biztosan csinálunk ilyet is. Akkor rutinosabb leszek és időben elkezdek majd szép bélyeget keresni.

    További jó készülődést kívánok, Zsófi

    VálaszTörlés
  14. Nagyon szepek az biztos,es nagyon ugyesek vagytok,hogy ti sajat magatok keszitetetek oket.puszika

    VálaszTörlés
  15. Kedves Zsófi!

    Mosolygok, mert amikor nekünk is "csak" 1 pici gyerekünk volt, mi is fényképes lapot küldtünk az ismerősöknek. Viszont az is személyesebb, mint az e-card, úgyhogy gratulálok nektek.

    Örülök, hogy bekukucskáltál hozzánk, remélem máskor is jössz. Köszönöm kedves soraidat!!

    Ági

    Iza! Amikor postára adtam őket elfogott egy érzés, hogy mégis inkább megtartom mindet..de persze azért elküldtem őket. :-))

    VálaszTörlés
  16. Szépek. Egytől egyig mind. A kedvencem a rénszarvasos. :)

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes